Felvidéki Közlöny, 1892 (14. évfolyam, 1-98. szám)

1892-05-04 / 33. szám

XIV. évfolyam, Kassa, 1892. szerda május 4. FELVIDÉKI KÖZIONT. Szerkesztőség és kiadóhivatal malom-nteza. 14. hová Megjelen minden szerdán és szombaton. Előfizetési Szerkesztő Dr Hohenauer Ignácz. lapot illető minden közlemény czimzendő Mű­. egész évre 5 frt, fél évre 2 frt 50 kr. negyed Hirdetések a legjutányosabb árak mellett vétetnek fel LantalflidnnnR Hodov Bertalan Bernárts Gusztáv könyvnyomdájában malom-utcza 16 évre I frt 25 kr Egy szám 6 kr. Baptulajaonos Heary .Bertalan. s­ aUt' gij4t házában 33-ik szám. Jk légyott. — Monológ. Uraim, becsületemre mondom, soha se volt kedvem monologizálni. Nem is szeretem a monológot. Sőt gyűlölöm még azt is, aki ki­találta, mióta nős vagyok. A feleségem tudni­illik rettenetes monológdühben szenved. Én nem tudom, hogy az urak úgy vannak e, mint én, nem szeretem sem a monológot, sem a feleségemet. Na kérem, én voltam már színházban s a­mit ott monologizáltak, az sü­ti, kismiska volt ahhoz, ahogy az én feleségem tudja ezt a művészetet. Mintha csak a feleségemről monologizáltak volna, mert kérem, ámbár rossz fogaim vannak, mégis szörnyű harapás. Én nem tudom, önök olyanok-e mint én, de én nem szeretem a harapós asszonyokat. Persze, önök azt kérdik, hogy mi az ör­dögöt akarok? Vagy tán bolondnak néznek. Bevallom uraim, hogy mióta bevettem a mo­nológokat, nem vagyok egészen józan. Bele­estem én is a monológ-dühbe. S van valami tervem, amit ha én az uraknak el nem mo­­nologizálok, kifúrja az oldalamat. Én nem tudom az urak olyanok-, mint én, de én nem tudok, magamba tartani semmit. Uraim, valamikor imádtam a házi kosztot. Ma nem tudom megemészteni. Nem mond­hatom meg önöknek, mi ennek az oka. De talán meg se tudnám mondani. Elég az hozzá, hogy a házi koszttól émelygek. Boldog va­ A magyar Chauvinismus. Sok mindenféle váddal illették már a magyar nemzetet, de egy sem volt igaztalanabb, egy sem volt alaptala­nabb, sőt egy sem indokolatlanabb, mint a Chauvinismus vádja. Nem mentségül hozzuk ezt fel, de sőt szemrehányólag mondjuk, mert abban a korban, midőn még minden kozmopolitikus áramlat mellett is a nemzetiségi eszme annyira uralkodó, mint jelenleg, midőn a modern politi­kusok többé nem a természetes hatá­rok, nem a történelmi múlt s még kevésbé az uralkodó családok ősi jogai, de a nemzetiségi határokat tartják hivatottaknak a jövő állami megálla­pításra, valóban keserű szemrehányást kell tenni magunknak, hogy azon 25 év, mely alatt a belügyekben magunk határozunk a magunk sorsa felett, úgyszólván nyomtalanul tűnt el felet­tünk. Nézzük hát, hogy mennyiben jogosult a magyar Chauvinismus vádja. Legelső tényünk volt, a kormányzat átvétele után, hogy megalkossuk a nemzetiségi törvényt s azt hittük, hogy ezzel a nemzetiségek jogos igényeit kielégítjük s aggódásaikban megnyug­tatjuk. Mi adtunk a nemzetiségeknek sokat, annyit, amennyit egy európai állam sem ad alattvalóinak s nem kaptunk ezért semmit, sőt itt-ott túlkapásokra bátorítottuk őket. Meghoztuk az iskolai törvényeket Szabadjára hagytuk minden nemzeti­ségnek, sőt minden községnek, hogy külön iskolákat állíthassanak maguk­nak, nem kötöttünk ki semmit, mint azt, hogy az államnyelvet saját érde­kükben tanítsák­­ s mit nyertünk vele. Hogy a felügyelet törvényben gyöke­rező jogait egyes helyeken, a­hol lehet kijátszák, hogy hitfelekezeti s községi iskoláikban a magyar nyelv tanítását egészen elhanyagolják, sőt egyes nem­zetiségeknél az ország történetét meg­hamisítják s földrajzaikba idegen ál­lamok határait a mi mappánkra kiter­jesztve egész ország­részeket elannek­­tálnak Lemondottunk a katonaság elszállá­solásának részünkre felhagyott jogairól, minden ezredet kiegészítő területe ha­tárában helyezzenek el, s mi a köszö­net ezért ? hogy a katonai fegyelem félretételével nyíltan tüntetnek az or­szág közjoga s határainak integritása ellen Elismertük nem a jog, de a méltá­nyosság általuk kibővített határáig, s mit értünk el ? Az igazat megvallva nem sokat, gyök, ha elszabadulhatok hazulról s egy csen­des chambre separéeban kéjes csámcsogással tömhetem magamba az izes vendéglői kosz­tok Nincs is annál jobb a világon. Én nem tudom, hogy önök olyanok-e mint én vagyok, de én nem tudom megemészteni a feleségem főztjét. Én még sohasem szöktem meg légyott elől, esküszöm uraim, soha. Pszt! (Körülnéz és suttog.) Csak most az egyszer ! Brr ! De minő jelenet volt az uraim ! Ha önök olyanok, mint én, önök is meg­szöktek volna. Hol kezdjem, uraim ? Szánjanak engem. Unos untig voltam már a házi­ koszttal. Min­dennap egy és ugyanazon lebbencs­leves. Sze­retik önök a lebbencslevest? Utálom. Hide­gen, szótlanul tettem le a kanalat. A felesé­gem berzenkedett. Elkezdett monologizálni. A hatásosabb részek visítással pointírozva, ha jól emlékezem, ezek voltak : Hallod-e, te egy nyomorult ember vagy. Oh miért is is­mertelek meg ? Mi szükségem van nekem ilyen haszontalan emberre? Hogy az izgas­son és az életemet keserítse ? Nem smakkol az ebéd itthon ? A lumpok nem is szeretik a jó házi kosztot. Lump voltál egész életed­ben, az is maradsz. Persze, a „Sas“-ban jó­­izülebet zabálhatsz, különösen ha a szép kasszir­frajta tálal. Ugyan, ugyan te élhetet­len, ha ezt a szolid kosztot nem bírod, hogy tudnád megemészteni azokat a zsíros fala­tokat ? Te lump ! Fölugrottam. Én nem tudom, az urak mit csináltak volna Nem mi mondjuk ezt, de minden magán­állításnál szomorúbban doku­mentálja ezt maga a statisztika s két­­ségbeejtőleg mutatják a most megej­tett népszámlálás adatai. Valóban szomorú valami ez a ma­gyar c­auvinizmus. Mit tettünk mi olyat, a­mit nekik tenni szabadságukban nem állana ? Állítottunk társadalmi téren, nehéz esz­közökkel működő, de az egyetlen „Emke“ kivételével csak tengődő köz­művelődési­ egyleteket akkor, midőn ezt már előttünk az erdélyi oláhság rég megtette, midőn az erdélyi oláhság és felvid. tótság pénzintézetek, egyházi alapítványok felhasználásával jóformán irtó háborút idén a magyar birtok­­os fajnak, minden egyes nemzetiségek vallási és iskolai autonómiájukat a magyar faj elleni fegyverekké teszik, s mint fájdalommal tapasztaljuk — sikkerrel. S ugyan, kik azok a magyar chau­­vinisták ? Melyik miniszter árul el ily jeles hajlamokat ? Melyik országgyű­lési­ törvényben van ennek talaja le­íratva ? Vagy vajjon melyik képviselő tesz ily indítványokat ? De a mi tisztelt nemzetiségeink úgy látszik, hogy nem néznek az ország határain kívül ? helyemben, de én nem vertem meg az as­­­szonyt, hanem elmenekültem. Meg vagyok győződve, hogy önök uraim méltányolják helyzetemet. Beláthatják, hogy én nem mehettem haza jó darabig. De ma­gunk közt legyen mondva, nem is volt taná­csos. Én tehát nem mentem haza. Bosszút forraltam. Mindig bosszút szoktam forralni, ha a feleségem monologizál. Dh ne tessék azonban gondolni, hogy én valami kannibál férj vagyok. Bármilyen heves monológgal mossa is meg a fejemet a feleségem, én egy szóval sem bántom vissza. Az én boszom, uraim sokkal édesebb. Pszt! (Körülnéz és súgja) : Megcsalom ! Én nem tudom, hogy önök olyanok-e, mint én vagyok, de az én lelkiismeretem nem csi­nál ebből semmi különös dolgot. Mit mondjak önöknek ? Oda voltam a bá­mulattól. Nincs az a vígjáték, melyben pom­­pásabb fordulat esnék, mint az én tervem­ben bekövetkezett. Előre örültem az estének, hogy húzom meg magamat a sárga chambre separéejában s eszem, iszom reggelig. Megcsi­náltam már a menüt is: kaviár, pisztráng, tartár-szós­szal, bifszek angolosan, finom fá­­czán-mell, palacsinta, oh, a palacsintát imá­dom, csemege, rizlingi, pezsgő . . . De még valami hiányzott. Én nem tudom, hogy önök olyanok-e, mint én, de én chambre separéeban nem tudok vacsorázni ama valami nélkül. — Uram, — szólít meg hátul valaki. A levélhordó volt. — Mi az ?

Next