Felvidéki Ujság, 1942. október (5. évfolyam, 222-246. szám)

1942-10-17 / 235. szám

1942 október 17 - 235 szán Rjvidéki Újság, ISPORT Érsekujvár is megjárta: pályabotrány miatt négy mérkőzést idegenben kell lejátszani Budapest, október 17. Az érsekujváriak pályaválasztói jogának gyakorlását az érsekujvári pályán történt botrány miatt felfüggesztették és a pályát zár alá helyezték. Korbuly István, az NB intézői egyesbírája most kijelölte a soron kö­vetkező négy mérkőzés színhelyét a követ­kezőképpen: Október 18: Pápai PSC—ÉSE Pápán (bün­tetés). Október 25: Soproni FAC—ÉSE Sopron­ban (sorsolás). Novemberi: Soproni VSE—ÉSE Sopron­ban (sorsolás). November 8: MPSC—ÉSE Budapesten (büntetés). Az intézői egyesbíró hangsúlyozottan emelte ki a rendelkezésben, hogy a két bün­­tetéses mérkőzés a tavasszal is Pápán, illetve Budapesten kerül eldöntésre. Egy romániai magyar válogatott a Ferencvárosban? A Ferencváros előrehaladott tárgyalásokat folytat Sípossal, a zágrábi Gradjanski és a bukaresti Venus válogatott jobbszélsőjével. Lehet, hogy Sipos szerződtetése sikerül, úgy­hogy a sérült Gyetvai helyére sikerül méltó helyettest állítani. Egyéb hír a játékosfrontról: Merklánszky, az Újlaki FC jeles jobbszél­­sője, aki amatőr válogatott is volt,, a Gáz­gyárba tart. — Az AMOTE leigazolta For­gácsot, a Budakalász kapusát. — Az Albert­­telepi MÁVAG erősen készül az­ UTE elleni mérkőzésre. A Vezetőség leigazolta Füzit és Ozsvárt, a Borsodnádasdi LASE két játéko­sát. — A RÁC megóvta a M. Előre ellen 2:1 arányban elvesztett mérkőzését. A palotaiak szerint az M. Előre Varjú nevű játékosát nem kérte ki a KISOK-tól. — A HAC Irsik kapu­sát kiadta a M. Pamutiparinak. Ismét a honvédcsapat a harctéri „magyar-német" mérkőzésen A harctéren gyakran rendeznek katonáink mérkőzéseket német bajtársaikkal. A futbal­­sta a harctéren sem­ tagadja meg magát... A legújabb mérkőzésről így számolnak be: A mérkőzés,­­melyet egy harctéri német csapat ellen tartottak meg, 1:0-ás magyar győzelemmel végződött. A magyar csapat összeállítása ez volt: Budai, Agárdi, Majo­ros, Batos, Balaton, Fellegi, Farkas, Mun­kácsi, Molnár, Kiss, Dankó. A gól a második félidő 18. percében esett, amikor egy jobb­ról jövő beadást Kiss mellel a hálóba sodort. A mezőny legjobbja Munkácsi volt. Farkas­sal (volt Ferencváros és Újpest stb.) nagy­szerűen megértették egymást, kár, hogy Farkas sérülten játszott. Egy másik harctéri mérkőzésen két ma­gyar honvédalakulat csapata állott szemben egymással. Tábori kórház—Sebesültszállító gk. oszlop 6:2 (3:0). Góllövő: Mihók (5), Ko­vács dr., illetve Witzinger és Boér. Nem állította ki a bíró, nem is figyelmeztették , mégis hat hónapra eltiltották a játéktól Budapest, október 17. Füzér DiMÁVAG ellen az MLSZ-hez felje­lentés érkezett, amely szerint a játékos a Ferencváros—DiMÁVAG mérkőzésen bot­rányt okozóan vislekedett a közönséggel szemben. Kihallgatták Füzért, aki a terhére rótt cselekményt tagadta és elmondotta, hogy Tátraival történt összecsapása követ­keztében a lábán sérülést szenvedett és ezt ápolta. Mozdulatát félremagyarázták. Az egyesbíró Füzér Jánost­ hat hónapra, 1943 április 14-ig eltiltotta a játéktól. Egyben figyelmeztette a DiMÁVAG vezetőségét, hogy a játékosok fegyelmezésére nagyobb gondot fordítson, mert különben a szövetség kénytelen volna az egyesület ellen is szigorú eszközöket alkalmazni. (Így jár az, aki nemcsak a lábára, de­­ a kezére sem tud vigyázni...) Helybenhagyták Bíró büntetését Az Országos Fellebbviteli Bizottság Se­bestyén Mihály dr. elnökletével ülést tar­tott, amelyen a következő ügyeket tárgyalta:­­Biró Sándor eltiltása ügyében az egyes­­birói határozatot jóváhagyta. Biró Sándor eltiltása december 3-án jár le. B. Nagy László (Debreceni VSC) hathóna­pos eltiltását két és fél hónapra mérsékelte. Brassai Sándor (Marosvásárhelyi SE) egy­­­ hónapos eltiltását két hétre szállította le. Az Óbecsei Bocskainak a Sisák László iga­zolásában beadott fellebbezését elutasította. Siroki Gyula BLK háromhónapos eltiltását, egy hónapra mérsékelte. Bóka Lajosnak, a BLK intézőjének hathó­napos eltiltását helybenhagyta. Az egyesület 100 pengős büntetését 50 pengőre mérsékelte. Mi lesz vasárnap? Délelőtt fél 11 órakor: KRAC II.—Kereske­delmi Manojlov-serlegmérkőzés (Verbőczi­­utcai pálya). Déli 12 órakor: KVSC—Miskolci VSC északi kör. ifjúsági bajnoki mérkőzés. Délután 2 órakor: KVSC—Polgári iskola bemutató kölyökmérkőzés. Délután 3 órakor: KVSC—Ózdi VTK baj­noki NB II. mérkőzés (mind Vasuta­s-pálya). NB I. osztály: Szolnok—Haladás, Csepel— Szeged,­­ Nagyvárad—Ferencváros, Vasas— Törekvés, DiMÁVAG—Elektromos, Gamma —Kolozsvár, SalBTC—Újpest, Kispest—Új­vidék NB II. Rákóczi-csoport: Pereces—B. Vas­utas, UAC—Miskolci VSC, LAFC—Kassai RAC, Szabolcs—Rusj, MÁVAG—Lampart. NB III. Felsőtiszai-csoport: Nagyszöllős— Petrozsény, SAC MÁV—Munkács, ABTE— Királyházi MÁV, Sz. Vasutas—Szatmári Tö­rekvés, BFTC—Szatmári SE, Jószerencse— Nyíregyházi VSC, P. MÁV—Csapi SE. Budapesten: Magyarország birkózó baj­nokságai. — 50 km-es gyalogló bajnokság. — Magyarország—Németország válogatott ké­zilabda mérkőzés. Róma: Az olasz és magyar tenisz bajnok­csapat első mérkőzése Folytatják a teremhiány miatt félbemaradt kassai lcc**’’labdabajnokságot Kassa, október 17. A KFSC kosárlabda szakosztálya folytatja a tavasz folyamán teremhiány miatt abba­maradt bajnoki­ mérkőzések megrendezését. A mérkőzések­ 1 a KFSC vándordíjáért foly­nak. A rendezőség módot kíván nyújtani a KRAC most alakult kosárlabda csapatának is az indulásra, ezért elhatározta, hogy a Kereskedelmi II. csapata helyére beosztja a bajnokságba. A mérkőzések október utolsó hetében kezdődnek meg. A bajnokság jelenlegi állása: KFSC 12 pont, Hunfalvy gimnázium S, Ke­reskedelmi iskola 8, Premontrei gimnázium 8, KRAC 6, KFSC II. 6, Ipariskola 2, Gazdasági iskola 2 pont,­­ Levente—KFSC serlegmérkőzés. Ma, szombaton délután 3 órai kezdettel a Le­vente—KFSC mérkőzéssel folytatják a dr. Manojlov-serlegmérkőzést. A leventék együt­tese veretlenül áll a táblázat élén. Tekintet­tel arra, hogy a KFSC csapata feljövőben van, igen szép és változatos mérkőzés vár­ható. A mérkőzés a Verbőczi­ utcai sportpá­lyán kerül eldöntésre. Közgazdaság 11 A 7:1 után „nehéz“ forduló lett a vasárnapidéi Kassa, október 17. A DVSC váratlan losonci kudarca után a kassai csapatok mérkőzéseinek kimenetelé­ről nehéz jóslásokba bocsátkozni. A loson­ciak nagy győzelme után például a Losoncon játszó KRAC-nak semmi esélyt nem lehet adni. Még egy „becsületes“ vereségre sem igen számíthatunk — a papírforma alapján. Mi mégis azt reméljük, bízva a futballjá­­ték örök bizonytalanságában, hogy a kék­­sárgák éppen úgy, ahogy a vasutasok, ezek­­után egész váratlan eredménnyel is hazatér­hetnek. Például egy döntetlen eredménnyel... Ehhez természetesen jobban kell felkészül­niük és főleg­­ jobban kell játszaniuk, mint legutóbb Kassán. De 7:1-es vereség semmi­esetre nem lesz. A DVSC Kassán az ózdiak jóhírű együtte­sével méri össze nagy csorbát szenvedett erejét. Az DVTK játékerejére nézve elég megemlítenünk, hogy a BVSC ellen Buda­pesten is sikerült döntetlent elérnie, ugyan­akkor a helyi vasutascsapatnak saját pályá­ján csak nagy szerencsével sikerült ugyanezt megtenni! Nyilt és izgalmas küzdelem után — abban a reményben, hogy a kassaiak igyekezni fognak a csorbát kiköszörülni — kisarányu KVSC győzelmet várunk. Két pontot azért szerezhetnek csapataink a hatodik fordulóban is — minden papírfor­ma ellenére... ° Hősi halált halt egy füleki futballista, Varga István, a Füleki TC, majd a Füleki VSK fiatal és kiváló hátvédje hősi halált halt a Don-parti harcokban. — Dom­án Miklós, a Szegedi Vívó Egylet jeles vivója, volt vidéki kardvívóbajnok, ,a keleti fronton hősi ha­lált halt. Magyarország közlekedésének fejlesztése A Magyar Vidéki Sajtótudósító jelenti Bu­dapestről: Magyarország nemcsak központi helyzeténél, hanem igen előnyös egyéb föld­rajzi adottságainál fogva is igen alkalmas arra, hogy kimagasló szerepet játsszék az új Európa közlekedési rendszerében. Arról­ van ugyanis szó, hogy az elkövetkező évek­ben az európai államok közös megegyezés alapján tökéletesítik közlekedési hálózatukat és e munkából Magyarország is kiveszi ré­szét. Ami bennünket illet, a legsürgősebb tenni­való vasútvonalaink kettős sínpárral való kiépítése. E téren az utóbbi években már történtek kezdeményező lépések. Idetartozik, minthogy Magyarország nemzetközi forgal­mának élénkülését van hivatva előmozdítani, a németeknek az az elhatározása, hogy a Budapest-bécsi vasútvonal Hegyeshalom-bé­­csi szakaszát villamosítják, tehát ebben a vo­natkozásban a magyar kezdeményezéshez kapcsolódnak. Nagyon fontos ezenkívül vízi­­közlekedésünk szabályozása és lényeges ki­­terjesztése. Elsősorban az új Duna T­isza­ csa­­­torna megépítéséről van szó, amelynek elő­munkálatai már megkezdődtek. Tervbe vették továbbá Tokaj és a Kőrösök között egy, a Hortobágyon keresztül vezető csatorna léte­sítését is. Előkészületek folynak ezenkívül a Sió-csatorna megnagyobbítására. Hajózhatóvá akarják tenni a mosoni Duna­­ágat egészen Győrig, valamint a Vág és az Ipoly déli részét is. Folyószabályozási tervek készültek a Dráva, Maros és Tisza egyes szakaszaira, és a Duna középső ágára vo­natkozóan (Csallóköznél), csatornát tervez­nek a Duna és Száva, valamint a Tisza és a Kőrösök között. Külön érdekesség, hogy a Vág hajózhatóvá tétele a szlovákokkal egyetértésben történik. Szlovákia ugyanis öt éves program keretében 15 vízi erőművet óhajt építeni a Vágon és ezzel egyidejűen az egész folyón mederrendezési munkálatokat végez a hajózás lehetővé tétele érdekében A Vág tehát a két állam együttes munkája ré­vén nemzetközi közlekedési úttá válik. Való­színűleg csakhamar megoldásra kerül a dunai hajózás egyik legégetőbb kérdése, a Vaskapu szabályozása is, amely ma már nemzetközi probléma. Valószínű megoldása két vagy há­rom­­­zsilipes duzzasztó­rendszer lesz. Jelen­leg segédcsatornán­ bonyolódik le ott a for­galom, ez azonban nem kielégítő. !— A Felvidéken elejét vették a sertésvész­­járványnak. A Magyar Tudósító jelenti: Az idejében alkalmazott védőoltásokkal elejét vették Rozsnyó és környékén a fellépett sertészvészjárványnak. Sertészvészben eddig mindössze 11 darab sertés pusztult el. (—) Mikor jár nyugdíj a kereskedősegéd­­nek? A Magyar Tudósító jelenti: Egy ke­reskedősegéd­­ munkaadójától nyugdíjat köve­telt. Az ügy a Kúria elé került, amely a ke­reskedősegéd keresetét a következő indoko­lással utasította el: „Nyugdíj csak olyan jog­viszonyok körében illeti meg az alkalmazot­tat, amelyekre azt tételes jogszabály vagy szerződés állapítja meg. A magánalkalmazot­­takra sem törvény, sem más jogszabály nem állapít meg a munkaadó terhére nyug­díjfizetési kötelezettséget. Eszerint a felperes, mint fontosabb teendőkkel megbízott kereske­dősegéd is, nyugdíjra csak abban az esetben támaszthatja jogos igényét, ha erre vonat­kozóan az alperessel megállapodott volna, vagy ha a szolgálati viszony megszűntekor az alperesnek a szolgálati szerződés kiegészí­­tő részét képező olyan általános érvényű nyugdíjszabályzata lett volna, amely részére nyugdíjat biztosítana.“ (—) Termelési prémium a juhtenyésztés­ben. A Magyar Tudósító jelenti: A juhte­nyésztés jövedelmezőségének biztosítása ér­dekében a Tiszajobbparti Mezőgazdasági Ka­mara olyan irányú akciót kezdeményezett, hogy a gyapjú áremelésével oldják meg ezt az évek óta vajúdó kérdést. A felterjeszté­sekre a földművelésügyi miniszter értesítette a kamarát, hogy a juhtenyésztést évek óta sújtó sorozatos csapások okozta kárt a gyapjúárban aligha lesz megtéríthető Ezért olyan javaslatot kíván a miniszter megfonto­lás tárgyává tenni, amely a gyapjú árától függetlenül oly termelési prémiumot biztosí­tana a gazdáknak, hogy a juhtartásban három év óta elszenvedett rendkívüli veszteségei lehetőleg megtérüljenek. APRÓHIRDETÉSEK NAGY KERESETI LEHETŐSÉGGEL kere­sünk ügynököket, nőket is, aktuális köz­szükségleti és egyéb cikkek terjesztésére. Jelentkezés naponta 13—15. 19—20.30 és vasárnap 9—11-ig Görbe­ utca 2. 11/12. 2145 FIATAL HÁZASPÁR (lehetőleg állami alkal­mazott) takarításért szoba-konyha lakást kaphat. Cím: Belányi, vésnök és bélyegző­készítő gr. Teleki P.­u. 2. 1249 KERESEK TANÁRT, DIÁKOT vagy bárkit, aki könyvvitel és kereskedelmi számtan ta­nítását vállalja. Cím: Várady István Kassa, Rendőrség._______________________2153 TELKEK előnyös helyén már 3 ezertől kap­hatók. — Megterhelt gyümölcsös házzal sürgősen eladó. — Belvárosi 8—10 lakásos ház cca 50 ezer. — 2X2 szobás, fürdővel 20 ezer. — 3 szobás komfortos 10 ezer készpénzzel átvehető. — Bővebbet irodám­ban: Tutkó, Fő­ utca 22., tel.: 20-78. 2142 2 2 DRB HORGOLT modern sztárfü­ggöny 3X3 m, eladó. Megtekinthető 2—4 között: Mátyás király­ körút 54. sz. alatt. 2147 ELADÓ: ház, varrógép, könyvszekrény, egy, gyermek-lábzsák, lószer-matrac, szőnyeg, 12 szem, abrosz, üzleti állvány és 40-es csizma. Cím: Hosszu­ u. 16. sz. 2146 SÜRGŐS rendeléseinél tárcsázza a 36-86-ot! Gumibélyegzők, zománctáblák, sportém­ek és jelvények, monogramok, stb. olcsó be­szerzési forrása. Belányi László vésnök és bélyegzőkészítő Kassa, gr. Teleki Pál­ utca 2. sz. — Tanuló felvétetik! 1250 VADONATÚJ kaukázusi diófa-háló, kombi­nált szoba, klubgarnitura lószerrel, fél háló­szoba, uj konyhaberendezés, Telefunken rádió eladó, Bárcai­ út 23. 2144 OTTHONÉRT, fizetés nélkül is, 2 éves gyer­mekemmel 1—2 tagú családhoz mindenes­nek elmennék. — Cím: Andor hirdetőirodá­­ban, Kassa, Szathmáry Gy.­u. 3.. 2143 ZONGORÁT, PIANINÓT veszek át és gyárt­mány közlésével. Címeket Schmiedl-szálló portásához Posta­ utcába kérek, tel: 25-20 vagy személyesen, 2148

Next