Felvidéki Ujság, 1908. április-június (3. évfolyam, 76-147. szám)
1908-04-01 / 76. szám
2 FELVIDÉKI ÚJSÁG A Magy. kir. meteorológiai intézet jóslása Kassa, márc. 31. Enyhe, elvétve csapadékkal, címén űzött könyöradomány gyűjtés propagálása célunk, hanem az, hogy a Liga részére a város minden lakója saját jószántából, minden erkölcsi kényszer nélkül hozza áldozatul filléreit, koronáit tehetsége szerint. A forgalmasabb helyeken, a korzó egyes pontjain a főváros mintájára állítsanak fel urnákat, melybe mindenki bedobhassa azt az összegecskét, melyet a gyermekvédelem előmozdítására szánt. Előkelő hölgyeink között bizonyára akadnak néhányan, kik kész örömmel állanak az urnák mellé s a sétáló közönség között egy-egy ismerős, jóbarát, vagy rokon láttára nem fognak sajnálni egy röpke mosolyt, egy kedves szót, mellyel szivükhöz férkőzve gyöngéd kényszerrel vihetik keresztül, hogy tárcáikat megnyitva meghozzák nemes áldozatukat. Az üzletekben, melyeknek tulajdonosai szintén megtartják a gyermeknapot az által, hogy tiszta nyereségük bizonyos percentjét a Liga céljaira áldozzák, szintén lehet perselyeket állítani, feltűnő helyre, hogy a vásárló közönség ott is bedobhasson néhány felesleges fillért a Liga céljaira. És végül a legkedvesebb, legpoétikusabb módját sem szabad figyelmen kívül hagynunk a pénzgyűjtésnek. Nincs ember az ég alatt, ki nem szeretné a virágokat s nem venne szívesen egy pár rózsát, egy csokor ibolyát gyöngéd női kezekből, ha tízszeres árat kellene is a virágért adnia. S ahol annyi szép asszony, leány van, mint Kassán, ahol a színtársulat elsőrendű művésznőit annyira becézi a közönség, ott a virágárusítás eredménye felől egy percig sem lehetünk kétségben. És mi meg vagyunk győződve róla, hogy ha Fáy Flóra, Várady Margit, Étsy Emma, Diósi Nusi, Pápayné s a társulat többi szépe tűz fel egy szál virágot a korzózó urak gomblyukába, azért a virágért készséges örömmel nyitja meg tárcáját mindenki , mert azért a virágért nem szabad húsz fillért adni, hacsak gavalléri hírét megingatni nem akarja, a koronától kezdve föl a ropogós bankóig, minden pénznemből csinos összeg esik egy-egy virágszálért. S bármekkora összeget adott is azért a rózsáért, ibolyabokrétáért, aki megvette, nem fogja drágulni, ha arra gondol, hogy ki tűzte fel a rózsát s milyen célt szolgál a pénz, melyet érte kiadott. Végül ilyen előkelő társadalom, mint amilyen Kassán van, igen könnyen hozhat áldozatot a „Gyermekvédelem“ fenséges eszméjének. A kocsikorzó, s a vele kapcsolatos virágcsata, mely ha némi anyagi áldozattal jár is, annyi kellemes epizóddal tarkíthatja, élénkítheti a gyermeknap emlékét, hogy az érette hozott anyagi áldozat számításba sem jöhet. A pompásabbnál pompásabb virágdíszben tovagördülő fogatok, a ragyogó toilettek, a virágcsata édes izgalmaitól pírban égő leányarcok, az ide s tova repülő viráglövegek kápráztató látványt nyújtanak minden résztvevőnek s minden szál virág egy-egy gyermekszív sebét takarja be, minden mosoly egy-egy gyermeklélek sötétjébe vet ragyogó világot, minden felcsendülő kacaj egy-egy alágördülő könycseppet szárít fel a gyermekek szemein. Bizalommal kérjük városunk hölgyeit, tegyék emlékezetessé, igazi ünneppé, az emberszeretet ünnepévé e napot, hintsenek virágot egymás útjára azokért, kiknek göröngyös útjára csak szúró töviseket hintett az élet, derűs mosolygásuk, csengő kacagásuk ragyogja, zengje be azoknak világát is, kik életük zsönge tavaszán már elfeledték a mosolyt, a kacagást! . . nyitva szerdán d. u. 5—7-ig a férfiak részére, vasárnap d. e. 10-től fél 12-ig a nők részére. A kör tagjai részére hétfőn este 6 órakor. Hirek. Napirend: A kassai múzeum reggel 9—12-ig délután 3—5-ig hétfő és péntek kivételével nyitva. A bemenet ingyenes: vasárnap, kedd, szerda és szombaton. Csütörtökön belépő díj személyenkint 40 fillér. Múzeum zárva: hétfő és pénteken. — A kassai jogakadémia könyvtára nyitva naponta 4—7-ig. A Kazinczy-Kör népkönyvtár nyitva minden szerdán d. u. 5—7-ig vasárnap d. e. 11—12-ig. A kassai múzeum könyvtára péntek kivételével nyitva naponta 4 -7-ig. A Társalgási Egylet (Casino Fő-utca 82. sz.) könyvtára nyitva hétfőn d. u. 2—3-ig. A népkönyvtár (Fő-utca 29.) A kassai Házból. Aki tegnap délután félöt és fél nyolc óra között a városház karzatán volt, avagy telefon hírmondó alakjában hallgatta azokat, amik a közgyűlési teremben a jelzett idő alatt történtek, önkéntelenül is azt kérdezte volna — az idegen — hol vagyok ? vagy mit hallok ? Azt az egyet azonban nem gondolta volna, hogy tárgyalási teremben van s hogy Kassa város törvényhatósági bizottsága tartja rendes havi ülését. Valóságos vásár volt, ahol az elnöklő polgármester a saját szavait sem értette s alig győzte a jelenvoltakat csendre „csöngetni“. Hogy mi okozta azt a nagy lármát, azt is megmondjuk. Egyes felszólalóknak a napirend iránt tanúsított előzetes érdeklődés hiánya, mint ahogy a polgármester egy ízben meg is jegyezte: — Sajnálom, hogy a bizottsági tag úr az előértekezleten meghívás dacára sem jelent meg. Szóval a baj csírája abban rejlik, hogy egyik-másik felszólal ugyan a közgyűlésen a kedvére való tárgynál, de mikor azt előkészítik, a mikor a referens az ügyet per longum et latum ösmerteti, akkor az illető nem jelenik meg. Ennek azután az a következménye, hogy az idő hiábavalóságokkal eltelik s mikor azután fogytán van a türelem, no meg az idő, akkor valósággal keresztül nyargalnak a hátralevő sokszor igen nagy horderejű ügyhalmazon. A tegnapi közgyűlést is — tekintettel a napirend kevéssé fontos voltára s tekintve, hogy a terjedelmesebb s hosszabb időt igénylő tárgy a napirendről levétetett — egy óra alatt be lehetett volna fejezni, természetesen ha a felszólalók egyik-másika előzetesen tájékoztatja magát az ügy mibenállása felől. De eltekintve attól, hogy az ilyen tárgyalás egyenesen hátrányára van a közérdeknek, még sokat levon a tárgyalás komolyságából is. Közérdek szempontjából tehát nagyon kívánatos volna, ha az, akit a tárgy esetleg TfiRCA A nemes atyafiak. A nemzetes úr második házassága. A Felvidéki Újság eredeti tárcája. Irta: Karaszy Csaby Ödön. Már az élet sem tud semmi szépet produkálni ! Csupa sikkasztás, házasságtörés, vitrioldráma, meg mit tudom én mi. Csupa merő daróc! Ebből bizony nem igen lehet valami mutatós darabot összefércelni. Nem is vesződöm vele. Inkább visszamegyek a nagyapáink idejébe, föltárom a levandulaszagú faragott szekrény titkos fiókját, van azokban annyi kincs, hogy csak csodaság, ha nem restell az ember kutatni utána. Csupa édes szerelmes történetek. Csupa merő rózsaszín selyem, habkönnyű velencei csipke ! Ami kárt tett bennük a kritikusok ollója, meg a feledés molya, beszövi-szövegeit a fantáziám örökké motolláló pókja arany pókhálóval. Attól még ragyogóbb lesz. Szinte jól esik elbabrálni vele és megmutatni ennek a már elsatnyult nemzedéknek, hogy is kell igazán szeretni. Pedig tudom, hogy a nemzetes úr leszidna a sárgaföldig, ha megtudná, hogy az ő második házassága történetét kürtölöm világgá. Egész életében gyűlölte az emberi állatok három fajtáját: a zsandárt, fináncot meg az írókat! A zsandárt azért, mert elcsípte a szegénylegényeket, akik pedig nagyon jó fiuk voltak s elhozták a legszebb nótákat, mik a nagy alföldön termettek: homályos csárdákban, zúgó nádasokban, megye börtönében, bitófa tövében. Minden nemesi kúriának megvolt a maga konvenciós futó betyárja, az övé volt hét határ legdélibb legénye: Selymes Nagy Jóska, akit azért hittak így, mert habos selyemből volt a lenglobogós inge, gatyája. Ő volt harmadmagával a konvenciós betyárja a dombori pusztának. Meg is siratta szegényt az öreg ur, mikor megtudta, hogy nyakára fonták a köteles lányát . . . A fináncot meg — Istenem, hisz a fináncot ma sem szereti senki, — hogy szívelte volna hát ő, mikor kétszáz hold dohányát tépték halomba, mert elfelejtett termelési engedélyt kérni rá a nagyságos Prkopcsák bezirker úrtól. Az írókat ellenben azért nézte le, mert jóravaló magyar nemesnek már bevett szokása, hogy csak a kardot tartja férfikézbe valónak ! Egyszóval, ha az öreg úr ezt az én irkafirkámat meglátná, alighanem jobban megeresztené a kacskaringós káromkodások végtelen áradatának zsilipjét, mint tette azon a langymeleg nyárutói napon, mikor a vén udvarház ámbitusán sziesztáivá véletlenül a kertbe tévedt a tekintete. Pedig amit ott látott, ahhoz hasonlót százat is végigélvezhetett szolgabíró korában, ha nem is épen ilyen kiadásban. A kertben semmi egyéb sem történt, minthogy a kis Sándor urfi a béres gyerekekkel zsiványosdit játszott. Természetesen ő volt a zsivány, a kis tömzsi Szölők Matyi meg, — kiből, mire a bajsza kinőtt, pompás lókötő fejlődött — volt a zsandár. A többi gyerek meg, ki betyár, ki zsandár, amint azt Sándor urfi jónak látta elrendezni. Eddig még nem lett volna baj, sőt talán az sem állította volna meg a napot rendes útján, hogy Sándor urfit, a haramiakapitányt elnyomták a zsandárok, hanem az már mégis égrekiáltó vakmerőség, hogy Szömők Matyi, a zsandárhadnagy, a vén szilfa alá állított deresre huzatta a zsiványvezért s breviter megcsapatta. pálcás, valami Tapodi Gergő Eleinte a nevezetű suttyókölyök, csak simogatta az urfi betyárt, hanem aztán belemelegedett s hatodiknak olyat talált a Sándorka gömbölyűbb felére hegedülni, hogy dicsőség ide, betyárvirtus oda — elritta magát. Az urfi jajongására riadt föl a nemzetes ur s a kezeügyébe eső agarászostort fölkapva lódult a kertbe. — Az irgalmát a deresen puhult paraszt apádnak, hát mit csináltok itt, he ! ? . . Gyurka ! . . . Pali! . . . — kurjantott a kocsisokra, kik a pázsitot kaszálták a tisztásokon — fogjátok meg azt a kölyköt. (Folytatjuk.)