Felsőmagyarország, 1895. július-december (11. évfolyam, 150-298. szám)
1895-11-03 / 253. szám
2. oldal. kormánytól várt és senki oly ferde és visszás konzekvencziákat nem vont le az esetből, mint Apponyi. Ha ezt a tévedést kisebb kaliberű politikus követte volna el, úgy azt egyszerűen hallgatással mellőznénk , de az a politikai súly, amellyel a nemzeti párt vezére különösen ékesszólása erejénél fogva bír, egyenesen kötelességünkké teszi a tévedés konstatálását, nehogy úgy tűnjünk föl, mint akik Apponyi álláspontját ebben a kérdésben érthetőnek és indokoltnak találjuk. Azt még értjük, hogy Apponyi a miniszterelnöknek válaszát nem volt hajlandó tudomásul venni, mert hiszen parlamentünkben politikai rendszerré lett már az, hogy az ellenzék soha semmi dologban sem helyesli a kormány álláspontját. De egyéb okát annak, hogy Apponyi a választ mért nem vette tudomásul, nem is tudtuk kibetűzni Apponyi replikájából, mert avval a felelettel, hogy in concreto micsoda intézkedéseket kívánt volna alkalmazásba venni, teljesen adósunk maradt. Amennyiben pedig többet kívánt, mint amennyit a kormány tett, úgy valósággal lehetetlenséget forszírozott, mint azt Bánffy Dezső báró helyesen megjegyezte. Apponyi tehát túlkövetelő volt a miniszterelnökkel szemben, de ez a tévedése politikai hitvallásánál fogva még megbocsátható ; amit azonban a nemzettel és önmagával szemben elkövetett, az ellen egyrészt a nemzeti becsület és önérzet, másrészt még az ő érdekében is (nem vagyunk rosszakarói Apponyinak) tiltakozunk. A legerélyesebben és a leghatározottabban tiltakozunk azon sértő inszinuáczió ellen, amelyet Apponyi a zágrábi ügyből konzekvencziát épen a nemzettel szemben levont, amidőn azt mondotta, hogy Magyarországon a serdülő nemzedéket és a közpályára készülőket arra tanítják, hogy a boldogulásnak és érvényre jutásnak útja a magyar nemzeti érzés őserejének elfojtása, s hogy minél kevésbbé magyar és nemzeti valaki, annál biztosabban kormányképes. Ez már mégis több, mint amennyit mi, t. i. a nemzet, egy embertől eltűrni hajlandók vagyunk. Jól tudjuk ugyan, hogy Apponyi csakis a miniszterelnököt, a kormányt és a szabadelvű pártot akarta támadni és bántani evvel a nyilatkozattal, de ez a szűkebb körű intenczió nem szolgálhat mentségére, mert a czitált szavak félreismerhetlen sértést foglalnak magukban az egész nemzettel szemben. Hát olyan depravált, szolgalelkű ez a magyar nemzet, hogy a nemzeti érzelmek ellen kifejtett ellenállás az egyetlen biztos útja a hatalomra jutásnak ? Hisz akkor hát nem a szabadság, hanem a szolgaság országában élünk ! Hallod-e magyar nemzet, hogy mit vág arczodhoz gróf Apponyi Albert, s nem érzed-e, hogy ez a sértés jobban megégeti arczodat, mint az elégetett zágrábi nemzeti zászlónak a lángja ? És azokat a gazficzkókat legalább bezárják és megbüntetik, mert van rájuk paragrafus, de Apponyit szép formájú beszéde és immunitása megvédik. Apponyi tehát lemondott erről a nemzetről s elkeseredésében lemondott önmagáról is, midőn végül magát élő tiltakozásként állította szembe az ostorozott irányzattal szemben, mely őt rezignálásra készti. Hogy evvel a rezignáczióval Apponyi kinek vél szolgálatot tenni, pártjának-e, vagy a hazának, azt ugyan nem mondotta meg, de mi azt hisszük, hogy egyiknek sem, mert csak aktív politikus lehet hasznukra. A ezredéves kiállításról. Magyarország legszebb vidékei. Az ezredéves kiállítás, amely bizonyára sok ezrével csábítja Budapestre a külföldi vendégeket, kitűnő szolgálatot tesz majd a vidéknek azzal, hogy különféle módon sorra bemutatja az ország legszebb vidékeit, a gyógyító- és üdülőhelyeket. Magyarország hegy-völgyes, vadregényes vidékei sorra várakoznak majd az Alföld pompás legelőivel, a Balaton-vidék tájaival. A bemutatás is különféle módon történik, de mindig teljes szépségekben szem elé tárva a szép tájakat. Elsőkben is lesznek stereoszkopikus képek. Nagy, panoráma-szerű szekrények lesznek ezek, egyszerű forgató készülékkel, úgy hogy a néző egy-egy vidékről 40—50 képet is nézhet egymásután, az ősszel nevezetes épületeket, kirándul helyeket, szebb pontokat, környéket nagy színes felvételekben. A nagyobb fürdőket, üdülő és kiránduó helyeket pedig külön fülkékben, plasztikai módon fogják bemutatni. Magyarország szebb helyei sorra következnek ezekben a diorámákban. Teljesen hü mintákban mutatják majd a vidék minden szépségét, hegyeket, völgyeket, erdőket, patakokat, fürdőket épületeket stb. FELSŐMAGYARORSZÁG. A tengerfenék világa. Egy kis csudája lesz az ezredéves kiállításnak. Egy kis előcsarnokból a földbe menő félig homályos barlang-szerű folyosóba jut a látható, s amikor mind lejebb és lejebb megy, sziklatömbök, oszlopok, cseppkövek között találja magát misztikus félhomályban, temperált nedves, hűvös légkörben. Mintha egy ismeretlen világban, a tenger fenekén járna. S jobbrólbalról, fölül-alul üvegfalakon át egy csodálatos, sohase látott világ tárul eléje, az elmésen, panorámaszerűen megcsinált tengeri aquarium, benne a tenger fenekének bámulatos, eleven világával. A legváltozatosabb élet, a legcsudásabb állatfajok. Emitt bizarr alakú halak, csikók, tűhalak, tengeri ördögök, odább a folyton mozgó lágytestű polipok, csigák és kagylók között a tengeri rózsák százai lepik el a fenéket, kitárják tarka karjaikat, azután egy rezzenésre összebújnak s perczekbe telik, amig újra kinyitják pompás, piros, narancssárga, zöld és kék szirmaikat. Tüskebőrisek, lomha tengeri csillagok hevernek szerte. Kagylóhéjak közt mászik visszafelé a remeterák, tengeri uborkák hevernek a különös alakú algák közt. Hogy az illúzió teljes legyen, messze háttérben egy óriás körkép lesz folytatása kép a tengerfenéknek, folyton mozgó, változó vetített képekkel. Egy sülyedt hajó széthullott roncsai fokozzák a kép hatását . Körülötte mozognak, úszkálnak a halak és medúzák, a tengerfenék csudálatos lakói eleven példányokban. A magyar háziipar. Az ezredéves kiállítás egyik legszebb és legüdvösebb feladata megismertetni a magyar népet a világgal A magyar népet, a maga teljes valóságában. A házát, a szobáját, a csűrét, az ólját, a viseletét, az életmódját, a szokásait, az erkölcseit és a két keze munkáját. Ennek a czélnak szentelik a kiállítás faluját, ötvennél több épületével és százon felül levő melléképületeivel. Erről a faluról még többször lesz alkalmunk beszéli, most csak egy nagy épületéről essék szó, ahol a magyar háziipar kerül bemutatóra. Maga az épület a pozsonyi városházának mása lesz s pozsonyi iparosok építik, egészen híven az eredeti nyomán. Négy nagy csoportra oszlik benne a kiállítás; ezek: 1. a fonó- és szövőipar ; 2. fonások fűzvesszőből, háncsból, gyékényből, 1 . szalmából; 3. agyagipari czikkek ; 4. faipri készítmények. Mindenik csoport nemcsak a készített tárgyak bemutatására szorítkozik, hanem egyszersmind teljes statisztikáját adja, hogy hány ember foglalkozik az illető háziiparral, hány férfi, nő, gyermek, mennyit tesz az évi termelés, s mennyi a munka keresete. De ezen felül, hogy a kiállítás képét változatossá s magát a kiállítást tanulságossá tegyék, bemutatják élet nagyságú figurákkal és csoportokon a készítés módját is. Az agyagipari csoportban például egy tűzálló j téglából összerakott kis házikó lesz, melyben a papirmasszából élethűen utánzott zsaluzsányi fazekas korongján tálakat és bögréket készít egy másik csoportban az asszony meg a fiú az agyagot veri, áztatja és gyúrja a fazekas kezéhez ; egy harmadik pedig a kész fazekakat, tálakat, bögréket rakosgatja és helyezi el. A fonó- és szövőipari csoportban látnivaló lesz a torontáli szőnyeget, szövő asszony a szövőszékével, a varrottast készítő bánffy-hunyadi nő, a felvidéki csipkeverő leány. A vessző és háncs fonó csoportban látható lesz a dorogmai kosárfonó család munkássága, azon kezdve, mikor a család ifjabb tagjai hántani kezdik a füzvesszőt s végig minden proczesszuson, amint a készülő kosár kézről kézre jár s végre a család fejének a kezéből kerül ki, mint formás kész kosár. Ugyanígy látható lesz egy hajdunánási szalmakalapkészitő család s egy bártfai gyerekjátékot, babákat, fafaragásokat csináló família. A bábukat mind az illető vidék ruháiba öltöztetik s a szükséges ruhákat, eszközöket, szerszámokat már fel is hozatták Budapestre. A városi tanács azután behelyezte azt az éjszaki toronyba, de hogy milyen alkalomra huzatta meg 1670 ig, arról a krónika nem szól. Sajátságos, hogy nem csak nálunk, de számos , valaha fallal körített-városban megcsendül ez a kis harang esti 9 órára. Eger várában, mikor még a muzulmán bírta, dobpergés hangzott fel esténként nap-nap mellett. S arra a városon kívül sétáló Ali bey kezet szorítva a külvárosban lakos Durham beyjel, s igyekezett a város kapuján bejutni, hogy az orra előtt be ne csapják a város kapuját. Ugyanakkor a kassai Várhegy alatt koczogó szekeres ugyancsak a lovai közé vágott ostorával, hogy a rövid negyedórás csengetés alatt kolozsvári Szabó István uram kovács utczai portájáig eljuthasson, ahol az ébrenlevő háznép várta mesteruramat a kézsmárki vásárról. Ha be nem érnek idején, meghalhattak volna ugyan a külvárosi Zöld fánál vagy a Nyúlnál, másnap azonban lett volna mit hallgatni kolozsvári Szabó István uramnak majszterné asszonyom pergő nyelvétől. Már pedig akkor jobb annál ha istráng szakad, kerék törik is, városkapu zárása előtt megjönni az otthonba. Azért hozta a bölcs és circumspectus városi tanács tehát a statútumot, hogy az ellenség félelme miatt a kaput ugyan estére be kell csukni, de csengessenek a kivülvalóknak, figyelmeztetésül, hogy még idején beérjenek a városba. így volt ez már dicső Nagy Lajos királyunk korában is. I. K. L. Miért csengetnek nálunk 9-1010 óráig? Kassa nov. 2. Miért csengetnek ma ? azt legfeljebb a kegyeletes szokással okolhatjuk meg. Az ismert tradíczió szerint 1670-ben a városi polgárság összeesküdt a német katonaság ellen, melynek zsarolását, végig sértő magaviseletét a polgári jámborság sem tűrhette tovább. Az összesküvést azonban elárulta az ezred dobosának kedvese s midőn eljött az összeesküvés órája, a titok ellenséges tudója a piacz közepén megpergette dobját; a katonaság harczkészen összegyülekezett s fegyverét a polgárság ellen fordítván, iszonyú mészárlást vitt végbe közöttük. A regét legutóbb Sziklay János is feldolgozta s maholnap egy éve lesz, hogy Irodalmi társaságunk egy estélyén nagy hatás kört fel is olvasta. Mint városunk évkönyvében számos ízben, úgy a jelen esetben is népünk élénk fantáziájának kell felróni ezt a történelmi hazugságot. A csengetyűt, mely azt az 1670-ben megtörtént históriát lett volna hivatva nap-nap után megörökiteni, negyven évve előbb (1631.) évben öntötte Wening Tamás s hagyta örökül a városra. November 3. Viczinális levél Szepsiből. Szepsi, október 31. Tekintetes szerkesztő ur! Becses lapjának október hó 30-án kelt számában szepsii levelezője egy szűkszavú közleményben ismerteti az október 27-iki vasárnapi nagy napot. Engedje meg tehát tek, szerkesztő úr, hogy a vasárnapi műkedvelői előadást nagyobb jelentésűnek találva, azt b. lapjában bővebben ismertethessem. Közlendőim Szepsit oly előnyös színben tüntethetik fel, hogy lesznek pesszimisták, akik Szepsi létezését egyáltalában kétségbe fogják vonni. Ezen Tamások oktatása czéljából szükségesnek tartom tehát Seepsit először is földrajzilag ismertetni. Szepsi Ferrótól számított 39 hosszúsági és az egyenlítőtől számított 49 szélességi fok alatt Debrödtől délre, Bodollótól keletre fekszik. Mig Miskolcz kocsonyáján kívül arról híres, hogy egy híján ezer csizmadiája van, addig Szepsi azzal pályázhatna hasonló dicsőségre, hogy ott eggyel több a csizmadiák száma, mint a házaké. Ezek a csizmadiák külömben igen derék szorgalmas iparosok, kiknek czéhéből nemcsak a várost jól vezető városatyák, hanem még képviselőjelölt is kerül. A telekkönyvvel felruházott járásbiróságon szolgabirói anyakönyvi hivatalon kívül még van Szepsinek 2 orvosa és csak egy patikája és (oh jaj!) 4 ügyvédje és ugyanannyi korcsmája. Ezen idillikus városkában október hó 27-én a katholikus templom újítási alapja javára a Szepsiben élő összes felekezetek, a legújabban reczipiáltakat sem kivéve, közreműködésével egy műkedvelői előadás rendeztetett. A szakadó eső az előadás sikerét még annyiban fokozta, mert a távol vidékiek elmaradtak és így nem vált szükségessé a team falait lerombolni, a közelebbi vidék, valamint a Sepsiből jött közönséget pedig még sikerült, habár zsúfolva az elég bő teremben elhelyezni. Ámbár felekezeti czélra volt az előadás bevétele szánva, a közönség soraiban ép úgy, mint a közreműködők között minden felekezet egy ormán volt képviselve. Ezen néppárti világban ez bizony nem megvetendő jelenség ! Hogy itt a felekezetek oly szép egyetértésben élnek, az első sorban a külömböző felekezetek papjainak köszönhető, a kik híveiknek a vallási türelmességben jeles példát szolgáltatnak. A kath. templom újítása iránt nyilvánuló érdeklődés első sorban Fodor Sándor czimzetes esperesplébánosnak köszönhető, ki nagy fokú műveltségével, nyájasságával és szeretetreméltó modorával nemcsak magának tudta az általános tiszteletet és szeretet kivívni, hanem az általa nagy melegséggel felkarolt templomújítás iránti érdeklődést is általánossá tudta tenni. Neki, kinek az immár 4 év óta sikeresen működő óvóda esősorban köszönheti létezését, köszönheti majdan azt is, hogy az újított kath. templomban Szepsi oly remekművei gazdagittatik, a milyen Felsőmagyarországban a kassai és bártfai templomok kivételével, alig létezik. Az előadás rendezése körül a minden szép és jó iránt érdekődő dr. Ráth Béla kir. aljárásbiró szerzett nagy érdemeket, mert csak ilyen műérzékkel biró vezetés mellett vált lehetségessé olyan előadást produkálni, amilyent a derék műkedvelői gárda nyújtott. Dr. Rithot a rendezésben a geniális Gável Ferencz, a hires, Szepsi határain túl (a Csekajon) is ismert tűzoltó induló komponistája támogatta.