Fémmunkás, 1983 (17. évfolyam, 4-12. szám)

1983-04-01 / 4. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! A „fémmunkás” vállalat dolgozóinak lapja XVII. ÉVF., 4. SZÁM 1983. ÁPRILIS MUNKÁSÜNNEP IX/május havának első napja a munkásosztály, a nem­zetköziség nagy ünnepe. Az idei a kilencvenharmadik má­jus elseje azóta, hogy a 11. In­­ternacionálé 1889-es párizsi alakuló kongresszusa elhatá­rozta, ez a nap ezután „min­den nemzet munkásosztálya közös tüntetésének napja” lesz. Volt ebben a 93 évben jó néhány olyan május, amikor az uralkodó osztályok minden eszközzel igyekeztek még tüntetés szándékától is eltérí­n­teni a dolgozó embereket, volt véres május, nem is egy. Mun­kásokra, parasztokra támadó csendőrök ontottak vért, rend­őrök próbálták megfélemlíteni az osztályharcos tömegeket. 1919- ig, az első szabad magyar május elsejéig, utána pedig 1920- tól 1945-ig hányszor mondta a jelszó, a tömegekből a kiáltás: ez a május véres má­jus, jövő május — vörös má­jus! Az Internacionálé döntése után az első harci nap ereje, hatása arra késztette a mun­kásosztály legaktívabb elemeit, hogy állandó, visszatérő harci seregszemlévé tegyék ezt a na­pot. Az első szabad május elsejét 1919-ben a Tanácsköztársaság úgy ünnepelte meg, hogy a Forradalmi Kormányzótanács rendeletével hivatalos ünnep­nappá tette: „A Magyarorszá­gi Tanácsköztársaság május elsejét, a világ proletariátusa nemzetközi egységének emlék­napját a proletárállam ünne­pévé avatja. E napon minden munka szünetel.” Az másnapján munkásezrek ünnep vo­nultak a frontra, védeni a pro­letárhatalmat. Újabb rab má­jusok negyedszázada 1945. május elsején újra után ott vonulhattak a dolgozó milliók a győztes vörös zászlók alatt. Romok között, éhesen, de már új reménnyel telve ünnepelt az ország. A negyvenötös májusi ünne­pekre szóló felhívást együtt adták ki a kommunisták, szociáldemokraták és a szak­ a szervezetek. A fiatal magyar demokrácia jövőjének egyik alappilléréről ez állt a fel­hívásban: „Nem lehet újjá­építeni az országot a mun­kásság és a­ parasztság szo­ros szövetsége nélkül. A magyar demokrácia föl­det adott a parasztságnak. Gondoskodni kell róla, hogy meg is tartsa. A munkásság segítse meg az új birtokosokat géppel, szerszámmal, felszere­léssel. Hadd lássák a falu dol­gozói, hogy a város dolgozói mellettük állnak életre halál­ra! Ki az utcára május else­jén! Mutassátok meg, hogy a reakció 25 éves uralma után a magyar munkásság erősebb, egységesebb, mint valaha!" Napjainkhoz érve, az idei 1 * májusi munkaünnepnek különös jelentőséget adnak azok a körülmények, amelyek között eredményeinket elértük. A nemzetközi politikában az enyhülési folyamat lelassult, a gazdasági környezet várhatóan tartósan nehezíti helyzetünket. A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottsága április 12—13-i ülésén értékel­te a­ XII. kongresszus óta el­telt időszak eredményeit, gond­jait. A dokumentum természe­tesen a mindennapok felada­taira váltva jelent majd szá­munkra konkrét iránymuta­tást, hogy mik a további teen­dők a kongresszusi határozat maradéktalan megvalósítása érdekében, azt nekünk, ma­gunknak kell megfogalmaz­nunk. Annak jegyében, ahogy a központi bizottság megálla­pította , a jelenlegi gazdasá­gi helyzet az eddigieknél több erőfeszítést követel. Széles kö­rű összefogással, okos kezde­ményezésekkel, fegyelmezett munkával megalapozható az­ intenzívebb, több fejlődés. kiegyensúlyozot­t* Lehet jelképesnek is tekinte­ni, hogy a központi bizottság a XII. kongresszus óta eltelt időszakot értékelő határozatá­val egy időben kiadta a május elsejei ünnep jelszavait is. Ve­lük hirdetve nemzetközi elkö­telezettségünket, békeóhajun­kat, s népünk boldogulásának egyetlen módját, a szorgalmas, becsületes munkát. BE KEÜNNEP Esztendőkkel a második vi­­lágháború befejezése után lehetett csak összeállítani az emberiség legszörnyűbb ka­tasztrófájának számadatait. A háborús halottak száma har­minckét millió, a sebesülteké harmincöt millió volt. A nácik koncentrációs táboraiban ti­zenkét millió ember pusztult el. S mennyi ember viselte, vi­­­seli élete végéig az elszenve­dett lelki sérülések kitörölhe­tetlen nyomait? A második vi­lágháború okozta anyagi vesz­teségeket eddig még meg sem kísérelték felmérni. A háború 1939. szeptember elsején hajnalban kezdődött, amikor a nácik rárontottak Lengyelországra. De alighanem azok értik igazán a történel­met, akik a háború kezdetét egy becstelen kapituláció idő­pontjával jelzik: az 1938. szep­temberi müncheni konferen­ciával. Ekkor egyezett bele az angol és a francia miniszter­­elnök, hogy a német és az olasz fasiszták azt tegyenek, amit akarnak, ekkor vették szinte szótlanul tudomásul, hogy nácik le akarják törölni a tér­a képről Csehszlovákiát. A nyu­gati hatalmak egyszerűen elis­merték a német hódítási igé­nyeket Európa keleti felében. 1939 nyarán a szovjet politika, amely az antifasiszta harc szükségességéről mélységesen meg volt győződve, kénytelen volt tudomásul venni — a nyu­gati hatalmak nem készek ka­tonai szerződést kötni vele. Ezért fogadta el Németország ajánlatát egy megnemtámadási szerződés megkötésére. A ná­cik azonban nem tagadták meg önmagukat. A szerződést fel­rúgva 1941 nyarán megkezdték rablóhadjáratukat a Szovjet­unió ellen. A fasizmus elleni háborúban a legtöbbet éppen a szovjet nép vállalta magára. Zsukov marsall írta emlékirataiban: Senki sem vitathatja azt, hogy a fasizmus elleni fegyveres harc fő terheit a Szovjetunió viselte__ Az elkeseredett és pusztító háború mintegy há­rom évig szovjet területen dúlt. Több mint húszmillió szovjet ember esett el a harc­mezőkön, a városok és falvak romjai alatt, halt meg a fa­siszta halálgyárakban. Mintegy hetvenezer szovjet várost, köz­séget és falut töröltek el a föld színéről... A Hitler-ellenes koalíció egyetlen országa, egyetlen népe sem hozott olyan súlyos áldozatokat, mint Szovjetunió, és senki sem tett a annyi erőfeszítést az ellenség, az egész emberiséget fenyege­tő fasizmus szétzúzására. Ame­rikai földre egyetlen bomba sem hullott, az Egyesült Álla­mok városaira egyetlen löve­déket sem lőttek ki. Anglia a háborúban 264 443 embert ve­szített.” A második világháború utolsó hónapjaiban szovjet erők hallatlan tempó­­­jú előretörése, csapásai siettet­ték a végső döntést. Április negyedike után megkezdődött, 13-án befejeződött Bécs ostro­ma. Hatalmas tüzérségi előké­szítés vezette be Berlin bevé­­­telét, amely április 24-én kez­dődött. Rendkívül súlyos, sok­sok véráldozatot követelő harc volt ez, minden utcáért, min­den házért külön csata folyt. Május másodikán Anna Nyi­­kulina őrnagy szovjet zászlót tűzött az elfoglalt birodalmi kancellária épületének romjai­ra. Április 30-án ért véget a berlini bunkerben a történe­lem legvéresebb kezű tömeg­gyilkosának. Hitlernek dicste­len élete, öngyilkossága előtt egy nappal még politikai vég­rendeletet írt, ebben további végső kitartást követelt a né­met néptől: „inkább a halál, mint a megadás!” A megadást, a feltétel nél­küli kapituláció okmányát 1945. május 9-én hajnalban ír­ták alá. Még aznap este ezer ágyú harminc üdvlövése kö­szöntötte a győzelem napját Moszkvában. 1945. május 9-e óta béke van Európában. A győzelem napja azóta is a béke ünnepe, azé a békéé, amelynek megőrzése az egész emberiség létérdeke, hisz egy újabb háború egyet­ jelentene a földi élet végével.

Next