Fémmunkás, 1985 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1985-01-01 / 1. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XIX. ÉVF., 1. SZÁM A „fémmunkás" VÁLLALAT DOLGOZÓINAK LAPJA 1985. JANUAR Kongresszusi és felszabadulási munkaverseny Az első szakasz után Az MSZMP KB 1984. június 26-i ülésén elfogadott irányelvek alapján vállalatunk gazdasági-, párt- és tömegszervezeti vezetősége június 27-én felhívással fordult dolgozóinkhoz, hogy az éves munkaverseny-felajárulások felülvizsgálata után tegyenek pótfelajánlásokat az országos mozgalomhoz kapcsolódva. A felhívás nyomán július 3- án és 4-én a vállalat gazdasági egységeiben munkásgyűléseket tartottak. Ezeken szó esett feladataink részarányos teljesítéséről, az éves munkaverseny-felajánlások teljesítésének állásáról, értékelték a helyi munkaverseny-mozgalmat. A munkásgyűléseken fogalmazott vállalások, és mégaz azóta sorban érkező pótfelajánlások, a népgazdasági és vállalati célokkal összhangban elsősorban a hatékonyság növelése, az exportfeladatok teljesítése, kormány által kiemelt beruházásokkal kapcsolatos feladatok, a lakásépítési program teljesítése, az anyag- és energiatakarékossági célkitűzések köré csoportosultak. Kiemelkedő jelentőséggel foglalkoztak a vállalásokban a lakásprogramból ránk háruló feladatok teljesítésével. Elmondhatjuk, hogy az önként vállalt felajánlásokat vádjaink teljesítették, a bris így ennek is köszönhetően vállalatunknál gyártott szerkezetek esetleges hiánya miatt lakásátadás nem maradt el. Szintén ki kell emelni a METRO új szakaszának átadását, valamint az Árpádhíd átépítésének határidőre történő befejezése érdekében teljesített felajánlásokait. Mind a lakásprogram, mind a METRÓ gyártási és helyiszíni szerelési munkáit jelentős tőkű társadalmi munkával méris segítették brigádjaink. Szólnunk kell még arról is, az anyag- és energiatakarékosság terén az év elején megfogalmazott vállalásunkat vállalati szinten még plusz fél százallékkal várhatóan túlteljesítjük. E cél érdekében a brigádok főleg a feleslegessé vált raktárkészletek felszámolására, értékesítésére, valamint az energiával történő racionális, takarékos gazdálkodásra tettek vállalásokat. Ezekről a vállalásokról a pontos számadás a vállalati mérleggel egy időben történik meg. Az előzetes mérések azt mutatják, teljesülnek a vállalások, hogy kiemelkedő jelentőségű az anyag- és energiatakarékosság következtében keletkező költségmegtakarítás.Minden gazdasági egységünknél a kollektívák egységesen a gondot vállalták, hogy fokozott fordítanak a munkaidőalap jobb kihasználására, a munkafegyelem, a minőség és a szállítási fegyelem javítására. A korábbiakban is rendszeresen hírt adtunk a verseny eredményeiről. Nézzük, mi történt az elmúlt év végén, • hogyan áll a kongresszusi verseny az első szakasz után. Angyalföldi gyár Korábbi jelentéseinkben közölt nehézségeik ellenére (április, májusi anyaghiány, II. féléves rendeléshiány) a gyár várhatóan az értékesítési tervét nem, nyereségtervét azonban teljesítette, illetve túlteljesítette 1984. év folyamán. A munka- és szocialista brigádok a kongresszusi és felszabadulási munkaverseny keretében tett felajánlásaikat folyamatosan teljesítik. Egészséges versenyszellem tapasztalható. Ahhoz, hogy a gyárban a munkaverseny folyamatosságát szinten tudják tartani, illetve fokozzák, elengedhetetlenül szükségesnek tartották az 1985-ös gazdasági év jó előkészítését és beindítását. Ehhez szükségük van a vállalatvezetés által beígért megrendelések realizálására, ami 1985. I. negyedév munkáit biztosítaná. A II. negyedévre gyár biztosította a szükséges a rendelésállományt. 1985. II. féléves kapacitásukban 70—90 millió forintot tud biztosítani a gyár új termékeinek (ALU- fa, ALU-kombi, tetőtér-ablak, új kisház) gyártásában. Ehhez viszont intenzív piackutató és propaganda tevékenység szükséges úgy a gyár, mint a vállalati. részéről. Novemberben az üzem minden erejét az éves termelési terv teljesítésére összpontosította, ennek eredményeképpen (Folytatás a 2. oldalon.) Élet főépítés — sikeres vállalásaink egyik színtere