Figyelő, 1960. július-december (4. évfolyam, 27-52. szám)

1960-07-05 / 27. szám

KÍSÉRLET EGY ÚJ SZINTÉZISRE Oskar Lange politikai gazdaságtan könyvéről írta: WLODZIMIERZ RRUS 2, Oskar Lange Ekonomia poldtyczna (Politikai gazdaságtan) című művének első kötete a múlt év végén jelent meg Varsóban. A szerző kísérletet tesz arra, hogy három kötetnyi terjedelemben újra megvizsgálja a marxista politikai gazda­ságtan valamennyi fontos problémáját. Természetesen egy műtől sem lehet elvárni, hogy egymagában kielégítse a marxista politikai gazdaságtan modern szintézisére irányuló összes szükséglete­ket. A tapasztalat azt mutatja, hogy ilyen szintézist nem lehet elvégezni olyan uniformizált, „tökéletes” formu­lákkal, amelyek azzal az igénnyel lép­nek fel, hogy az adott tan egyedül irányadó és helyes értelmezései. Minél többször kísérlik meg egymástól függet­lenül különböző közgazdászok és köz­gazdászcsoportok egy ilyen szintézis ki­alakítását, annál nagyobb az esélye cé­lunk elérésének, ami végeredményben a politikai gazdaságtan további fejlődésé­nek bátorítása, nem pedig egy zárt rendszer felépítése. A POLITIKAI GAZDASÁGTAN TÁRGYA A Politikai gazdaságtan első köteté­nek alcíme: Általános problémák. A szerző alapvető módszertani problémá­nak szentelte, a szó legtágabb értelmé­ben. A kötet a politikai gazdaságtan tárgyának meghatározásával kezdődik: 1,A politikai gazdaságtan vagy társadal­mi gazdaságtan olyan tudomány, amely az emberi szükségletkielégítés anyagi eszközeinek termelését és elosztását irá­nyító társadalmi törvényekkel foglalko­zik." A gazdasági folyamatnak — a ja­vak termelése és elosztása — társadalmi folyamatként való felfogását helyesen te­kinti Lange professzor a marxista poli­tikai gazdaságtan megkülönböztető je­gyének és ugyanakkor olyan tényező­nek, amely döntő annak tudományos ter­mékenysége szempontjából. Nem meg­lepő tehát, hogy a szerző nagy teret szentel (a két bevezető fejezet) a tár­sadalmi fejlődésben érvényesülő alapve­tő elemekre és hatóerőkre vonatkozó marxista nézet kifejtésének. A történel­mi materializmus alapelveinek tárgyalá­sa — mint háttér előtt —, amelyhez gyakran a mai társadalomtudomány eredeti kritikai elemzése kapcsolódik — a politikai gazdaságtan tárgyának mar­xista kifejtése különösen világossá vá­lik. Az alapok kijelölése után Lange pro­fesszor a gazdasági törvények és kate­góriák rendszerét, mint társadalmi tör­vényeket és kategóriákat írja le a ja­vak termelésének és elosztásának fo­lyamatában. Fel kívánom hívni a fi­gyelmet azokra a kérdésekre, amelyek a III. fejezet (Gazdaságii törvények) bizo­nyos részeinek olvasásánál merülnek fel, ahol a szerző a gazdasági törvé­nyeket különböző szempontból érdekesen osztályozza. Külön említi például a ter­melés úgynevezett mennyiségi-műszaki törvényeit, amelyeknek az a tartalma, hogy sajátos (a műszaki fejlődés adott színvonaléval összhangban meghatáro­zott) arányokat kell fenntartani a kü­lönböző termékek különböző termelési színvonala között. Természetesen nehéz az ilyen szükséges műszaki összefüggé­sek létét vitatni. A könyv tárgyára való tekintettel azonban várjuk annak az összefüggésnek a vizsgálatát, amely az ilyenfajta törvények jellege és általában a közgazdasági törvények társadalmi ter­mészete között fennáll. Az olvasó erre irányuló érdeklődését azonban a szerző nem teljesen elégíti ki. Tekintetbe véve a gazdasági törvények objektív termé­szetére vonatkozó, lényegbevágó megál­lapítást, további kétségek merülnek fel „a felépítmény hatásának törvényei” bevezetése következtében, amelyek alatt a szerző azokat a törvényeket érti, amelyek az állam bizonyos gazdasági rendszabályainak meghozatalából, ilyen irányú intézkedéseiből származnak. A MÓDSZER igen érdekes a politikai gazdaságtan módszereiről szóló fejezet. Itt elsősorban arra az igen szabatos elemzésre szeretném a figyelmet felhívni, amely az absztrak­ciónak a politikai gazdaságtanban be­töltött szerepével és az absztrakttól a konkrét felé történő fokozatos mozgás, az absztrakció magasabb fokától az ala­csonyabb felé való előrehaladás folya­matával foglalkozik. A tőke I. kötetének megjelenése óta eltelt száz esztendő kü­lönösen szembetűnővé tette egy ilyen elemzés szükségességét. Éppen az abszt­rakció módszerének félreértéséből szár­maztak ugyanis Marx bírálóinak téve­dései. Böhm-Bawerk műveitől John Ro­binson An Essay on Marxian Econo­mics (Tanulmány a marxista közgazda­ságtanról) című munkájáig (még ha a legjobb szándékkal is írták) szakadat­lanul ugyanazzal a félreértéssel talál­kozunk, azzal az állítással, hogy nincsen összhang A tőke 1. és 111. kötete kö­zött. Ezzel szemben valójában az abszt­rakció különböző fokán elvégzett elmé­leti elemzésről van szó, amelyben Marx a magasabb foktól az alacsonyabb és a konkrétabb felé halad (a fokozatos meg­közelítés folyamata), lépésről lépésre, a közbenső fokok egyikét sem hagyva ki. Lange nagy teret szentel a közgazda­­sági törvények és elméletek bizonyí­tására szolgáló módszereknek. Hang­súlyozza, hogy a nagymértékben abszt­rakt közgazdasági kategóriákat nem le­het közvetlenül a valóságra vonatkoz­tatni, hanem először, amennyire csak lehet, konkréttá kell tenni azokat. Igen érdekes itt megemlíteni a szerzőnek azokat a nézeteit, amelyek a tőkés fel­halmozás abszolút, általános törvényei­nek és a belőle levezetett elnyomorodá­­si elmélet bizonyítására vonatkoznak. Lange kijelenti, hogy ennek a törvény­nek valóságra való közvetlen alkalma­zása ahhoz a módszertani tévedéshez vezet, amelyet Whitehead „a rossz he­lyen alkalmazott konkretizálásból le­vont téves következtetésnek” nevezett. Az elnyomorodás elméletét ugyanis egy nagymértékben absztrakt szinten fogal­mazták meg és a valóságra csak úgy alkalmazható, hogy előzőleg egy sor közbenső láncszemet iktatnak be, hogy nemcsak az elméletben foglalt általános irányzatot, hanem a sok közbekapcso­lódó ellentétes irányzatot is megvizs­gálják, amely utóbbiak az idő és tér konkrét feltételeiből származnak. A GAZDASÁGOSSÁGI ELVRŐL Éppen a konkrétság szintjének foko­zatos eléréséből álló tudományos eljá­rással kapcsolatban — amely lehetővé teszi számunkra a gazdasági törvények­nek és elméleteknek a valóság terüle­tén való ellenőrzését — tárgyalja Lan­ge professzor egyebek közt az ökono­­metria szerepét, amely konkrét mate­matikai formába önti a politikai gazda­ságtan által kimutatott törvényeket. Nézetem szerint az I. kötet kulcsfeje­zete az ötödik, amely az úgynevezett gazdaságossági elv („adott célok megva­lósítása a lehető legmagasabb fokon, az adott eszközökkel”), valamint a közgaz­daságtan és praxiológia közti viszony elemzése marxista szempontból. Kétség­telen, hogy a gazdaságossági elvet sok marxista műben leegyszerűsített módon tárgyalták. Marxista bírálók helyesen vetették fel azt, hogy a gazdaságossági elv a politikai gazdaságtan általános, állandó alapja, függetlenül társadalmi alapjától. De nem mentek túl a taga­dáson. Nem tettek kísérletet arra, hogy kijelöljék azt a helyet, amely ezt az elvet megilleti a közgazdaságtan mód­szertanában és különösen nem tettek kí­sérletet, hogy kimutassák jelentőségét az ésszerű gazdasági tevékenység szá­mos technikai eszközének fejlődése szempontjából. Lange professzor fontos kísérletet tesz arra, hogy kialakítsa a probléma új koncepcióját. Mindenekelőtt kimutatja, hogy a gazdaságossági elv a történelmi feltételektől függ. A történelmi fejlődés­nek csak meghatározott fokán léphet fel, meghatározva az áttérést a gazda­sági tevékenység hagyományos formái­ról az eszközök és az elért eredmé­nyek összehasonl­ításán és a legkedve­zőbb megoldás kiválasztásán alapuló ésszerű tevékenységre (az utóbbi kap­csolatos a célok és az eszközök meny­­nyiségi mérésének lehetőségével). Lange itt megcáfolja mindazokat az elméleti konstrukciókat, amelyek a gazdaságossági elven, mint „minden dolog eredetén” alapulnak, az elv önmagában semmit sem magyaráz meg. Éppen ellenkezőleg. Felmerülését magát, jellegét, érvénye­sülésének korlátait és formáit csak a gazdasági fejlődés társadalmi törvé­nyeinek elemzésén keresztül lehet meg­határozni. Lange a továbbiakban be­mutatja azokat a sajátos formákat, amelyekben a gazdaságossági elv a kü­lönböző társadalmi-gazdasági formá­ciókban megjelenik. Különös figyelmet fordít a szocializmusra, amely megte­remti a magángazdasági szintű ésszerű­ségről a népgazdasági szintű ésszerű­ségre való áttérés lehetőségét és szüksé­gességét. A probléma szemléletének ez a gyö­keresen eredeti módja egyrészt teljesen meggyőz bennünket a közgazdaságtan­ban alkalmazott marxista módszertan helyességéről, másrészt meg is akadá­lyozza azt, hogy a fürdővízzel a gyer­meket is kiöntsük. A gazdaságossági elv, mint az ésszerű emberi magatartás min­den területén előforduló praxiológiai elv, megtalálja megfelelő helyét a köz­­gazdaságtanban. Lange hosszú általános elemzést ad a praxiológia és a közgazdaságtan vi­szonyáról, sokszor utalva a praxiológia egyik alapítója, a kiváló lengyel filozó­fus, Tadeusz Kotarbinski munkájára. Azokkal a tárgyakkal is foglalkozik, amelyek beletartoznak az ésszerű maga­tartás általános elméletének területébe, amilyenek a műveleti kutatás (opera­tions research) és a programozás tudo­mánya. Ezen túlmenően tárgyalja a praxiológia, a kibernetika és a közgaz­daságtan közti kapcsolatokat. Kimutatva, hogy a praxiológia főként azért jelentős a politikai gazdaságtan szempontjából, mert magában foglalja a programozás tudományát. Lange kü­lönböző programozási módszereket ele­mez, különösen a határköltség-számítást (marginal accounting) és a lineáris prog­ramozást. A fejezet egy függeléke a programozás matematikai alapjait tartal­mazza. KÉT ISKOLA­­ ÉS A MARXIZMUS A mai modern politikai gazdaságtan­ban mutatkozó nagyszámú irányzatot két fő iskolára lehet összevonni — írja Lange — a szubjektivistára és a törté­netire; mindkettő — a marxizmushoz ha­sonlóan — a klasszikus közgazdaságtan­ból mint közös törzsből származik. Amíg azonban a marxista iskola magába ol­­vasztotta mindazt, ami értékes a klasz­­szikus közgazdaságtanban, illetve beha­tó bírálatának vetette alá azt és to­vábbfejlesztette, megteremtve ezáltal a politikai gazdaságtannak, mint egésznek egy új szintézisét, a két másik iskola eltúlzott és ennek eredményeként eltor­zított bizonyos elemeket, amelyeket ma­gában a klasszikus közgazdaságtanban találtak. Részletes elemzéssel jut el Lange ah­hoz a következtetéshez, hogy sem a szubjektivista, sem a történeti iskola nem képes eleget tenni mindazoknak a követelményeknek, amelyeket a gazda­sági törvényi tudományos kutatása, tá­maszt: az előbbi megszünteti a közgaz­daságtant, mint társadalomtudományt, az utóbbi pedig megszünteti, mint elmé­leti tudományt. A marxizmus képes arra, hogy mindezeknek a követelmé­nyeknek eleget tegyen. Helyesen értel­mezve lehetővé teszi mind a szubjekti­vista, mind a történeti iskola valameny­­nyi helyes megfogalmazásának haszná­latát. Közelebbről — itt utalok a fent mondottakra — megengedi a praxioló­­giának, amelynek fejlődését a szubjekti­­visták bizonyos mértékig közvetve elő­segítették, segédtudományként való fel­használását. A POLITIKAI GAZDASÁGTAN ÉS A­­MUNKÁSMOZGALOM KAPCSOLATA Az első kötet a Társadalmi de­termináció és a tudományos közgazda­ságtan társadalmi szerepe című feje­zettel zárul. Itt Lange arról ír, ami bi­zonyára a társadalomtudományok kulcs­­problémája, egyfelől társadalmi megha­tározottság és kapcsolat az osztályérde­kekkel és másfelől képesség a valóság­ra vonatkozó objektív ismeret megszer­zésére. Az általa levont általános követ­keztetés nem különbözik attól, amelyet a marxisták általában magukénak val­lanak: hogy egy olyan osztály érdekei­vel való kapcsolat, amelyik egy adott történelmi időpontban feltörőben van, nemcsak, hogy nem zárja ki az objek­­tivizmust, hanem éppen ellenkezőleg létezésének alapvető feltétele. Lange számos, mind az elméletre, mind a tör­ténelmi elemzésre alapított érvet hoz fel, a proletár (marxista) politikai gaz­daságtan tudományos értéke mellett és a burzsoá közgazdaságtan korlátaival, szűk terével szemben. (A proletár és burzsoá közgazdaságtan fogalma ebben a fejezetben jelenik meg először, mi­után a szerző használatuk mellett kime­rítő érveket sorakoztat fel.) Az azonban, hogy lange osztozik ebben az általá­nos nézetben, nem foglalja magában, hogy automatikusan helyesli mindazo­kat a különböző szakaszokat, amelye­ken a marxista közgazdaságtan átha­ladt, de azt sem jelenti, hogy értékte­lenként elveti a modern burzsoá köz­­gazdaságtan minden tételét. Utalva a Marxizmus és polgári közgazdaságtan című jól ismert cikkében tárgyalt prob­lémákra, Lange kifejti, hogy a gyakor­lati gazdaságpolitika szükségessége miatt, különösen ott, ahol növekszik az állami beavatkozás, a mai burzsoá köz­gazdaságtani nézetek értékes elemeket tartalmaznak, nemcsak a gazdaságtudo­mány specializált (technikai) ágaiban, hanem az elmélet bizonyos területein is. Ez különösen igaz a gazdasági növe­kedés elméletére. Másrészt, volt egy időszak a marxista politikai gazdaság­tan történetében, amelyben a közgazda­­sági gondolkodás fejlődését a dogmatizmus akadályozta. A társadalom haladó erői azonban, amelyeket mindenekfölött a forradalmi munkásmozgalom képvisel, megszabadítják magukat mindattól, ami a társadalmi valóság alapos és igaz meg­értésében akadályozza őket. Erre a fej­lődés folyamatának dialektikája kény­szeríti őket, mert a fejlődés elenged­hetetlen feltétele a valóság teljes meg­ismerése és az ezt irányító objektív törvények tudományos ismerete. Ebből adódik a könyv végső követ­keztetése: „A politikai gazdaságtan sor­sa ma belső kapcsolatban áll a mun­kásosztály mozgalmával, továbbá a szo­cialista társadalom építésével és fejlő­désével.’’ ★ Oskar Lange Politikai gazdaságtaná­nak első kötete kétségtelenül széles körű vitát fog kiváltani, mind a marxista közgazdászok, mind az egyéb elméleti iskolák képviselői között. Bárhogyan is zárulnak majd ezek a viták, e könyv jelentős és eredeti kísérlet arra, hogy a­ közgazdászokat felfegyverezze a mar­xista politikai gazdaságtan módszerta­nával, egy olyan eszközzel, amely meg­felel a mai tudományos kutatómunka követelményeinek, és felhasznál minden értékest a világ tudományos gondolko­dásának eredményéből. A mű második kötete az újratermelés és a felhalmozás elméletével, az áru­termeléssel, az értékelmélettel, valamint a társadalmi formációk általános össze­hasonlító elméletével foglakozik. A har­madik kötet a tőkés rendszer működé­sének részletes elemzését, és „mozgás­­törvényeit” tartalmazza majd, emellett egy hasonló elemzést ad a szocialista rendszerről is. (Megjelent a Polish Perspectives 1960. 2. számában.)­ ­ A Központi Statisztikai Hivatal közli Az állami ipar termelése az év első öt hónapjában Az állami ipar nettó termelése 1960 első öt hónapjában 14,2%-kal volt több, mint egy évvel korábban. Ezen belül a gépipar termelése 19,1%-kal, a vegyipar „ 16,8%-kal, a ruházati ipar „ 22,6%-kal nőtt. Ez év májusában 849 000 munkás dol­gozott az állami iparban, közel 55 000- rel — mintegy 7%-kal — több, mint egy évvel ezelőtt, az egy munkásra jutó nettó termelés 6,1%-kal volt nagyobb, mint 1909 májusában. A fontosabb cikkek termelése 1960 első öt hónapjában a múlt évihez képest a következőképpen alakult: _________ 1960 január—május mennyi- 1959 végben jan__máj. %-ában Szén összesen, 1000 to 10 891 104 Kőolaj, 1000 to 483 133 Villamosenergia, millió kWó 3 121,9 no Nyersvas összesen, 1000 to 517 113 Acél, 1000 to 788 110 Bauxit, 1000 to 441 124 Hutaalumínium, 1000 to 20,5 112 Háztartási villamos mosógép, db 56 344 154 Villamos hűtőszekrény, db 3 215 280 Villanytűzhely, db 6 960 157 Porszívó, db 6 825 175 Televízió, db 49 045 185 Pamutszövet millió m’ 96 110 Gyapjúszövet, millió ml 11 119 Bőrcipő, 1000 pár g 751 121

Next