Felsőoktatási Szemle, 1982 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 1. szám - Endrőczi Elemér: Az orvostovábbképzés helyzete és feladatai
FELSŐOKTATÁSI SZEMLE A MŰVELŐDÉSI MINISZTÉRIUM FOLYÓIRATA 1982. január 1. szám Az orvostovábbképzés helyzete és feladatai DR. ENDRŐCZI ELEMÉR egyetemi tanár, Orvostovábbképző Intézet Bevezetés . A közeljövőben ünnepelheti a magyar orvostovábbképzés 100 éves évfordulóját. 1883 szeptemberében a kor legjobb orvosainak kezdeményezésére (Markusovszky Lajos, Fodor József, Müller Kálmán, Korányi Frigyes) elhatározták, hogy rendszeresen tanfolyamokat szerveznek azzal a céllal, hogy módot nyújtson az alapképzés kiegészítésére, továbbá pótolja „ama hiányokat, amelyek a gyakorló orvosnál azáltal jelentkeznek, hogy az újabb vívmányokat a gyakorlatban nincs lehetőségük alkalmazni”. Már a századforduló idején a tanfolyamok tematikája mutatta, hogy az orvostovábbképzés akkori szervezői nyomon követték a lakosság egészségügyi helyzetét, az egészségüggyel szemben támasztott követelményeket és az orvostudomány fejlődését. Jelentős szerepet kapott a tanfolyamok tematikájában az anya- és csecsemővédelem, az iskolaorvosi teendő, az ipari és egyéb balesetek elhárítása, a gümőkór, a trachoma és a szociális medicina. Az orvostovábbképzés folyóirata 1911-ben indult és a II. világháború kezdetéig igyekezett lépést tartani a tanfolyamok programjával és fejlődésével. Az első továbbképző tanfolyamon (1883. szeptember 7 — 16.) 17 egyetemi tanár és 7 magántanár tartott előadásokat 120 orvos részére. 1912-ben alakult az Orvosi Továbbképzés Központi Bizottsága, amely államilag elismert testület volt, és további lendületet adott az orvostovábbképzés fejlődésének. Az egyetemi klinikák mellett a vidéki kórházak egész sora bekapcsolódott a tanfolyamok szervezésébe. Az előadók között Európa neves orvosai is szerepeltek. Az állami támogatás korlátozott volt, de a vallás és közoktatási miniszter 1912-ben felszólította a törvényhatóságokat, hogy a területükön dolgozó orvosok továbbképzé