Felsőmagyarország, 1907. augusztus-december (23. évfolyam, 176-299. szám)

1907-08-01 / 176. szám

Kassa, 1907. Szerkesztőség és kiadóhivatal: KASSA, KOSSUTH LAJOS­ UTCA 23-ik SZÁM. Megjelenik minden nap, este 5 órakor. — Telefon 187. szám. XXIII. évfolyam. 176. szám. Csütörtök, augusztus 1. FELS­ŐMAGYARO­RSZÁG KASSAI NAPLÓ. Felelős szerkesztő: MORVAI SÁMUEL Előfizetési árak: Egész évre — — 20 kor. Negyed évre — — 5 kor. Fél évre — — — 10 kor. Egy hóra — — — 2 kor. Egyes szám ára 0 fillér. Mit mond az őszinte szó? Kassa, július 31. Wekerle Sándor legutóbbi kihallga­tása tudtunkkal­ a kiegyezésnek szólt. Nem tudjuk, mi rejtőzött Wekerle Sán­dor útitáskájában, a­mikor elindult a mostani nevezetes ischli útra, számolt-e valjon az ország hangulatáról is, vagy csak a király és a koalíció között létre­jött kétoldalú szerződés teljesítményei­ről referált. Ha tán az ország hangu­latáról is volt beszámolni valója, nem felejthette ki útitáskájából a politikus­nak vajmi ritkán használatos hadi szer­számait, az őszinteséget és az igazságot. Ha a magyar királyt kedves miniszter­­elnöke híven óhajtotta értesíteni a nem­zeti közakaratról, nem mulaszthatta el fölvilágosítani a következőkről: A nemzetet hidegen hagyta a pak­tum, a­mely a korona és a kormány között létrejött, egyfelől azért, hogy a korona megkapja a pénzt és a katonát, másfelől, hogy a kormány zavartalan uralmat biztosíthasson magának. A nemzet csak a fegyverszünet okáért nyugodott bele abba, hogy például az u. n. katonai kérdések egyelőre levé­tessenek a napirendről, de rekompen­­záció nélkül a véradó fölemeléséről hallani sem akar. Az ország közvéle­ménye nemzeti veszedelemnek tartja a gazdasági szövetségnek időtlen­ időkig­­ való föntartását és követeli az önálló­­ vámterületet. A nép lelkében még a saját vezéreinek megalkuvó politikája sem képes elélni a tisztultabb függet­lenségi ideálokat, — őh nem azokat, a­melyekkel a koalíció pártjai parádéz­nak — mert a népet évtizedeken ke­resztül annyira meggyőzték ezen ideá­lok fönségéről, hogy most már nem képes — nem bízni bennük. A nép­nek valamennyi osztálya sanyargatott és elégületlen. A szociális keserűség mélységesebb, mint valaha volt. Min­denki vár valamit, de a nép elől torla­szokkal vannak elzárva a jólét csator­nái. A kormány átmeneti feladatokra vállalkozván, nem tudja kielégíteni a népjólétre vonatkozó igényeket. A pak­tum csak a korona érdekét szolgálja, de a nemzeti kívánságokból és vágyak­ból nem elégít ki semmit. Az áldoza­tok egyoldalúak. Az uj korszaknak csak egy vesztese van és ez: a nemzet. A koalíció miniszterelnöke bizo­nyosan nem ezeket mondta. Nem mondhatta ezt, mert ebben az esetben feneketlen mélységei nyíltak volna meg a képtelen helyzetnek, s mert vigyáznia kellett arra, hogy véletlenül sem ejtsen ki igaz szót, mert ez esetben hátha elejtette volna­­ a húsos fazekat. Ebben pedig a koalíció a nyertes­­ Városi közgyűlés. (Takarékpénztári részvények; a város köl­csöne; a tanítók fizetése; kövezés; 11 j házhelyek; városi szén.) — Saját tudósítónktól. — Kassa, julius 31. Kassa szab. kir. város törvényhatósági bizottsága tegnap rendes közgyűlést tartott. A közgyűlésen a távollevő Szalay László főispán helyett Éder Ödön polgármester el­nökölt. A közgyűlésen rendkívül sok tárgy szerepelt, talán ez indította arra a bizottsági tagokat, hogy minél kevesebben jöjjenek el. Alig voltak többen, mint a­hány pontja volt a tárgysorozatnak. Akár szépen ki is alkudhat­tak volna egymással: minden pontra egy ember. De hát a közgyűlési tagok nem akar­tak alkudni, így aztán egy pontnak több ember, sok ember, nagyon sok ember jutott. Mintha csak azért, mert úgy is biztos volt, hogy nagyon soká kell ott maradni, azt gondolták volna magukban, csak azért is, annál tovább itt maradunk. El is kezdtek annyit beszélni, hogy jegyezni felét sem le­hetett. Csendes összeesküvés folyt a körül, hogy bizonyos dolgokat, melyeket mindenki jól értett, nem fognak megérteni . . . Végül a bizottsági tagok nem állták a szerződést. Csendesen szökdösni kezdtek a közgyűlésről, melyen később a humanitás és a konzervativizmus ütközött össze. Mondjuk mindjárt, hogy örvendetesen az utóbbi győ­ Megay Gusztáv 1826-1907. Hogy ha a szabadságharc hőseiről el lehet mondani, hogy nagy idők tanúi, a na­pokban elhunyt, közbecsülésben álló polgár­társunk, Megay Gusztávról elmondhatjuk: borzasztó idők tanúja. Megay Gusztáv erdélyi születésű és édes­atyja, Megay Sámuel Gyulafehérvárott volt városi pénztáros. Itt is, mint minden nagyobb városban nemzetőrséget szerveztek 1848-ban. Honvéd­ség nem volt a városban; ezek a csatatéren harcoltak. A városban némi gyalogság volt Horák, horvát eredetű ezredes parancsnoksága alatt, ez azonban a magyarok iránt ellensé­ges indulattal viseltetett. Október 20-án híre érkezett, hogy az oláhok Gyulafehérvár ellen készülnek. Azt is beszélték, hogy a városban lakó oláh pópák­nál titkos gyűléseket tartanak. A nemzetőrség parancsnoka tehát megkettőztette az őröket és egyszersmind sűrű őrjáratokat is tartott. A következő nap reggelén iszonyú ordí­tás verte föl a lakosokat. Négy órakor haj­nalban vagy nyolcezer főből álló oláh csapat tódult be a vár melletti oldalról a városba, anélkül, hogy a vár őrsége föltartóztatta volna őket. Némelyek lőfegyverrel, legtöbben azon­ban csak kaszával, lándzsával voltak fölfegy­verkezve és a nemzetőröktől a fegyverek le­tételét követelték. Ezek azonban nem engedtek, hanem a főtérre vonultak vissza, a­hol a városházán volt a főőrség elhelyezve. Vagy harmincan lehettek és a százados kijelentette, hogy a fegyvert csak akkor teszi le, ha azt a vár­­parancsnok követeli, de ha egyúttal megígéri, hogy a várost a felkelő parasztság ellen meg­védelmezi. Az oláhok erről m­it sem akartak hallani és csak a föltétlen megadást követelték. A százados erre lövéssel fenyegetett s miután ez sem használt és az oláhok támadásra ké­szültek, sortüzet vezényelt, mire a­z oláh elesett és többen megsebesültek. Erre úgy megijedtek a támadók, hogy a főtért gyorsan elhagyták és a külváros kirablásához fogtak. Itt azután borzasztó mészárlást követtek el. Az úgynevezett glaszin lévő házakat, a várbeliek szeme láttára megrohanták, kifosztot­ták és felgyújtották, a lakosokat pedig le­gyilkolták. Ily módon esett áldozatul Megay Gusztáv édes­atyja, Sámuel, kinek a házánál két pénztár volt s kit ezekkel a szavakkal : Öljétek meg, itt van a pénz ! — saját udvarán összevagdaltak. És ez az iszonyú jelenet mind a hit szemei előtt történt, a­ki már most csak azon volt, hogy édes­anyját és testvéreit meg­mentse a neki vadult martalócok kezei közül. Fogta tehát őket és a kertre szóló abla­kon kisegítette, hogy a többi kerteken keresz­tül az országútra menekülhessenek. A két pénztárra nem akadtak rá az olá­hok, mert ezeket már hajnalban, a támadás kezdetén rejtették el a pincében, ezért azután a bútorokat zúzták össze, minden lehetőt el­raboltak, végre a házat gyújtották föl. Megay Gusztáv visszamaradt, hogy a tüzet elolthassa. Szándékát azonban meghiú­sították az oláh parasztok, mert ha meglátták abbeli működését, mindig feléje lövöldöztek. Miután a rablás és vérengzés egész nap tartott, a városi térparancsnok végre fölment a várba és addig könyörgött Horák ezredes­nek, míg ez végre kiparancsolta a felkelő oláhokat a városból. Ezek azután, miután több száz polgárt legyilkoltak, zsákmán­nyal busásan megra­kodva el is távoztak, foglyokat is vittek ma­gukkal, kiket azonban Janku Ávrám Zalatná­­ról szabadon bocsátott. * Köztiszteletnek örvendő polgártársunk, Megay Gusztáv érdeméül szinte megemlíthet­jük, hogy ő hosszú évek során át volt az „Abaujtornamegyei és Kassai Közművelődési egyesület“ pénztárosa és mint ilyen, pontos­sága és ügybuzgósága által a legnagyobb el­ismerést vívta ki magának. H. I.

Next