Fényszóró, 1946 (2. évfolyam, 1-6. szám)
1946-01-02 / 1. szám
A NŐK ISKOLÁJA Moliére újdonság a Nemzeti Színházban Már maga a cím rejtett csúfolódás. Moliére »A nők iskolájáét írta meg, de leckéjéből férfiak okulhatnak. A férfi szerelmi mohóságát, szerelmi önzését pellengérezi ki a komédia nagymestere. Általában az önzést. De korántsem erkölcsprédikáló szándékkal. Moliére nem akar egyebet, mint megmutatni a rideg tényállást, persze a legmulattatóbb oldaláról. Az önérdek elsődleges uralmát az emberi cselekedetekben mélységes és alapvető valóságnak látja. Annyira megváltozhatatlannak, hogy azon már csak kacagni lehet. A féltékenység például betegessé fajulhat. Betegségi Akkor gyógyíthatatlan! No nem hal bele a páciens, csak épp halálosan nevetségessé válik. Mint például ez az Arnolf, aki a felszarvaztatás réme ellen profilektikus módszereket alkalmaz. Agglegényi életét fel akarja cserélni házaséletre. Ámde az asszony ingatag, az ebből származó veszélypontokat jóelőre ki kell küszöbölni. Legcélszerűbb — szerinte — úgy preparálni a feleségnek kiszemelt áldozatot, hogy annak eszébe se juthasson a hűtlenkedés. Legjobb még, ha egyáltalán nincs esze, amivel élni tudjon, vagyis ha világtól elzártan nevelkedett buta libuska. Arnolf barátunk szentül hisz elméletében, mely rögeszmévé kövesült benne. Hasztalan próbálja jobb belátásra téríteni Chrysalde, a jókedélyű sógor, kinek egyébként a »szarvak« tekintetében saját tapasztalatán szerzett, filozófikus különvéleménye van. Dehát ez — mai nyelven szólva — alkati kérdés. Moliére épp azért nagy író, mert kicsúfos hősének lelki, alkatát a játék legbohóbb fordulatain keresztül még következetesen kidomborítja, vagyis jellemfigurává mélyíti el azt, akinek rovására matat és mulattat. Arnolf természetesen fölsül a bölcsességével kiszemelt arája, a kis Ágnes, éppen naiv ártatlanságával, romlatlan természetének őszinte ösztönösségével dönti halomra az egész gőgös stratagémát. Hiába minden: óvatosság, pénz, csel, erőszak, hiába, végül a vén kecskévé aljasult zsarnoki széptevő csúszó-mászó rimánkodása. Ágnes, a csinos, fiatal, szeleburdi Horace-é lesz, akivel az ifjúság és az igaz szerelem jogán összetartozik. A közlekedési edények törvényének fizikai demonstrációja nem lehet meggyőzőbb, mint az, hogy a darab szerint ennek így kell lennie, önként folyik ez a jellemek konstellációjából. A befejező »deus ex machina« ártatlan bonyodalma szinte már csak a hagyományos forma kikerekítésére, a szálak illedelmes elvarrására kell. Vagy talán épp a formai elemek a lényegesek itteni Maga a játék, a helyzetek bolondos masinériája, a közjátékszerű bolhózati bukfencek! Vagy az a virtuóz fogás, ahogy Moliére előre hajítja a cselekménynek egy-egy várható fordulatát, mint valami pamutgombolyagot, hogy azután a néző számára mégis meglepetésszerűen bogozza ki. Lehet, hogy mindezeknél fontosabb a rimes versekben patakzó párbeszédek sava-borsa. A bemutatónak számító magyar előadás esetében pedig Heltai Jenő fordításának tündöklő elméssége, megelevenítő műgondja. Nyelvünk mozarti muzsikájának bájaival zendülnek meg a nagyszerű Heltai versek, úgyhogy néha szinte ,»opera-buffa«szerű élvezetre felejtkezünk. Az élvezet zavartalan, mert az előadás kitűnő. Hont Ferenc, a rendező, egységes, jól átgondolt kompozícióba foglalta a játékot, mely így a komédiás szabadság teljessége ellenére sem válik szétesővé. Apró, elevenítő ötletei anyagszerűek és színszerűek. A Varga Mátyás tervezte von- Major Tamás zóan stílusos színpadon nem puszta díszként elhelyezett, hanem valósággal »játszó« szökőkút például mennyi ugródeszkát ad Major Tamás változatos, bonyolult színe- Gábor szí munkájának! Dandhi és Tartuffe után Miklós harmadik nagy Moliére-szerepében megint a jellemábrázolás döbbenetes szuggesztiójával oldja meg feladatát a kiváló művész. Mészáros Ági önmagát adja a hogy bájos színészi natúrájával teljesen kitölti a darab Ágnesének szerepét, ez számára a legnagyobb dicséret. Gábor Miklós Horaces friss, kedves, mutáló hangú kamasz. Dávid Mihály pompásan eltalálja a molieres raison neuro hangot. A cselédpárt játszó Makláry és Pártos Erzsi jókedvűen, de mértéktartóan bohóckodnak. Nagy Adorján, Kamarás Gyula, Horváth Ferenc egy-egy jelenetben igen jók. Dávid Ferenc ötletes, új francia stílusú közjátékmuzsikái kellemesen hangzanak. Lányi Viktor Makláry Zoltán és Pártos Erzsi (Foto Mészáros Aci