Felvidéki Ujság, 1913. április-június (8. évfolyam, 74-148. szám)

1913-04-01 / 74. szám

Kassa, 1913. Vk­I. é­vfoly­am 74. szám. FELVIDÉKI ÚJSÁG POLITIKAI NAPILAP. Szerkesztőség: Fő-utca 34. I. emelet. Kiadóhivatal: Fő-u. 34. (Bejárat a Szegfű­ u. felől.) Telefon: 211. Kedd, április 1. Előfizetési ár: Egy szám ára 4 fül. Egy évre . . . helyben K 14.— vidéken K 18.— Fél évre . Negyed évre . 7.— 3.50 9.-4.50 Az Autonom Kath. Kör Közgyűlése. Berczelly Jenő az autonómiáról. — Stuhlmann Patrik, dr. titkári jelentése. — Az esztendő története. — Takács Menyhért dr. beszéde. Vasárnap délelőtt a legelőkelőbb közön­séget látott falai között a Kassai Katholikus Autonóm Kör. E majdnem száz főre menő közönség azért jött össze, hogy meghall­gassa, szemei előtt elvonultassa az elmúlt esztendő történetét. S a beszámoló, amely a ritka értékű titkári jelentés keretében a kör 1907. óta tartó működését is felölelte, arról tanúskodott, hogy ennek a körnek már­is gyönyörű múltja, egyben a legvér­­mesebb reményekre jogosító jövője van. És ez nem riport­frázis, ez a tényekből, a kör életnyilvánulásaiból levont logikus, komoly következtetés. E megnyugtató, sőt lelkesítő tudattól eltelten, az évi közgyűlés lefolyását követ­kezőkben adjuk : Társadalmunk szine-java gyűlt össze a kör olvasótermében d. e. V412-re, mikor Berczelly Jenő v. b. 1­ 1., a kör érdemes elnöke a pódiumra lépett s az alábbi, lelkes be­széddel nyitotta meg a közgyűlést: Tisztelt Közgyűlés! A Kassai Autonóm Katholikus Kör tagjait — kedves tagtársaimat — szívem egész melegével üdvözlöm. Midőn ezt teszem, lelkesítő örömöm­nek is kifejezést adok a felett, hogy ily szép számban látom együtt azokat a tisz­telt tagtársaimat, akik Kassa város és vidéke katholikus lakosainak tömörítése — egy testületben — összeolvadása cél­jából egyesültek és hogy közgyűlésünkön e körnek tisztelve szeretett védnökét, a megyéspüspök úr ő méltóságát és körünk­nek kimagasló azt a tagját, Takács Meny­hért prelátus úr ő méltóságát is üdvö­zölhetem, akiknek e kör megalakitásá­­sában általában elismert érdemük van. Engedje meg a tisztelt közgyűlés, hogy kivételesen önző legyek és a felett is örömömet kifejezhessem, hogy a min­denható megengedte azt a szerencsét él­veznem, miszerint e kör nyolcadik köz­gyűlésén is elnökölhetek. Az élet tapasztalatai, igen tisztelt közgyűlés, azt mutatják, hogy mindenik örömpohárba rendszerint vegyül egy ürömcsep, így van ez az én örömpoharamnál is és kimondani merem, hogy ez ürömcsep­­nek szomorítóan és részben lehangolóan kell hatni az önök hangulatára s lelkü­­letére is. „ Autonóm Katholikus-kör“ a nevünk. Tisztelt Közgyűlés! valahányszor e nevet az ő teljességében kimondom, aka­ratlanul a sors mostohaságára, az igen tisztelt kormány késedelmes eljárására s arra a gúnyra is kell gondolom, amely azok arcán ül, akik ha nem is okozzák, de minden­esetre örülnek, hogy körünk neve még mindig csak a képzeletben létezik. Fennállásunk óta négyszer változott a kormány és részben kormányrendszer. A kormányok kilátásba helyezték az autonómiát. De a kilátás még mindig csak kilátás. Nem egyszer hallottuk, hogy a vo­natkozó törvényjavaslatot elkészítették, azt azonban a képviselőházhoz még mos­tanáig sem terjesztették be, s attól is tarthatunk, hogy a katholikus autonómiá­ról intézkedő törvényjavaslatot a legkö­zelebbi ülésszakban sem fogják tárgyalni. Az autonómia kérdésével a tavalyi közgyűlésen részletesen foglalkoztam. Is­métlésekbe nem bocsátkozom. De nem hagyhatom említetlenül azt az aggodalmamat, amelyet a választási jogról szóló — az országgyűlés mindkét házában már tárgyalt — javaslatnak tör­vénnyé váltával bekövetkezhető állapot felett — talán ok nélkül — érzek ! Az említett javaslat, illetve törvény értelmében megejtendő választás után oly képviselők intézhetik majd az ország ügyeit, akiknek politikai programmjában nem a katholikus autonómia, de a szeku­larizáció foglaland helyet. Erre a bekövetkezhető veszélyre akartam az intéző körök figyelmét felhívni. Tisztelt Közgyűlés! Szomorú köte­lességemnek tartom, hogy körünknek egy igen lelkes és tevékeny tagjáról, ki már örök álmát alussza, megemlékezzem. Min­­denikünk ösmerte s tisztelte Kozora Endre kanonok-plébánost. Indítványozom, hogy emlékét a mai közgyűlés jegyzőkönyvé­ben megörökítsük. Meg kell emlékeznem Bernolák Nán­dor dr. egyetemi magántanár tagtársunk­ról is és midőn örömünknek adok kife­jezést, hogy a kormány oly körben veszi vas szorgalmát és fáradhatatlan, mindig buzgó tevékenységét igénybe, amely körre a szó teljes értelmében rátermett, egyúttal sajnálatunkat is kijelentem, hogy székhelyünkről, ahol minden szép és ne­mes mozgalomnak zászlóvivője volt, el­távozik. Engedje az igen tisztelt tagtárs­ar remélnünk és erre kérjük is, hogy körünknek tagja maradjon és charitativ tevékenységében székhelyünket továbbra is részeltesse. Kérem az évi jelentést előterjeszteni. A hatásos és nagy lelkesedéssel foga­dott beszédre Fischer-Colbrie Ágost dr. me­gyés püspök válaszolt, szeretettől áthatott szavakban köszönve meg az elnöklő Ber­czelly Jenő v. b. t. t. fáradozását a Kör érdekében, a jelenlevők lelkes éljenzése kö­zepette kívánva, hogy a Kör minél több évig élvezhesse e lelkes munka előrevivő hatását. Stuhlmann Patrik dr. vette át ezúttal a szót s a következő remekbe készült jelen­tést terjesztette elő: Tisztelt közgyűlés! A tapasztalt okos turistának az az elve, hogy nem azt kell nézni folytonosan, ami még előttünk van, nem arra a fáradságra kell gondolni szüntelen, amelyen még kény­telenek vagyunk átesni, hanem néha-néha kívánatos megállani, hátratekinteni, hogy lássuk a megtett út mikéntjét, hogy gyö­nyörködjünk haladásunkban, emelkedésünk­ben, munkánk sikerében, az elmaradó tájak szépségében és hogy esetleges botlásaink­ból, hibáinkból okulást merítsünk további feladatainkra. Amikor körünk élete második lustrumának első éve is letelt, nem lesz talán felesleges, ha annak az ügyes turis­tának a módszerét követjük és megállapo­dunk néhány pillanatra, hogy végig­tekint­sünk az elmúlt hat esztendőn, hogy érdeme szerint teljes tárgyilagossággal értékeljük igyekvéseink eredményeit és amíg lelkese­dést, újabb tettvágyat ébresztenek bennünk sikereink, észrevegyük gyengeségeinket,­­ fogyatkozásainkat is és megtudjuk, mire kell a reánk következő időben figyelmünket, buzgóságunkat különösebben fordítanunk. Abban a felhívásban, amelyet alakulá­sunk előtt, 1907. február havában bocsá­tottunk ki, hogy csatlakozásra szólítsuk vá­rosunk s a vidék kath. értelmiségét, a kö­vetkezőkben jelöltük ki céljainkat. Testületté óhajtjuk szervezni a helybeli és környékbeli kath. intelligenciát, hogy elkészüljön auto­nómiánk létrejöttére. Ez a szervezkedés nemcsak felekezeti, hanem egyszersmind nemzeti érdek is, mert a szétdarabolt társa­dalmi erőket egyesíti. Nem leszünk ki­zárólagosak, hanem mennél sűrűbben fog­juk keresni az alkalmat, hogy magyar ven­dégszeretettel nyissuk meg otthonunk aj­taját az egész művelt társadalomnak. Elő­adásokat, ünnepélyeket, barátságos össze­jöveteleket, estélyeket tartunk, ápoljuk a felekezeti és társadalmi békét és nem tö­rünk egyetlen egy meglévő kör életére sem. Íme, ezt hirdettük ezelőtt hat évvel ! Vajjon hűek maradtunk a program­­munkhoz, vajjon beváltottuk-e mindazt, amit ígértünk ? 1907. febr. 24-én alakult meg körünk 383 taggal, amely szám három év leforgása alatt 734-re emelkedett, ma pedig 636-an vagyunk. Hogy az első három esztendő után körülbelül 10%-al megfogytunk, az előre látható volt. Sokan jelentkeztek tagul a távo­labb lakók közül is, ezek azonban sem helyi­ségeinket nem látogathatták, sem szórakozá­sainkon részt nem vehettek, sem előadásain­kat nem hallgathatták s így, hacsak különösebb buzgóság, céljaink támogatásának élénkebb tudata nem hatotta át őket, a tagsági köte­lezettség letelte után nem voltak hajlan­dók továbbra is áldozni. Aztán nem szabad

Next