Felsőmagyarország, 1902. július-december (18. évfolyam, 149-299. szám)

1902-07-01 / 149. szám

Kassa, 1902. XVIII. évfolyam 149. sz. Kedd, julius 1. JHV.1 .ZW* KASSAI NAPLÓ. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Kassa, Fő-utca 51., I. cm. Megjelenik mindennap. Felelős szerkesztő: I Ifj. MADARÁSZ JÁNOS. Előfizetési árak: egész évre 20 kor., félévre 10 kor. negyedévre 5 kor., egy hóra 2 kor Egyes szám­ára 10 fillér._____ Hadsereg és nép. ni. Kassa, junius 30. Készenlétben állni, ez minden — mondja Hamlet — és ez nemcsak az egyes emberre áll, hanem az államra is, az államra azonban a tevékenység minden terén és főképen katonai téren. És itt, nehogy a gazdasági tevé­kenységet aránytalanul megszorítsák, amennyiben épen a legnagyobb teremtő­erővel bíró, a legegészségesebb egyéneket, mint ezt az általános védkötelezettség megkívánja, állítják katonai szolgálatba, ezért gondoltak a rövidebb szol­gálati időre, mint a kibonta­kozás útjára. Németország a gyalogság­nál már megkezdte a próbát a két évi szolgálati idővel, és a francia szenátusban A­n­d­r­ia­ hadügyminiszter az imént beszélt mellette a legnagyobb határozottsággal. A katonai erények csorbulásától egyáltalán nem tart; a védkötelezettség áj szervezése csak hetvenmillió frankba kerül, oly több kiadásba pénzben, melyet még a gazdag Franciaország sem vehet könnyen, kivált állam­ költségvetésének mostani állása mellett.­­ A két évi tényleges szolgálat tehát oly pénzügyi művelet, mely mellett az egyik zsebbe nem jön sokkal több, mint amennyit a másikból kiveszünk: gazdasági erőt takarítunk meg és előre kiadjuk azokat az értékeket, melyeket ez erőknek fog kelleni előteremteni, így tehát nem lehet egészen hozzáférni a nehéz problémához. — De 29-iki a képviselőház folyó évi április képviselő ülésében S­z­e­m­e­r­e Miklós a honvédelmi költségvetés felett folyt vitában újból kifejtette egy eszméjét, mely valóban megadja a megoldás kiindulási pontját. Svájczra hivatkozott, hol már a nép- és közép­iskolában létezik az ifjúsági véd­erő, melyet a szövetségtanács által kiadott szabályzat­­­­erint gyakorlatilag képeznek a tornázásban, de kivált a lövésben. Joggal hangoztatta a nevezett képviselő, hogy a tapasztalatok után, melyeket a délafrikai háború a leg­gazdagabb mértékben nyújtott, a döntés a harcban a modern lőfegyver mellett majdnem kizárólag a nyugalomtól és lövésnél a találás biztosságától függ. A vett javakért viszonzás fejében, Részvétteljesen suttogták: „Szegény !“■ S hátam mögött kopott ruhám nevette A legjobbnak hitt, hű, igaz barát­•• Ne igyunk hát az örök barátságra! Ki koccintja meg velem poharát? S a férfipályán, hol az érdemesnek, A­mint hallottam, babérág terem, Örültem, hogyha jutott minden napra, Hogy jóllakhassam, elég kenyerem. S a­kik erényben koldusok valának, Mint hal a vízben, éltek boldogan — Hja, jó mesterség az a farkcsóválás­ [UNK] [UNK] No, rá köszöntem hát a poharam! De mit sóhajtok vissza még a múltba ? Meg nem történtté tenni nem lehet. Nem adja vissza többé semmi nékem Sok elhullajtott fájó kényemet. Haszontalan hát rajta tépelődni, És a jövőtől jót remélni kár . . . Múlt, jelen, jövő — nem törődöm véled : Csak telve legyen mindig a pohár­ tehát a tűzfegyelemtől. . . . Nos, ilyen ifjúsági véderőnk már nekünk is volt, mely persze csak játék volt s melyet megszüntettek, mert nem tudtak beléje kellő komolyságot fektetni. De még ha jobban ápolták és konzerválták volna is ezt az ifjúsági véderőt, a meneteléssel és lőgyakorla­­tokkal még korán sem tettek eleget, így még mindig nem érik el a kívánt célt. De az alapgondolat teljesen helyes. Valamint minden hivatás gyakorlására, elméletileg és gyakorlatilag, tehát az ifjúkortól kezdve nevelés által elő­készítenek, úgy kellene elméletileg és gyakorlatilag a katonai hiva­tásra is előkészíteni, mely minden állam védszervezete szerint egy bizo­nyos életkorban minden állampolgárra kötelező hivatás. — Aki a milleniumi kiállításon a katonai pavillont megnézte, meggyőződhetett, mily sok technikai, vegyészeti, fizikai, mennyiségtani tudás nyer katonai dolgokban magát kifizető alkalmazást és tisztelni fogja a tudás bőségét, melylyel egy jó katona rendel­kezik. — A gyakorlati kiképzés pedig szinte össze sem hasonlítható felüdülése Hát tud meg, hogy egy fiatal ember az őrülésig szerelmes belém. Ma láttuk egymást először. Én az ab­laknál ültem, ő az utcán sétált. Eleinte nem is vettem észre. Cilinder, cilinder. De ezután, hogy sokszor elmeri előttem a cilinder, akaratlanul is megnéz­tem. Egy szép, barna, ábrándos szemű fiú. Rám nézett hosszan. S a tekintete azt mondta: Szeretlek! Egész éjjel nem tudtam aludni. Talál­gattam, hogy mi lehet a neve? hol lakik? honnan ismer engem? és mikor szeretett belém ? Egy belső sugallat azt mondja nékem, hogy Jenő a neve, mint a „Fekete­ keztyűs grófnő» halovány hercegének. Azután a paplanom gombjain azt szá­­mítottam ki, hogy ő lesz-e a férjem ? Ötször igen, négyszer nem. De tudod ez nem bizonyos. Azt hiszem, holnap ismét eljön, mert mikor az ablak előtt sétált, én melegen néz­tem rá és azt mondtam a tekintetemmel: „Legyen bátor, drága Jenőm, re­mélhet !“ Mi jó van . . . Mi jó van itt a földi vándorlásban ? Nekem legalább nincsen semmi sem ! S hogy hozzon még virágot éltem rája : — Vén lett a lelkem — azt már nem hiszem. Tengődve töltöm napjaim unalmát, Céltalanul várom a holnapot, Csak a bortól derül fel néha kedvem, Mert ifjú tüze régen elfogyott. Ti boldogok ! kik birélgattok engem S rágódtok az én ferde híremen, Nem bánt a sors úgy véletek bizonynyal, Mint a mily rútul elbánt énvelem. S a mennyi mérgét ittam már a kínnak, Ti félannyit sem láttatok talán­•• Beszéljetek­•• csak telt legyen a serleg Szegény hajlékom rideg asztalán ! Volt, volt idő, hogy én is lánggal égtem. Szerettem, óh ! de jobb lesz, hagyjuk ezt. Múltam ködéből búsan felsötétlik A Golgotára állított kereszt. Ez a sebem még néha-néha vérzik. Én istenem! Ha visszagondolok••• Iszom, iszom s a fölhajtott pohárba Egy keserű köny titkon lecsorog. Hát a barátok? — Oh, a hű barátok. Midőn nyomorban fáztam s éhezem, Hat titkos kis levél. Irta: Gárdonyi Géza. Kedves Martin!I. Mielőtt ezt a levelet elolvasnád, emeld föl a kezedet és esküdj meg, hogy soha senkinek el nem mondasz belőle egy szót se! Emmi. II. Reszketek az izgalmaktól, midőn ne­ked ezeket a sorokat írom. Egy hétig vártam, hogy bejön hozzánk. De ő nem mert. Azt hitte, hogy a kegyetlen szivü hölgyek osztályába tartozom.

Next