Felvidéki Közlöny, 1892 (14. évfolyam, 1-98. szám)
1892-05-04 / 33. szám
XIV. évfolyam, Kassa, 1892. szerda május 4. FELVIDÉKI KÖZIONT. Szerkesztőség és kiadóhivatal malom-nteza. 14. hová Megjelen minden szerdán és szombaton. Előfizetési Szerkesztő Dr Hohenauer Ignácz. lapot illető minden közlemény czimzendő Mű. egész évre 5 frt, fél évre 2 frt 50 kr. negyed Hirdetések a legjutányosabb árak mellett vétetnek fel LantalflidnnnR Hodov Bertalan Bernárts Gusztáv könyvnyomdájában malom-utcza 16 évre I frt 25 kr Egy szám 6 kr. Baptulajaonos Heary .Bertalan. s aUt' gij4t házában 33-ik szám. Jk légyott. — Monológ. Uraim, becsületemre mondom, soha se volt kedvem monologizálni. Nem is szeretem a monológot. Sőt gyűlölöm még azt is, aki kitalálta, mióta nős vagyok. A feleségem tudniillik rettenetes monológdühben szenved. Én nem tudom, hogy az urak úgy vannak e, mint én, nem szeretem sem a monológot, sem a feleségemet. Na kérem, én voltam már színházban s amit ott monologizáltak, az süti, kismiska volt ahhoz, ahogy az én feleségem tudja ezt a művészetet. Mintha csak a feleségemről monologizáltak volna, mert kérem, ámbár rossz fogaim vannak, mégis szörnyű harapás. Én nem tudom, önök olyanok-e mint én, de én nem szeretem a harapós asszonyokat. Persze, önök azt kérdik, hogy mi az ördögöt akarok? Vagy tán bolondnak néznek. Bevallom uraim, hogy mióta bevettem a monológokat, nem vagyok egészen józan. Beleestem én is a monológ-dühbe. S van valami tervem, amit ha én az uraknak el nem monologizálok, kifúrja az oldalamat. Én nem tudom az urak olyanok-, mint én, de én nem tudok, magamba tartani semmit. Uraim, valamikor imádtam a házi kosztot. Ma nem tudom megemészteni. Nem mondhatom meg önöknek, mi ennek az oka. De talán meg se tudnám mondani. Elég az hozzá, hogy a házi koszttól émelygek. Boldog va A magyar Chauvinismus. Sok mindenféle váddal illették már a magyar nemzetet, de egy sem volt igaztalanabb, egy sem volt alaptalanabb, sőt egy sem indokolatlanabb, mint a Chauvinismus vádja. Nem mentségül hozzuk ezt fel, de sőt szemrehányólag mondjuk, mert abban a korban, midőn még minden kozmopolitikus áramlat mellett is a nemzetiségi eszme annyira uralkodó, mint jelenleg, midőn a modern politikusok többé nem a természetes határok, nem a történelmi múlt s még kevésbé az uralkodó családok ősi jogai, de a nemzetiségi határokat tartják hivatottaknak a jövő állami megállapításra, valóban keserű szemrehányást kell tenni magunknak, hogy azon 25 év, mely alatt a belügyekben magunk határozunk a magunk sorsa felett, úgyszólván nyomtalanul tűnt el felettünk. Nézzük hát, hogy mennyiben jogosult a magyar Chauvinismus vádja. Legelső tényünk volt, a kormányzat átvétele után, hogy megalkossuk a nemzetiségi törvényt s azt hittük, hogy ezzel a nemzetiségek jogos igényeit kielégítjük s aggódásaikban megnyugtatjuk. Mi adtunk a nemzetiségeknek sokat, annyit, amennyit egy európai állam sem ad alattvalóinak s nem kaptunk ezért semmit, sőt itt-ott túlkapásokra bátorítottuk őket. Meghoztuk az iskolai törvényeket Szabadjára hagytuk minden nemzetiségnek, sőt minden községnek, hogy külön iskolákat állíthassanak maguknak, nem kötöttünk ki semmit, mint azt, hogy az államnyelvet saját érdekükben tanítsák s mit nyertünk vele. Hogy a felügyelet törvényben gyökerező jogait egyes helyeken, ahol lehet kijátszák, hogy hitfelekezeti s községi iskoláikban a magyar nyelv tanítását egészen elhanyagolják, sőt egyes nemzetiségeknél az ország történetét meghamisítják s földrajzaikba idegen államok határait a mi mappánkra kiterjesztve egész országrészeket elannektálnak Lemondottunk a katonaság elszállásolásának részünkre felhagyott jogairól, minden ezredet kiegészítő területe határában helyezzenek el, s mi a köszönet ezért ? hogy a katonai fegyelem félretételével nyíltan tüntetnek az ország közjoga s határainak integritása ellen Elismertük nem a jog, de a méltányosság általuk kibővített határáig, s mit értünk el ? Az igazat megvallva nem sokat, gyök, ha elszabadulhatok hazulról s egy csendes chambre separéeban kéjes csámcsogással tömhetem magamba az izes vendéglői kosztok Nincs is annál jobb a világon. Én nem tudom, hogy önök olyanok-e mint én vagyok, de én nem tudom megemészteni a feleségem főztjét. Én még sohasem szöktem meg légyott elől, esküszöm uraim, soha. Pszt! (Körülnéz és suttog.) Csak most az egyszer ! Brr ! De minő jelenet volt az uraim ! Ha önök olyanok, mint én, önök is megszöktek volna. Hol kezdjem, uraim ? Szánjanak engem. Unos untig voltam már a házi koszttal. Mindennap egy és ugyanazon lebbencsleves. Szeretik önök a lebbencslevest? Utálom. Hidegen, szótlanul tettem le a kanalat. A feleségem berzenkedett. Elkezdett monologizálni. A hatásosabb részek visítással pointírozva, ha jól emlékezem, ezek voltak : Hallod-e, te egy nyomorult ember vagy. Oh miért is ismertelek meg ? Mi szükségem van nekem ilyen haszontalan emberre? Hogy az izgasson és az életemet keserítse ? Nem smakkol az ebéd itthon ? A lumpok nem is szeretik a jó házi kosztot. Lump voltál egész életedben, az is maradsz. Persze, a „Sas“-ban jóizülebet zabálhatsz, különösen ha a szép kasszirfrajta tálal. Ugyan, ugyan te élhetetlen, ha ezt a szolid kosztot nem bírod, hogy tudnád megemészteni azokat a zsíros falatokat ? Te lump ! Fölugrottam. Én nem tudom, az urak mit csináltak volna Nem mi mondjuk ezt, de minden magánállításnál szomorúbban dokumentálja ezt maga a statisztika s kétségbeejtőleg mutatják a most megejtett népszámlálás adatai. Valóban szomorú valami ez a magyar cauvinizmus. Mit tettünk mi olyat, amit nekik tenni szabadságukban nem állana ? Állítottunk társadalmi téren, nehéz eszközökkel működő, de az egyetlen „Emke“ kivételével csak tengődő közművelődési egyleteket akkor, midőn ezt már előttünk az erdélyi oláhság rég megtette, midőn az erdélyi oláhság és felvid. tótság pénzintézetek, egyházi alapítványok felhasználásával jóformán irtó háborút idén a magyar birtokos fajnak, minden egyes nemzetiségek vallási és iskolai autonómiájukat a magyar faj elleni fegyverekké teszik, s mint fájdalommal tapasztaljuk — sikkerrel. S ugyan, kik azok a magyar chauvinisták ? Melyik miniszter árul el ily jeles hajlamokat ? Melyik országgyűlési törvényben van ennek talaja leíratva ? Vagy vajjon melyik képviselő tesz ily indítványokat ? De a mi tisztelt nemzetiségeink úgy látszik, hogy nem néznek az ország határain kívül ? helyemben, de én nem vertem meg az asszonyt, hanem elmenekültem. Meg vagyok győződve, hogy önök uraim méltányolják helyzetemet. Beláthatják, hogy én nem mehettem haza jó darabig. De magunk közt legyen mondva, nem is volt tanácsos. Én tehát nem mentem haza. Bosszút forraltam. Mindig bosszút szoktam forralni, ha a feleségem monologizál. Dh ne tessék azonban gondolni, hogy én valami kannibál férj vagyok. Bármilyen heves monológgal mossa is meg a fejemet a feleségem, én egy szóval sem bántom vissza. Az én boszom, uraim sokkal édesebb. Pszt! (Körülnéz és súgja) : Megcsalom ! Én nem tudom, hogy önök olyanok-e, mint én vagyok, de az én lelkiismeretem nem csinál ebből semmi különös dolgot. Mit mondjak önöknek ? Oda voltam a bámulattól. Nincs az a vígjáték, melyben pompásabb fordulat esnék, mint az én tervemben bekövetkezett. Előre örültem az estének, hogy húzom meg magamat a sárga chambre separéejában s eszem, iszom reggelig. Megcsináltam már a menüt is: kaviár, pisztráng, tartár-szósszal, bifszek angolosan, finom fáczán-mell, palacsinta, oh, a palacsintát imádom, csemege, rizlingi, pezsgő . . . De még valami hiányzott. Én nem tudom, hogy önök olyanok-e, mint én, de én chambre separéeban nem tudok vacsorázni ama valami nélkül. — Uram, — szólít meg hátul valaki. A levélhordó volt. — Mi az ?