Felvidéki Közlöny, 1889 (11. évfolyam, 1-101. szám)
1889-05-04 / 35. szám
XI. évfolyam Kassa, 1889. szombat, május 4. lFlJ^L Í) Szerkesztőség és kiadóhivatal Malom-utcza 14 hová a Megjelen minden kedden és szombaton. Előfizetési Szerkesztő Dr Hohenauer IgmáCZ. lapot illető minden közlemény czimzendő díj : egész évre 5 frt, fél évre 2 frt £ 0 kr. negyed Hirdetések a legjutányosabb árak mellett vétetnek fel évre I frt 25 kr. Egy szám 6 kr. Laptulajdonos Hedry Bertalan. Bernovics GusztaJ. SsajáT hiáb^"10“'“1“" U" Arra az illatos levélre. Itt is ott is nyílik egy szép bokor rizsa, Illatos levél hullt kebelembe róla. Ép oly üde, mintha májusban nyílt volna, Egy tavasz hevéről, kelleméről szólna. Pedig ujévkor volt, úgy csikorgott a tél, De az a szép bokor, örök tavaszban él, Óh éljen még soká, hozza még a jó szél Egy-két szirmát erre, míg a vén kertész él, Ne feledjétek öt, hervadt virágival, Hisz szeretet nélkül minden virág kihal, ő már ablakin csak dérvirágot termel, S azt táplálja most is forró lehelettel. Csudálatos virág! hideg szobám setét Éjén föld, nap nélkül vette eredetét, Nem is tűzte soha kebelére senki, Érintsd bár, neked fáj s halált okoz neki. De lehet szép ez is, csakhogy hamar olvad. Szín és illat nélkül — még nyoma sem marad. Beteg sóhajból kelt, hideg fejlesztette S ha jött egy enyhe nap, életét elvette. Ilyen az én kertem , mire a tél elmúl. Lehet, hogy a kertész maga is elnémul S nem lesz a nyoma sem: akkor majd egy lombot Hozzatok, elfedni azt a kopár dombot! 35-ik szám. Novi coloni. ^ ^ Az országháznak minden néven nevezhető árnyalatai oly rózsaszín szemüvegen tekintenek a jövőbe, és a közigazgatást, törvénykezést közművelődést, ipart, kereskedelmet, földmivelést, közlekedést stb. érdeklőleg oly váratlanul szép és megnyugtató horoskopot mutatnak fel, hogy ha mindaz, amit kívánalmaik és várakozásuk keretébe befoglalnak, csak részben is teljesedni fog, a régi rendszer falustól emberestől a múlandóság karjaiba dobhatják magukat és szerencséjüknek tarthatják ha az új aera apostolaitól és munkásaitól, páriákól nem fognak tekintetni. Pedig soha se feledjük el, hogy nem mindig azok az intézkedések és eljárások vezetnek a kitűzött czélhoz, amelyeket a masszák szoktak a sikert biztosító utakon elkísérni. Succedunt novi, veteres migrate coloni ! Ez még nem tesz annyit, hogy az uj gyarmattal minden régi baj és keserűség azonnal megszűnik, hanem csak annyit tesz, hogy más faktorok lépnek a régiek helyébe s az uj idők követelményeinek megfelelőleg, részben vagy egészben uj irányt kell követniök s uj eszközöket kell használniuk Meglehet, hogy a jövő oly cskákat rejt méhében, melyekből újabb Deákok, Cavourok, Bismarkok, Gambetták, fognak életre kelni, de az is meglehet, hogy a jövőbe csakis a naponként kereskedő próféták látván be, reményünkben, vágyainkban és óhajtásainkban mint szegény Grévy éppen úgy fognak csalatkozni. A való, melyet keresünk és mely nyugalmunkat eszközölhetné, gyakran összefolyik álmainkkal és azt a törekvést, melyről azt hisszük, hogy Amerikában keresztül vihetjük, nem egyszer a tenger nyeli el. Fő dolog azonban, hogy a hazaszeretetet és jó akaratot ne vonjuk kétségbe még ellenfeleinknél sem és ne higyrjük azt, hogy mindazok, akik velünk ellenkező meggyőződést vallanak, csak személyes érdekeik kielégítésére törekszenek. A tapasztalás nem egyszer bebizonyította, hogy még azok is, akik vért és vagyont áldoztak, hogy neggyőződés szülte eszméiknek életet adjanak és terveiket keresztülvezessék, kivételesen úgy a haza, mint a közügy érdekében csak évek során keresztül helyrehozható károkat okoztak. Azért, mert a hadseregnél sem szabad esernyőt hordani, nem következik, hogy a polgáriaknak is kötelességük legyen e szabályt megtartani és bőrig átázni. Ha polyglott államok ugyanazt a politikát követnék, amelyet az egynyelvű és nemzetiségű államok elfogadtak és fentartanak, meglehet már régen az egyöntetűség áldozatai lettek volna, mert azt már az észszerüség parancsolja, hogy mikor egy udvart be akarunk rendezni és azt részünkre tulajdonul biztosítani, le kell számolnunk az azon udvar lakóinak hagyományaival, szokásaival, nemzetiségével és vallásaival is, sőt még a szomszédokat is számba kell vennünk, ha el akarjuk érni, hogy működésünk és törekvésünk üdvös eredményét megérhessük és élvezhessük. Még azt a demarkationalis vonalat se képes minden államférfiu megérteni, mikor kell ’kettyüs kézzel jelennünk meg és intézkednünk és mikor szükséges, hogy bot után nyúljunk és avval siessünk kiegyenlíteni a felmerülő viszályokat. Ha valahol úgy bizonyosan csakis a politikában fogadhatjuk el, de ott sem mindig ezt a tételt kiindulási alapul: „finis coronat media“ ; mert ha nyugodt eszmélkedéssel olvassuk majd az időszakok történetének lapjait, rájövünk, hogy a bűnös eszközök alkalmazásával elért eredményt a legközelebbi idő nem ritkán halomra döntötte. Legyünk tehát várakozásainkban is szerények, amidőn bizonyosan kevesebb csalódás, valamint több öröm is érhet bennünket. Csakugyan! Akarok önnek valamit mondani. Egész utamon ezen szivar volt egyedüli társam, kísérőm, egyedüli mulattatom, mi az unalomtól megvédett. De én egyedüli barátomat rögtön a vízbe dobom, s ott a hullámok közt leli halálát, csak abban a szerencsében részesítsenek, hogy önökkel társaloghassak hölgyeim. Egy pillanatra elhallgatott, de midőn választ nem kapott, csak kétkedő és bámuló arczkifejezéseket vett észre, szivarmaradványát a hullámok közé dobta, szivarszipókáját táskájába visszahelyező s egy közel levő székecskét véve, a hölgyekkel szemben helyet fogdált - Először is bátor vagyok magamat bemutatni: nevem Helms György, s mivel az utazásnak szenvedélyes barátja vagyok, most is egy nagy utat szándékom megtenni. — Elfogadom, mondá az ifjabb hölgy, barátságos mosolyt vetve uj ismerősére; de azt hiszem, ön több szivart hord magával, hogy azon esetre, ha a velünk való társalgás unalmassá válnék, legyen mivel foglalkoznia Nem, ez az utolsó volt, melyet önért feláldoztam, s ön megítélheti, hogy.... Ezalatt György a hölgyeket jobban szemügyre vette. Az öregebb nő ötven éves lehetett, jókedvű, máskülönben rendes arcza volt. Az ifjabbat sajátságos és rendetlen kinézése mellett rútnak lehetett volna mondani. Különben arczának felső része, ha azt álarczczal elfedte volna, igazi szépségét Egy ember, ki a boldogságot nem csak keresi, de meg is találja. Szép, de egy kissé hűvös nyári nap volt. A gőzhajó, mely kevés utassal volt megterhelve, rendes útját folytatta egy szép nagy folyamon. A hajó előrészén egy úr állott, ki a folyam hullámait nézegette, szivarját tajtékszipkájából füstölgetve. Ezen úr, igen megnyerő és intelligens kinézése mellett, harmincz év körüli férfiú lehetett. A friss szellő szikrákat csalt égő szivarjából és a szikra a közelében ülő hölgy felé repült, ki kendőjét magára hajtá, hogy a nyers szél ellen védve legyen. — Bocsánat, mondá, látván, hogy egy, az előbbi mellett ülő hölgy megvető pillantást vetett reá. — Én egy hosszabb bocsánatért esdő beszédet akartam önhöz intézni, mondá megilletődve az ur, — de ezen hölgy oly hideg pillantást vetett reám, hogy égő szivarom elaludt miatta. A kendővel betakart hölgy bámulva tekintett társnőjére. — A szikra nagyon könnyen az ön szemébe repülhetett volna, mondá emez. — De én mégis egy pár szóval akarok önhöz járulni. — De kérem, az ön szivarja még mindig szikrákat vet, mondá most könnyedén az ifjabbik, a két hölgy közül, ki a kendővel betakarva volt.