Fejér Megyei Hírlap, 2022. május (67. évfolyam, 100-125. szám)

2022-05-04 / 102. szám

2022. MÁJUS 4., SZERDA SZÉKESFEHÉRVÁR Év­milliók emlékei a Velen­cei-hegységben címmel tartott előadást Tarsoly Péter a Fő utcában székelő Európa Klubban kedden délután. A szakember kitért a legkisebb középhegység látható csodáira és a bar­langokra is. Tarsoly Péter, az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karának adjunktusa a mint­egy 40 négyzetkilométeres Velencei-hegység felszínén és mélyén található földtani értékekkel kapcsolatban úgy fogalmazott:­­ Magyarország egyik legidősebb középhegysége, melynek egy része 300 millió évesnél is idősebb. Fő tömegét a gránit adja, amelynek nagyon sajátos mállási formái vannak, leginkább a víz az, ami elbont­ja a kőzetek anyagát, kialakítva ezzel az ingóköveket, a leke­rekített gyapjúzsáknak hívott kőtömböket, illetve ezek kom­binációját. (Pákozd, Sukoró re­mek példákat ad erre.) A föld alatti világról töb­bek között azt tudhatták meg a nézőtéren ülők:­­ A barlangok jelentős részének elhelyezkedését szándékosan tartják titokban, a bennük található képződ­mények és élőlények védel­mében, illetve az emberek biztonsága érdekében. Hoz­závetőlegesen 40-45 üre­get ismerünk, és van olyan, amelynek még nem értünk el a végéig - hangsúlyozta. Kiderült, hogy Székesfe­hérvárnak is van barlangja, és bár a 2019-ben talált üreg nem nagy méretű, de az adjunktus szerint egy kétségtelenül szép gyapjúzsákbarlang, melyet a formája miatt Manósapkának neveztek el. PJD Iíh9,n«° rSzá9 legkisebb (kb­ 4 ° km*) és legidősebb (Kb. 300 millió éves) hegysége a Velencei-hegység­­ .­­ Vetített képes, érdekfeszítő előadást tartott Tarsoly Péter­Fotó: Nagy Norbert KRÓNIKA Csodák: mélyben és a felszínen is nehezebb volt Végzősök: volt már egyszerűbb feladatsor SZÉKESFEHÉRVÁR A keddi nap során a sok diák által félve várt matematikaérett­ségit írták meg a diákok. A Kodolányi János Gimnázi­um végzőseivel a feladatla­pok kitöltése után beszél­gettünk tapasztalataikról. Az intézmény előtt többen azonnal telefonjuk után nyúl­tak, hogy beszámoljanak csa­ládtagjaiknak a délelőtt ese­ményeiről, a feladatokról és arról, milyen eredményre szá­mítanak. Csajági Fanni 12. C, Czak­ig Ádám és Ballon Ádám 12. A osztályos tanulók, mond­hatni, felszabadultan hagyták el az iskolát, jó eredményre számítanak. Csaj­ági Fanni a matematika­érettségi előtt a kikapcsolódásra esküdött, így hétfő este dartsoz­­ni ment. Valószínűleg nem csak ez segítette elő a feladatlap si­keres kitöltését, hiszen éveken keresztül emelt szinten tanulta a tárgyat, és mint mondta, szá­ A korábbi évek feladatain gyakoroltak mított rá, hogy nem lesz sokkal nehezebb, mint az órákon ka­pott feladatok. . Czal­ig Ádám és Ballon Ádám hasonló véleménnyel volt a matematikaérettségivel kapcso­latban. A felkészülés során több olyan feladatsort is végigcsi­náltak, amelyek a korábbi évek végzőseinek vizsgájában szere­peltek. Véleményük szerint az idei nehezebb volt, bár nem tud­ták megfogalmazni, miért. Mint mondták - és az intézményből kifelé haladó több végzős is meg­erősítette -, a vizsga első része, ahol az úgynevezett rövid felada­tok kapnak helyet, nehezebb volt, mint a korábbi években. A középszintű matemati­kaérettségi feladatai között idén valószínűségszámítással, gráfokkal, halmazokkal, geo­metriával, térgeometriával és mértani sorozatokkal is talál­kozhattak a diákok. BB A magyarérettségi után ezúttal a matematika volt porondon Fotóillusztráció: Nagy Norbert SZÉKESFEHÉRVÁR Egészség, nagy vonalakban Egy év kihagyás után újra kiírta az Alba Fehérvár kosárlabda- és kézilabdacsapata, valamint a Patika Plus gyógyszertárak azt a rajzpályázatot, amelynek kedden a kora esti órákban zajlott az eredményhirdetése az Alba Regia Sportcsarnokban. Az egészséges életmód volt a központi témájuk a ceruzával, zsírkrétával, festékkel vagy ép­pen vegyes technikával készült alkotásoknak, melyekért érté­kes ajándékokat kaptak az ifjú művészek. PJD Fotó: Fehér Gábor A héten osztják ki a csomagokat SZÉKESFEHÉRVÁR Felvirá­goztatjuk a megyeszékhe­lyet. Vagy legalábbis azok, akik a Virágos Székesfehér­vár programban részt vesz­nek. A héten már megkezdi a nö­vénycsomagok osztását az il­letékes városgondnokság; a „pakkok” átvételéről elekt­ronikus levélben értesítik az érintetteket - tudtuk meg az önkormányzat sajtóközlemé­nyéből. Innen az is kiderül: a virág­csomagokat először a társas­házak vehetik át május 5-én, csütörtökön 8 és 15 óra között. Az ablak/erkély kategóriát vá­lasztók május 10-én és 11-én 8 és 17.50, míg május 12-én 8 és 16.20 óra között, az előre fog­lalt időpontban kapják kézhez a palántákat. A „családi ház” növénycsomagjait május 16- ától kezdve veh­etik át. A résztvevőknek tehát most kiemelten ajánlott figyelniük elektronikus postafiókjukat, hiszen az ablak/erkély kate­góriában május 5-ig, csütörtö­kig lehet időpontot foglalni, míg a „családi ház” kategóriá­ban május 6-tól, péntektől 12- ig, jövő csütörtökig jelezhetik, melyik a számukra leginkább megfelelő átvételi időpont. A növénycsomagokat eb­ben az évben is az iparcikk­piac melletti parkolóban lehet átvenni. A városgondnokság kéri: mindenki tartsa be a fog­lalt időpontot, lehetőleg érkez­zen pontosan! FMH Az első kör május 5-én kezdődik Fotó: archív (Fehér Gábor) FEJÉR MEGYEI HÍRLAP 3 RÖVIDEN Esténként korlátozzák VELENCE A Budapest-Ba­­laton-kerékpárútvonal 17,5 kilométer hosszú, Tordas és Velence közötti szaka­szán, a velencei pihenőhely környezetében, az M7-es autópálya felett a gyalogos­­híd korlátcseréjét végzik. Ezért május 3-tól május 7-ig, szombatig 22 órától reggel 5 óráig forgalomel­terelésre kell számítani a velencei szakaszon, tájé­koztatott a NIF. FMH Nyolcvan éve született színész BUDAPEST 1942. május 5-én született Bujtor István Balázs Béla-díjas színész, producer, rendező, Ötvös Csöpi megszemélyesítője. A Bud Spencer hasonmá­saként is emlegetett színész idén lenne nyolcvanéves, s talán kevesen tudják, de van helyi kötődése: 1989- től kilenc éven át a székes­­fehérvári Vörösmarty Szín­házhoz szerződött. FMH MNB-devizaárfolyam 2022. május 3. pénznem Bolgár leva Svájci frank Cseh korona Euro Japán jen Horvát kuna Román lej Szerb dinár Orosz rubel Angol font USA dollár egység érték (Ft) 1 195,50 A 1 372,06 A 1 15,47 A 1 382,38 A 100 279,87 A 1 50,60 A 1 77,29 A 1 3,26 A 1 5,19 A 1 456,71 A 1 364,17 A A V változásai,előző naphoz képest A Fejér Megyei Hírlap 2022. május 13-án bemutatja. ■Hirdetés ! \ «» \ few w­m V­f­i M­í> ',! Ismeri a települést? Ön szerint melyik a legszebb, legértékesebb épített öröksége? Ha szeretné, hogy a kedvenc jelöltje bekerüljön a megye 7 épített csodája közé, adja le a jelölését a www.feol.hu/az-en-kedves-kis-falum oldalon április 29. - május S. között! [i Mwí \ « 8 Vf ■ [UNK] [UNK]’í í ■ [UNK] ifi «■ [UNK]1 feol.hu Része az életünknek!

Next