Felsőoktatási Szemle, 1959 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1959 / 10. szám - Benke Valéria - Rados Kornél - Antalffy György - Kesztyűs Lóránd - Sulán Béla: Kapunyitásra (Szemelvények tanévnyitó beszédekből)
gunktól is: ne legyenek elnézők a hibákkal, a hamis nézetekkel szemben. Az elnézés a tespedés és a züllés melegágya. Türelmesen, az emberekbe, az ember nevelhetőségébe mélységesen bízva küzdjük végig ezt a harcot, szívósan, elvi engedményeket nem téve, de szeretettel, ha kell minden egyes tévelygő meggyőzéséért és jó útra tereléséért külön harcolva. 3. Harmadik és egyben utolsó kérdésként szabad legyen az egyetemeinken még élő burzsoá illúziók köréből egy kérdést kiragadnom. Ez pedig néhány gondolat az ún. egyetemi autonómia kérdésével kapcsolatban. Az úgynevezett egyetemi autonómia egészen sajátos, egész társadalmi fejlődésünket és az ebből következő ésszerű szükségleteket figyelmen kívül hagyva, az ellenforradalom és az általa megtévesztett jóhiszemű emberek egész hadának egyik leghőbben óhajtott vágya volt. Az erről szóló tervezetek részben az ellenforradalom eszmei előkészítése idején és annak egyik eszközeként, majd az ellenforradalom idején, annak egyetemi követeléseként, végül az ellenforradalom fegyveres erejének szétzúzása után az egyetemekre visszavonult reakció és ott sündisznóállások kiépítésére törekvő ellenforradalmi erők közreműködésével készültek. Természetes tehát, hogy a konszolidáció előrehaladtával az ellenforradalomnak a szocialista felsőoktatási politika eredményeinek megsemmisítésére és a reakció egyetemi pozícióinak megszilárdítására szolgáló autonómiai dokumentumok sorra lekerültek a napirendről. Megítélésem szerint ma ott tartunk, ahol már az ellenforradalom eszmei előkészítésének periódusa előtt tartottunk: a további fejlődés előmozdítása és meggyorsítása érdekében az egyetemeknek bizonyos önállóságra lesz szükségük mindenekelőtt az oktatási folyamat és a tudományos munka szervezésében és tartalmi alakításában. Ennek intézményes biztosítása meg is fog történni, mihelyt az objektív és szubjektív feltételeket biztosítottuk. Hogy mikor lesz ez, az elsősorban az egyetemeken bekövetkezendő fejlődés ütemétől és eredményeitől, tehát tőlünk magunktól függ. Ez azonban nem az ellenforradalomtól kívánt ún. autonómia lesz, hanem az egyetemek önállóságának olyan méretű és tartalmú bővítése, amelyet szocialista fejlődésünk eredményeinek megszilárdítása és további fellendítésének követelményei szükségessé tesznek. Úgy vélem, ugyanerre a következtetésre jutottak mindazok a kollégáim is, akik az autonómiás herce-hurcát, főleg annak politikai célját és értelmét szocialista fejlődésünk szemszögéből bebecsületesen végiggondolták. És ez a következtetés teljesen helyes: a mi szocialista viszonyaink közt és általában a szocializmust építő országokban az ún. egyetemi autonómiára nincs szükség. Az autonómia szükségességének hangoztatása polgári illúzió, amelyet az ellenforradalom bajnokai felélesztettek, istenítettek azért, hogy az egyetemi közvéleményt is harcba vigyék a szocializmus ellen, a kapitalista restaurációért. Ezek az ellenforradalmi ideológusok és opportunista híveik, illetve jóhiszemű áldozataik a kérdést teljesen történetietlenül, tehát tudománytalanul állították be, természetesen nem tudatlanságból, hanem ellenséges politikai szándékból, illetve politikai rosszhiszeműségből. Nem szabad soha szem elől téveszteni azt, hogy egy-egy intézmény bizonyos időben, bizonyos helyen, bizonyos körülmények közt lehet haladó, máshol viszont reakciós lehet. Az egyetemi autonómia általában haladó a feudalizmus korában, illetve körülményei közt , amely önmaga tudományellenes, mint jól tudják. De ne felejtsük el Husz János példáját: a prágai Károly-egyetemnek ez a híres professzora a XIV—XV. század fordulóján bírálni kezdte a feudális társadalom igazságtalan voltát, a szegények jogfosztottságát kezdte feszegetni. A feudális egyházi és világi hatalom az ún. autonómia ellenére sem habozott fellépni ellene és Húsz máglyahalált halt a társadalmi igazságért. Gyanússá és szükségtelenné válik az egyetemi autonómia a polgári forradalmak győzelmével. A hatalom birtokába jutott polgárság rögtön megteszi a szükséges óvóintézkedéseket: korlátozza az egyetemi autonómiát úgy, hogy külső formai kellékeit megtartja, de elejét veszi annak, hogy az egyetem állam legyen az államban. (A francia polgári forradalom győzelme után pl. Franciaországban egyetlen rendelettel véget vetettek az