Fejér Megyei Hírlap, 2021. október (66. évfolyam, 228-252. szám)
2021-10-01 / 228. szám
2021. OKTÓBER 1., PÉNTEK Az adóbevételekről is szó esett a gyűlésen FEJÉR MEGYE A fontos döntések meghozatala mellett a katasztrófavédelem és a mentők 2020-ra vonatkozó beszámolói is szerepeltek a napirendi pontok között a megyei közgyűlés csütörtöki ülésén. A Duna mente - Fejér megye különleges gazdasági övezettel kapcsolatos szükséges intézkedésekről is döntött a közgyűlés. - A mai közgyűlésünk elfogadta a december 31-ig hátralévő hatályos adórendeletet. Itt főleg az iparűzési és az építményadóról beszélünk, amelyek a megyei önkormányzathoz kerültek mint átfutó bevételek - mondta Molnár Krisztián, a közgyűlés elnöke. Egyúttal azonban megalkották a január 1-jétől hatályos adórendeletet is. - Maga az elosztási metódus úgy néz ki, hogy a négy érintett település mind fejlesztési, mind működési támogatásra igényelheti ezt - mondta. Hozzátette, előirányozták azt is, hogy a különleges gazdasági övezet székhelytelepülései, Rácalmás és Iváncsa lehetőség szerint a saját településükön keletkező adóbevételeknek legalább a 60 százalékát kapják meg, ez persze nem jelenti azt, hogy ennél nem lehet több az összeg. A közgyűlésen költségvetés-módosítás is történt. A költségvetésbe egyrészt bekerültek ezek az adóbevételek, amelyek a megyei önkormányzathoz átkerültek, időarányosan mintegy 1,5 milliárd forint összértékben - emelte ki Molnár. Bekerült továbbá az önkormányzat drogprevenciókkal kapcsolatos pályázaton nyert összege, valamint olyan átfutó bevételek és kiadások összege, mint az elnöki keret, amelyből egyesületeket és alapítványokat segítenek. BE Az épülő iváncsai ipartelep idén májusbanFotó: archív (FG) KRÓNIKA Biciklivel a Balatonig Jelentős fejlesztésnek örvendhet a település DÉRI BRENDA__________ brenda.deri@fmh.hu ETYEK Csütörtökön adták át a Budapest-Balaton-kerékpárútvonal első szakaszát a településen. Az ünnepségen Tessely Zoltán országgyűlési képviselő és Zólyomi Tamás, Etyek polgármestere mondott beszédet. A település közlekedési hálózata igen komoly fejlesztésen ment keresztül a Pannónia Szíve program keretén belül. Elkészült ugyanis annak a kerékpárútnak az első szakasza, mely hamarosan lehetőséget ad arra, hogy a fővárostól egészen a Balatonig letekerjenek a lelkes kerékpárosok. Tessely Zoltán miniszterelnöki biztos köszöntőbeszédében elmondta, hogy 2015-ben, amikor elkezdték formálni a Pannónia Szíve programot, már akkor a terveik között szerepelt, hogy Etyek ne csak a borászat turisztikai központjának szerepét töltse be a térségben. Ekkor döntötték el, hogy a Budapest-Balaton-útvonal érintse a nagyközséget. Mit számít eső, szél: felavatták kerékpároson is az új utat - Most, az első szakasz elkészültével szépen kirajzolódni látszik az általunk megálmodott kép. Bízom abban, hogy mielőbb elkészül a biatorbágyi szakasz is, melynek nyomvonala már tervezés alatt áll, és akkor Budapestről Etyekig valóban el tudnának jutni a kerékpárosok. Hálás köszönet a kivitelező cégnek, illetve a szakembereknek, akik lehetővé tették, hogy most itt állhassunk az újdonsült útvonalon - mondta Tessely. Az átadóünnepség végül egy szalagátvágással zárult, majd ezt követően az új kerékpárút használatbavételére invitálták az esőtől nem megriadt megjelenteket. Két keréken is hosszú kilométereken át vezet most már az út Fotó: Pesti Tamás Szinten tartó képzés kétszáz belgyógyász - három nap alatt FEHÉRVÁR Csütörtökön a civil központban kezdődött meg az a háromnapos, kötelező szinten tartó továbbképzés, amelyre több mint kétszáz belgyógyász regisztrált. A tanfolyamon az újdonságok és aktualitások mellett a betegségek megelőzését és a rehabilitációt állítják középpontba. Ahhoz, hogy az orvosok megújíthassák a nyilvántartásukat, működési engedélyüket, ötévente kétszáz kreditpontot kell szerezniük valamilyen továbbképzés formájában, amelyek között vannak kötelező képzések is. Ilyen a csütörtökön délelőtt megnyitott, kifejezetten belgyógyászoknak szóló konferencia is. Székesfehérvár harmadik alkalommal adhat otthont ilyen továbbképző tanfolyamnak. A Pécsi Tudományegyetem és a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktatókórház közös rendezvényére nemcsak Fejér megyéből, de az ország több területéről érkeztek orvosok, hogy három nap alatt közel harminc előadást hallgassanak meg a magas vérnyomás, a szívbetegségek, a reumatológiai betegségek és a daganatos megbetegedések kezelésével és gyógyításával kapcsolatban. - Idén a megelőzést és a rehabilitációt, magyarul az utóképzést helyezzük a középpontba, mert ha magát az adott betegséget tudjuk is kezelni, azt is fontos kideríteni, mi vezetett Fontos lenne feltárni a betegségek okát annak kialakulásához, és hogyan lehet megelőzni - mondta Izbéki Ferenc belgyógyász, gasztroenterológus, a rendezvény egyik fehérvári szervezője. Hozzátette: a koronavírussal kapcsolatos újdonságokról, a belgyógyászok tapasztalatairól is szó esik majd. A megnyitón Kovács Attila orvos igazgató úgy fogalmazott, a belgyógyászat az orvostudomány kvintesszenciája - a szakterületekre specializálódott orvosok kezelik és gyógyítják a szakterületükhöz tartozó betegségeket, ám arra is szükség van, hogy bizonyos problémákat globálisan lássanak át az orvosok. Ez a feladatuk a belgyógyászoknak. A tanfolyam szakmai anyagát a fehérvári kórházból, a Semmelweis Egyetemről és a pécsi egyetemről érkezett szakértők mutatják be. BB Fehérvár harmadik alkalommal ad otthont ilyen rendezvénynekFotó: Fehér Gábor FEJÉR MEGYEI HÍRLAP 3 Újabb áldozat a balesetben RÁCKERESZTÚR Tovább nőtt a szerdai, M6-oson történt kisbuszbaleset halálos áldozatainak száma. A Bács-Kiskun megyei utasok közül csütörtökön egy harmadik férfi is életét vesztette a kórházban. Szeptember 29-én az M6-os autópályán, Ráckeresztúr térségében halálos kimenetelű buszbaleset történt. A helyszínre több mentőegységet és mentőhelikoptereket is riasztott az Országos Mentőszolgálat. A balesetben ketten a helyszínen életüket vesztették, két életveszélyes, két súlyos-életveszélyes és két súlyos sérültet szállítottak kórházba. A megyei rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a baleset valamennyi részesének lakóhelye Bács-Kiskun megye Kalocsai járásában található. Az érintett kisbusz a tragédia idején az autópályán Pécs irányába tartott. A halálos áldozatok száma azóta nőtt, egy férfi másnap, csütörtökön a kórházban elhunyt. Az eset körülményeit, a baleseti mechanizmust szakértő bevonásával jelenleg is büntetőeljárás keretein belül vizsgálják. A balesetről a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője elmondta, noha kifejezetten tűzoltói szempontból nem volt dolguk a kiérkező egységeknek, beszorult sérült nem volt, mégis sok teendőjük akadt: gondot okozott az áramtalanítás, mivel az oldalán volt a kisbusz, így azt technikailag nem lehetett megoldani - derült ki. Az újraélesztésben a tűzoltók is részt vettek. STR Hirdetés MEGJELENIK RENDELJE MEG MOST 980 FT HELYETT CSAK A KIADVÁNYT MEGRENDELHETI lapcentrum.hu/szabadfold SZABAD TŐID +36-46/998-800