Felsőmagyarország, 1895. január-június (11. évfolyam, 6-148. szám)

1895-01-08 / 6. szám

Kassa, 1895. XL évfolyam 6. sz. KASSAI SZEMLE Előfizetési árak helyben házhoz hordva és vidékre posta szétküldéssel: egész évre 10 írt, félévre 5 frt, negyedévre 2 frt 50 kr., • Felelős szerkesztő: Ries Lajos, egy hóra 1 frt. Egyes számára helyben 4 kr vidéken 5 kr. i Főmunkatárs: Ladányi Béla. Megjelenik a hétfői nap kivételével mindennap. Kedd, január 8 Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kassa, főutcza 58. sz. Hirdetések díjszabás szerint vétetnek fel a kiadóhivatalban, és Budapesten, Bécsben, Páris, Berlin és Hamburgban levő hirdetési irodákban. Előfizetések és a lap anyagi érdekeit illető küldemények a kiadóhivatal czímére küldendők. A pápa és a magyar király. Kassa, január 7. A Felsőmagyarországnak egy római tudósítása, amely vatikáni körökből ered, megerősíti a lapunk által hónapokkal ezelőtt közzétett azt a hivatalos értesítést, amelyet most bécsi lapok is, mint uj tudósítást közölnek, — hogy t. i. XIII. Leó pápa ő szentsége Rampolla államtitkárral közölt határozott parancsokban elrendelte, miszerint a magyar egyházpolitikai törvények királyi szentesítése után a római kúria részéről további akczió egyátalán nem történik. Ellenkezőzőleg, a legtökéletesebb összhangban van Vaszary Kolos bíboros herczegprimás nézeteivel Leó pápának az a határozott kivánata és akarata, hogy most, a királyi szentesítés után, a legmesszebbmenő kímélet tartassék szem előtt Ferencz József császár és apostoli király személyes érzelmeit és nézeteit illetőleg, minthogy a pápa őszentsége Magyarország apostoli királya, mint szivbeli vallásosság és a legnemesebb uralkodói erények által kitűnő katholikus uralkodó iránt kiváló szeretettel és hálás nagyrabecsüléssel viseltetik azért, hogy királyunk, mint a katholikus egyház leghűbb fia, a habsburgi monarchia egész hatalmával és tekintélyével mindig a legbecsesebb szolgálatokat teljesítette a szentszék és a katholikus egyház legmagasabb érdekeinek. Vatikáni körökben különösen hálás elismeréssel hangsúlyozzák azt, hogy az osztrák-magyar diplomácia hatalmas befolyása a keleti egyházak uniójának, valamint a Vatikán és az orosz kormány közti viszony javításának ügyében a pápa politikájának békeszerző intenczióit mindenkor előmozdította s azokra hasznos volt. Tökéletesen biztos tehát, hogy Leó pápa akaratának és Vaszary Kolos bíboros herczegprímás irányadó példájának megfelelően, a magyar magas klérus az egyházpolitikai reformtörvények királyi szentesítésének megmásíthatatlan tényével szemben mostantól fogva az uj jogerős állami törvények iránt a keresztényi engedelmesség és az engesztelékeny, békeszerző megnyugvás és megnyugtatás politikáját fogja követni. A FELSŐMAGYARORSZÁG TARCZAJA. Hogyha te ... Hogyha te nem lennél enyém, Szivemnek szent oltárképe; Lehetne kincs, tenger vagyon , Árva lennék igen nagyon; Lelkem sóvár vágytól égne, így, hogy szivünk együtt érez, Egymásért ég hő kebelünk, Bár ránk borul bánatjelleg Meg se látom, mert szeretlek, Nem látom, ha szűkölködünk. Szemeidnek gyémántfénye A legdrágább kincsem nékem; Ajakad ha ajkamra forr, Gyönyört érez lelkem akkor, Édes, kedves feleségem ! . Szini Péter. KÜLFÖLD. X Sztambulov elfogatása és a diplomáczia. A Felsőmagyarország Bécsből egy a magas osztrák" kormánykörökből eredő tudósítást kapott, amely konstatálja, hogy bécsi udvari körökben épp úgy, mint az összes diplomácziai képviseleteknél felette kedvezőtlen benyomást keltett Sztambulov volt bolgár miniszterelnök elfogatásának híre. Diplomácziai körökben úgy vélekednek, hogy ezzel a jelenlegi bolgár minisztérium igen veszedelmes, a bolgár állam tekintélyének mindenesetre ártalmas politikai tapintatlanságot követett el. Magától értendőleg ragaszkodnak ahoz a meg nem változtatható elvhez, hogy Bulgária belügyeibe egyátalán nem avatkoznak. Másrészt azonban azt hiszik, hogy minden bolgár kormánynak tekintetbe kellett volna venni, hogy Sztambulov valóban a legérdemesebb megalapítója a Bulgáriában jelenleg uralkodó dinasztiának és hogy a saját élete veszélyeztetésével elbocsátásáig legjobb tudomása szerint védelmezte a bolgár dinasztia érdekeit. Ezért kétségtelennek tarják, hogy ezen, az önkényes erőszak jellegét magán viselő eljárás által nagy kárt okoznak Bulgáriában a monarchikus eszme és az alkotmányos kormány tekintélyének, eltekintve attól, hogy a szimpátiák, melyekkel a külföld eddig viseltetett az ifjú bolgár állam iránt, ezáltal nagy csorbát szenvednek. X Miklós czár látogatása Berlinben és Bécsben. A Felsőmagyarországnak egy berlini diplomácziai körökből eredő tudósítása megerősíti, hogy úgy a berlini mint a bécsi udvarnál az a bizonyosság létezik, hogy Miklós czár nemcsak a legőszintébb békepolitikát képviseli, hanem Vilmos császárnál és Ferencz József császár és király ö Felségével is főleg barátságos viszonyt ápolni és még bensőbbé tenni szándékszik. Ezek a pétervári udvari köréből eredő tudósítások tehát hivatalos megerősítését foglalják magukban azoknak a kimeritő informáczióknak, melyeket a „P. Corr.“ Miklós czár békeszerető és lovagias jelleméről közölt még trónralépte előtt. Az orosz politikai köröket kellemesen érintette az, hogy éppen a magyar sajtó volt e felől legelőször és legjobban értesülve és hogy ennek folytán éppen a magyar sajtó részesítette legelőször és a leglojálisabb igazságszeretettel a jól megérdemelt elismerésben a fiatal Miklós czárnak az európai békére oly fontos és nemes emberszeretettől áthatott, sokat ígérő uralkodói erényeit. A szt.pétervári híreknek továbbá, hogy Miklós czár 1895-ben a német császárt és Ferencz József császár és király ő Felségét meglátogatni szándékszik, valószínűleg a czarevna kíséretében, — mindenesetre nagy politikai fontosságuk van, ha hivatalos hírek vagy határozatok nem is érkeztek e tárgyban. X Dreyfuss nyilvános lefokozása. Dreyfusst, a honárulás miatt elitélt kapitányt, szombaton fokozták le katonai rangjáról a katonai iskola udvarában. A A. redakczióban mindig úgy besutött, hogy ablakot kellett nyitni. — Elég ha az utczán fázom, szokta angolos flegmával mondogatni, no de milyen meleget is tarthat télen e y vékony übercziher! A szerkesztőségben kapott egy külön szobát is egy ággyal, lakásról tehát nem kellett gondoskodnia. A szerkesztőség többi tagjait semmibe se vette, bár szemben rendkívüli udvarias és előzékeny volt mindenkivel, még „lapunk barátjait“ és a rettegett ifjú kezdőket, akik bizonyos időközökben hűen beállítottak egy-egy tárczával, mondom, még ezeket is kikísérte az ajtóig, a tárczáikkal pedig besütött. Gyakran hozott tőle a lap petit csikkeket, néha pedig, ha a szerkesztő nem volt otthon, megeresztett egy tárczát is. Volt benne valami zsenialitás, nem volt épp tehetségtelen fiú, de újságírónak nem volt még eléggé tanult, hiányzott a gyakorlata. Egyes szépirodalmi lapok szívesen fogadták volna belső munkatársnak, de ő vidékre kívánkozott, ahol csendben lehet élni és sok szép művet alkotni. Neki a városi közönség blikki volt. A házban lerótt egy vizitbeli kötelezettséget, a másik napon át is hordta a redakczió összes könyveit olvasás végett, hanem több vizitet nem is csinált. Arrogáns volt szerfelett, folyton dicsekedett a párbajaival és büszke volt rá, hogy három hónapig ült a szegedi államfogházban. A korcsma, ahová étkezni járt, amolyan harmadrendű szálloda volt, de ott adták ki a legjobb ételeket. Jenő barátunk oda kapott egészen lefokozásnál a párisi helyőrség összes fegyvernemeinek egy egy csapata volt jelen. Kirendelték továbbá az ujonczokat, a kik november óta szolgálnak. A csapatok négyszögben állottak föl. A négyszög közepén a parancsnok állott, s várta az elitéltet. Mikor Dreyfuss fedezetével megjelent, dobpergés hangzott fel. A parancsnok hozzá lépett és hangos, messzire hallható hangon így szólt : „Dreyfuss Alfréd ön méltatlan arra, hogy a fegyverét viselje, s azért ezennel lefokozzuk !“ Erre Dreyfuss szintén hangosan, hogy mindenki hallhatta, így válaszolt : „Esküszöm, hogy ártatlan vagyok. Éljen Francziaország !“ A hadsegéd ezután végrehajtotta az ítéletet. Ruhájáról letépte a katonai jelvényeket és kardját, melyet, hogy a proczedurát megkönnyítsék, már előre átfürészeltek, kettétörte. Dreyfuss nyugodtan, de halálsápadtan tűrte végig hivatalos meggyalázását. Csak mikor az eltörött kard darabjait a lábai elé dobták, kiáltotta fel : „Ártatlan vagyok ! éljen Francziaország !“ Mikor egy csapat újságíró mellett elvezették, odaszólt nekik: „Mondjátok meg egész Francziaországnak, hogy ártatlan vagyok!“ Mint egyes párisi lapok jelentik, Dreyfuss lefokoztatását megelőzőleg a börtönfelügyelő előtt a következő nyilatkozatot tett: „Ártatlan vagyok, ha idegen államnak okmányokat szolgáltattam ki, úgy ez csak csalétek volt, hogy fontosabbakat követeljek. Három év múlva meg fogják tudni a válságot. Akkor a miniszter maga fogja ismét kezébe venni ügyemet.“ A fúzió eszméje nincs elejtve. „ Szamár! Irta: Sz. Szigethy Vilmos. Mikor az uj segédszerkesztő lekerült a lapunkhoz, általános feltűnést keltett az egész városban. Ha magas köcsök kalapjában és zsemleszinü über cziberében végig ment a korzón, nem egy szép lány fordult érdeklődő arczczal hátra. Csinos fiú is volt. A bajusza alig kezdett fakadni, de azért büszke volt kotletjére és minden héten megborotválkozott. Kassa, január 7. (—K.—) Abból, hogy a fúzió ténye a jelen pillanatra el van ejtve, a világért sem következik, hogy a fúzió eszméje is elejtettnek tekinthető. A fúzió barátai koránt sem hagynak föl ama reménnyel, hogy a hatvanhetes alapon álló pártokat egy kalap alá vonniuk sikerül. Szapáry Gyula gróf, habár nem valami számos tagból álló pártnak a vezére, a mai körülmények közt, mikor a szabadelvű párt többségét valami nagyra szintén nem tehetjük, tényező és fordulhatnak elő körülmények, hogy szava és akarata sokat fog nyomni a latban. Hiszen a poroszországi kath. párt se valami nagyon tekintélyes és volt idő, midőn a vaskanczellárt megállította útjában s a párttal nemcsak számolnia, de vele megalkudnia kellett. Hogy a fúziót a király valami nagyon akarná, azt nem lehet határozottan állítani, ámde igenis azt, hogy egy erős kormány és kormánypárt, meleg óhajtása. Éppen azért tartózkodott minden oly kísérlettől, mely a mai szabadelvű Nem annyira a jó koszt vonzotta, hanem nagyon bele talált nézni a korcsmáros menyecske lányának a szemeibe. Ez a menyecske máskülönben nem éppen a legjobb hírnévnek örvendett. Már lánykorában azt beszélték róla, hogy ő a város legkacérabb leánya, akinek pa szói között talán első helyen az állt, hogy szerette a fiatal embereket lakásaikon meglátogatni, sőt a fiatalabb tisztelendő páterek is gyakran tisztelték vendégjük gyanánt — persze ezek lelki vigasztalások okáért. Egyszer aztán elbolondította egy kis hivatalnok fejét és az elvette. Nem is járt rosszul. Ott lakott a házban, evett, ivott és maradt tisztességes zsebpénze a kávéházba járni, ahol a kompániával el-elkártyázgatott. Szinte abszurdum lett volna, hogy a kis Róza észre ne vegye Jenőt és ha észreveszi komolyabb következménye ne legyen a dolognak. Észre is vették egymást. Az asszony, amilyen könnyen lobbant szerelemre, beleszeretett Jenőbe. A fiatal ember is sokat nézegette az asszonyt, de nem mert belekötni és lekapta a szemeit róla, ha Róza észrevette, mert vesztett volna ezáltal arrogáns volta, tulajdonképpen pedig a nőkkel szemben való tapasztalatlanságot akarta takargatni. De nem nyugodott meg ebben az asszony, nem akarta a dolgot ennyiben hagyni, egy este oda telepedett tehát Jenő asztalához. — Már készen van a lap? — kérdezte naiv hangon. — Igen ! Jenő egész komor hangon mondta ezt és hozzálátott az éveshez.