Felsőbányai Hírlap, 1902 (7. évfolyam, 1-16. szám)

1902-01-12 / 1. szám

TÁRSADALMI, KÖZGAZDASÁGI ÉS VEGYEST­ART­ALMU LAP. . „ MEGJELENIK NAGYBÁNYÁN MINDEN MÁSODIK VASÁRNAP. Előfizetési ára: Egér évre­ 4 korona. Félévre 2 korona. Egyes szám ára 20 fillér. Hirdetések és előfizetési dijak kiadó : Nánásy István könyvnyomdász czimére Nagybányára küldendők. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztő czimére Felsőbányára küldendők. HIRDETÉSEK OLCSÓ ÁRAK MELLETT KÖZÖLTETNEK. Előfizetési felhivás. Elértük az 1902-ik esztendőt s ezzel lapunk VlI-ik évfolyamába lépett. Nagy idő ez egy oly vidéki lap életében, melynek erőforrásai nem buzognak dúsan s mind­untalan az önfentartás nehéz harczát kell küzdenie. — Lapunk kiadója és szerkesz­tői mindenkor tudatában voltak annak, hogy a »Felsőbányai Hírlap« itt a végvidé­ken amellett, hogy a szülőföld és az ide­genbe szakadt felsőbányaiak között fentartja azon édes köteléket, mely a haza s köze­lebbről a szülőföld szeretetében gyökerezik, egyszersmint a magyar állameszmének is fontos szolgálatokat teljesít s ez által, bár csak homokszemekkel, de mégis hozzájárul hazánk egységének megépítéséhez is. Igye­keztünk mindenkor ápolni a közönségben a közügyek iránti érdeklődést s megérlelni azon meggyőződést, hogy bármely csekély jelentőségűnek látszó dologra nézve is csak jó hatással lehet, ha tárgyalása a legtága­sabb nyilvánosság mellett történik. Egyik, nem utolsó törekvésünket ké­pezte az egyéni érdek igazságtalan, vagy legalább­is méltánytalan érvényesülésének korlátozása, mely más szavakkal az igaz­ság melletti küzdelmet jelenti. A magunk érdekeit mindig alá tudtuk rendelni a közérdeknek, emiatt szenved­tünk anyagi károkat, elviseltük a nehezte­lés, hogy ne mondjuk: gyűlölet falánkjai­­nak éppen nem kellemes szúrásait. Végez­tünk nagy és fárasztó munkát, melyért sokszor méltánylás helyett kárhoztatás, el­itéltetés volt a jutalmunk. Mindezek nem tántorítottak el bennünket kitűzött czé­­lunktól Ilyenek voltunk a múltban, ilyenek leszünk a jövőben is. Bátran megmondjuk az­ igazat ezután is, védeni fogjuk a gyen­gét az erősebb ellen, ápolni fogjuk a haza­fias szellemet, résen fogunk állani, ahol városunk, vagy vidéke érdekeinek meg­védéséről lesz szó. Mindezt tenni fogjuk lehetőleg úgy, hogy ne mondhassa senki, hogy a személyesség terére lépünk. De ha a személyt a dologtól elválasztani nem lehet, azért az ilyen ügyet sem fogjuk el­ejteni. Ezen munkálkodásunkhoz anyagi és erkölcsi támogatásra van szükségünk, amazt előfizetőinktől, ezt munkatársainktól s ál­talában a szabad gondolkodású nagyközön­ségtől várjuk ez uj esztendőben is. Lapunk előfizetési ára: Egész évre . 4 korona. Fél évre . . 2 . Hazafias tisztelettel: Nánásy István Imre Károly kiadó, szerkesztő. Szabad vélemény. Valamely intézmény csak akkor fej­lődhetik biztosan, ha meg vannak világítva jó és rész oldalai egyaránt, ami jó van benne, azt istápolják, ami rósz, azt nyese­getik. Hogy a jó és rósz között a határ­vonal felállítható legyen, arra nézve első kellék a vélemény szabadsága. Régi, de igaz közmondás : > Szólj igazat, betörik a fejed . . . « Sehol sem tapasztaljuk gyak­rabban ennek érvényesülését, mint a köz­életben. Midőn valamely elv, vagy eszme a kiviteleire megérett, megvannak a kellő számú támogatói, hogy diadalát biztosítják, mégis megbukik. Mi ennek az oka? A vélemény szabadságának hiánya. Megtörténik sokszor, hogy mindenki meg van győződve valaminek a káros volta felöl s az a valami mégis úrrá lesz a tömeg felett, szentesítést nyer az erkölcsi gyáva­ság miatt. Országok, nemzetek, vagy kisebb tes­tületek sorsát viszi olykor végromlásba a meghunyászkodás bizonyos hatalom előtt, mely ellen véteni nyíltan senki sem akar. Midőn a XVII. század vége felé a szabadság bontogatni kezdé megkötözött szárnyait, tudjuk, minő vérfürdőbe fűlt a zsarnoki önkény s a bűnök mekkorra ócze­­ánjának kellett lezajlani, m­ig­­ annak hab­jaiból kiemelkedett az emberiség szenthá­romsága: a szabadság, egyenlőség, test­vériség. És hol állunk most? Nagyrészben feledve van őseink vér­­hullatása, nem akar többé eszünkbe jutni az a sok jajszó, pusztulás, vérengzés, önfel­áldozás, amelyek a szabadság géniuszának ébredését nyomon kísérték. Az önkény megint működik, csak más alakban. Megszűnt a hűbéri rendszerre fektetett aljas rabszol­gaság, de jött helyette más, ami annál sokkal rosszabb: az érdek által az em­beriségre rákényszerített jobbágy-rendszer. Az arisztokráczia helyett uralkodik a plu­­tokráczia s ennek uralma sokkal súlyosabb, mert ezerféle nyomást tud gyakorolni azon szerencsétlenekre, kik igája alatt nyögnek. A plutokráczia, a pénz uralma az, mely korunkban megzsibbasztja a szabad véleményt s ezáltal káros hatást gyakorol a közintézmények fejlődésére. És ezt nem csak a nagy pénzcsoportokra értjük, hanem az élet minden fázisára, mert hiszen min­denütt a pénz a vagyon, a hatalom. A pénz a mozgató lelke a földmive­­lésnek, iparnak, kereskedésnek, tudomány­nak, művészetnek. Erre van felváltva munka, szorgalom, ügyesség, tehetség, ez az ellen­értéke mindennek. Minél többet szerezni belőle: ez az emberi boldogság mértéke, persze, hamis mértéke. Az élet ezerféle utain mindenütt a pénz befolyásol, buzdít, lelkesít, híveket szerez egyik-másik törekvésnek, másokat megbuk­ Karácsonyest a Victoria-intézetben. (Naplómból.) Bern melletti Pension-Montandon. Szobámban az ablak mellett állva nézte­m a lenyugvó napot, mely a Jura hegység mögé hanyatlott. Gondolataimban azonban messze keleten jártam szeretett hazámban, a­hol ezen nevezetes napot annyi éven át szeretteim, rokonaim, bajtársaim körében volt szerencsém eltölteni. Mennyi kellemes, édes mennyi szo­morú emlék fűződik e naphoz ! Mindezek nehány percz alatt végig vonultak lelkem láthatárán. Künn a —- 10 ° C hidegben szokatlanul sok szánkófogat siklott a bern-belp-i országúton. Ugyan hova is igyekezhet ennyi úri­ nép épp a karácson vigíliáján ? tűnődtem magamban, midőn az ajtómon kopogtat valaki, s belép a szomszéd Bachtelen-intézet igazgatója azzal a kijelentéssel, hogy váljon nem volna-e kedvem ma este a Victoria-intézetben tartandó ünne­pélyre elmenni. Szívesen, sőt köszönettel vettem meghívását. Mikor beléptünk a Victoria társalgó ter­mébe, már ott nagyon sokan voltak, mert az a sok szán mind oda szállította a vendégeket. Ott volt a szövetség több tanácsosa feleségeik­kel , az intézetet kormányzó comiténak az elnöke, meg tagjai és még sok más a polgári osztályból. Nemsokára utánunk érkezett a köz­társaság elnöke is feleségével, a­mit csak akkor tudtam meg, amidőn be lettem neki mutatva, mert minden feltűnés nélkül a többi vendégek között lépett be. Bezzeg nem úgy van ez nálunk, hiszen hacsak egy fő- vagy alispán érkezését várják, micsoda futás-futás, fejvesztés, » lyukas­kőhöz« (felsőbányai határkő) kirándulás, üres frázisú dicllozás, evés-ivás van stb Pont 6 órakor az intézet tornyocskájának az ércznyelve kellemesen megszólalt jelentvén, hogy az ünnepély kezdődik. Mire a vendégek a nagy és díszes terem falmenti helyein, a 9 családból álló 104 árvaleány-növendék 9 nevelő anyjuk és az igazgató élén a terem közepén levő padokban foglaltak helyet. Az ünnepély egy karácsonyi ének elének­­lésével kezdődött, melyet a növendékek pon­tosan betanult termetben nagyon szépen éne­keltek el. Majd az igazgató­ comiténak az elnöke lépett föl a katedrára s vázolta a mai est jelen­tőségét. Szeretett hazánkban — úgymond többi között — nem szabad egyetlen egy gyer­­­meknek árván, elhagyatottan, nevelés nélkül felnőni. A valódi keresztény társadalom az isteni Mesterünk szellemétől és tanításának azon igéitől : szeressétek egymást áthatottan nem kimél sem fáradságot, sem költséget, hogy embertársait, különösen azokat, a­kik magukkal tehetetlenek , az árvákat ne gyámolítsa, ne segélyezze. Jó lehet, hogy a Gondviselés , az ő bölcs intézkedése folytán elvesztettétek édes szüléiteket, de más oldalról nyomban megin­dította embertársainak nemes szivét, a kiknek itt az arczképeit megkoszorúztátok, s a kik nemcsak ezen hajlékokat építették részetekre, hanem bőkezűen gondoskodtak a ti testi és lelki szükségleteitekről is. Ezt követte újból egy szép karácsonyi ének. És ezzel be volt fejezve a díszteremben való ünnepély. Ezután az egyik (a közelebbi lépcsőn a vendégek lementek a földszinten levő ugyanoly nagy terembe, a­hol 9 asztalon ugyanannyi karácsonyfa sok ajándékkal megrakva volt elhelyezve. A növendékek a külső lépcsőn lemenve csak későbben érkeztek a karácsony­fák által kivilágított terembe. De itten már átadva magukat az ártatlan gyermeki kedvnek oly örömujongásba tört ki a gyermek­sereg, hogy azt leírni lehetetlen, ezt látni kell. Minden család a nevelő­anyja élén csopor­tosul a maga fája körül s keresi a kis Jézuska nevében kapott ajándékot. S pár pillanat alatt minden kis teremtés örömmel mutatja a maga ajándékait. Itt egy kis leányka czipel oly bábut majd mint ő maga; amott egy nagyobb (ser­­dültebb) leányka mutat egy Dorée-féle illuszt­rált bibliát (75 frt értékű.) De ki tudná el­számlálni azon szép és hasznos tárgyakat, a­miket kaptak. Mindezeken kívül minden leányka kapott egy csinos kosárkát tele sütemén­nyel és gyümölcscsel. Mindezek láttára mindnyájuknak megtelt

Next