Fiatal Fórum, 1990 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1990-01-09 / 1. szám

í V \ Gyászszalagosok Arcukon többnapos borosta. Mellükön fekete szalag. A villa­mos ablakán keresztül mereven tekintenek a kinti sötétségbe. Tekintetüket keserű kérdések könyörtelen keménysége mereví­ti: lehetséges, hogy ő már nincs? lehetséges, hogy ő nem lesz töb­bé? miért engedtem, hogy el­menjen? miért nem voltam mel­lette? miért nem tettem ezt vagy azt? ... ha azt tettem volna, most élne... ha azt tettem volna, most élne... ha azt tettem volna, most élne ... miért kellett így történnie? miért éppen ő? miért éppen ő? miért éppen ő?... Nem, ez nem lehet igaz, ez rém­álom, elmúlik mindjárt, hamaro­san felébredek s akkor majd megnyugszom ... Igen, de lám, milyen hideg ez a rúd, amibe fo­gózkodom, de lám, most megálló­ba érkeztünk s hideg levegő özönlik be az ajtón, ez már nem álom ... Isten, könyörülj, mi sen­kinek sem vétettünk, ő senkinek sem vetett... A fájdalomnak súlya van. Ke­servesen nyomja a lelket. A fáj­dalomnak színe van. Palota téri, vörös színe. A fájdalomnak sza­ga van. Csípős, puskaporszaga. Most. Majd, egy idő múlva, a fájdalomnak nem lesz sem színe, sem szaga, sem súlya. Fásultság­gá fog redukálódni, majd beolvad a lelkünkbe, az öröm mellé, hogy szabadon dolgozhatunk és gon­dolkozhatunk. A kérdőjelek majd pontokká zsugorodnak. A miér­tek majd, egy idő múlva lekop­nak, s maradnak a tények. Isten kezdheti elölről. Legjobb barátomnak, Dannak borostás az arca. És fekete sza­lag a mellén. Húga márciusban lenne 18 éves. Barabás BalázsJ SILVIU BRUCAN: A december 22-i masszív társadalmi rob­banás százszázalékosan spontán volt. .. A kommunista párt mind­végig a forradalmi folyamaton kívül maradt. S mert nem határolta el magát Ceaușescutól, a román nép Ceaușescut azonosítja az RKP- val. Éppen ezért a kommunista pártnak vége Romániában. EDUARD SEVARDNADZE: A román forradalom európai és világméretű jelenség... A Szovjetunió és Románia szomszédok. .. Bízni fogunk egymásban és segíteni fogjuk egymást... Megértés­sel fogadtuk a Nemzeti Megmentési Front Tanácsának döntését a Szovjetunióba irányuló élelmiszerexport ideiglenes beszünteté­séről.­­LAURENT FABIUS (a francia parlament elnöke): Románia „a főkapun tér vissza Európába“. .. Franciaország kész sokoldalú támogatást nyújtani Romániának gazdasági, pénzügyi, kulturális és tudományos téren. DOMOKOS GÉZA: Az itteni magyarság szempontjából két lényeges probléma merült fel: Magyarország jelentse ki, hogy nem lép fel területi igényekkel, s ez már megtörtént, Románia pedig, alkotmányba iktatva, biztosítson valamennyi nemzetiség számára egyenlő jogokat. Ezen az alapon épülhet ki az igazi barátság a két ország között. Egy marosvásárhelyi kiskatona levele Temesvárról Kedves szüleim! Tudom, hogy nagyon haragudtatok rám, de bocsássatok meg nekem, csak most tudok írni. Bélyeget is nagyon nehéz volt szerezni. Az a helyzet, hogy 10 napja Temesváron vagyok... Gondolom, nem kell részleteznem, mert tudom, hogy a rádióból mindenről értesültök. Háború van itt..­. Mikor eljöttem otthonról, alig értem a kaszárnyába, Vinjura, és már szólt a riadó. Elhoztak Temesvárra. Most már kezd csendesedni a helyzet, de nem lehet tudni. Azt sem tudjuk, mikor visz­nek­ vissza Vinjura. Ne próbáljatok ide írni, mert semmi remény, hogy megkapom a levelet. Az a fontos, hogy élek, jól vagyok, egy karcolás sincs rajtam. Szörnyű, mik történtek itt. Majd Vinjuról megírom részletesen, ha lesz erőm hozzá. Tudom, hogy izgultatok miattam és nagyon boldog vagyok hogy írhattam nektek, és így megnyugtattalak. Arra kérlek, hogy értesítsétek Lajosnak a szüleit, hogy ő is jól van, itt van Temesváron és nincs semmi baja, csak nincs lehetősége írni! Nagyon nehéz levelet írni, a kerítésen kell kiadjam egy civilnek­­ hogy adja postára. Mon­dom, jól vagyok, nincs semmi bajom. Ne izguljatok, remélem, most már hamarosan vége mindennek és minden jó, ha jó a vége. A bakancsra sár ragad, Minden kézhez vér tapad, Névtelen hősök szívét Gránátszilánk tépi szét... (Pokolgép) Boldog új évet kívánok Nektek, BUÉK, 1989. december 31. Csókos fiatok, Gábor. fŐíl­fil A ROMÁNIAI MAGYAR FIATALOK HETILAPJA­­ • II. évf. 1990. január 9. 9­8 oldal, ára 1,50 lej # Boldog kívánok fiatal magyar testvéreimnek, Románia minden békeszerető polgárá­nak. Kívánom mindezt a megértés és test­vériség jegyében Újév napján, amelyet alig több mint egy héttel ezelőtt nem reméltem, hogy élve megérhetek. Nem remélhettem a megismerés és a tapasz­talat határain belül akkor, amikor felülvigyázatomra odaállított legény ci­a­garettacsikkét bilincsbe vert öklömön nyomta el „nesze, kellett neked demok­rácia“ jelszóval. Azóta tanuljuk hinni, hogy vége terrornak és tényleg létezik a számunk­a­ra csak szótárakból ismert szó — a de­mokrácia. Valósággá lényegült az álmunk, és egy rossz álommá vált az­ elmúlt évtize­dek minden megaláztatása, emberi mi­voltunk sárbatiprása, amelyet mi ma­gyarok, román sorstársainknál száz­szor fájdalmasabban éreztünk. Ezért érezzük különösképpen a miénknek Ro­mánia népeinek a forradalmát. Gyönyörű volt átélni a talán soha nem látott összefogást román és magyar kö­zött. Nagyszerű volt, mert végérvénye­sen bebizonyítottuk, amit mi jól tud­tunk ugyan eddig is, hogy nem jövevé­nyei vagyunk szülőföldünknek, és sem történelemhamisítók, sem nem vagyunk, ahogy a múlt irredentált rendszer propagandája üvöltötte rólunk, hanem szenvedésben és kivetettségben társai a román népnek. Bebizonyítottuk és tu­datosítottuk magunkban és közös szülő­földünk mindannyi fiában, románokban, németekben, szerbekben, hogy csak az összefogásban van az erő, hogy Duná­nak, Oltnak valóban egy a hangja. Ezek után az újévi kívánság eléggé közhelynek tűnik. Mert biztos vagyok benne, hogy a vérünkkel áztatott földünkön lesz erőnk fejünket felemelnünk és előretekintő­ új évez­ nünk a közös újjáépítés részeseiként. És akkor viszont boldogok is leszünk. Szinte sír a tollam, hiszen nem kön­­­nyű hitelt adni egy utópisztikusnak is­mert fogalomnak , hogy boldogok le­­­szünk. Meg kell tanulnunk hinni. Hinni, hogy az eddigi szenvedéseink néma ta­núi, a Csíki-havasok, meg a szilágysági hepehupás dombok visszhangozni fog­ják gyermekeink hangját, amint anya­nyelvükön mondják majd: édes szülő­hazám. És hinnünk kell, hogy soha többé nem kényszerült egyetlen magyar testvé­rünk sem fájó szívvel elhagyni hazáját, ősei földjét. Hisszük, hogy országunk igaz hazája lesz mindannyiunknak, s e haza újjá­építéséért érdemes lesz minden csepp erőnket odaadnunk. Hisszük, hogy gyermekeink és unokáink büszkék lesz­nek ránk, hogy az örökség, melyet rá­juk hagyunk, méltó lesz e csodálatos történelmi pillanathoz. dr. Lányi Szabolcs a Nemzeti Megmentési Front Tanácsa keretében működő Nemzeti Kisebbségi Bizottság szaktanácsadója Körtét termett a jegenye

Next