Felvidéki Ujság, 1940. szeptember (3. évfolyam, 199-223. szám)

1940-09-07 / 204. szám

it felemelkedfe ujjáe. Mire ezek a sorok napvilágot látnak, a Kormányzó hadparancsát teljesítve, a magyar hadsereg csapatai részben már megszállották a bécsi döntőbírósági ha­tározatnak megfelelően Erdélynek szá­munkra visszaadott részét. Alig két esz­tendővel a Felvidék és Kárpátalja vis­­­szatérése után, most Erdélyből tér vissza körülbelül 45 ezer négyzetkilométernyi terület és közel egymillió kétszázezer magyar testvérünk. Álomnak is szép volna ez az eredmény, hát még valóság­nak! Aki visszaemlékezik a világháború elvesztése utáni állapotokra, amikor a régi, büszke Magyarországnak csak a romjait hagyták meg a kíméletlen győzők s összehasonlítja a trianoni csonka hazát a mostani Magyarországgal, az önkén­telenül is hálát ad a magyarok Istenének, aki nem hagyta el az ő népét. A dac és tiltakozás, amely annyi esz­tendőn keresztül reménytelennek lát­szott, most kezdi meghozni a gyümöl­cseit, most kezd Magyarország vissza­térni a szentistváni gondolathoz és sze­rephez, most kezdi kifejteni azt a mun­kát, amely rá vár itt a Duna völgyében Nagy eseményeknek kellett világszerte lejátszódni, hogy álmaink egy része be­teljesedhetett. A páriskörnyéki békék kegyetlen és önző rendszerét kellett ös­­­szetörni, hogy a jóvátétel napja elérkez­hessek nagy és kis nemzetek számára. A mi, feltámadásért folytatott harcun­kat két nagy barátunk támogatta és tá­mogatja: Németország és Olaszország. Németország volt az, amely a nemzeti szocializmus csodálatos megújító szelle­mével egy romokban heverő, átélt és széthúzó népből hatalmas, erős egységet, országot alkotott lánglelkű vezérének és kancellárjának, Hitler Adolfnak példa­­adása útján. Az új Németország lépésről­­lépésre szerezte vissza elvesztett pozí­cióit és lassan-lassan lerombolta a ver­­saillesi békeszerződés összes megalázó határozatait. A másik nagy barát, Olasz­ország, amely nem sokkal a trianoni békeszerződés aláírása után már támo­gatásával tüntetett ki és ez a jóakarat, mellettünk való kiállás húsz esztendőn keresztül szinte szakadatlanul megismét­lődött, amikor csak szükség volt rá. A saját magabízásunkon, erőnkön és hi­tünkön felül a tengelyhatalmak támoga­tása és változatlan barátsága segített hozzá ahhoz, hogy egy nagyobb, jobb és boldogabb Magyarország képe bonta­kozik ki előttünk. Ami velünk történt, az azonban nagy kötelezettségeket jelent a jövőre. Jelenti azt, hogy éppen úgy kell dolgoznunk a jövőben is, mint ahogy ed­dig tettük, jelenti azt, hogy ha lehet, még jobb magyaroknak kell lennünk, mert a nagyobb pozíció nagyobb felelősséggel jár. Teleki Pál gróf miniszterelnökünk és Csáky István gróf külügyminiszterünk az a két szerencsés államférfi, akik alatt Erdély nagy része visszatért hozzánk. Az előbb említett körülményeken kívül természetesen ebben a nagy eredmény­ben oroszlánrésze van az ő kitűnő politi­kájuknak. Nem volt könnyű dolog a mai időben, amikor még háború dúl Európá­ban, Németország és Anglia között, a kontinensen pedig alig fejeződött be a küzdelem a németek óriási arányú győ­zelmével, olyan magyar bel- és külpoliti­kát csinálni, amely egyrészt megőrizte országunk békéjét, másrészt mégis olyan szolgálatokat tudott tenni a baráti ten­gelyhatalmaknak, hogy ezek két alka­lommal is, mint döntőbírák tanúságtételt tehettek országunk iránt érzett barátsá­gukról és nagyrabecsülésükről. Most, amikor a boldogság érzésével kísérjük figyelemmel csapataink szaka­datlan előnyomulását, most van az ideje annak, hogy magunkba nézzünk és ma­gunkba szálljunk. Fogadjuk meg Teleki Pál miniszterelnök sokszor hangoztatott intelmeit, hogy tartsunk össze mi magya­rok, mert csak a testvéri összetartás és együttműködés adhatja meg országunk­nak azt az erőt, amely további sikerekre és reményekre jogosít. Felszabadító csapataink megszállták Nagybányát Felsőbányát, Kapnikbányát, Mezőtelegdet és Visót A harmadik erdélyi zóna felszabadítása is rendben folyt le Lelkesedéssel ünnepelte a lakosság minden városban és faluban a bevonuló magyar csapatokat A német légitámadások az angol sziget­­ország ellen ugyanabban a következetes ütemben haladnak előre, mint ahogy az utolsó hetekben német légi kötelékek első­sorban az angol kikötőket bombázták. A ki­kötők bombázáa arra mutat, hogy a táma­dás előkészítésének elsősorban az a célja, hogy lehetetlenné tegye angol hadihajók ki­­s befutását, tehát megkönnyítse német csa­patok alkalmas időben történő partraszállá­sát, valamint megbénítsa a brit gazdasági életet. A német gépeknek azonban ismétel­ten sikerült nagyobb veszteségek nélkül mélyebbre bejutniuk, s hol egészen alacso­nyan szállva, szinte igazodva a terep adott­ságaihoz, hol különböző szélességben és ma­gasságban eloszolva — hogy ezzel a lég­­elhárító tüzet megosszák — közelítették meg céljukat. A légitámadások azonban csak előkészítői egy nagyobb, döntő küzdelem­nek. Anglia a döntő küzdelmet eredetileg el­kerülni igyekezett, s a döntést egy hosszú, több éves háború gazdasági eszközeivel re­mélte kierőszakolni. Az angol tétel ugyanis úgy hangzik, hogy­­ egy szigetállam, mint Anglia, ha erős hajóhaddal rendelkezik, a háború terheiből csak annyit vesz át, amen­­­nyit akar. Anglia a kontinens földjén vélte lefolytatni a küzdelmet, a döntést pedig a blokádtól várta. Ma a helyzet ennek éppen az ellenkezője. Gazdasági háború esetén az Oroszországgal, s Délkeleteurópa államai­val barátságos viszonyban élő Németország­nak éppen annyi lehetősége van a háború megnyerésére, mint Angliának. A küzdelem azonban nem is lesz gazdasági jellegű, mert annak ütemét ma a német haderő írja elő, s így várható az, hogy a második világháború még a tél beállta előtt befejeződik. * * * II. Péter, Jugoszlávia királya tegnap töl­tötte be 17. életévét. Ez a nap a Magyar­­országgal baráti jó viszonyban élő Jugo­szlávia ünnepnapja, s egyszersmind az a nap, midőn az ifjú uralkodót még egy év választja el attól, hogy teljes királyi jog­körét átvegye. A Karagyorgyevics-házból származó II. Péter, Sándor király és Ho­­henzollern Mária királyné fia otthon, majd 1934-től Angliában végezte tanulmányait, míg apja ellen elkövetett merénylet után Bel­­grádban kiválasztott fiatal professzorok ké­szítik elő az uralkodásra. Emellett az ifjú király alapos katonai kiképzésben is része­sül. Jugoszlávia királyának születésnapján a magyar nemzet is részt vesz a jugoszláv nép fohászában, hogy II. Péter minél sze­rencsésebb irányban vezesse a jugoszláv államot. * * * A bolgár-román tárgyalásokkal kapcso­latban az „Utro“ írja, hogy e tárgyalásokat tulajdonképpen már befejezettnek kell tekin­teni. A Stefani-iroda jelentése is kiemeli azt, hogy a megegyezést Bulgária és Románia között sikerült létrehozni, s ennek értelmé­ben Bulgária az 1913. év Dobrudzsa-hatá­­rait kapná vissza. A Német Távirati Iroda híradása szerint a bolgár csapatok bevonu­lásának kezdete szeptember 20.-ára esne. Bukaresti politikai körökben hangoztatják, hogy Anton­escu tábornok utasítást adott a román küldöttségnek, hogy a tárgyalásokat a legrövidebb időn belül zárják le, s techikai jellegű kérdésekkel ne nehezítsék meg a megegyezés megkötését. A Dobrudzsa­mozgalomnak vezetője, Penakov a bolgár néphez intézett rádióbeszédében kiemelte, hogy Déldobrudzsa vérontás nélkül tér vis­­­sza az anyaországhoz. Bulgária és Románia között az együttműködés alapjai ezzel adva vannak, aminek az egész balkáni politikára mély kihatásai lesznek. Minden jel arra mu­tat, hogy a Dobrudzsa-kérdésben érdekelt két állam rövidesen megegyezik a terület­­átcsatolást illeően, s technikai kérdésekben sem kerül döntőbíráskodásra a sor, mint­hogy a tengelyhatalmak álláspontja teljes egészében fedi a Bulgária által képviselt revíziós igényeket.* * * Az angol-amerikai csereszerződés Japán­ban is élénk visszhangot keltett. Kétségtelen, hogy Angliának nagy szüksége volt az Unió­tól kapott 50 torpedórombolóra, másrészről azonban azokért hatalmas árat is fizetett. E csereszerződéssel az Egyesült Államok az Atlanti óceán védelmét az angol flottának adták át, míg az Unió flottájának zömét csendesóceáni támaszpontokon vonták össze. Ennyiben tehát Japánt közvetlenül érinti az Anglia és Amerika között kötött egyezmény. A japán sajtó egyébként hevesen megtá­madta Stirning admirális nyilatkozatát. Az admirális egy Amerika-Japán háborút elke­rülhetetlennek tart és Honkong, valamint Singapore átadását feltétlen szükségesnek tartja. Több japán lap ezzel kapcsolatban japán-szovjet orosz tárgyalások felvételéért száll síkra. A jobboldali Hochi már egy Ber­lin, Róma, Moszkva és Tokió közötti szer­ződésről ír. Roosevelt a kongresszusnak adott nyilatkozatában annak a meggyőző­désnek adott kifejezést, hogy az Angliával kötött csereszerződés az Unió számára nagy előnyöket jelent. Nyilvánvaló, hogy fontos angol gyarmatoknak, mint Új Skóciának, Új Fundlandnak, a Bermuda- és Bahama-szige­­teknek, valamint Jamaikának, Barbadosnak, Trinidadnak és Tobagonak, továbbá Guya­nának 99 évre való bérbeadása légi és ten­geri támaszpontok kiépítése céljából megte­remti azokat az alapokat, melyek az Egye­sült Államokat nemcsak bármelyik oldalról jövő támadás kivédésére, hanem egy lassan imperialisztikussá váló politika folytatására is képessé teszik. * • • • Bécsben a német kormány meghívására az érdekelt kormányok szakértői között a Dunát érintő nemzetközi kérdésekről meg­beszélések indulnak meg. A Nemzetközi Du­­nabizottság, amelyet francia és angol köz­reműködéssel alapítottak a versaillesi béke után, Belgrádban még tovább folytatta mű­ködését. Amint azonban azt német politikai körökben kiemelik, a Nemzetközi Duna­­bizottság ilyen formában — • különösen az ismert szabotázskísérletek után — a délke­leteurópai béke szempontjából nem lehet kívánatos. Most a bécsi konferenciának éppen az a célja, hogy a Duna nemzetközi jogi vonatkozású kérdéseit újraszabályozza. Kétségtelen az, hogy a tengelyhatalmak győzelme és Németországnak Közép- és Ke­­leteurópában elfoglalt hatalmi helyzete óta a Duna vonatkozásában sem maradhat fenn az a befolyás, amelyet a nyugati hatalmak fej­tettek ki húsz éven keresztül. Éppen a Duna vonala az a fő összekötő tényező, mely­ az egyes délkeleteurópai medencék, tehát álla­mok és így kultúrák között kapcsolatot te­remt, így Délekelteurópa jórészét e hatalmas folyam fonja egységbe. Minthogy pedig a német birodalomnak hatalmas érdeke fűző­dik ahhoz, hogy egy békés Délekeleteuró­­pával minél nagyobb gazdasági forgalmat bonyolítson le, e területen a nyugati hatal­maknak minden olyan törekvését kizárja, melyek végeredményben csak Németország bekerítését szolgálnák. Érdekes az, hogy a nyugati hatalmak által életre hívott Nem­zetközi Dunabizottság, sőt bizonyos tekin­tetben az 1856-ban szervezett Európai Duna­bizottság is arra a körülményre utalnak, hogy a nyugati hatalmak a Duna folyammal kapcsolatos műnik megszervezését alulról, a Fekete-tenger felől kezdték. Már­pedig az a szerep, melyet az egyes délkeleteurópai államok politikai, gazdasági és kulturális tekintetben képviselnek, szinte kötelezően előírják, hogy minden a Dunához fűződő forgalomnak megszervezése nem alulról, ha­nem felülről, a természetes folyásnak meg­felelően történik. Ezért nagy jelentőségű magyar szempontból is a német kormány­nak az a kezdeményezése, hogy a Nemzet­közi­­ Dunabizottság munkáját új alapokra helyezi. Nagybánya felszabadulása Nagybánya, szeptember 7. óriási diadalkapuval várta Nagybánya 16 ezer lakosa a négy oldalról bevonuló magyar honvédséget. Ütemes „éljen a magyar had­sereg“, „Horthy, Hitler, Duce, Arad, Brassó, Temesvár, magyaroknak visszajár“ kiáltá­sokkal kisérték az átvonuló katonákat, akik reggel 7-től állandóan menetelnek mosolygós arccal, a nagy örömtől meg sem látszik raj­tuk, hogy már 50 kilométernyi utat tettek meg. Az ünnepélyes fogadtatás a híres festő­iskola székhelyének, II. Rákóczi Ferenc terén volt. Gyönyörű volt a tér,, kivirágozva, kidi­­szitett ablakaival. A magyar zászlók mellett ott lengtek a német és olasz lobogók is. A tribünön foglaltak helyet a helyi előkelősé­gek, mögöttük a szónokok, utánuk állt a vá­ros volt magyar tanácsának minden tagja, ünnepi díszben. Azután következtek az egy­ház képviselői, az egyház tanácsa, a világ­háború hadirokkantjai és a frontharcosok díszküldöttsége. A bányászok díszküldöttsége történelmi ruhában jelent meg, amely visszaidézte a régi békebeli időket. A díszküldöttség vezetője aranykalapácsot tartott kezében, amelyet eddig csak temp­lomba vittek. A tömeg állandó éljenzése kö­zepette vonult be a honvédsereg. A nők és férfiak gyönyörű magyar ruhában jelentek meg. Örökké rejtély marad, hogy ezeket a magyar ruhákat ily rövid idő alatt hogyan tudták előkészíteni. Nagybánya főte­rét gyönyörű napsütés aranyozta be, jól imádkoztak az erdélyiek, hogy ragyogóan jö­hessen­ be a magyar igazság. Vitéz Horváth László tábornok a díszeméi- Ára 10 fillér

Next