Fejér Megyei Hírlap, 2020. március (65. évfolyam, 52-77. szám)

2020-03-02 / 52. szám

4 fejér megyei hírlap RÖVIDEN Warvasovszky a Fecsegőben SZÉKESFEHÉRVÁR Hol­nap, azaz március 3-án, kedden 18 órakor a Nyitrai út 13. alatt lévő Közösségi Házban folytatódik a „Fe­csegő, avagy arcok, harcok, emberek, életutak” című beszélgetős sorozat. Ezúttal Warvasovszky Tihamér, az Állami Számvevőszék al­­elnöke, Székesfehérvár volt polgármestere, a Honvédség és Társadalom Baráti Kör tiszteletbeli elnöke lesz a vendég, akivel Silye Sándor újságíró beszélget. A belé­pés díjtalan. FMH Emberölést kísérelt meg? NAGYKARÁCSONY A te­lepülésen közterületen ta­láltak rá egy földön fekvő, mellkasán szúrt sérülések miatt erősen vérző nőre feb­ruár 29-én 13 óra 40 perc körül. A rendőrséghez ér­kezett bejelentést követően azonnal megkezdődött az adatgyűjtés és az elkövető felkutatása. Ennek eredmé­nyeként - nem sokkal a be­jelentést követően - az eset­tel összefüggésben egy 64 esztendős nagykarácsonyi lakost állítottak elő a Fejér megyei rendőrök. Az őrizet­be vett férfi elszámoltatása zajlik. FMH A döntőbe jutott a Nene FMH-INFORMÁCIÓ Szom­baton zajlott A Dal elődön­tőjének második fordulója. Ezúttal kilenc produkció akusztikus verzióját vitték színpadra a fellépők. Az ötödikként színpadra lépő fehérvári zenekar a zsűri ér­tékelése alapján 34 pontot gyűjtött, mellyel a mezőny 4. helyére kerültek. A zene végül az ítészek és a közön­ség szavazatai alapján 60 ponttal került be a döntősök mezőnyébe. Érdekesség, hogy az együttes énekes­nője, Orsovai Reni a Rácz Gergővel közös Mostantól című dalával is a műsor leg­jobbjai közé került az elő­ző elődöntő alkalmával. A döntő március 7-én lesz. HV KRÓNIKA 2020. MÁRCIUS 2., HÉTFŐ Hazánkban is egyedülálló megoldás lesz a dugó ellen A huszonötödik szakmai napon az Auchan-körforgalom is téma volt SZANYI-NAGY JUDIT judit.szanyinagy@fmh.hu SZÉKESFEHÉRVÁR A terv elkészült, az építési enge­délyezési eljárás pedig a jövő héten indulhat el az úgynevezett Auchan-kör­­forgalmakkal kapcsolatban Gyorsan kontextusba helyez­zük, honnan szereztük az információt: február utolsó napján, szombaton huszon­ötödik alkalommal rendezték meg a Közutas Szakmai Na­pot, melynek helyszíne a Jáky József Szakgimnázium volt. A Közlekedéstudományi Egye­sület (KTE) által szervezett eseményen okleveleket, elis­meréseket adtak át, kiállítást és termékbemutatót rendeztek, az egyik asztalon egy hatal­mas, a jubileumra emlékeztető torta kapott helyet, valamint marimbajáték volt hallható és csoportkép is készült. Ezen túlmenően pedig természete­sen szakmai diskurzus is folyt a helyszínen: a megjelentek a Balatoni úti közúti felüljáró töltésvizsgálatának eredmé­nyeiről, illetve - sokak érdek­lődésére - az Auchan-kör­­forgalmak kapacitásnövelő lehetőségeiről is informálód­hattak.­­ Ma Székesfehérváron az egyik legégetőbb kérdés a köz­lekedésé: az, hogyan tudunk parkolni, utazni saját járművel vagy tömegközlekedéssel úgy, hogy a közút kevésbé legyen leterhelve. Hiszen a megyei jogú városok között Székesfe­hérváron a legnagyobb a gép­jármű-forgalom, -használat - hangsúlyozta Mészáros Attila alpolgármester. Óránként hatezer autó befogadására is képes lesz a körforgalom Az Auchan-körforgalmak­­kal kapcsolatos terveket Bok­ker István ügyvezető, vezető tervező mutatta be. Eszerint az érintett területen egy kör­­geometriájú, jelzőlámpás irá­nyítású csomópontot alakí­tanak ki, amely hazánkban egyedülálló lenne. No nem a jelzőlámpás körforgalom „intézménye” miatt, hanem azért, mert a lámpákat tekint­ve a két kört összhangban és rendszerben együtt kezelnék. Ez az újítás. A tervezési-szervezési munkálatok 2019 áprilisában kezdődtek. A csomópontban végzett forgalomszámlálások­ból egyértelművé vált: a kör­forgalmak kapacitása már a kora reggeli órákban a csú­cson van, a forgalom csak este 6 óra után kezd el csökkenni. A járműaktivitást - kamerá­val - keddi, pénteki és szom­bati napokon vizsgálták 6 és 21 óra között. A legrosszabb a pénteki nap volt, amikor a tranzitforgalom és a bevásár­lók találkoztak. Kiderült: az Auchan-körforgalom óránként 5500 egységet fogad - ezért is vetették el az egysávos (ma­ximális befogadóképessége: 3200 egység/óra) és az irányí­tott áthaladású (3800-4600 egység/óra) körforgalom ötle­tét, s látták a legjobbnak a kör­­geometriájú, jelzőlámpás irá­nyítású csomópontot, amely óránként 6000 autót is elbír. A kitűzött cél a munkálatok jövő évi elkezdése. A megol­dás középtávra szól. Látogasson el weboldalunkra! a Fejér megyei hírportál Az ominózus körforgalom - madártávlatból Fotó: FMH-Archív/KVD Szakmai diskurzus egymás között - „négyszemközt" vagy mindenki előtt Fotók: Pesti Tamás Bokker István vezető tervező ismertette a körforgalmas elképzeléseket Lisztet és mást spájzolunk? Úgy tűnik, hirtelenjében szájmaszkot is sokan beszereznek FMH-INFORMÁCIÓ Hogy a magyar ember előre­látó-e, nem tudni, de egy biztos, manapság sokan spájzolnak. Bár egyes tartós élelmiszerek iránt megnőtt a kereslet, nem kell áruhiányra számítani, és indokolatlan a lakossági fel­halmozás - közölte az Orszá­gos Kereskedelmi Szövetség. A legnagyobb kereskedelmi láncokat tömörítő szervezet kiemelte: néhány esetben elő­fordulhat, hogy egy-egy rö­­videbb időszakban egy-egy áruházban bizonyos tartós élel­miszerek feltöltési üteme nem tudja követni a megnövekedett keresletet, de az áruházakban az árukészlet stabilan rendel­kezésre áll, a polcok feltöltése folyamatos. Az OKSZ szerint az elmúlt napokban a média felületein bemutatott egyedi esetek, bevásárlási mintalisták ugyanakkor a kevésbé tájéko­zott vásárlókat indokolatlan felhalmozásra sarkallhatják, ami különösen így a hónap vé­gén szükségtelenül kifeszítheti a vásárlók háztartási költség­­vetését. Közben a legutóbbi, csü­törtöki Kormányinfón Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta: 1 millió 200 ezer szájmaszk ma is rendelkezésre áll, ezeknek a gyógyszertárakba eljuttatásáról gondoskodnak, valamint napi 25 ezer maszkot készítenek. Hiány tehát nincs, de mivel sokan vásároltak maszkot az utóbbi időben, előállhat olyan helyzet, hogy nem lehet kapni néhány helyen, de az operatív törzs gondoskodik arról, hogy a lehető leggyorsabban eljuttat­hassák a maszkokat a gyógy­szertárakba - közölte. Megje­gyezte ugyanakkor: a maszk nem a megfertőződéstől véd, hanem annak megakadályozá­sát segíti, hogy egy fertőzött továbbadja a betegséget. „Lementem tegnap a kisbolt­ba, és látom ám, hogy egy fia liszt, annyi sem volt a polcokon. A konzervek helye is teljesen üres” - mondta panaszkodva egy fehérvári háziasszony, aki, mint kiderült, sokakhoz hason­lóan most már nem azért akar „bespájzolni”, mert fél, hogy a koronavírus miatt senki nem mer utcára lépni, hanem azért, mert elkapkodják előle az alap­vető élelmiszereket. Egy másik fehérvári pedig, aki festéküz­letben dolgozik, értetlenül áll a vásárlók rohama előtt: „Már a legutolsó, festőknek való száj­maszkokat is elvitték. Az utolsó vásárló úgy döntött, felvásárolja a teljes készletet - negyvenet vitt magával.” Azt hihetnénk, hogy ezek az esetek csak kirívó példák, ezért úgy döntöttünk, mi is utánajárunk a dolognak. Körbenéztünk fehérvári kis­boltokban és nagy áruházak­ban is: volt olyan, ahol tömve voltak a konzerves, tésztás pol­cok, volt, ahol nem. Szájmasz­kot sokkal nehezebb beszerez­ni a megyeszékhelyen. Pedig, ahogy Schneider Attila, a Ma­gyar Gyógyszerészeti Kamara Fejér megyei elnöke is megerő­sítette: a legtöbb általában nem is tudja megakadályozni a kór­okozók terjedését, maximum korlátozza azt. - Gondoljunk csak bele, a laza maszkoknál oldalt, alul, felül is be- és kiáramlik a leve­gő. Ráadásul a kórokozók nem csak a szájon keresztül juthat­nak be a szervezetbe. A szemen keresztül épp úgy, mint egy apró hámsérülésen át - mond­ja a szakember. De tény, hogy többféle létezik, melyek közül talán a munkavédelmi szak­üzletekben kapható bizonyos változatok szűrik legjobban a levegőt. De hiába­­ hat üzletet is megkerestünk Fehérváron, egy­ben sem volt. Az egyik üzletben már listát vezetnek, s ha vélet­lenül érkezik szállítmány, fel­hívják a vásárlókat, hogy kell-e még nekik szájmaszk. Hogy kik és pontosan milyen indíttatás­ból vásárolták fel az összes száj­maszkot, nem tudni, de egy há­ziorvos is hasonló problémákról számolt be. „Nem lehet kapni, de úgy tudom, hamarosan érke­zik az új szállítmány” - mondta reménykedve. S valamennyire igaza is lett, pénteken kora dél­után meg is érkezett a gyógy­szertárakhoz Gondos Miklós, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának tájé­koztatása, mely szerint a BV. Holding megkezdi 300 ezer darab sebészeti szájmaszk át­adását a gyógyszer-nagyke­reskedőnek, amely kiszállítja a készleteket a gyógyszertárak részére. Schneider Attila úgy véli, ezek a mennyiségek közel egy hét múlva érkeznek meg a gyógyszertárakba. De akárhogy is, az biztos, hogy sokszoros áron, mint amennyiért még mondjuk decemberben juthat­tunk hozzá, mert míg koráb­ban akár 30 forintért is lehetett kapni, a legutolsó ára 120 forint volt, sőt volt, ahol már 500 fo­rintot is elkértek érte. A munka­­védelmi szaküzletek kínálta vál­tozatok pedig még drágábbak lettek, akár a több ezer forintot is elérhette a legutolsó ismert áruk. FMH Akármilyen szájmaszk nem képes megakadályozni a kórokozók terjedését Fotó: Pesti Tamás

Next