Fejér Megyei Hírlap, 2020. április (65. évfolyam, 78-101. szám)

2020-04-08 / 84. szám

A FEJÉR MEGYEI HÍRLAP ------------------ --------------------------------- POLGÁRDI ÉS KÖRNYÉKE Tác minden téren gyarapodik Óvodai tornaszoba készül, bölcsődét szeretnének, új iskolai épületszárnyat terveznek V. VARGA JÓZSEF__________ jozsef. va rga@fmh.hu TÁC Az őszi önkormányzati választásokon már máso­dik alkalommal szavaztak bizalmat a településen élők Horváth Tamásnak, hogy ismét polgármester­ként segíthesse a település fejlődését. A képviselő-testület személyi összetétele is változatlan ma­radt, így azokkal tudja folytat­ni a munkát, akikkel az elmúlt öt évben együtt dolgozott a fejlesztések megvalósításán. Egyéni képviselőként Debre­ceni Zoltánné, Horváth István, Kiss Béla, Kontra Lajos, Major Zoltán és Mercsek István szer­zett mandátumot. A faluvezető munkáját alpolgármesterként ismét Kontra Lajos segíti, a pénzügyi bizottságot pedig már az ötödik önkormányzati ciklus óta továbbra is Debre­ceni Zoltánné vezeti.­­Úgy tetszik, a történe­lem ismétli önmagát Tácon. A választásokon 2014-ben és 2019-ben is Major Zoltán autó­szerelő-mester kapta a legtöbb szavazatot, mint annak ide­jén az édesapja, az időközben elhunyt Major István, aki az 1990-es évekbeli választásokat követően segítette a korábbi polgármester, Horváth István, a jelenlegi elöljáró édesapja, munkáját - a szerk.) - Az előttünk álló években szeretnénk befejezni a belterü­leti közúthálózatunk útburko­lat-felújítását, két híd megújí­tásával együtt, valamint több szakaszban járdát építenénk a falunkon áthaladó főút mel­lett - mondta el a Fejér Megyei Hírlapnak egyebek között Hor­váth Tamás régi-új polgármes­ter. - A katolikus egyházzal összefogva, egy pályázat által, lehetőségünk nyílt a ravatalozó épületét felújítani és előtetővel bővíteni, a gyászolókat véden­dő az időjárási viszontagságok­tól. Az építkezésnél is megmu­tatkozik a tád­akra jellemző összefogás, hiszen a kivitelezé­si munkákat helyi szakemberek és önkormányzatunk dolgozói végzik. A helyhatóság folyamatban lévő feladatai között szerepel az iparterület kialakítása. Mi­vel infrastrukturálisan kedvező helyen élnek, úgy gondolták, hiba volna ezt nem kihasznál­ni. A vállalkozások hozzájuk beérkező iparűzési adójával - amennyiben az a későbbiek­ben is az önkormányzatoknál marad - olyan célokhoz ke­rülhetnének közelebb, melyek eddig elérhetetlenek voltak szá­mukra. Májustól új háziorvosa lesz a falunak. Tordai György, a jelenlegi háziorvos kedvezőt­len egészségi állapotára való tekintettel, befejezi gyógyító munkáját. Praxisát egy doktor­nőnek adja át, akinek a falu egy önkormányzati lakást szeretne teljesen felújítani, hogy a hely­ben lakását biztosítsa. A kö­zösségi tereket sportpark és falukemence építésével fejlesz­tenék, valamint folytatnák a biztonsági kamerarendszer-há­lózat kiépítését. Az előző évtizedekben a mindenkori táci képviselők fontosnak ítélték a helyi közne­velés helyzetét. A múlt évben megújult óvodájukat bővíteni kívánják egy tornaszobával és a hozzá tartozó kiegészítő helyiségekkel. A kivitelezés az elmúlt hetekben megkez­dődött. E beruházás mellett önkormányzati bölcsődét ala­kítanának ki az egyik községi épület felújításával, valamint pályázati segítséggel megépí­tenék az általános iskola régi és új épületét összekötő, érvényes tervekkel rendelkező épület­szárnyat. - Tác a rendszerváltás óta nemcsak infrastrukturálisan, hanem lélekszámban is gyára-Élvezték a tavaszi időt, kerítést festettek, kertészkedtek potló település. A mögöttünk álló évtizedekben több új utcát tudtunk megnyitni, ahol vélhe­tően sok új ház épül majd. Ezt a telkesítési folyamatot szeret­nénk folytatni új utca nyitásá­val és az utcák összekötésével, hogy a telkek utáni érdeklődők megtalálják nálunk számításai­kat, letelepedjenek és családot alapítsanak - tette hozzá Hor­váth Tamás. - Elképzeléseink megvalósításához szükségünk lesz a táci polgárok összefogá­sára, valamint a Fejér Megyei Önkormányzat és országgyű­lési képviselőnk, Varga Gábor további támogatására, hogy az előttünk álló évek is olyan eredményesen teljenek, mint a mögöttünk lévő időszak. A koronavírus-helyzetről a polgármester lapunk érdek­lődésére kiemelte: Tácon el­mondható, hogy a lakosság alapvetően betartja a hangsú­lyosan kért alapvető szabályo­kat, elsősorban, hogy mindenki maradjon otthon. A boltokban is betartják a korlátozásokat, 9 és 12 óra között nem vásá­rolhatnak, a rendelkezésnek megfelelően, a 65 éven aluliak. Igyekszik mindenki az új rend­hez, előírásokhoz igazítani a napirendjét. A gyógyszertárnál várakozók az épületbe érkezési sorrend szerint egyesével men­nek be, a kint várakozók be­tartják a szükséges távolságot egymás között. A faluvezető tudomása szerint csoportosulá­sokra nem volt példa a települé­sen: szabálykövetők, fegyelme­zettek az emberek.­­ A hétvégén a családok otthon - az udvarban, kertben - élvezték a napsütéses, tava­szi időt, többeket lehetett látni, hogy kertészkednek, kerítést festenek és az eddig elmaradt ház körüli teendőket végzik el ebben a rendkívüli időszakban. Szabálysértési eljárás nem in­dult a településen élőkkel szem­ben, és ahogy ismerem falunk lakóit, nem is lesz szükség arra, hogy bárki ellen ilyen eljárást folytassanak - hangsúlyozta végezetül Horváth Tamás. Horváth Tamás polgármester: Folytatjuk öt éve megkezdett mun­kánkat Fotó: Cserna Dóra Hirdetés­ MIND MEG KÉSZÜLJÖN A MINDMEGETTÉVEL! KLASSZIKUS ÉS MENTES FINOMSÁGOK MINDMEGETTO.hu 90 recept • 132 oldal 2020. ÁPRILIS 8., SZERDA A járvánnyal kapcsolatos folyamatosan frissülő, hiteles információk: 2 FEOL.hu Eötvös Károly emlékezete A jelenlegi könyvtár épületében élt és alkotott egykor MEZŐSZENTGYÖRGY Ne csak merengjünk a múlt­nak dicsőségén, hanem alapítsuk meg a jövendőt, szerezzünk jogot és sza­badságot a népnek, lel­kesedést a nemzetnek! - mondta négy éve az írót idézve Praznovszky Mihály irodalomtörténész az Eöt­vös parkban, a névadó szobránál tartott megem­lékezésen. Ekkor jelentet­te be, hogy megalakult az Eötvös Károly Alapítvány. Eötvös Károlyt és írásain ke­resztül a nagy év hőseit nem felejtik szülőfalujában. Szemé­lyében az igazság harcosára, a hazaszeretet írójára, a Balaton és a Bakony természeti szép­ségeinek megéneklőjére, a hír­hedt tiszaeszlári per vádlottjai­nak védőjére is emlékeznek. Eötvös Károly 1842. már­cius 11-én született Mezőszent­­györgyön. Veszprémben előbb megyei aljegyző, majd királyi ügyész. 1878-ban Budapes­ten ügyvédi irodát nyitott, so­kat publikált. Híres törzsaszta­la az Abbázia kávéházban volt, újságíró barátai a „vajda” nevet adták neki. Írásai közül azok a legsikerültebbek, amelyekben közvetlen személyes élményeit vagy a szabadságharc esemé­nyeit eleveníti fel. Kiemelkedő alkotása az Utazás a Balaton körül: e munkájában jelentős kultúrtörténeti és néprajzi kin­csekkel gazdagította az utó­kort. 1916. április 13-án hunyt el Budapesten, sírja a veszpré­mi Alsóvárosi temetőben van. Szentgyörgyön utca és számos intézmény is őrzi nevét. A jelenlegi könyvtár épü­lete az 1800-as évek elején épült, a kúria később az Eöt­vös család birtokába került, e házban élt és alkotott Eötvös Károly. Itt nyitotta meg ka­puit 1949-ben az ország első népkönyvtára, majd húsz év­vel később innen indult útjá­ra az első Olvasó népért moz­galom. A szentgyörgyiek idén is ellátogattak március elején Veszprémbe, ahol az Alsóvá­rosi temetőben fejet hajtottak Eötvös sírjánál, születésének 178. évfordulója alkalmából. A megemlékezésen Bara­nyai Tamás, az Eötvös Károly Megyei Könyvtár igazgatója mondott beszédet. A mező­­szentgyörgyi önkormányzat nevében Ádám Zsolt alpolgár­mester, a községi könyvtár ne­vében Márkus Lajosné Anett intézményvezető helyezett ki koszorút sírjánál. KÁROLY Berta Annamária az Eötvös család históriájának jeles kutatójaFotó: FMFI-archív (VV)

Next