Fejér Megyei Hírlap, 2020. március (65. évfolyam, 52-77. szám)

2020-03-18 / 66. szám

2020. MÁRCIUS 18., SZERDA FÓKUSZ FEJÉR MEGYEI HÍRLAP . Életmentő technológia Fejérben Ha a szükség kívánja, országosan fertőtleníthetnek, tájékoztathatnak is a drónokkal ELEKES GERGŐ _________ szerkesztoseg@fmh.hu ZICHYÚJFALU A korona­vírus-fertőzés korábban nem tapasztalt állapotokat eredményezett szerte a vi­lágban. Minden ország arra törekszik, hogy mielőbb megfékezze a világjárványt, egyre több drasztikus, de szükséges lépést bevetve. 2018 novemberében megalakult a Magyar Nemzeti Mentődrón­­pilóták Egyesülete, amely az­óta már számos kutató-mentő feladatban nyújtott segítséget Fejér megye területén is. Most azonban minden eddiginél na­gyobb szükség lehet rájuk!­­ Az egyesületünk, kö­szönhetően egy nemes fel­ajánlásnak, jelenleg három olyan speciális drónnal ren­delkezik, melyek képesek arra, hogy közterületeket, iskola- és óvodaudvarokat, járműveket fertőtlenítsenek. Ebből egy je­lenleg Zichyújfaluban, kettő pedig Budapesten található, mind bevetésre készen. Szintén felajánlásból kaptunk a gépek­hez 1000 liter olyan fertőtlení­tőszert is, amilyet a katasztró­favédelem használ az árvizek utáni fertőtlenítés során. Ez természetesen az emberekre egyáltalán nem veszélyes ab­ban a koncentrációban, ami­lyenben a vírus elpusztításá­hoz használnánk. Továbbá két csomagszállító gépünk van, és nagy felbontású kamerák­kal, zoomkamerával, hőka­merával, kereső fényszóróval, villanófénnyel felszerelt légi járművekkel is rendelkezünk. A kutatás-mentésben, telepü­lések tömegtájékoztatásában (hangosbemondóval felszerelt drón segítségével), valamint olyan területek mentesítésében tudunk segíteni, amelyek vala­milyen okból kifolyólag a föl­di egységek számára nehezen megközelíthetők - tudtuk meg Pál Károlytól, a Magyar Nem­zeti Mentődrónpilóták Egye­sületének országos műveleti vezetőjétől. Ki kérheti a mentődrónpilóták segítségét? Mi a forgatókönyv egy bevetés során? - Mivel Magyarországon a vegyi anyag drónnal való szál­lításának nem igazán létezik jogi alapja és kultúrája, ilyen műveleteket csak hatósági fel­kérésre tudunk végrehajtani olyan esetekben, amikor olyan hatóság és/vagy helyi hivatal kéri a segítségünket, amelyeket az operatív törzs felhatalmazott arra, hogy ebben az időszakban intézkedéseket tegyen. Ilyenek például a katasztrófavédelem, a rendőrség, a mentőszolgálat, az önkormányzatok. Nagyon fontos kihangsúlyozni, hogy civil kérésre nem vonulhatunk ki. Minden műveletirányító pi­lótánk rendelkezik valamilyen polgári védelmi vagy vegyi védelmi képzettséggel, vala­mint ismerik az eszközt és a hozzá tartozó munkavédelmi előírásokat. A Magyar Nem­zeti Mentődrónpilóták Egyesü­letének képességleírása már az operatív törzsnél van, így ha ők is támogatják a kezdeményezé­sünket, akár rajtuk keresztül is bevethetők leszünk. - Én a Fejér megyei régió­ért (Közép-Dunántúl) felelek Szanisaló Mónika kommuni­kációs vezetővel egyetemben, így számunkra prioritást élvez ez a terület, ellenben az egész országra kiterjed egyesületünk. Műveleti vezetőként naponta kapok jelentést a többi regioná­lis vezetőtől. Fejér megyében hány bevet­hető pilótája van az egyesü­letnek? - Nemcsak Fejérre terjed ki a régió, hanem a megye­határokon is vannak embere­ink, jelenleg öt pilótát tudunk szükség esetén bevetni, ám országosan bárkit meg tudunk mozdítani. Mit kell tudni ezeknek a fer­tőtlenítésre alkalmas gépek­nek a működéséről? - 10 literes a tartály, amely­ben a fertőtlenítőszert szállít­juk. Egy akkumulátorral 13-15 percet tudunk fent lenni a leve­gőben, egy felszállás nagyjából egyhektárnyi területet is jelent­het. Mivel az oldatnak nem túl nagy a fajsúlya, így optimális az energiaforrás kihasznált­sága. Ez persze életszerűtlen, nem egy 1 hektáros terület biológiai mentesítése a feladat. Ez a gép arra való, hogy olyan területeken fertőtlenítsünk, ahol más módszerrel nehezebb, lassabb lenne. Sokkal hatéko­nyabb felülről kijuttatni a vegyi anyagot, mint kézzel perme­tezni, mivel előbbi esetében mindenhova eljut a kemikália, míg utóbbinál kimaradhatnak egyes pontok. Miben tudnak hatékonyabbak lenni, mint a földi egységek? - A kormány rengeteg pénzt áldozott a földi egységek fel­készítésébe, úgyhogy biztos vagyok benne, hogy a legtöbb helyzetben meg fogják tudni állni a helyüket. Ez nem kérdés. Amiben mi hatékonyabbak tu­dunk lenni, azok a levegőből A járvánnyal kapcsolatos folyamatosan frissülő, hiteles információk, elvégzendő tevékenységek. Zichyújfaluban például két hő­kamerás drón és egy nagy ha­tótávolságú merevszárnyas gép is állomásozik. Ha már hőkamerás gép, arra van lehetőség, hogy a kamera segítségével kiszűrjenek eset­leges fertőzötteket? - Ezeknek az eszközöknek a pontossága nem ér fel egy or­vosi eszközzel, de arra tökéle­tes, hogy egy embercsoportból a nagyobb hőkibocsátású testet ki tudjuk mutatni, ami alapján már szűkülhet azok köre, akik potenciális hordozók lehetnek. A pilótáknak mindenképp kül­­téren kell lenniük a drónok működtetéséhez. Mekkora veszélyt jelent ez számukra? A gépeket fertőtlenítik? - Minden pilótánk rendelke­zik személyes védőfelszerelés­sel, és megvan a metodikánk a gépek fertőtlenítésére is. El­lenben nem valószínű, hogy maguk az eszközök biológiai szennyeződéssel fertőződné­nek. Őszintén remélem, hogy soha nem kell szembesülnünk olyan problémákkal, amelye­ket már csak drónokkal lehet megoldani. Ellenben azért ké­szítettük össze a csapatot, hogy bevessenek minket, így ha bár­miben tudunk segíteni, mi ott leszünk! MEGJELENT A FANNY KONYHA Keresse minden hónapban az újságárusoknál! -Hirdetés finomságok * Medvehagyma a tányéron * Harcsából készült levestől a főételig A Magyar Nemzeti Mentődrónpilóták Egyesületének képességleírása már az operatív törzsnél van, bevethetők, ha kell Fotó: Szaniszló Mónika Felül egy hangfallal felszerelt drón, alul a nagy felbontású kamerá­val operáló . Fotó: Pál Károly FEOL.hu Látólásson el weboldalunkra! a Fejér megyei hírportál

Next