Felső Magyar Országi Minerva. Folyó-Írás. 1825. 3-dik negyed (Júliusz-Szeptember)

Nyólczadik Füzet. Augusztusz. - 5. Laszky Hieronymus’ Élete, ’s titkos Követsége Szolimán Török Császárnál. Szalay Antal.

Au­gusztusz 1825. 307 Ibraim Laszkyhoz: „Mosolyogva mondottam, hogy Sklávja vagyok uramnak, de az erkölcsös Skláv sem­mit sem tesz ura tudta nélkül; ugyan azért nékünk semmire nincs másra szükségünk, csak az ő boldogságára, mert az ő feje szabadságával, kedvére indul minden hív szol­gáinak is. Én ugyan nagy köszönettel viseltetem urad’ bennem helyheztetett bizodalma eránt; szükség azonban, hogy itt’ létedet megjelentsem II. Uramnak, ’s alkalmatos vagy alkalmatlan voltodat tőle értsem. — Ugyan mond­ meg: minő ereje van Ferdinándnak ? hallottuk hogy 25.000. fegyveressel bírna, soké az Urad ellen? Hiszen a’ te Uradnak mint Erdélyi Vajdának két annyi volt; igaz ugyan — hogy a­ mi hatalmunk igen meg­gyengítette a’ Magyarok’ erejét. — Mi bizonnyára megvoltunk győződve a’ Magyarok’ vi­tézségéről, de tapasztaltuk, hogy igen rosz harczolók, a­ kik t. i. nem csak tőlünk, ha­nem a’ gyáva pataktól is elhenyéltek Királyjokat védni, a­­mi illyen halállal a’ legalább való embert sem engednők veszni.“ Ezekután kérkedett tehetségével, felhordván a’ gyászos Mohácsi ütközetet. Laszky Ibraimh­oz: „ Igazságod van , hogy Ferdinándnak nincs nagy tábora, de a­ maroknyi nép mind meg annyi válogatott bajnok. Vagyon néki 10000­ vasas lovassá, 5000. Huszárja ’s válogatott 10000 gyalogja, minden hadi készülettei 200. kissebb nagyobb bombárdjai, hidakat ott’ állít, hol nékie tetszik, szóval semmiben sincs szüksége; tudd­ meg pedig, hogy illy’ sereg akár melly nagy erővel is szembe mér szálni ; mert itt a’ ki a’ csata­ mezejére lép, mind meg annyi kölyke vesztett oroszlányként harczol. Oh ! ha Lajos Királyé lett volna ez az erő, bizonnyára nem engedte volna néktek által a’ borostyán koszorút. — Hogy az én Uram kissebb erővel bírt mind eddig, oka volt az, hogy több felé kelletett felosztani har­­czoló vitézeit, és hogy soha öszve nem kapcsolhatta egész hadi erejét. — Tót Országban kellett nagy hadi sereget táplálni Gróf Frangepán kormányozása alatt, a’ ti Bosnyák Or­szágból gyakor bé-bé rohanástok ellen ; Radich sok ezreket kormányozott a’ Szemendriai Sandzák ellen; de reményiem nem sokára más újságokat fogtok hallani, mert eljövetelem­kor értekezett Királyom az Erdélyiekkel, Lengyelekkel, és Radichal az elkerülhetetlen öszve kapcsolódásról.“ Ezek után elkezdé magasztalni mind Urát, mind magát a’ Bassa , de Laszky éppen nem ellenkezett véle, és midőn már felül haladták dicsekedései az ege­ket, mondá : „Későn az idő, majd máskor szabadabban, ’s bővebben szóllok véled, jó éjszakát.“ Laszky azonban megszóllitta: „Vágynak leveleim több Bassákhoz is, mellye­­ket hogy tudtod nélkül néktek ne adnék, megparancsolta Királyom; mert jól tudja, hogy Te mindent teszel, és kormányozol itt’ hatalmassan; nincs is szándékom mást mondani a’ Bassáknak, mind tiszteletet. “ — Tudom mind ezeket felele a’ Bassa meny­ el holnap, ’s tiszteli őket. “ § VII. Laszky Mustaffához hivattatása és beszélgetése. XXIII. Dec. hivattatott Laszky Mustaffa Bassához , a’ hol hoszszas udvari idvezlését, és tiszteletét egy faragatlan ballantás viszonozta, és néhány fésületlen tudatlan igék. Mu­

Next