Felsőmagyarország, 1905. január-június (21. évfolyam, 1-153. szám)
1905-04-09 / 87. szám
Áprilie 9. — Ez az utolsó eseményem. Komisz egy tél volt ez, nyolc, akik még Vagy nagyon fiatal asszoszerelmesek az urukba, vagy az utolsó mukdeni vereség csata trombitái. Nem lehet elzisztálni. — Nos és ? ... Az utolsó zsurod ? . . . — Éhez még vannak sanszaim. S most jönnek a másfajta mulatságok, de ugyanazon reménységek sanszai. Az asszonyok már készülődnek nagyban az újabb és örök győzelemre. Vásárolják a gyönyörű toiletteket, a monaszterli és Holzer kirakatai előtt Budapest legszebb asszonyai tartanak hadi szemlét s a Váci utca sarkán, a Lukácsné híres francia szalonjában találkoznak a déli órákban Budapest legsikkesebb asszonyai. Itt vásárolják a kalapjaikat, ezeket a csodálatos alkotásait a mai ízléstelen divatnak, melyeket hamisítatlan és eredeti francia ügyes kezecskék tesznek elfogadható formákká. S mennyi gond, spekuláció és csodálatos furfangocskák a „neki készülődés“ tavaszi hadjáratához. Minden szép asszony a legszebb, a legelegánsabb és legeredetibb akar lenni, hiába prédikálnak nekik az Ellenségek és a többi lemondott asszony-apostolok egy másfajta, magvasabb lelki életről, melyhez nem szükséges egyéb, mint egy praktikus angol íoilett, egy simára fésült fonott konty és nagy, nagy szent luxus a lélek belső világában. Fingásság, erő, okosság, komoly és ideális világnézet és kész van a legszebb nő, amilyen sem a Lukácsné, sem a Holzer és semmiféle szent tekintélynek ördög malmából nem kerülhet ki. Minden hiába. Az élet olyan szép és olyan nehéz, a belváros kirakatai olyan ördögiesen csábítóak, Márkus Emma olyan mesés toilettekben csavarja el a színpadi grófok fejeit és a mi számba veendő bűnbocsánat — a férfiak ugyanolyan luxust űznek, mint az asszonyok. Hát mit akar ez a megbolondult eszű öreg világ? Azt hiszi talán, hogy az asszonyok a maguk gyönyörűsége miatt adnak Lukácsnénak huszonöt forintot egy kalapért és Szerb György suszternek húsz forintot egy pár cipőért? Nem, igazán nem saját magukért. De mikor a konkurrencia olyan nagyon nagy, a nők olyan szépek, amilyenek soha azelőtt nem voltak és olyan művészek a szépségük előállításában, hogy maga a legügyesebb nőirendőri szem se tudja megállapítani, hogy az Úristen műhelyéből vagy a Vértessy 25 forintos pirosítójából teremtődött-e ismerős és ismeretlen kiválásuk májusi szépsége ? Azért a szegény szép asszonyokat ne bántsa senki, ők szegények úgy se akarnak egyebet, mint szépek lenni és boldogok is egy kicsit. S hogy a boldogságot nem szerezhetik meg az Ellen Key-féle recipével, arról ők szegények úgyse tehetnek. Majd ha először a férfiak mosakodnak meg az Ellen Key-féle lelki mosdóvizzel, akkor ők se vásárolnak majd 25 forintos pirositót, sőt semmilyen áru pirositót. Most meg muszáj. A férfiak nem akarnak hozomány nélkül házasodni. Lux Terka: öreg szemeim nem csalnak, egy hatalmas sírbolt s rajta arany betűkkel csupán e szó: Marietta. — Gasparone! — kiáltott fel most magánkívül Luigi, a márványtáblára mutatva — valóban ? — Igen! — felelem. — Látjátok a túlsó két márványlapot, az egyikben atyám, a másikban anyám neve van vésve s íme a harmadikba Mariettáé. Sorsüldözött lelkem nem tudott megbékülni avval a gondolattal, hogy az, akit önmagamnál milliószorta jobban szerettem, távol, idegen földben nyugassza örök álmát. Elhatároztam, mikép, ha fél vagyonomba kerül is, hazahozom az imádott hamvakat, hogy egyesüljenek majdan enyéim s az én porommal az édes honi földben. Meg is tettem, ime Marietta drága teteme itt pihen. — Oh, mily nagy nemes lelked van Gasparone— zokogott Giacomo s a sírbolt előtti pázsitra rogyott, hogy kényeivel áztassa azt. — Álom ez, vagy való ? — rebegte Mr. Van J. — Örök szerelem ez, mely a síron túl is él. — S íme ott még egy negyedik tábla, melybe egykoron e szó jön: Gasparone. Akik az életben nem lehettek együtt, legyenek holtuk után boldogok egy közös sírban. Ha a nap alkonyodni tér s óriási tányérja a légür óceánjába merül, megkondul a kastély harangja s én e sírboltra dőlve imádkozom mindnyájunk lelki üdveért. Ha lelkem visszaszáll a múltba s a szép emlékek feltámadnak benne, kisírom kényeim s megkönnyebbülök. Halljátok a harang szokogó szavát, Marietta lelke sír belőle. Imádkozzunk! (Pekry Gáspár naplója itt véget ér.) Czettler Rezső: FELSŐMAGYARORSZÁG A képviselőház ülése. A Felsőmagyarország politikai munkatársától. Budapest, április 8. A képviselőház ma délelőtt 10 órakor Bolgár Ferencz alelnök elnöklésével ülésezett. A jegyzőkönyv hitelesítése után Kovács Pál és Szatmári Mór személyes kérdésben szólaltak fel. Ezután megválasztották a 21-es felirati bizottságot. A szavazás alatt a szabadelvűpárti képviselők kimentek a teremből. A bizottság tagjai lettek : Apponyi Albert gróf, Bakonyi Samu, Barabás Béla, Batthányi Tivadar gróf, Bánffy Dezső báró, Eötvös Károly, Guttner Gyula, Hadik János gróf, Holló Zoltán, Kossuth Ferencz, Mezőssy Béla, Polonyi Géza, Rakovszky István, Sághy Gyula, Szederkényi Nándor, Thaly Kálmán, Ugrón Gábor, Zichy Aladár gróf és Zichy Jenő gróf. Ezután elnök indítványára elhatározta a ház, hogy legközelebbi ülését, a felirati bizottság tanácskozásai miatt, szerdán tartja. Ezzel az ülés véget ért. hírek. Csokonai. Csokonai jeles magyar poéta volt, a jelesek között is kiváló. A költők sorsa érte őt is : kora alig méltányolta s íme most halálának százados évfordulóján egy ország közönsége emlékezik róla, a víglelkű poétáról. 100 éve annak, hogy Csokonai Vitéz Mihály lantja megszűnt zengeni, de költészetének varázsa mit sem veszített erejéből: humorának eredetisége számos kitűnő tulajdona, könnyen folyó verselése, csapongó jókedvének, majd búslakodó lelkének megnyilatkozásai ma is kedves, kellemes és élvezetes olvasmányokká teszik műveit. Fölujitjuk emlékét „csapot, papot otthagyó“ Csokonainak, az „első magyar bohémnek“. Főmotivumai: bor és szerelem. E kettőt énekli mindig. Változatos, hányatott életének minden szakában hű marad két szerelméhez : Lillához s a hegy éltető nedvéhez. Páratlan humora nem hagyja el soha. Lillája csikóbőrös kulacsa megvigasztalják őt az élet s viszontagságai közepette, melyekben gyakran volt része . . . Mottója: „Vigadj öcsém! Ma holnap zsákjába dughat a pap.“ S evidor kedélyű poéta lelkének mély 3. oldal. érzései is vannak, néha-néha utat tör nála rezignáció is: „Nekem már a rét himetlen, A mező kisült. A zengő liget kietlen, A nap éjre dűlt. Bájoló lágy trillák! Tarka képzetek ! Kedv ! Remények ! Lillák ! Isten veletek!“ Mint ember is különös volt Csokonai. Telve van élete jellemző epizódokkal; egyéniségének kedvessége ráragadt költészetére, mely minden izében magyar a „Dorottyádban, „Lilla dalaidban, hatalmas bordalaiban épen úgy mint Homer és Blumauer travesztiáiban. Dicséret a kassai derék jogászifjuságnak, hogy méltó ünnepség keretében üli meg Csokonai emlékét! Igazi április. Április visszavarázsolta — reméljük rövid időre — közénk a telet. Sűrűn hull a hó, épen mint decemberben . . . Már szinte kétkedni kezdtünk a szeszélyes hónap erejében s íme megmutatta, hogy tud meglepetéseket is okozni. Igazi áprilisunk van. Szép napokra didergő szél következett. Erős, metsző északi szél, mely porfelhőket kavart s átfújt a vékony tavaszi felöltők szövetjén. Néhány napig barátságos arcot mutatott április, hogy annál zordabb legyen azután. A téli odúkból előkerült felöltők visszavándorolnak s a jó, meleg télikabát kerül ismét elő. A télikabát elhelyezési s felöltő kiváltási processus is szünetel . . . Ám legjobban talán a tavasz költőinek fáj e nem remélt változás. Üde és hamvas báju költeményeik, melyeket a tavasz lágy szellője inspirált, az asztalfiókban kénytelenek maradni, míg a kedves tavaszi napsugár ki nem süt. Hull a hó, a tavasznak egyelőre nyoma sincs; fehér lepel borítja a látóhatárt. De április uralma rövid. Fölváltja az a bájos tavasz, a maga ezer szépségével. Egyelőre azonban téli időben van részünk, nem lehetetlen, hogy fekete karácsonyra fehér húsvét következik. Szenzáció. Manapság már szenzáció kell a nagy tömegeknek. Nagy szenzáció, melynek olvasása megrázza a legviharedzettebb újságolvasó lelkét is, úgy, hogy csak úgy oscillálnak az idegei. Hogy aztán igaz-e az a páratlan szenzáció vagy sem, azzal már senki sem törődik, mert a másnap reggeli kávéhoz már friss szenzációval szolgálnak a lapok, elfeledtetve az előző napit. Talán éppen ez az oka, hogy az újságok is kevésbbé kényesek a szenzációval szemben, mint régente, amikor még közhitelességre törekedtek a lapok a szenzációhajhászás sokkal kényelmesebb, de síkosabb útja helyett. Hja régen volt, amikor még úgy gondolkoztak az emberek, hogy: Hiszi kend ? — Nem. — Nem ? Pedig az újságban is benn volt és ez az utolsó érv hatott, a másik nyomban hitte az esetet. Nem csoda, hogy Amerikában, az Arizona Kicker szabad világában megesik, hogy a lapok felülnek az ultra — és non plus ultra szenzációknak, de hogy nagy Németországban, a feltétlen alaposság pápaszemes, tudósképű honában is megesik ilyesmi, azt már bajosabban hinné az ember. Pedig bizony megesett nem is olyan régen, mi több éppen április elsején a kritikus napon, amikor az okos ember a szokottnál is kevésbbé hiszékeny, nehogy felüljön valami április elseji tréfának.