Felvidéki Ujság, 1908. október-december (3. évfolyam, 224-299. szám)

1908-10-01 / 224. szám

2 sorakoztatja híveit a más vallásuak ellen, holott jól tudhatná, hogy a kath. egyház híveit sorakoztatja azok ellen, kik épen ezen híveket akarják a gyűlölködés és rágalom minden fegyverével saját hitöktől eltántorí­tani. A katholikus Egyháznak sokkal több esze van, minthogy ellenségeit a tisztessé­ges reformátusokban látná ; nagyon jól tudja, hogy az ellenség a szociáldemokrata sajtó, mely az egyház saját híveit mérgezi meg minden maszlaggal. És épen ennyi esze van Szalay, Kenessey és Darányinak is a refor­mátus vallás ellenségeit illetőleg. A „keresztény szocializmusra“ pedig azt fogja rá, hogy Magyarországot végkép szeretné leigázni. Az ausztriai és a magyar­­országi hasonnevű pártnak politikai össze­zavarása époly hülyeség, mintha valaki az osztrák szabadelvű Lustkandl és Schmerling törekvéseiért a magyarországi szabadelvű­­pártot tenné felelőssé. A „Fm“ bölcs cikkírója későn jött a világra. A vallásfelekezeteket már nem lehet ostoba jelszavakkal egymásra uszítani a kö­zös ellenségnek, a hazátlan és vallástalan Jakabok hasznára és örömére. A „Hugenottákban“ katholikusok és protestánsok gyilkolják egymást — és a zsidó (Meyerbeer) csinálja hozzá a muzsikát. A „Fm.“ tisztelt cikkírója ezt szeretné meg­valósítani Magyarországban — nem valami hivő zsidó, hanem holmi vörös Jakab javára. De sem katholikusok, sem reformátusok nem fognak neki felülni. FELVIDÉKI ÚJSÁG Közgyűlés a városnál. Az uj tiszti főügyész. Kassa, szept. 30. Kassa város képviselőtestülete tegnapi közgyűlésén megtisztelte önmagát s meg­tisztelt egy férfiút, ki minden tehetségét szülővárosa javára gyümölcsözteti, ki szé­­leskörü tudásának minden atomját Kassa ja­vára fordítja, ki férfias energiával küzd városunk fejlesztésén s férfias szerénységgel­­ tért ki eddig minden elismerés elől, mely fáradozásait jutalmazni volt hivatva. Ciklu­sokon keresztül a városatyák között foglalt helyet, de nemcsak egy helyet töltött be, hanem közgyűlésről-közgyűlésre meggyőző erővel szólalt fel mindakkor, valamikor a város érdekeit megvédeni, bővíteni, fejlesz­teni, megerősíteni kellett, ki bár művészet­tel kezeli az elokvencia fényes fegyverét is, érveinek gazdagságával, visszaverhetetlen­­ségével lépett síkra és sohasem a maga, sohasem egy klikk, hanem mindig Kassa érdekében. Most végre a képviselők bizalma méltókép honorálta önzetlen buzgalmát, odaadó fáradozását. Dr Blanár Béla lett Kassa tiszti fő­ügyésze!~— A múlt és jelen biztosíték a sikerek­ben gazdag jövendőre. Őszinte bizalommal, meleg rokonszenvvel üdvözöljük dr. Blanár Bélát uj hatáskörében, e bizalmunk, e ro­­konszenvünk kiséri minden ténykedését s midőn hazafias lelkesedéssel köszöntjük őt a város tiszti főügyészi székében, kívánjuk, hogy tervei megvalósításához adjon neki a Mindenható kitartást, erőt s eszméi diada­lának élvezéséhez hosszú, sikerekben gaz­dag életet.* A 41 pontból álló tárgysorozat kissé hosszadalmasnak ígérte a tegnapi közgyű­lést. Vihart nem lehetett ugyan várni, amint­hogy nem is volt, de mégis azt hittük, hogy egyik-másik ügynél kisebb szabású vita fogja élénkíteni a közgyűlés egyhan­gúságát. Ebben is csalódtunk. Szenvtelen, s egyhangú, majdnem unalmas volt a gyűlés­­ menete. Csak a tiszti főügyészi szék betöl­tésénél ébredt fel szendergéséből a város­atyák szépszámú csoportja s éljenezte egy­hangú lelkesedéssel Blanár Bélát, az új tiszti főügyészt. Szalay László főispán pontban fél 5-kor nyitotta meg a közgyűlést s miután Éder polgármester a póttárgysorozat pontjait fel­olvasta, azonnal megindult a tárgysorozat pontjainak leőrlése. Kriebel főjegyző mono­ton hangon olvasta fel havi jelentését a Freudenfeld székbérletéről, a tokaj hegyaljai vasút bejárásáról, az anyakönyvi hivatal át­helyezéséről s az évi 1300 kor. lakbérről. Tudomásul vették. Valamint tudomásul vették az uj 200.000 kor. lombard-kölcsön felvételére irányuló törekvést is, melyet valamelyik kassai pénzintézet fog — ha fog ? — folyó­sítani. A közigazgatási bizottság jelentését levették a napirendről s a jövő közgyűlés tárgyai közé tűzték ki. Kissé megélénkült a terem, mikor a főispán az uj tiszti főügyészi állás betölté­sére a kandidáló bizottság kiküldését javalta. A bizottság tagjai Páll, Bélai, Polinszky, Kresz, Horváth Balázs és Korláth Ferenc voltak, kik egyedüli pályázóként dr. Blanár Bélát jelentvén, a pályázót egyhangú lelke­sedéssel választották meg. Blanár pár szíves szóval köszönetet mondott a bizalomért s az esküt azonnal letette. A központi vá­lasztmányba Szauberer Bélát, az igazoló választmányba Lekly Gyulát és Kresz Já­nost választották be. A színház erkélyzeté­­nek rendbehozását, illetve asfaltirozását Kosztka dr. derültséget keltő felszólalása dacára a Kitzbichler céggel készíttetik el 557 kor. 68 fill. költséggel. A városi gazdálkodást jellemző eszme­csere fejlődött ki a következő pontnál. A város vagy 15 évvel ezelőtt elhatározta, hogy a Vizi-utcán levő 5 házat kisajátítja. Akkor körülbelül 10000 koronáért megcse­­lekedhette volna, ma azonban 40000 koro­nába kerülne a mulatság, pénz pedig nincs, ergo halogatja tovább, míg pénz is lesz, meg ára is lesz legalább is — kétszer annyi. Érdekes a kombináció is, mely a Gercsák­­féle ház vételajánlatát illusztrálja. Gercsákné 7000 koronáért hajlandó házát eladni. A ház szakértői becslés szerint 5652 koronát ér, mint adóalap 9900 kor. van felvéve, lak­bér alapon 7425 kor. értéknek felel meg, tehát valódi értéke 7655 kor. Nem veszik meg! A katonai kantinok béréből, mely 1020, illetve 500 kor, igen okosan nem en­gednek semmit. A tűzifa eladásra vonatko­zólag Trojcsák Mihály és társainak 1500 ür m3-t a 3 K. Stern Hermannak 1116 és 1400 ür m8 fát 5 koronájával engednek át. Megnyugtatásul azonban tudatjuk, hogy 6000 m3 vegyes fa 11 kor­ öl árban s mintegy 9000 m3 hasábfa áll a városi raktárakban. Fa­szükség tehát nem fenyeget. Derültséget keltett egy ócskavas számba menő vizhuzó motor eladása. Valaha 7200 koronáért vette a város, de mert hasznave- TŔRCK A jó gyermekek. / A­­ Felvidéki Újság­ tárcája. Irta: Lars Diliing. A titkár úr visszavonult belső szobá­jába, mert gazdaasszonya rosszkedvű volt. Összeveszett a háziúr cselédjével a padlás­kulcs miatt, minélfogva a hálószoba pad­lóját olyan dühösen súrolta föl, hogy az étazséren reszkettek a csecsebecsék s az ebédlő inkább kajüthöz hasonlított, mikor a tenger háborog. A titkár úr az ablakhoz ment, kinyi­totta kissé és lenézett az utcára. Különös dolog volt, hogyan kerülhe­tett víz az utcai árokba, holott már napok óta nem esett. Valószínűleg mosogatóvíz volt a szomszéd házból, mert lucskos volt, sok sem volt, de mindenesetre elég volt arra, hogy két koldusgyerek teljesen bema­­szatolja magát vele. A gyermekek mit sem szeretnek job­ban, mint a lucskos vizet, a tiszta víztől már inkább félnek egy kissé. A fiúcskák négy és hat év között voltak. A legidősebb, a vezér, színehagyott, kék matróz­ zubbonyt viselt, szennyes vá­szonnadrágot, melynek bősége elárulta, hogy nem rája szabták. Fején egy szalma­kalap emléke borongott. Öccsén szűk nadrág volt, meglehető­sen szellős és lyukas, melynek fogyatko­zásait nagyon rosszul takarták egy vén téli kabát gyér maradványai. Egy ern­yős sipká­nak fele egészítette ki ezen, inkább egy­szerű, mint ízléses öltözéket. Természetesen mezítláb voltak, nadrág­jukat térdig fölgyűrték, ujjongva-nevetve paskoltak az árok vizében s pajos jóked­vükben sárral dobálták egymást. A köveze­ten két úri gyermek állott és félelemmel vegyes érdeklődéssel nézte őket. Egy kis fiú volt és egy kis leány, kék­­ trikotruhában, piros harisnyában, lakkcipőben. Egymást kézenfogva álltak ottan s­­ mindegyik egy darab krumpli cukrot rá­­gicsált. A titkár úr fönt ült az ablakban és nézte őket. Nagyon szerette a gyermekeket. — Uram Istenem, ha feleségül vettem volna Máriámat, most nekem is volnának ilyen apróságaim,­­ már tudniillik ilyen jól nevelt apróságaim, mint azok az úri gyermekek, a­kik a gyalogjárón állnak és cukrot esznek, nem pedig olyan mocskos utcagyerkőcök, mint azok ott az árok vizé­ben. És szép feleségem is volna, mert Ma­rianna szép asszony, noha már nagyon el­hízott. Csodálatos, a nagykereskedők fele­ségei mindig elhíznak. Istenem, most leg­alább tudnám, hogy miért élek, miért dol­gozom. — Olyan egyedül vagyok. A hálószobában hangos zörgés-csöröm­pölés támadt. Legalább is egy pohár tört össze. — Azaz, hogy van gazdaasszonyom. Mindig eszembe juttatja, hogy ő is itt van. Különben nagyon rendes asszony és nem lop el semmit, mert azt hiszi, hogy ő fogja mindenemet örökölni. El is követ minden lehetőt, hogy minél előbb halálra bosszantson. Megint kihajolt az ablakból s letekin­tett az utcára, ahol a koldusgyerekek vígan lubickoltak az árok vizében. — Mit álltok itt és bámészkodtok. — kérdezte a legidősebb fiú az úri gyerme­kektől. Gyertek és játszatok velünk. — Nekünk föl kell mennünk. — Mit csináltok odafönn ? — Lehúzós képekkel játszunk. Hát ti mit csináltok egész nap ? Koldulni járunk. — Mulatságos az ? — De mennyire mulatságos! Csak az a rossz benne, hogy mindenütt teletömnek étellel, mert mindenütt kapunk enni. De tudod, amikor kijövünk, akkor a csontokat meg a kenyérhéjat mindjárt eldobjuk az utcán, de a tízfilléreseknek meg az ötfillé­reseknek már jó hasznát vehetjük, meg az anyánk is jó hasznukat veszi. Az anyán­kat bizonyosan láttad már itt az utcán. Rákos asszony, aki rákot árul és mindig azt kiabálja : Rákot vegyenek ! Szereted a rákot ? — Igen, de csak a héja nélkül. — Mi magunk húzzuk le a héját. De csak akkor kapunk rákot, ha már nem frissek. galtak Aztán ő meg az öccse ide-oda nyar­az árokban és torkuk szakadtából kiabálták: — Rákot vegyenek! Rákot vegyenek! A úri gyermekek félig irigy pillantások­kal nézték őket. A koldusfiú ismét megállt előttük.

Next