Felvidéki Közlöny, 1881 (3. évfolyam, 1-104. szám)

1881-05-04 / 36. szám

menni hazafelé, egy pandúr kíséretét kéré ki ma­gának. Midőn azonban estefelé Horváti közelébe ért, a pandúrt visszaküldő, mert szégyenlé, hogy ennek tár­saságában láttassák, a pandúr hazafelé ment, alig tett azonban öt percznyi utat, midőn iszonyú jajkiáltást hallott, mire visszafutott, hogy lássa mi történt. Alig hagyta volt el az asszonyt, midőn egy árokból kiugrott egy paraszt (az asszony saját mos­toha atyja) ki földhöz vágta és egy élesre fent késsel agyonszúrta. A gyilkosságot már nem gátolható meg a pan­dúr, a tettest azonban rövid ellentállás után elfogta és a hatóságnak kiszolgáltatta. Iszonyú tett. Egy Béla felé utazó ur, a Ja­­hodnában, egy fa törzséhez kötözve, egy egészen csu­paszra vetkőzött asszonyra akadt, kinek arcza, szája úgy be volt drótozva, hogy segélyért kiabálnia teljes lehetetlen volt. Felvévén szekerére, Bélára hajtott, s e város előtti legelső korcsmába betért, hogy a szerencsétlen asszonyt a legszükségesebb ruhafélékkel ellássa. Itt két drótos tóttal találkoztak, kikre az as­­­szony rögtön ráismert, mint a kik őt kirabolták, le­vetkőztették és a fához kötözvén, száját bedró­tozták. A két gaz ficzkó rögtön elfogatott. Megkerült a gazdája. A múltkor említettük hogy a Kassa melletti „Furcsa“ erdőben egy gazdát­lan, sárgára festett két üléses bricska találtatott és a városházára beszálli­ttatott. Olvasván e hirt Lehoczky tállyai molnárné, rögtön Kassára jött, s tulajdonjogát kimutatván, a bricskát átvette. Egy dobó-pétermezei suhancz, ki Ordón szol­gált, volt a tolvaj; ő ugyanis Ordón egy pár lovat lopott, s belefáradván a lovaglásba, Tállyán a lopott lovakat az említett molnárné künn álló bricskájába fogva, ekép akart nagy uriasan haza menni. Útközben azonban attól tartott, hogy a brics­­kára rá­találnak ismerni, a­miért is ezt a Furcsában hátra hagyta. Ő különben a lovakkal is szerencsétlenül járt. Csencsi szántói asztalos ugyanis, ki szinte olvasta ez ese­tet és a lovak leírását, s ki Kis-Szebenbe utazott fa­vásárlás végett, a lopott lovakat Kis Szeben közelé­ben a legelőn meglátván, rögtön felismerte, s miután ez irányban megtette a feljelentést, a lovak is vis­­­szakerültek a birtokos tulajdonába. A füzéri czigányok. A füzéri czigányok tol­vajbandája bizonyosan szabad lábon van ismét, mert újra kezdődnek a lopások a pesti uton. F. hó 1-ről 2-ra a zsebesi korcsma bereteszelt állásába hatoltak be, hol Fábián István kis-sárosi la­kos tüszőjét felvágván, abból 10 irtot loptak ki. A füzéri czigányok valódi csapását képezik a vidéknek, az utak csak addig biztosak, mig ezek el vannak csukva, mihelyt kiszabadulnak újra kezdődnek lopások, rablások. Ezüst kanál. Both aranymives egy T. W. be­tűvel jegyzet kávés kanalat adott át a városi kapi­tányságnak, melyet Zakó András tornyos németi la­kostól vett el, ki azt elakarta nála adni. Lopott lőfegyver. Barthos Tivadar ur laká­sáról ellopatott egy kétcsövű, rózsadamaszk arany zo­­mánczu lőfegyver, melyen e szavak „Angyal Kassán“ vannak bevésve. Megvételétől kiki intetik, s előfor­duló esetben a városi kapitányságnál bejelentendő. Lopás: Szcsavinszky Vincze jelentést tett, , hogy f. hó 2-án délután valaki bemászott lakása ablakán, s egy kék posztó kabátot, mellényt, fekete nadrágot, párnát és­ lepedőt lopott el. hazatérve, szokatlan szomorúság fogott el; ily nyo­mott kedélyű már rég nem valék ; ismételve és ismé­telten eszembe jutott a múlt; bármennyire is akar­tam azoktól szabadulni, a régi képek mindig csak előtolultak emlékezetemben. Lecsüggesztett fővel ültem lovamon, elméláztam, s azt sem tudtam, merre visz a hű állat, midőn e szavakat hallom mellettem kiáltani : — Hó, megállj csak barátom ; Erre felrettenék ábrándozásomból, s a­nélkül, hogy jól megnézném a kiabálót, lekapom fegyverem vállamról és mondom : — Ki vagy vakmerő, hogy igy mersz velem szólani ? ' Bocsánat földi, — mondá kissé megszeppenve az idegen, kinek én csak mostan nézek szemei közé; s látom, hogy valami kocsis fajta ember, ki szép fo­gat mellett állva, felém fordult. — Csak segítségét akartuk kikérni , mert amint látja , eltörött a kerék s nem bírja a ló e homokban tovább húzni a kocsit. — Az, már más — mondám — lőjön velem, s adok kendnek egy kereket. A mint ezeket mondom, egy fátyolozott nőt láttam a kocsiból kihajolni, ki engem meglátva, mint­egy örvendetes meglepetéssel kiáltá : —1 Halászi úr, nem csalódom, ön az ? : Egy pillanat alatt leugrom lovamról, s hozzá sietve kiáltom : — Drága Zsófikám ! — de csakhamar észre véve magam, egy lépést hátrálok, mondván : — Ezer bocsánatot kérek kisasszony, meglepetésemben kissé megfeledkeztem magamról. Látom, valami kis baj tör­tént a kocsin, mindjárt küldök egy kereket. Láttam, hogy ajkába harapott a szép hölgy, ki mondá Jó, köszönettel veszem Aztán hozzá­téve : — De hát ön az, ily ruhá­ban, ily hajjal és külsővel ? És itten lakik ön vala­hol, hogy kereket akar küldeni­­? Kivándorlók. Május 1-én 15, 2-án 8 egyén vándorolt Ung-Zemplén­ és Szepes megyéből Kassán keresztül Amerikába. A színház megvizsgálása. A kassai színház 1 hó 5-én fog a hatóság részéről tűzveszélyi tekintet­ből megvizsgáltatni. Színházi távcső. A városi kapitányságnál megtekinthető egy elefántcsontból készült színházi távcső, mely Schwarznál lett elzálogosítva vagy öt hét előtt két iparos segéd által, kik azután a zálog­jegyet belépti díj gyanánt használták a Széchenyi kertbe. Czemetei fürdő. Lapunk mai száma hirde­tési rovatában foglalt „Fürdő-megnyitás“­ czimű hir­detésre pártolólag hívjuk fel olvasóink figyelmét. Rendőri kimutatás. April hóban letartóztat­va volt 148 férfi, 55 nő és 2 gyermek, összesen 205 egyén, ezekből átadatott: a kir. ügyészségnek 20, a kir. járásbíróságnak 14 és pedig : lopás bűntett miatt 20, lopás vétség 5, sikkasztás 1, cselédkönyv hami­sítás 3, nehéz testi sértés 2, lopás gyanú 2, okmány hamisítás és jóslás miatt 1. Rendőrileg fenyettetett 86, kórházba utasittatott 4, eltolonczoztatott 48, kény­szer útlevéllel kiutasittatott 11, igazolás után elbo­­csájtatott 20, idegen hatósághoz átszolgáltatott 2. Az elmúlt márczius hóval szemben tehát a le­tartóztatottak száma bS-al kevesebb volt. Képezdei vizsgálatok. A sz. Orsolyáról neve­zett kassai apáczák zárdájában levő r. k. tanít­ó­­nőképző intézetben az 188 °­­ i iskolai évet berekesztő vizsgálatok rendje. April 30. volt hittan. Május 4. Neveléstan. 9. Történet. Földr. Al­kotmánytan. 13. Magyar nyelv. 16. Természettan Vegyitéstan. Háztartástan. 18. Mennyiségtan. 21 Természetrajz. 24. Német nyelv. 28. Módszertan. 29 d. u. Műének. 31. d. e. írásbeli képesítő. Junius 1. Tanári értekezlet. 2., 3., 4. d. e. 12 d. u. 4—6-ig gyakorló tanítások, kézi munka és rajz kiállítás. 7. és a következő napokon szóbeli képesítő­­. Zeneestély. A jogakadémiai dalkör által mult go 30-án rendezett zeneestélyen igen gyér, de annál válogatottabb közönség volt jelen ; nemcsak a hely­beli, de a vidéki intelligentia is képviselve volt. A műsor minden egyes része praeessioval adatott elő és egyáltalában az egész estély kellemes élvezetet szer­zett a közönségnek. Nagy tetszést arattak Paksy József ur­­ós neje, Steller Ilka kisasszony, Markos M. és Répászky B. urak zongorajátékukkal; Kutrovics Sándorné úrnő kel­lemes hangjával zajos tapsokat aratott. Madarász Béla ur humoros szavallatával mulattatta a közön­séget ; a dalkör is kitett magáért, és az estély sike­rét nagyban emelte előadásaival. A zeneestély után kedélyes és fesztelen táncz­­mulatság következett, mely csak hajnal felé ért véget A tánczoló hölgyek között észre­vettük : Koss Ilka Demeter Jolán, Kiss Erzsi, Vécsey Irén bárónő, Rá­day grófnő, Reviczky Sarolta, Konrádi Juliska, Stel­ler Ilka, Madarász Irma, Winkler nővérek (Abos) Nemti Hona (Gálszécs) Krajnyik Etelka, továbbá Paksy Józsefné, Verédy Károly­né, Hedry Lőrinczné, Kutrovics Sándorné, Schadlné, stb. úrnőket. Az állatkínzás ellen. meg vannak írva az állatkínzókra A törvénykönyvben kiszabott bünteté­sek, a hatóságok itt ott meg is büntetik azokat, a­kik a lovakat és egyébb vonó barmokat túlságosan megterhelik, ütlegelik, elkoboztatja s szabadon bocsát­ja az elfogott madarakat stb. stb. — az állatkínzás azon nemére azonban, mely a közegészségnek is ár­talmára van, legkisebb gondot sem fordít, pedig azért, mert itt egy régi befészkelt szokással találkozik, mi ép azért a legkevesebb szemlélőben kelt feltűnést. - Szolgálatára, nagysám ! Itten lakom a kö­zelben ; de nem az vagyok, kinek kegyed gondol ; az — az már rég meghalt.­­— Ne tréfáljon, — viszonzá­s, a kocsiból ki­­ugorva — nyújtsa karját és mutassa meg, hol lakik ! Nem is mondhatom, hogy paraszt ember nem szokott senkit karján vezetni, midőn ő már belém rapaszkodott. — Menjünk csak, vezessen házába ; egy kis beszélni valóm van. — János — mondá a kocsisnak — fogd e há­tas lovat is a kocsi mellé és vontass lassan utánunk. Nem bírtam bámulatomból felocsúdni, mire e nő viselete ragadott ; de nem is jöhettem szóhoz, mert szivem oly hevesen dobogott, hogy azt valószí­nűleg ő is meghallható. Nem tudtam, balzsamot akar-e csepegtetni fájó szívembe, avagy még fel akarja tépni sajgó sebeimet, hogy aztán fájdalmamban ismét gyönyörködhessek. Nem, nem árulom el magam, bármint nyugta­­lankodol te kis szortídarab baloldalomon. Azért lehetőleg közönyösen mondom — Nem nagy kényelmet fog nagysád házam­ban találni , mert az csak olyan nekem való paraszt­ház , különben mi vezethette erre nagysád útját ? — Épen azt akartam önnek elbeszélni: Hát nő­vérem menyegzője lesz holnap és azt kívánták e vi­déken lakó rokonaink, hogy itt, e homokos megye fővárosában legyen. Tehát erre a menyegzőre jövök én , de elmaradván a többi szekértől, ide tört kere­künk e feneketlen homokba. Hála istennek, hogy önt itten találtuk , igy meg vagyok mentve. — Ilynemű megmentést bármely dohányosunk­tól is nyerhetett volna a kisasszony , mert e vidéken barátságos, jó magyar emberek laknak, így beszélgetve értünk házamhoz, hol az egy­szerű ajtót kinyitva, őt a szobába vezettem. Midőn e berendezést látó, hangos kaczajra fakadt.­­ Avagy nem állatkínzás, ha a falusi ember bor­júját, bárányát egybeköti mind a négy lábánál, a sze­gény állatot azután vállára veti s igy hozza be a vá­rosba, avagy pedig szekérre rakja akkép, hogy a bor­jak fejei a szekéroldalon kifelé csüngenek, s nem egyszer a forgó kerékbe dörzsölődnek, eltekintve at­tól, hogy a szegény állatok egy álló napig sőt tovább is éljen, szomjan ide s tova hányattatnak, hurczol­­tatnak, mig végre majdnem halálra kínozva, félig döglötten a mészáros kése alatt elvéreznek. úgy hisszük, mikép kiki meg van győződve, hogy az ily elkínzott állat busa nem lehet egészséges, nem lehet oly jóizü, mint egy jó karban levő üde és ép állaté Stefánia h­erczegnő kelengyéje. Az „El­lenőr“ brüsseli levelezője April 26-áról a következő­ket írja : Brüssel elegáns közönsége tegnap a királyi palota termeibe özönlött, ahol Stefánia herczegnő ke­lengyéje ki volt állítva. — A kiállítás megnyíltának órája előtt végtelen számban özönlöttek a palota elé a magánfogatok; a gyaloglövők már jóval ezelőtt összesereglettek, várva az időt, midőn a kiállítás meg­nyílik. A közönségben nagyon sokan voltak olyanok, akik nem csupán kíváncsiságból jöttek: szakértők, kik figyelmes, vizsgáló szemmel jártak szekrényről szekrényre, közbe elragadtatásuknak adva kifejezést. Azon teremben, hol Stefánia herczegnő ruhái voltak kiállítva, legtöbbnyire hölgyek voltak, s közülök so­kan lerajzolták maguknak ez öltönyöket, mások csak rövid jegyzeteket írtak könyvecskéikbe mindarról, mit ez öltönyökön nevezetesnek találtak. Sokan, kik az elegancziának túlságos fokát remélték ez öltönyökön találhatni, csalódni voltak kénytelenek, mert a ruhák, bár szövetük a lehető legfinomabb volt, díszítésük, a menyasszony ízléséhez képest, legtöbbnyire nemesen egyszerű. Az egykori étteremben vannak kiállítva a ru­hák, emberformájú állványokra függesztve s finom ujjal úgy rendezve, hogy minden oldalról a legtisz­tábban legyen látható. A nászruháé a díszhely , a tágas, világos terem kellő közepe, szövete, alakja rendes, a mennyiben simul az elegáns divathoz; a ruha ezüst hímzésekkel van elborítva; e hímzések tölgylevél, rózsa-, myrthus- és babérág, olyan művé­szi rajzokban, melyek teljesen elvonják a rendkívül finom hímzésről a figyelmet, mert e rajzokról még a legtekintélyesebb szakértők is azt állítják, hogy ha­sonló tökélyű rajzokat nem láttak soha. A karokat és derekat finom csipke szegélyzi, s a hímzésekkel elhalmozott sávokat szintén pliss és csipke köríti. A Manteau de cour szövete mint a nászöltönyé Drap d’argent s ugyanolyan hímzés dísziti, mint amazt; csakhogy e hímzésre itt még több tér jutott, mert a köpeny négy méter hosszúságú mezején, melynek szélessége szintén négy méter, az egyes virágcsokro­kat és galyakat jobban, nagyobb méretekben ki le­hetett dolgozni. Az uszály földíszitése, amint beszé­lik, sok szorgalmas női keret három hónap hosszán át foglalkoztatott. A menyasszony nászruhája mellett van kiállítva az az öltöny, melyet a királyné az es­küvőkor fog viselni. Égszínkék selyem uszály, ezüst hímzésekkel, omlik alá az ugyanígy díszitett halvá­nyabb kék atlasz alsóra, melynek selyemdísze, ezüst csipkéje, és ezüst hímzésű gazéból készült ruche-se a lehető legdíszesebb. Ami ez öltönyt kívül széppé teszi, az redőnyeinek hullámzása, mely olyan, mintha valóságos tündérujjak műve volna. A manteau de cour selyme sem nem világos, sem égszínkék, de olyan puha, finom árnyalata a halványselyemnek, mely e finom szövetben a legszebben és úgy hat, mintha hasonlót soha sem láttunk volna. „Couleur de reine“, a királyné színének nevezte el az árnya­latot, mely valóban olyan, mintha csak királyné ér­demelné meg díszét. Hát ön itten lakik, ebben a szobában mi ? ! Igenis, kérem , e szobában minden megvan, a­mi hozzám, paraszt emberhez illik ; azt kivéve, aki most küszöbömet átlépte ; ez nem illik hozzám ; eh­hez nincs jogom. — Hogyan tudja azt. — Megmondták már egy éve ... Kész a kocsi ! — jelenté most János. — Jól van! Tudja mit? — mondá a csintalan, gyönyörű kék szemeit reám függesztve. — Jőjön ön is a menyegzőre , szívesen látják. — Én ? ! Hogyan mennék én oly előkelő tár­saságba ? Az az idő már rég elmúlt. — Jancsi, — mondá erre a bájos teremtés — ülj a kocsira és vágtass a menyegzőre ; én majd ké­­őbb jövök. Mehetsz ! — Mit gondol nagysád? — mondom én a leg­végsőig ingerült csodálkozással a hallottak felett. — Itt akar maradni ? Hisz itt nincs ahhoz semmi hely semmi alkalmatosság , csak egyedül lakom e ma­gányban. — Csak egyedül ?! — mondá ő tettetett meg­lepetéssel. — Nem tudtam. — Kénytelen vagyok nagysádat elhagyni , mert elvem ellen van urhölgygyel egy födél alatt lenni : azért majd elhivatom hazulról cselédünket, s én tá­vozom. Várjon csak egy kissé, Halászi úr, — monda ő oly édes, oly megható hangon, hogy az egész va­lómat megreszkedteté, s csak alig tudtam tartózkodni, hogy keblemre ne szorítsam ezen gyönyörű teremtést, mely így beszél velem. — Tehát ön jobban szeret paraszt leányt látni, mint úri hölgyet, s önnek ezután ne csak akkor tetsz­­hetik, ha ő is oly paraszt, mint ön ? ! Várjon csak egy kissé ! Ezzel megfogá másik szobám ajtó-kilincsét, s mielőtt visszatarthatnám, azon szobába oson, melynek falai az ő arczképeivel vannak telve. Midőn ezt meg-

Next