Felvidéki Közlöny, 1889 (11. évfolyam, 1-101. szám)

1889-05-04 / 35. szám

XI. évfolyam Kassa, 1889. szombat, május 4. lF­l­J^L Í) Szerkesztőség és kiadóhivatal Malom-utcza 14 hová a Megjelen minden kedden és szombaton. Előfizetési Szerkesztő Dr Hohenauer IgmáCZ. lapot illető minden közlemény czimzendő díj : egész évre 5 frt, fél évre 2 frt £ 0 kr. negyed Hirdetések a legjutányosabb árak mellett vétetnek fel évre I frt 25 kr. Egy szám 6 kr. Laptulajdonos Hedry Bertalan. Bernovics GusztaJ. SsajáT hiáb^"10“'“1“" U" Arra az illatos levélre. Itt is ott is nyílik egy szép bokor rizsa, Illatos levél hullt kebelembe róla. Ép oly üde, mintha májusban nyílt volna, Egy tavasz hevéről, kelleméről szólna. Pedig uj­évkor volt, úgy csikorgott a tél, De az a szép bokor, örök tavaszban él, Óh éljen még soká, hozza még a jó szél Egy-két szirmát erre, míg a vén kertész él, Ne feledjétek öt, hervadt virágival, Hisz szeretet nélkül minden virág kihal, ő már ablakin csak dérvirágot termel, S azt táplálja most is forró lehelettel. Csudálatos virág! hideg szobám setét Éjén föld, nap nélkül vette eredetét, Nem is tűzte soha kebelére senki, Érintsd bár, neked fáj s halált okoz neki. De lehet szép ez is, csakhogy hamar olvad. Szín és illat nélkül — még nyoma sem marad­. Beteg sóhajból kelt, hideg fejlesztette S ha jött egy enyhe nap, életét elvette. Ilyen az én kertem , mire a tél elmúl. Lehet, hogy a kertész maga is elnémul S nem lesz a nyoma sem: akkor majd egy lombot Hozzatok, elfedni azt a kopár dombot! 35-ik szám. Novi coloni. ^ ^ Az országháznak minden né­ven nevezhető árnyalatai oly rózsa­szín szemüvegen tekintenek a jövőbe, és a közigazgatást, törvénykezést köz­művelődést, ipart, kereskedelmet, föld­­mivelést, közlekedést stb. érdeklőleg oly váratlanul szép és megnyugtató horoskopot mutatnak fel, hogy ha mind­az, a­mit kívánalmaik és várakozásuk keretébe befoglalnak, csak részben is teljesedni fog, a régi rendszer falus­tól emberestől a múlandóság karjaiba dobhatják magukat és szerencséjüknek tarthatják ha az új aera apostolaitól és munkásaitól, páriákól nem fognak tekintetni. Pedig soha se feledjük el, hogy nem mindig azok az intézkedések és eljá­rások vezetnek a kitűzött czélhoz, a­melyeket a mas­szák szoktak a sikert biztosító utakon elkísérni. Succedunt novi, veteres migrate coloni ! Ez még nem tesz annyit, hogy az uj gyarmattal minden régi baj és ke­serűség azonnal megszűnik, hanem csak annyit tesz, hogy más faktorok lépnek a régiek helyébe s az uj idők követelményeinek megfelelőleg, rész­ben vagy egészben uj irányt kell kö­­vetniök s uj eszközöket kell használ­niuk Meglehet, hogy a jövő oly csk­ákat rejt méhében, melyekből újabb Deákok, Cavourok, Bismarkok, Gambetták, fog­nak életre kelni, de az is meglehet, hogy a jövőbe csakis a naponként kereskedő próféták látván be, remé­nyünkben, vágyainkban és óhajtása­inkban mint szegény Grévy éppen úgy fognak csalatkozni. A való, melyet keresünk és mely nyugalmunkat eszközölhetné, gyakran összefolyik álmainkkal és azt a törek­vést, melyről azt hisszük, hogy Ame­rikában keresztül vihetjük, nem egy­szer a tenger nyeli el. Fő dolog azonban, hogy a hazasze­retetet és jó akaratot ne vonjuk két­ségbe még ellenfeleinknél sem és ne higyrjük azt, hogy mindazok, a­kik ve­lünk ellenkező meggyőződést vallanak, csak személyes érdekeik kielégítésére törekszenek. A tapasztalás nem egyszer bebizo­nyította, hogy még azok is, a­kik vért és vagyont áldoztak, hogy neggyőző­­dés szülte eszméiknek életet adjanak és terveiket keresztülvezessék, kivételesen úgy a haza, mint a közügy érdekében csak évek során keresztül helyrehoz­ható károkat okoztak. Azért, mert a hadseregnél sem sza­bad esernyőt hordani, nem következik, hogy a polgáriaknak is kötelességük legyen e szabályt megtartani és bőrig átázni. Ha polyglott államok ugyanazt a politikát követnék, a­melyet az egy­nyelvű és nemzetiségű államok elfo­gadtak és fentartanak, meglehet már régen az egyöntetűség áldozatai lettek volna, mert azt már az észszerüség parancsolja, hogy mikor egy udvart be akarunk rendezni és azt részünkre tulajdonul biztosítani, le kell számol­nunk az azon udvar lakóinak hagyo­mányaival, szokásaival, nemzetiségével és vallásaival is, sőt még a szomszé­dokat is számba kell vennünk, ha el akarjuk érni, hogy működésünk és törekvésünk üdvös eredményét megér­hessük és élvezhessük. Még azt a demarkationalis vonalat se képes minden államférfiu megérteni, mikor kell ’kettyüs kézzel jelennünk meg és intézkednünk és mikor szük­séges, hogy bot után nyúljunk és av­val siessünk kiegyenlíteni a felmerülő viszályokat. Ha valahol úgy bizonyosan csakis a politikában fogadhatjuk el, de ott sem mindig ezt a tételt kiindulási alapul: „finis coronat media“ ; mert ha nyu­godt eszmélkedéssel olvassuk majd az időszakok történetének lapjait, rá­jövünk, hogy a bűnös eszközök alkal­mazásával elért eredményt a legköze­lebbi idő nem ritkán halomra döntötte. Legyünk tehát várakozásainkban is szerények, a­midőn bizonyosan keve­sebb csalódás, valamint több öröm is érhet bennünket. Csakugyan! Akarok önnek valamit mon­dani. Egész utamon ezen szivar volt egyedüli társam, kísérőm, egyedüli mulattatom, mi az unalomtól megvédett. De én egyedüli bará­tomat rögtön a vízbe dobom, s ott a hullá­mok közt leli halálát, csak abban a szeren­csében részesítsenek, hogy önökkel társalog­hassak hölgyeim. Egy pillanatra elhallgatott, de midőn vá­laszt nem kapott, csak kétkedő és bámuló arczkifejezéseket vett észre, szivarmaradvá­­nyát a hullámok közé dobta, szivarszipókáját táskájába visszahelyező s egy közel levő szé­­kecskét véve, a hölgyekkel szemben helyet fogdált - Először is bátor vagyok magamat be­mutatni: nevem Helms György, s mivel az utazásnak szenvedélyes barátja vagyok, most is egy nagy utat szándékom megtenni. — Elfogadom, mondá az ifjabb hölgy, barátságos mosolyt vetve uj ismerősére; de azt hiszem, ön több szivart hord magával, hogy azon esetre, ha a velünk való társal­gás unalmassá válnék, legyen mivel foglal­koznia Nem, ez az utolsó volt, melyet önért feláldoztam, s ön megítélheti, hogy.... Ezalatt György a hölgyeket jobban szem­ügyre vette. Az öregebb nő ötven éves le­hetett, jókedvű, máskülönben rendes arcza volt. Az ifjabbat sajátságos és rendetlen ki­­nézése mellett rútnak lehetett volna mon­dani. Különben arczának felső része, ha azt álarczczal elfedte volna, igazi szépségét Egy ember, ki a boldogságot nem csak keresi, de meg is találja. Szép, de egy kissé hűvös nyári nap volt. A gőzhajó, mely kevés utassal volt megter­helve, rendes útját folytatta egy szép nagy folyamon. A hajó előrészén egy úr állott, ki a folyam hullámait nézegette, szivarját tajtékszipkájá­ból fü­stölgetve. Ezen úr, igen megnyerő és intelligens kinézése mellett, harmincz év körüli férfiú lehetett. A friss szellő szikrákat csalt égő szivarjából és a szikra a közelében ülő hölgy felé repült, ki kendőjét magára hajtá, hogy a nyers szél ellen védve legyen. — Bocsánat, mondá, látván, hogy egy, az előbbi mellett ülő hölgy megvető pillantást vetett reá. — Én egy hosszabb bocsánatért esdő be­szédet akartam önhöz intézni, mondá meg­­illetődve az ur, — de ezen hölgy oly hideg pillantást vetett reám, hogy égő szivarom elaludt miatta. A kendővel betakart hölgy bámulva tekin­tett társnőjére. — A szikra nagyon könnyen az ön sze­mébe repülhetett volna, mondá emez. — De én mégis egy pár szóval akarok ön­höz járulni. — De kérem, az ön szivarja még mindig szikrákat vet, mondá most könnyedén az if­­jabbik, a két hölgy közül, ki a kendővel be­takarva volt.

Next