Figyelmező, 1849. január - 1850. január (2. évfolyam, 1-142. szám - 3. évfolyam, 1-6. szám)

1849-12-04 / 120. szám

Megjelenik ,e lap hétfőt kivéve min­dennap reggel. Félévi előfizetési á­ra helyben házhoz hordva, valamint vidéken postán küldve 8 ft p p­; az év hátralévő részére 2 ft 40 kr. p.p.;jövő év júniusa végéig 10 ftp.p. A hirdetések ára egy négyszer hasá­­bozott kicisiketüs sorért 4 kr. p. Előfizethetni vidéken minden királyi postahivatalnál, Magyarországon kí­vül a bécsi cs. kir. főpostahivatalnál és helyben Pesten, Hatvani utcza 581 sz. a. első emeletben a kiadó- és szerkesztőhivatalban hol hirdetések is elfogadtatnak. (MÁSOD-ÉVI FOLYAM.) 120. Decemb. 4. 1849­ Pest, Kedd, Somsich Pál ur levele, mellyet a „Lloyd“ nov. 30-diki száma hoz : „Alig foghatom meg, miként jutottam lapja ez évi 516. számában azon szerencséhez , hogy pesti 7. levele­zője a régi conservativek ellen álalában intézett megtáma­dásában engem különösen megnevezzen , s miért dördült éppen ellenem a volt magyar kir. Helytartótanácsot illető kérdésben ? Hát a régi conservativek s a martius előtti helytartó tanácsi tanácsosok közül csak egyedül én va­gyok-e még? Vagy meggyőződésemet lelkiismeretesen követve, csak én nem fogadtam-e el a nekem szánt hivatalt? Hála istennek, nem ! sem a forradalom nem nyeli el mindnyájun­kat, sem az újjá alakított jelenkor nem talált mindnyájun­kat minden áron szolgálni késznek. Tehát miért van épen engem olly nyersen feleletre? Holott levelező azt állítja , a conservativ, vagy mint nevezni szokott bennün­ket, a ,régi conservativ"párt egyetemben elvesztette eszét. Egyébiránt akármint áll a dolog, ő engem nem legszelí­debb hangon vont kérdőre , s a régi conservativ szokás azt hozza magával, hogy nyíltan, de udvariasan feleljek. „Nem , uram ! nem eszünket vesztettük el mi, hanem magyarok maradtunk, hűn ragaszkodók királyunkhoz, ki­nek igazságától bizton reméljük, hogy ezután is magya­rok maradhatunk , és isten segítségével szegény kemé­nyen meglátogatott hazánkat felbomlás és megsemmisülés­től megóvhatjuk. „Nem régi szokásaink rabszolgái vagyunk, nem a régi zűrzavart óhajtjuk vissza, (mi, mellesleg említve, mégis ezerszer jobb volt, mint szomszédainknál a bureaucratikus hivatalnoki uralkodás) , hanem szabad helyhatóságainkat,­­ kinövéseitől megtisztítva , s az utóbbi eseményekhez képest kiterjesztve, — óhajtjuk mi vissza, mert az azon értelemben vett szabad helyhatóságok nélkül a szabadság csak agyrém , s a hivatalnoki uralkodás alatt tengő polgár minden ujdon alkotmányi elméletek daczára a szabadság­nak csak is viszfényében részesedik. A forradalom a me­gyei életet meg akará semmisitni, mert csupán igy remél­­hető , hogy kényére fog uralkodni!! ! „Nem külön állást, melly a lázzadás szellemét felser­kenthetné, óhajtunk mi, de bizonyára óhajtjuk fentartani a századok által megszentesitett szerződéseket, mellyek­­nek zárkövét az Europa kezessége alatt álló pragmatica sanctio képezi; mert azok királyunk igaz jogát s hazánk önállóságát egyesítve s elválaszthatatlanul biztosítják, s ki azokat megingatja, a trón legszilárdabb alapját gyengíti meg, mivel az a szentesített igaz jogok helyett csak az erősebb, de nem állandó jogára épít. „Nem, nem vagyunk ábrándozók mi, kik Magyarország részére ezeréves monarchián alapuló állását igényeljük, hanem azok az ábrándozók , kik annyi külümböző nemzeti elemeket egybe akarnak gyúrni, s reményük, e zűrzavar­ból hatalmas Austriát varázslandanak elő, holott csak is Isten képes a h­aosból világot teremteni. Azok az ábrán­dozók, kik a lehetetlent kísértvén meg, a lehetőt kocz­­káztatják, légvárakat épitvén, a valót megdöntik; avagy nem világos-e, midőn az egyes nemzetiségeket politikailag meg­­semmisitni törekednek, éppen azoknak hatalmas érzéseit, mondhatnám,nemzeti öntudatát,serkentik fel,hogy megmen­tésökre rokonszenveket keressenek, — miután tölök az olly keményszivüleg megragadtatik ? Álladalmak szövetségévé igen, azzá lehet az alkotmányos Austria is, mint volt kor­látlan uralkodása Austria, a császári sas szárnyai alatt, külfölddel szemben nagy, és hatalmas, és egységes! „De egységes álladalommá, e szól szorosabb értel­mében véve, melly a mellett egy nem létező austriai nem­zetiségre támaszkodjék, sohasem válhatik az austriai bi­rodalom. Vagy az annak megalapításán munkálók azt hiszik-e, hogy XIV. Lajos korában élünk, kinek korlátlan mindenható­sága s az akkor még szunyadó nemzetiségi érzések lehetővé tevék a nem-franczia tartományokat nemzetiségekből ki­vetkeztetni és Francziaországba felolvasztani? valóban, úgy hatalmasan csalódnak ! És valamint vallási fanatismus­­ból a véres háború harmincz évig dühöngött, úgy a jelen nemzedék is, (ha a kormányok e tekintetben a­lulcsigá­­zott nemzetiségi érzéseket idején okos irányba vezérleni elmulasztják) nem kevésbbé véres catastropháknak nézhet elébe. Véleményünk szerint a császári kormány éppen azon hibát, és­pedig nagyobb mértékben , követi el a biroda­lomnak minden históriailag nemzeti önállóságra jogosított tartományaival szemben, mellyet Magyarország követett el Horvátországgal szemben , pedig meg kellene gondol­nia, hogy ugyanazon ok ugyanazon hatályt szüli! Tőlünk e hibás lépés kétszázéves testvérünket idegenité el! „Levelezőnek utólsó, s mint látszik , hatásra szá­mított megtámadására, mellyben a régi conservativeket felszólítja, hogy „martius előtti békéik csörgetésével a nagy haza harmoniáját ne zavarják,“ nem felelhetek, mert én úgy érzem, levelezőt csak sajnálnom lehet és kell, hogy hazája politikai önállóságát olly könnyen feláldozni, s ma­gát és nemzetét elnyeletni lelkesedve képes! Már az egy­szer úgy van , mi nem tudunk egyebek maradni, mint ma­gyarok, s nem akarunk ollyannak látszani, mi ilyenek nem vagyunk. Mi nem kárhoztatjuk a máskép gondolkozókat, mert minden becsületes meggyőződést tisztelünk, de talán ezen alapon mi is igényelhetnék, hogy a mi meggyőző­désünk is tiszteltessék , és hogy bennünket azért, mivel lelkiismeretesen mutattuk a szírieket, mellyekre tele vi­torlával hajóznak, a tripodról ne olly könnyedén nyilat­koztassanak eszeveszetteknek. „A­mi nevezetesen hozzám intézett kérdését illeti, én nem felejtettem ugyan el, hogy a k. m. helytartótanács sok tekintetben az udvari cancellária által n­ullává aljasit­­tatott, de levelező úr, úgy látszik, elfeledő ,h­ogy az ud­vari cancellária is csak magyarokból állott.­ „Mivel név szerint valók megtámadva , remélhetem a „Lloyd“ szerkesztősége lojalitásától, hogy e nevemmel aláírt c­áfolatomat felveendi. Som­s­ich Pál. E levelet a „Lloyd“ következő észrevételekkel mu­tatja be: „e levél nem érdek nélküli példánya azon téve­seknek, mellyeket a magyar régi conservativ párt tagjai táplálnak.“ A levél írója, Somsich Pál úr, úgy nyilatkozik , hogy a magyarok szabad helyhatóságaikat, kinövéseiktől ugyan megtisztítva , kívánják megtartatni. A „Lloyd“ azon véle­ményt jelentvén ki, hogy e kinövések igen számosak, hogy azokat irgalmatlanul le kell nyirbálni, hogy igen nagy és sok reform kívántatik Magyarországon szabad községek képzésére, mellyek magokat, de ne az országot igazgassák, e szavakkal folytatja : „De a levél írójával abban tökéletesen egyetértünk , hogy a megyei életnek csak javíttatni, nem pedig megsemmittetni, hogy annak históriai alapját s alak­ját nem nagyobb mértékben, csak mennyire éppen a szük­ség hozza magával, kell bántani.“ Alább a „Lloyd“ hibáztatja a levélírót, hogy ábrán­­dozóknak nevezi azokat, kik különböző nemzeti elemek­ből egységes álladalmat kívánnak alkotni,s azon kifejezésére, hogy: „Magyarország azért szűnt meg lenni az, a mi volt mert az egyes (nem magyar) nemzetiségeket merőben meg akarta semmisitni, azzal felel, hogy Austria igen is óva­kodik illy rész példát követni. Austria olly álladalom, mally nem, mint a levélíró akarja, austriai nemzetiségre, hanem több nemzetiségre, s ezek között a magyarra is támaszko­dik. Nincs úgy centrális vivá mint Francziaország, s ne is legyen soha, de ollyan tág országhalmaz sem, mint S. ur kívánná.“ Azt mondja továbbá: „S. ur régi conservativ nevét igényli magának, de örülünk, hogy tudathatjuk vele, mi­szerint e párt kisebbségéhez tartozik. Mert annak többsége már belátta, hogy a kormánynak teljességgel nincs semmi XIV. Lajos féle terve, mint azt néhány beteg ember fölhe­­vült képzelődése tünteti fel. Arra, hogy Magyarország az austriai birodalom kiegészítő részévé tétessék, teljesség­gel nem szükség Magyarországot nemzetiségéből kivet­­keztetni, megsemmisítni, egész históriájával szakasztani, vagy a magyarokkal úgy bánni, mint ők a horvátokkal bántak.“ Azonban a ,,Lloyd“nak ugyanazon napróli esti lapjában így írnak Pestről, nov. 26-ról: „A szükség imádkozni, de megbocsátni is tanít. A­mi ezelőtt néhány héttel különös­ségnek tetszett volna,ma már mindennapi dolog.Olly tisztvi­selők , kik kevéssel ezelőtt m­íg a forradalmi kormány alatt szolgáltak, újólag működnek hivatal­okban. Ideiglenes po­litikai szerkezetünk 47-ik §-a, teljes jelentésében alkal­mazva , Magyarországon minden igazgatást lehellenné tenne.­­ De a jövőérti gond is szükségesképpen elnézésre bírja a császári kormányt, különben nemsokára azon ter­mészetelleni állásban találnék magunkat, hogy az ország tisztviselői többnyire nem bennszülöttekből állanának; mi pedig olly állapot, mit a császári meghatalmazott biztos nem szívesen idézne fel reánk, miután ennek Olaszország és Galliczia olly szomorú tükrét tünteté élénkbe. — A ma­gyar pártnak a legmagasabb politikai s igazgatási hivatali állásokból mégis folyton tartó visszavonulása a kormány ez iránybani törekvését meg kell hogy öregbítse ; mert abban alább szállani, annyi volna, mint részesévé válni azon szemrehányásnak, melly a ,,hazafiakat elvonultságukba kiséri. — Igaz, hogy a csupán alkalmazással nincs minden befejezve; a tisztviselő olly hosszas megszaka­dás után díj után ered, s alig várja már a fizetések megál­­lapítását. Különben is az alsóbb bureaucratia körei­ben sokszorosan hangzik azon panasz, hogy a császári biztos a tisztviselők tetemes keveselése mellett nem cse­kély mértékben szándékoznék az évi fizetéseket is alább szállítani, tehát nagyobb munkáért csekélyebb bért szab­ni. — Senkinek sem juthat eszébe azért gáncsolni polgári ügyeink vezetőjét, hogy olly időben tösvénykedik a kia­dások körül, midőn az állodalomnak annyi s olly rendkí­vüli kiadásai vannak, s azon felül a birodalomnak, de ki­vált Magyarországnak (??) a sok tisztviselő egyik fő baja volt. Elég sokáig díjazott az álladalom egy csomó kenyé­­ret, ideje, hogy a­miilyen a fizetés, ollyan legyen a mun­ka is. Épen most meglehetős hiteles kútfőből kapom azon tudósítást, hogy Susann tábornok mostani állásából, mely­­lyet eddig a hadseregi főparancsnoknál közvetlenül oldala mellett elfoglalt, másba lép át. A népesség­éhez különféle reményeket köt; a most távozónak neve sohasem volt fü­lei előtt igen kedves hangzású.“ A legutóbbi magyar háború. E minket főkép érdeklő tárgyról igy irt ezelőtt né­hány héttel a jól értesülni szokott angol „Times“. Azon eseményekről, mellyek épen most a magyar háború olly rögtön bevégződését előhozák , hihetőleg majd a későbbi idő adand teljes felvilágosítást. Igen tanulságos tény, mi­ként a műveltség, értelmesség s gyors vélemény-közle­kedés ezen korában az ellenséges hadtestek első mozdu­latai tökéletesen elszigetelők Európai többi részétől annak egyik legszebb tartományát. Pest és Buda tíz közel kilenc­ londoni tourista előtt ismeretes ; még a Tiszát sem tartot­ták már két év óta valami nagyon külföldi folyónak ; míg Komárom s környéke — a hadi működések valódi közép­pontja — nem nagy két napi járóföld Európa egyik leg­látogatottabb s legismeretesebb fővárosától. De mihelyt az első ágyú megdördült, áthághatlan zárvonal keríte be az egész területet, s okunk van hinni, miként a legutóbbi tizenkét hónap alatt arról, mi a Duna mellett történt, alig bírtunk pontosabb tudomással, mint arról, mi az Oxus mel­lett történik. Hugo Victor épen most bájolá el a világot egy közelgető milliennium philanthropicus álomképeivel *), de a magyar háború épen az volt az ő nemzeti tökéletesedhetés iránti eszméjére, mi volt a cholera az orvosi tudomány­ s az izlandi éhség a politikai gazdászatra nézve. Igaz , miként ő szépen kifejező, hogy tengeren s szárazon szél­sebes­séggel haladunk át, s a meghódított elemeket az ember békés szolgálatába kényszerítjük. De épen ezen előhala­­dás közepette egy társadalmi vész támad, s háború üt ki, még­pedig olly háború, minőt Európa egy század óta nem látott. Magyarországban nem csupa katonai szabályok sze­rinti hadviselés folyt, hanem népfajok s pártok, kalando­rok és zsoldosok, barbárok s rablók irtó harcza. Még a déli mocsárok s keleti puszták amaz ismeretlen népfajai is, mellyeknek neveiket is alig lehet­ hallani Wallenstein s Tilly kora óta , újra megjelentek a színpadon, természe­tük egész eredeti vadságában, s még a franczia főváros mű­­velt közönsége átalános béke terveire figyelt , a hírlapok olly napi eseményekről tudósítanak, mik, úgy látszik , mintha a harmincz éves háború történetéből volnának ki­írva. Valamelly erkölcstanító a Salle St. Cecile-ben (hol a béke-congressus tartatott) visszaképzelheté a bukásban levő franczia monarchia ama korát, midőn, mig Brissot s Robespierre férfikorba értek , s Napoleon stratégiát tanult Brienneben , lovagok s grófnők salonokban csoportosan hallgatók az ifjú Lafayettet a nép bölcseségéről szónok­lam , s Rousseau hitét az átalános szeretetről ismétlem. Azonban a magyar táborozás iránt a későbbi kortól várván felvilágosítást, jelenleg az olvasó figyelmét a harcznak némelly vonásaira akarjuk irányozni, mellyek elég rend­kívüliek valónak, hogy a taktika s tudomány minden előbbi szabályait zavarba hozhassák. Először is, azon ellentál­­lásnak, mellyet ezen háborúban a várak, nagy szám­i ostromló seregek s példátlan türelmű vezérek ellenében kifejtettek, nem találunk párját az újabb kor katonai histó­riájában. Most, mit alig szükség említenünk, átalános vé­lemény , hogy a támadási eszközök felsőbbsége a védelmi eszközök fölött tökéletesen be van bizonyítva. Mióta Vau­ban ügyessége, hozzájárulván XIV. Lajos segélyforrásai, erőt vett Németalföld előbb bevehetetleneknek tartott vá­rosain, ezen vélemény erős gyökeret vert, s bár egy perczig megingattatott Napoleon rendeletet s Car­ot esz­ !) Az egyetemes békéről.

Next