Fejér Megyei Hírlap, 2014. május (59. évfolyam, 101-126. szám)
2014-05-02 / 101. szám
2014. MÁJUS 2., PÉNTEK A Just Five-é lett az Arany Dobverő A tópartis csapat a Fezenen is felléphet (Folytatás az 1. oldalról) A Vasvári gimi 12/A osztálya például fekete-fehérbe, pandának öltözve jött ki a többiek elé. - Nagyon sokat készültünk erre a kidolgozott produkcióra, fogadjátok szeretettel! - mondta az egyik tagjuk, aztán ezzel a lendülettel le is vonultak a „színpadról” nem kis derültséget keltve. Voltak, akik azért tényleg hosszabb produkcióval rukkoltak elő: az Árpád Szakközépiskola 12/5. osztályai vonultak fel. A 12/c-s jákosok igazi kutyust is hoztak a 101 kiskutya című kisjelenetükhöz, az egyik vasváris osztály pedig egyetlen méretes százlábúként vonult végig a téren. Délután, az első Fehérvári Ifjúsági Feszten rendezték meg az Arany Dobverőért folyó diákzenekari versenyt, egész délután szólt a punk rock, grunge vagy éppen alternatív jellegű zene. A legnagyobb tapsot a tópartis Just Five nevű zenekar kapta, így divatbemutatóval érkezett, ha az övék lett az Arany Dobvepírból, műanyagból készült fő, bonuszként pedig fellépingekben, szoknyákban vehetnek a Fezenen. A Just Five nevű zenekar váltotta ki a legnagyobb rajongást, így ők az Arany Dobverő mellett a Fezenen is felléphetnek De hol lesz parkoló? FÓRUM Egy-egy sáv lesz a Várkörúton, középen fasorral Székesfehérvár (bp) - A Várkörút átalakítása alapvetően tetszett a lakossági fórum résztvevőinek, ám többen kérdezték, hol lehet majd parkolni? Két hét múlva válik véglegessé, megkapja-e a város azt a közel 600 milliót, amelyből a 30-as évek hangulatát idézőre alakítják át a Várkörutat. Mint Égi Tamás, a körzet képviselője ismertette, középen zöldfelület lesz, mindkét oldalt kerékpárút. A környéken lakók, többek között Csordás György és Andó Éva is azt kérdezte, hol parkolnak majd az autók? A közlekedési iroda vezetőjének, Nagy Zsoltnak a válasza szerint a jelenlegi parkolók csak a Petőfi és Kígyó utca közti szakaszon szűnnek meg, a Rákóczi és a Marosi Arnold utcában viszont új parkolókat alakítanak ki, így némileg nő is a parkolószám, igaz, távolabb a belvárostól. Kovács Jenő órásmester szerint a belvárosi kereskedők érdekében is megoldást kell találni a parkolásra. Cser-Palkovics András polgármester elárulta, közel vannak a döntéshez egy parkolóház építésének kérdésében, amely a színház környékének ilyen jellegű gondjait oldaná meg. OMCZ LU N1/70 RO LL A környéken lakó Csordás György azt tudakolta, hol lehet majd parkolni és miért középen lesz a zöldsáv, emiatt ugyanis a forgalom a házakhoz közelebb megy majd. A válasz szerint a közművek elhelyezkedése miatt az út közepén volt a legbiztonságosabb a fasor kialakítása A kólafűszer és társai Varga Balázs programozóból és könyvelőből lett kistermelő Székesfehérvár (zsf) - Egy korábban bemutatott kedves öreghegyi hölgy ajánlatát elfogadva léptem oda legutóbbi piacolásomkor Balázshoz. A palántákat és fűszernövényeket áruló fiatalembert nem volt könnyű megszólító PIACI JELENTÉS ei, egymást érték nála az érdeklődők, vásárlók. - Ebből nem lesz interjú - mondta mosolyogva, de én nem adtam fel: közel háromnegyed órát tébláboltam standjánál, itt-ott ellopva néhány percet az idejéből, amikor ezt a vevők engedték. A szaggatott beszélgetés során megtudtam, hogy Balázs 37 éves, édesapjával annak pákozdi telkén gazdálkodik. Három éve döntött úgy, hogy fűszernövények, palánták, virágok árusításából fog élni. „Ha valamit csinálsz, azt csináld profi módon!" Programozónak, könyvelőnek tanultam, és vallom: ha valamit csinál az ember, azt csinálja jól, profi módon. Balázs saját hitvallásának megfelelően mindent megtanult a fűszernövényekről, amit csak lehetett. Keresik is a piacon, sokszor csak azért, hogy tanácsot adjon... további képek, információk fedlő* FMH Online Varga Balázstól megtudtam, mire jó a kólafűszer, és miben különbözik a francia tárkony az orosztól Burgonya 150-180 Vöröshagyma 180 Fokhagyma 1100 Fejes káposzta 160 Kelkáposzta 280 Zöldség gyökér 720 Sárgarépa 250 Saláta/db 150 Paradicsom 590-680 Paprika/db 90-100 Karalábé/db 140 Zeller 260 Karfiol 440 Gomba 690 Eper 800-1200 Alma 160-420 Körte 490 Retek/cs 100 Újhagyma/cs 120 Kígyóuborka 420 Tojás/db_____________40-42 128-248 120-170 158-198 170-180 800-1500 1000 148-298 170 199-298 260 599-698 600 169-198 199 99-118 130 598-998 450-1100 698-998/kg 650/kg 118-198 170 298-399 250 298-498 380 448-898 650-770 698-799 1300 158-598 260-380 298-698 450-550 118-268 120-350/cs 79-130 110 298-598 360 30-50_________________35 Cikk ______Zöldker ^7pkp<:fphprvár niinamvárrrc LU LUti5UJ U_O ISJez LUM L/7 < o o Li_ KRÓNIKA Mindig éber kamerák Hantos (ma) - A kis településen ugyan figyelnek egymás értékeire, biztonságára is a szomszédok. Ennek ellenére fontosnak tartották, hogy a tolvajokat, besurranókat még inkább elriasszák. Ezért a Leader pályázat keretében térfigyelő kamerák telepítésére pályáztak. Május 4-én, vasárnap ünnepélyes keretek között átadják majd, ahogyan azt a kihangosító rendszert is, mely a művelődési házban teszi a jövőben jobbá, élvezhetőbbé a műsorokat. FEJÉR MEGYEI HÍRLAP • 3 RÖVIDEN Törődnek egészségükkel Cece (ma) - „Éljünk egészségesen!” címmel rendeznek szűrőnapot a településen. A sárbogárdi kistérségben fontos az életmódprogramok népszerűsítése, hiszen a hátrányos helyzetű térségekben gyakran nem csak az anyagi helyzetük, de az egészségük is rosszabb az ott élőknek. Ezúttal Cecén, az Egészség Központban lesz szűrőnap, melyet május 14-én 13 órától. Változhat a menetrend Pázmánd(ma) - Az autóbusz-közlekedés változhat, azonban a település polgármestere szeretné, ha a helyiek igényeit figyelembe vennék. Éppen ezért kikérték a pázmándiak véleményét, hogy a Pázmánd, Kápolnásnyék és Székesfehérvár, vagy Budapest, illetve Pázmánd, Vereb, Lovasberény és Székesfehérvár irányába a közlekedés zavartalan és az igényeknek megfelelő legyen. Fotókiállítás nyílik Vértesboglár (ma) Május 4-én, vasárnap 16 órakor nyílik meg a művelődési házban Móser Zoltán fotóművész kiállítása. A tárlatot Antall István, rádiós újságíró, irodalmi szerkesztő, képzőművész méltatja, mutatja be. •A kedvezményes hozam csak a 2014.03.03. napjától a QUAESTOR FINANCIAL HRURIRA Kft. által kibocsátott QFF180207013 Kötvény vonatkozásában érvényes, amennyiben a kötvényt lejáratig megtartja. A Kötvényprogram PSZÁF engedélyezési száma: HKE-JIS-681,2013. A Kibocsátó felhívja a befektetők figyelmét, hogy a kötvény forgalomba hozatala a szokásostól eltérő kockázatú. Jelen reklámcélú tájékoztatás nem minősül nyilvános ajánlattételnek vagy befektetési tanácsadásnak, és nem helyettesíti a Kibocsátásról és a Kötvényprogramról szóló Alaptájékoztató és Végleges Feltételek, a részletes terméktájékoztatók, továbbá az ügyfelek általános MiFID tájékoztatását biztosító dokumentumok együttes megismerését. A dokumentumok megtekinthetőek a Kibocsátó és a Forgalmazó székhelyén és a forgalmazási helyeken, valamint a www.quaestor.hu oldalon a MiFID ügyféltájékoztatók és a közzétételek között. **A kamatadó- és ehomentesség - jelen esetben - csak TBSz számlán elhelyezett kötvény vonatkozásában értelmezendő. Kérjük, ezért figyelmesen tanulmányozza át a mindenkor hatályos Szja törvényt és az egészségügyi hozzájárulásról szóló 1998. évi LXVI. törvényt. Súlyos érvek szólnak mellettünk! EHM: 7,25% • Rugalmas • Fix Kamat • Kis összegre is • Akár kamatadó- és ehomentesen!** ^QUAISTOR Értékteremtő Megtakarítások Székesfehérvár, Megyeház utca 3. S (22) 310-123 • www.mmf.hu Hirdetés pénzügyek Iá. befektetések F"utazás telekom www.quaestor.hu