Figyelmező, 1849. január - 1850. január (2. évfolyam, 1-142. szám - 3. évfolyam, 1-6. szám)

1849-02-28 / 33. szám

Megjelenik e lap hétfőt kivéve min­dennap reggel. Félévi előfizetési ára helyben boríték nélkül házhoz hordva 6 frt 30kr., postán hatszor küldve 8 frt. , kevesebbszer küldve 7 frt 12 kr. pengő pénzben. A hirdetések ára egy négyszer hasá­­bozott kicsibetüs sorért 5 kr.p.FIGYELMEZŐ. (MÁSOD­ÉVI FOLYAM.) Előfizethetni vidéken minden királyi postahivatalnál,Magyarországon ki­ind a bécsi cs. kir. főpostahivatalnál és helyben Budán a kiadó- és szerkesztőhivatalban ha­lászvárosi főúton 86. szám alatt iső éin. a dunaparton, hol hirdetések is elfogadtatnak. Budapest, Szerda 33. Február 28. 1849. HIVATALOS RÉSZ. Hódolat. Alulírottak — Hont vármegyének egész tisztviselő-kara — kijelentjük, hogy noha ő felsége a király és az egész fen­séges család iránti jobbágyi hűségünket kifejezni szükségte­lennek tartanók , mert az minden igaz magyarnak vele szü­letett kötelessége, és mi azt soha meg nem törtük . A legközelebbi események azonban és azon körülmény­nél fogva , hogy sok hatóság azt újabban nyilatkoztatni jónak találta , m­i is ezennel ünnepélyesen kijelentjük , miképpen mi a sanctio pragm­atica értelmében urunk királyunknak első Fe­renci József ő felségét ismerjük , annak jobbágyilag hódolunk s csak tőle , vagy megbízottjától fogadunk el rende­léseket, semmi más hatalomnak engedelmeskedni nem fogunk, sőt minden illy féle merényletek ellen hatáskörünkhöz képest működni kötelességünknek ismerjük. Költ Ipolyságbon febr. 14-én 1849. — Vajda István, Hont megye c. alispánja , Bolgár Gábor hont megyei alispán, Gyü­rky István első főjegyző , Zafffy Ferencz hadi főtanácsos, Laszkáry Lajos honti főpénztárnok,’Sembery Boldizsár főbíró, Luka Lajos főszolgabíró, Huszár Sándor főszolgabíró, Paczo­­lay Elek főszolgabíró , Bury Károly főbiztos , Záborszky An­tal főjegyző, Bakay László első főjegyző , Raksányi János fő­ügyész , Sarnóczay Pál tiszti első alü­gyész , Lábody Imre tiszti alügyész , Sántha Ignácz szolgabíró, Mojzik Sándor szolgabiró , Thuránszky Károly szolgabiró , Reviczky Ferencz szolgabiró , Szigethy Ágoston szolgabiró , Horváthy Kálmán szolgabiró, Horváth Miklós szolgabiró, Rákóczy Sándor es­kütt, Podhorszky Ede középponti szolgabiró, Nagy A. eskütt, Ágoston Sándor alpénztárnok, Egry Kálmán eskütt, Heldt Ig­nácz pénztárnok, Kabzan Antal eskütt, Bedross György es­kütt, Pongritz Manó eskütt, Sántha Já­nos biztos , Horvá­th József mérnök, Salkovszky Lajos eskütt, Janicsad Lajos ik­tató, Pomothy Mihály eskütt, Bory Ferencz eskütt, Pruszkay József számvevő , Kabzán László várnagy , Gyürky Lajos al­pénztárnok , Horváth József biztos, Murányi Miksa csendbiz­tos, Dillesz Lajos eskütt, Czibulya János biztos , Belházy Ödön pénztárnok, Kabzán Sándor aljegyző, Bakay Imre kö­zépponti eskütt, Lábody Gábor számvevő , Verebély Ferdi­nand szolgabiró, Szabó József biztos, Thuránszky Rudolf szolgabiró , Szabó Antal portárs elnök s törvényszéki jegyző, Gracza János eskütt. Éppen most érkezett hivatalos tudósítások szerint Ram­bert altábornagy uz 1. hó 21-én hadosztályával Kassára be­vonult. A múlt tükre a jövőnek. Cs. II. Utóbbi csikkünkben bajaink s bonyodalmaink azon okait említők, mellyek magában a martiusi törvények al­kotási módjában feküsznek. Térjünk már most át azon okokra, mellyek az azótai eljárásban rejlenek. Régi, kipróbált igazság, hogy a szabadság kivívása sokkal könnyebb, mint megtartása. Megtartását többnyire azok veszélyeztetik, kik kiví­vására sikerrel használtattak. Ez nálunk is így volt. Oka természetes, mert számosan akadtak, kik megí­télni nem tudták, vagy nem akarták, hogy kivívásának má­sok eszközei, mint megtartásának. Számosan voltak, kik megítélni nem tudták, vagy nem akarták, hogy p. o. lehet­­ett, melly az ostrom alatt erény, azt követve már utálatos merény. Kik a különbséget megítélni nem tudták, csak szána­kozásunkat igénylik és korán sem voltak olly veszedel­mesek, mint azok, kik megítélni nem akarták. Ez utóbbiak cselekvéseinek kiindulási pontja nem volt más, mint nyers egoismus és nagyravágyás, mellynek nemtelen méhében kárhozat tenyészik. Nem tagadhatjuk, hogy itt is voltak számosan, kik mártius 15-kén a szabadság felvirágoztatása kertészeinek tartottak, később pedig akarva, nem akarva azon működ­tek, hogy a szabadság virágai mielőtt kinyíltak, el is her­vadjanak. Voltak számosan, kik a szabad sajtó áldásait a törvé­nyes tekintélyek gondatlan lerombolásában, a legtisztább hazafiús törekvések gyanúsításában, durva goromba rival­­gások közt és négyszeget egybezavaró félszeg gúnyos so­­phismák drasticus előadásában keresték. És kik midőn mindent gáncsoltak és lerontani töre­kedtek, teremteni semmit nem tudtak, kivévén fellegvára­kat, mellyek a gyermekies agy big levében olly terméke­nyen fogamzanak. Fájdalom ! hogy ezek közt kitünöleg nem csak az if­jabb nemzedék szerepelt, melly a rész akarat ördögi csábí­tásainak könnyebben engedve a szabadság fáját rendsze­rint gyilkoló kezekkel érinti, hanem szerepeltek férfiak, kiknek nevét tisztelettel hordotta eddig a magyar nemzet ajkain, és kik, midőn paradicsomot ígértek, virágzott ha­zánkat terméketlen pusztává silányíták. Feledek ezek, hogy nem népnyugtalanító csoportozások, nem egyesek ellen nemtelenül szórt piszkok, nem erősza­kolt betyárkodás, nem éjjeli botrányos lármák és macska­zenék közt tenyészik a szabadság, — ezek megölik a már létezőt.­ Feledék, hogy szabadság csak ott lehet, hol rend és béke uralkodik, és hogy a csak ezek árán nyerhető sza­badságnak nincsen vevője, ha csak nem az, kinek nincs veszteni valója, és azért a zavarban örömest halász. Állapotaik sokszerű­ aggodalmakra nyújtottak alkal­mat, a szabadságot sokan már kezdetében unni kezdették és előre látható volt, hogy mielőbb meg is utálják, ha csak felelős kormányunk erélye annak szabadossággá fa­­julását meggátolni nem siet. Minden józanul gondolkozó előtt alapigazság gyanánt állott, hogy erélyes kormány a szabadság feltétele, hogy puszta jóakarat sem személyt sem vagyont nem biztosít, mennyire kelle tehát ezek aggodalmának növekednie, mi­dőn tapasztalták, hogy az új szabadságnak már első évne­gyedében az utczai hősöknek kártékonyan tűrt uralma a közrendbelli bizalmat már is csökkenti. Hogy a kereskedés pang, az ipar hanyatlik, a mar­­tiusi lelkesedés baljóslatú komolysággá változik, a szebb jövő reményét szomorú időknek sejtelme váltja fel. Szabadságunk őrei, azok, kiket a nemzet bizalma kor­mányra hitt és kiknek eljárásától milliók boldogsága, vagy kétségbeesése függött, elfeledék, hogy A népszabadságot csak úgy lehet megérteni, ha el­lenségei megzaboláztatn­ak. Feledék a „principiis obsta“ igen bölcs szabályt és azt, hogy a rész kiirtása annál nehezebb, minél mélyebben hatottak gyökerei. Feledék, hogy azon orvos, ki a kóranyagot terjedni engedi, szintúgy oka a beteg bár későbbi halálának , mint az, ki az orvoslást végkép elmulasztja. És ezeket feledve — elmulasztók kilépni a szabad­ság ellenségei ellen törvény adta hatalmak egész súlyával, pedig a nép hálája és jóváhagyása követendette volna lép­teiket. És ha voltak is számosan, kik az erélyes fellépés halogatásának okát nem a kormányférfiak hazafiaságának és jóakaratának hiányában, hanem abban keresték, hogy a gyengébb eszközök hatásában túlbizalmat helyeztek, mégis a bekövetkezett eseményekben vajmi sok bizony­ságát találtuk annak, hogy az első magyar felelős ministe­­rium kebelében­­— azok mellett, kiknek lépéseit nem any­­nyira részakarat, mint menthetetlen gyávaság vezérlé, — voltak egyéniségek, mellyek három százados édes köte­lékekkel vélünk egybeforrt dynastiánk megbuktatására czéloztak és mellyeknek eszközei mindenkor olly aláva­lók voltak, mint ön magok ! Ilyének voltak ministereink némellyel, és a többi ezt tudta, de a rosznak útját állani, ha akarta volna is, gyáva, gyáva és háromszor gyáva volt. Szegény nemzet, melly hajdan fiaid polgári erénye és nagysága által naggyá és boldoggá levél, most ten fiaid aljassága és kicsinysége által hová jutottál! Bajaink legfőbb okát mindjárt magában a kormány alakításában feltaláljuk, ha meggondoljuk, hogy annak épp azon tagja volt a legtevékenyebb, kiben egyszersmind volt a legtöbb rész­akarat, és épp azon tagja volt a legtétlenebb, kiben volt a legtöbb ész és jóakarat. A kormány legelső hibája — melly magát a kormány­zást tette lehetetlenné — a napi sajtó azon irányának s mo­dorának vétkes elnézésében kereshető, melly a magyar iránt a művelt világ antipathiáját olly méltán bekövetkez­­teté. A napi sajtó iránya nem volt kevesebb , mint a ma­gyarban a király iránt mind ez ideig olly bő mértékben létezett ájtatot megszüntetni és ezzel a monarchicus ér­zelmeket végkép kiirtani, — a népben a tulajdon iránti eszméknek az 1847/1-ik évi törvényhozás által előidézett zavarát, a comimmism­is veszélyes tanai terjedésére fel­használni, — hadat szenni mind azoknak, kikhez akár szü­letésüknél, akár érdemek által szerzett polgári állásuknál fogva valamelly tekintély tapadt , — vagy kinek akár a sors kegyeletéből, akár ön szorgalmuk után valamicskéje volt, — nem tűrni semmi véleményt, melly az épületes iránynak ellenszegülne, — szóval előidézni olly állapotot, mellyben rablás és fosztogatás, mint a proletariátus egye­düli keresete, a szabadság, egyenlőség és testvériség ál­­arcza alatt büntetlenül gyakoroltathatik. A modor, mellyben a sajtó ez irányban működött, ollyszerű, hogy ez egy maga is elegendő a művelt világ azon antipathiájának kimagyarázására, melly nemzetünk irányában az utóbbi időkben olly nagy mértékben mutat­kozott. És ez irányt, e modort, kezében az 1847/1-dik évi éppen nem gyenge sajtótörvényekkel, az első magyar fe­lelős ministerium gyáván eltűrte, és ezzel magára az örök gyalázat bélyegét sütő, egyszersmind magát azon szeren­csétlenségekért, mellyek e mulasztásból reánk háramlot­­tak, felelőssé tette. Sok bajnak volt okozója azon meghasonlás is, melly a kormány férfiai között, működésük kezdetétől fogva mu­tatkozott és melly a júniusban beállott országgyűlés alkal­mával , mindjárt a válaszfelirat készítésekor az olasz ügye­ket és a hadsereg mikénti kiállítását illetőleg olly kézzel­­foghatólag kitűnt a nélkül, hogy e meghasonlás a ministeri személyzet módosításával megszüntettetett volna, d­e kér­désekben világos, hogy Kossuth politicája társaiétól, mel­­lyet még is elfogadott, merőben ellenkezett, és itt Kossuth bűnét senki sem mentheti, mert olly politikát, mellynek czéltalanságát, sőt károsságát belátjuk, követni, sőt annak részesévé lenni, becsülettel nem lehet. Szerintünk Kossuth akkor fogta volna fel alkotmá­nyos állását, ha azon perezben , midőn dolgaink lényegét gyökerében érintő kérdések felett miniszer­­társaival meg­­hasonlott, e meghasonlást el nem titkolja, hanem a képvi­selő­háznak tért nyit az egyik, vagy másik politikának adni elsőséget. Ezt ő nem tette. És azért a felelős kormány intézke­déseiben bizonyos határozott, a közbirodalomhozi viszo­nyainknak szintúgy, mint önkormányzási függetlenségünk­nek megfelelő színt hiába kerestünk, mert azok egy a vé­lemények divergenciáiból erőszakosan összeforrasztott sem hideg sem meleg politikának voltak mindenkoron áldásta­­lan szülöttei. E határozatlan politika, melly a kormányon ült férfiak egyikének sem vala sajátja, megtenné keserű gyümölcseit, mert míg egy részről színtelen rendelkezései a nemzeti erőnek kellő kifejlesztésére elégtelenek valónak, más rész­ről a dynasti­a és birodalom iránti viszonyaink békés kiegyenlítésére sem voltak alkalmasak. Az úgynevezett magyar sereg kiállítása körül csak­­nem annyi volt a kormány hibája, mint a mennyi a ren­­delete. Mindenek előtt megrovást érdemel azon modor, mel­lyel egy magyar sereg organisatioja czélbe vétetett. A királynak hűséget esküdött katonaság elcsábított és igy hitszegő részének kelle a magyar sereg szinét képezni. Már mit lehetett józan ésszel várni egy seregtől, mellynek alkotásánál az esküszegés érdem gyanánt tekin­tetett, — lehetett-e itt fegyelemről csak szó —lehetett-e kitöréshez és hűséghez remény ? Azok, kik seregeket az esküszegés útján alakítottak, a vezérek hivsége iránt természetesen örökös gyanúba éltek, legalább a sok teljhatalmú biztos a vezérlet iránti bizodalmatlanságra mutatott, e bizalmatlanság a seregben is átszivárgott, a sereg ennélfogva gondolkozni kezdett, a bizodalmát nem bíró vezér rendeleteit csak léhán teljesité, vagy épen teljesíteni vonakodott, d­e közben a katonai fegyelem megszűnt, a teljhatalmú biztosok ellenkező vé­leményei a hadviselésben olly annyira megkívántató egy­séget megzavarták és a sereg ott is hátrált, hol vissza nem vezettetett. Sereg, legyenek annak tagjai mindannyi hősök, tar­tós győzelemre nem számolhat, mig a vezér felett teljha­talmú biztosok tanácsa őrködik és annak működését para-

Next