Felvidéki Ujság, 1913. április-június (8. évfolyam, 74-148. szám)
1913-04-01 / 74. szám
Kassa, 1913. VkI. évfolyam 74. szám. FELVIDÉKI ÚJSÁG POLITIKAI NAPILAP. Szerkesztőség: Fő-utca 34. I. emelet. Kiadóhivatal: Fő-u. 34. (Bejárat a Szegfű u. felől.) Telefon: 211. Kedd, április 1. Előfizetési ár: Egy szám ára 4 fül. Egy évre . . . helyben K 14.— vidéken K 18.— Fél évre . Negyed évre . 7.— 3.50 9.-4.50 Az Autonom Kath. Kör Közgyűlése. Berczelly Jenő az autonómiáról. — Stuhlmann Patrik, dr. titkári jelentése. — Az esztendő története. — Takács Menyhért dr. beszéde. Vasárnap délelőtt a legelőkelőbb közönséget látott falai között a Kassai Katholikus Autonóm Kör. E majdnem száz főre menő közönség azért jött össze, hogy meghallgassa, szemei előtt elvonultassa az elmúlt esztendő történetét. S a beszámoló, amely a ritka értékű titkári jelentés keretében a kör 1907. óta tartó működését is felölelte, arról tanúskodott, hogy ennek a körnek máris gyönyörű múltja, egyben a legvérmesebb reményekre jogosító jövője van. És ez nem riportfrázis, ez a tényekből, a kör életnyilvánulásaiból levont logikus, komoly következtetés. E megnyugtató, sőt lelkesítő tudattól eltelten, az évi közgyűlés lefolyását következőkben adjuk : Társadalmunk szine-java gyűlt össze a kör olvasótermében d. e. V412-re, mikor Berczelly Jenő v. b. 1 1., a kör érdemes elnöke a pódiumra lépett s az alábbi, lelkes beszéddel nyitotta meg a közgyűlést: Tisztelt Közgyűlés! A Kassai Autonóm Katholikus Kör tagjait — kedves tagtársaimat — szívem egész melegével üdvözlöm. Midőn ezt teszem, lelkesítő örömömnek is kifejezést adok a felett, hogy ily szép számban látom együtt azokat a tisztelt tagtársaimat, akik Kassa város és vidéke katholikus lakosainak tömörítése — egy testületben — összeolvadása céljából egyesültek és hogy közgyűlésünkön e körnek tisztelve szeretett védnökét, a megyéspüspök úr ő méltóságát és körünknek kimagasló azt a tagját, Takács Menyhért prelátus úr ő méltóságát is üdvözölhetem, akiknek e kör megalakitásásában általában elismert érdemük van. Engedje meg a tisztelt közgyűlés, hogy kivételesen önző legyek és a felett is örömömet kifejezhessem, hogy a mindenható megengedte azt a szerencsét élveznem, miszerint e kör nyolcadik közgyűlésén is elnökölhetek. Az élet tapasztalatai, igen tisztelt közgyűlés, azt mutatják, hogy mindenik örömpohárba rendszerint vegyül egy ürömcsep, így van ez az én örömpoharamnál is és kimondani merem, hogy ez ürömcsepnek szomorítóan és részben lehangolóan kell hatni az önök hangulatára s lelkületére is. „ Autonóm Katholikus-kör“ a nevünk. Tisztelt Közgyűlés! valahányszor e nevet az ő teljességében kimondom, akaratlanul a sors mostohaságára, az igen tisztelt kormány késedelmes eljárására s arra a gúnyra is kell gondolom, amely azok arcán ül, akik ha nem is okozzák, de mindenesetre örülnek, hogy körünk neve még mindig csak a képzeletben létezik. Fennállásunk óta négyszer változott a kormány és részben kormányrendszer. A kormányok kilátásba helyezték az autonómiát. De a kilátás még mindig csak kilátás. Nem egyszer hallottuk, hogy a vonatkozó törvényjavaslatot elkészítették, azt azonban a képviselőházhoz még mostanáig sem terjesztették be, s attól is tarthatunk, hogy a katholikus autonómiáról intézkedő törvényjavaslatot a legközelebbi ülésszakban sem fogják tárgyalni. Az autonómia kérdésével a tavalyi közgyűlésen részletesen foglalkoztam. Ismétlésekbe nem bocsátkozom. De nem hagyhatom említetlenül azt az aggodalmamat, amelyet a választási jogról szóló — az országgyűlés mindkét házában már tárgyalt — javaslatnak törvénnyé váltával bekövetkezhető állapot felett — talán ok nélkül — érzek ! Az említett javaslat, illetve törvény értelmében megejtendő választás után oly képviselők intézhetik majd az ország ügyeit, akiknek politikai programmjában nem a katholikus autonómia, de a szekularizáció foglaland helyet. Erre a bekövetkezhető veszélyre akartam az intéző körök figyelmét felhívni. Tisztelt Közgyűlés! Szomorú kötelességemnek tartom, hogy körünknek egy igen lelkes és tevékeny tagjáról, ki már örök álmát alussza, megemlékezzem. Mindenikünk ösmerte s tisztelte Kozora Endre kanonok-plébánost. Indítványozom, hogy emlékét a mai közgyűlés jegyzőkönyvében megörökítsük. Meg kell emlékeznem Bernolák Nándor dr. egyetemi magántanár tagtársunkról is és midőn örömünknek adok kifejezést, hogy a kormány oly körben veszi vas szorgalmát és fáradhatatlan, mindig buzgó tevékenységét igénybe, amely körre a szó teljes értelmében rátermett, egyúttal sajnálatunkat is kijelentem, hogy székhelyünkről, ahol minden szép és nemes mozgalomnak zászlóvivője volt, eltávozik. Engedje az igen tisztelt tagtársar remélnünk és erre kérjük is, hogy körünknek tagja maradjon és charitativ tevékenységében székhelyünket továbbra is részeltesse. Kérem az évi jelentést előterjeszteni. A hatásos és nagy lelkesedéssel fogadott beszédre Fischer-Colbrie Ágost dr. megyés püspök válaszolt, szeretettől áthatott szavakban köszönve meg az elnöklő Berczelly Jenő v. b. t. t. fáradozását a Kör érdekében, a jelenlevők lelkes éljenzése közepette kívánva, hogy a Kör minél több évig élvezhesse e lelkes munka előrevivő hatását. Stuhlmann Patrik dr. vette át ezúttal a szót s a következő remekbe készült jelentést terjesztette elő: Tisztelt közgyűlés! A tapasztalt okos turistának az az elve, hogy nem azt kell nézni folytonosan, ami még előttünk van, nem arra a fáradságra kell gondolni szüntelen, amelyen még kénytelenek vagyunk átesni, hanem néha-néha kívánatos megállani, hátratekinteni, hogy lássuk a megtett út mikéntjét, hogy gyönyörködjünk haladásunkban, emelkedésünkben, munkánk sikerében, az elmaradó tájak szépségében és hogy esetleges botlásainkból, hibáinkból okulást merítsünk további feladatainkra. Amikor körünk élete második lustrumának első éve is letelt, nem lesz talán felesleges, ha annak az ügyes turistának a módszerét követjük és megállapodunk néhány pillanatra, hogy végigtekintsünk az elmúlt hat esztendőn, hogy érdeme szerint teljes tárgyilagossággal értékeljük igyekvéseink eredményeit és amíg lelkesedést, újabb tettvágyat ébresztenek bennünk sikereink, észrevegyük gyengeségeinket, fogyatkozásainkat is és megtudjuk, mire kell a reánk következő időben figyelmünket, buzgóságunkat különösebben fordítanunk. Abban a felhívásban, amelyet alakulásunk előtt, 1907. február havában bocsátottunk ki, hogy csatlakozásra szólítsuk városunk s a vidék kath. értelmiségét, a következőkben jelöltük ki céljainkat. Testületté óhajtjuk szervezni a helybeli és környékbeli kath. intelligenciát, hogy elkészüljön autonómiánk létrejöttére. Ez a szervezkedés nemcsak felekezeti, hanem egyszersmind nemzeti érdek is, mert a szétdarabolt társadalmi erőket egyesíti. Nem leszünk kizárólagosak, hanem mennél sűrűbben fogjuk keresni az alkalmat, hogy magyar vendégszeretettel nyissuk meg otthonunk ajtaját az egész művelt társadalomnak. Előadásokat, ünnepélyeket, barátságos összejöveteleket, estélyeket tartunk, ápoljuk a felekezeti és társadalmi békét és nem törünk egyetlen egy meglévő kör életére sem. Íme, ezt hirdettük ezelőtt hat évvel ! Vajjon hűek maradtunk a programmunkhoz, vajjon beváltottuk-e mindazt, amit ígértünk ? 1907. febr. 24-én alakult meg körünk 383 taggal, amely szám három év leforgása alatt 734-re emelkedett, ma pedig 636-an vagyunk. Hogy az első három esztendő után körülbelül 10%-al megfogytunk, az előre látható volt. Sokan jelentkeztek tagul a távolabb lakók közül is, ezek azonban sem helyiségeinket nem látogathatták, sem szórakozásainkon részt nem vehettek, sem előadásainkat nem hallgathatták s így, hacsak különösebb buzgóság, céljaink támogatásának élénkebb tudata nem hatotta át őket, a tagsági kötelezettség letelte után nem voltak hajlandók továbbra is áldozni. Aztán nem szabad