Felsőmagyarország, 1907. augusztus-december (23. évfolyam, 176-299. szám)
1907-08-01 / 176. szám
Kassa, 1907. Szerkesztőség és kiadóhivatal: KASSA, KOSSUTH LAJOS UTCA 23-ik SZÁM. Megjelenik minden nap, este 5 órakor. — Telefon 187. szám. XXIII. évfolyam. 176. szám. Csütörtök, augusztus 1. FELSŐMAGYARORSZÁG KASSAI NAPLÓ. Felelős szerkesztő: MORVAI SÁMUEL Előfizetési árak: Egész évre — — 20 kor. Negyed évre — — 5 kor. Fél évre — — — 10 kor. Egy hóra — — — 2 kor. Egyes szám ára 0 fillér. Mit mond az őszinte szó? Kassa, július 31. Wekerle Sándor legutóbbi kihallgatása tudtunkkal a kiegyezésnek szólt. Nem tudjuk, mi rejtőzött Wekerle Sándor útitáskájában, amikor elindult a mostani nevezetes ischli útra, számolt-e valjon az ország hangulatáról is, vagy csak a király és a koalíció között létrejött kétoldalú szerződés teljesítményeiről referált. Ha tán az ország hangulatáról is volt beszámolni valója, nem felejthette ki útitáskájából a politikusnak vajmi ritkán használatos hadi szerszámait, az őszinteséget és az igazságot. Ha a magyar királyt kedves miniszterelnöke híven óhajtotta értesíteni a nemzeti közakaratról, nem mulaszthatta el fölvilágosítani a következőkről: A nemzetet hidegen hagyta a paktum, amely a korona és a kormány között létrejött, egyfelől azért, hogy a korona megkapja a pénzt és a katonát, másfelől, hogy a kormány zavartalan uralmat biztosíthasson magának. A nemzet csak a fegyverszünet okáért nyugodott bele abba, hogy például az u. n. katonai kérdések egyelőre levétessenek a napirendről, de rekompenzáció nélkül a véradó fölemeléséről hallani sem akar. Az ország közvéleménye nemzeti veszedelemnek tartja a gazdasági szövetségnek időtlen időkig való föntartását és követeli az önálló vámterületet. A nép lelkében még a saját vezéreinek megalkuvó politikája sem képes elélni a tisztultabb függetlenségi ideálokat, — őh nem azokat, amelyekkel a koalíció pártjai parádéznak — mert a népet évtizedeken keresztül annyira meggyőzték ezen ideálok fönségéről, hogy most már nem képes — nem bízni bennük. A népnek valamennyi osztálya sanyargatott és elégületlen. A szociális keserűség mélységesebb, mint valaha volt. Mindenki vár valamit, de a nép elől torlaszokkal vannak elzárva a jólét csatornái. A kormány átmeneti feladatokra vállalkozván, nem tudja kielégíteni a népjólétre vonatkozó igényeket. A paktum csak a korona érdekét szolgálja, de a nemzeti kívánságokból és vágyakból nem elégít ki semmit. Az áldozatok egyoldalúak. Az uj korszaknak csak egy vesztese van és ez: a nemzet. A koalíció miniszterelnöke bizonyosan nem ezeket mondta. Nem mondhatta ezt, mert ebben az esetben feneketlen mélységei nyíltak volna meg a képtelen helyzetnek, s mert vigyáznia kellett arra, hogy véletlenül sem ejtsen ki igaz szót, mert ez esetben hátha elejtette volna a húsos fazekat. Ebben pedig a koalíció a nyertes Városi közgyűlés. (Takarékpénztári részvények; a város kölcsöne; a tanítók fizetése; kövezés; 11 j házhelyek; városi szén.) — Saját tudósítónktól. — Kassa, julius 31. Kassa szab. kir. város törvényhatósági bizottsága tegnap rendes közgyűlést tartott. A közgyűlésen a távollevő Szalay László főispán helyett Éder Ödön polgármester elnökölt. A közgyűlésen rendkívül sok tárgy szerepelt, talán ez indította arra a bizottsági tagokat, hogy minél kevesebben jöjjenek el. Alig voltak többen, mint ahány pontja volt a tárgysorozatnak. Akár szépen ki is alkudhattak volna egymással: minden pontra egy ember. De hát a közgyűlési tagok nem akartak alkudni, így aztán egy pontnak több ember, sok ember, nagyon sok ember jutott. Mintha csak azért, mert úgy is biztos volt, hogy nagyon soká kell ott maradni, azt gondolták volna magukban, csak azért is, annál tovább itt maradunk. El is kezdtek annyit beszélni, hogy jegyezni felét sem lehetett. Csendes összeesküvés folyt a körül, hogy bizonyos dolgokat, melyeket mindenki jól értett, nem fognak megérteni . . . Végül a bizottsági tagok nem állták a szerződést. Csendesen szökdösni kezdtek a közgyűlésről, melyen később a humanitás és a konzervativizmus ütközött össze. Mondjuk mindjárt, hogy örvendetesen az utóbbi győ Megay Gusztáv 1826-1907. Hogy ha a szabadságharc hőseiről el lehet mondani, hogy nagy idők tanúi, a napokban elhunyt, közbecsülésben álló polgártársunk, Megay Gusztávról elmondhatjuk: borzasztó idők tanúja. Megay Gusztáv erdélyi születésű és édesatyja, Megay Sámuel Gyulafehérvárott volt városi pénztáros. Itt is, mint minden nagyobb városban nemzetőrséget szerveztek 1848-ban. Honvédség nem volt a városban; ezek a csatatéren harcoltak. A városban némi gyalogság volt Horák, horvát eredetű ezredes parancsnoksága alatt, ez azonban a magyarok iránt ellenséges indulattal viseltetett. Október 20-án híre érkezett, hogy az oláhok Gyulafehérvár ellen készülnek. Azt is beszélték, hogy a városban lakó oláh pópáknál titkos gyűléseket tartanak. A nemzetőrség parancsnoka tehát megkettőztette az őröket és egyszersmind sűrű őrjáratokat is tartott. A következő nap reggelén iszonyú ordítás verte föl a lakosokat. Négy órakor hajnalban vagy nyolcezer főből álló oláh csapat tódult be a vár melletti oldalról a városba, anélkül, hogy a vár őrsége föltartóztatta volna őket. Némelyek lőfegyverrel, legtöbben azonban csak kaszával, lándzsával voltak fölfegyverkezve és a nemzetőröktől a fegyverek letételét követelték. Ezek azonban nem engedtek, hanem a főtérre vonultak vissza, ahol a városházán volt a főőrség elhelyezve. Vagy harmincan lehettek és a százados kijelentette, hogy a fegyvert csak akkor teszi le, ha azt a várparancsnok követeli, de ha egyúttal megígéri, hogy a várost a felkelő parasztság ellen megvédelmezi. Az oláhok erről mit sem akartak hallani és csak a föltétlen megadást követelték. A százados erre lövéssel fenyegetett s miután ez sem használt és az oláhok támadásra készültek, sortüzet vezényelt, mire az oláh elesett és többen megsebesültek. Erre úgy megijedtek a támadók, hogy a főtért gyorsan elhagyták és a külváros kirablásához fogtak. Itt azután borzasztó mészárlást követtek el. Az úgynevezett glaszin lévő házakat, a várbeliek szeme láttára megrohanták, kifosztották és felgyújtották, a lakosokat pedig legyilkolták. Ily módon esett áldozatul Megay Gusztáv édesatyja, Sámuel, kinek a házánál két pénztár volt s kit ezekkel a szavakkal : Öljétek meg, itt van a pénz ! — saját udvarán összevagdaltak. És ez az iszonyú jelenet mind a hit szemei előtt történt, aki már most csak azon volt, hogy édesanyját és testvéreit megmentse a neki vadult martalócok kezei közül. Fogta tehát őket és a kertre szóló ablakon kisegítette, hogy a többi kerteken keresztül az országútra menekülhessenek. A két pénztárra nem akadtak rá az oláhok, mert ezeket már hajnalban, a támadás kezdetén rejtették el a pincében, ezért azután a bútorokat zúzták össze, minden lehetőt elraboltak, végre a házat gyújtották föl. Megay Gusztáv visszamaradt, hogy a tüzet elolthassa. Szándékát azonban meghiúsították az oláh parasztok, mert ha meglátták abbeli működését, mindig feléje lövöldöztek. Miután a rablás és vérengzés egész nap tartott, a városi térparancsnok végre fölment a várba és addig könyörgött Horák ezredesnek, míg ez végre kiparancsolta a felkelő oláhokat a városból. Ezek azután, miután több száz polgárt legyilkoltak, zsákmánnyal busásan megrakodva el is távoztak, foglyokat is vittek magukkal, kiket azonban Janku Ávrám Zalatnáról szabadon bocsátott. * Köztiszteletnek örvendő polgártársunk, Megay Gusztáv érdeméül szinte megemlíthetjük, hogy ő hosszú évek során át volt az „Abaujtornamegyei és Kassai Közművelődési egyesület“ pénztárosa és mint ilyen, pontossága és ügybuzgósága által a legnagyobb elismerést vívta ki magának. H. I.