Figyelő, 1963. július-december (7. évfolyam, 27-52. szám)

1963-12-25 / 52. szám

­ Az újító kártérítése Egy újító és egy vállalat előbb kísérleti, majd megvalósítási szerződést kötött. Utóbb a vállalat a megvalósítási szerződést felmond­ta, mert a kísérlet eredményét nem tartotta megfelelőnek. A megvalósítási szerződés fel­mondása miatt az újító kártérítési igénnyel lépett fel a vállalattal szemben. A pert a bíróság olyan kártérítési pernek tekintette, amely illetékköteles, ezért az újítót felhívta, hogy a szükséges illetéket rója le. Ez ellen a bírói döntés ellen a legfőbb ügyész a törvényesség érdekében óvást emelt. Rá­mutatott arra, hogy a peres felek között az újítás megvalósítására az újítási rendelet­ben megjelölt újítási szerződés jött létre és az újító e szerződés megszegése miatt indította meg kártérítési keresetét. Az újításokról szóló 29/1959. (V. 10.) Korm. számú rendelet 34. §-ának (3) bekezdése sze­rint az újítási javaslatokkal kapcsolatos min­den beadvány és eljárás költség- és illeték­­mentes, a rendelet alapján újítással, illetőleg találmánnyal kapcsolatban folyamatba tett polgári peres eljárás illetékmentes. Az idézett rendelkezés jogpolitikai indoka a népgazdaság számára jelentős újítói mozga­lomnak a támogatásához fűződő érdek. Ezt , a rendelkezést éppen ezért nem lehet csak azokra a beadványokra és eljárásokra le­szűkítve alkalmazni, amelyeket az újítási rendelet kifejezetten szabályoz. Az újítási ren­delet az újítás és találmány megvalósításá­val és hasznosításával kapcsolatos szerződés körében nem szabályoz minden kérdést, így többek között nem szabályozza a szerződés nem teljesítéséből vagy megszegéséből eredő igényeket. Nem kétséges azonban az, hogy ezek az igények is a találmányból, illetőleg újításból eredő jogok közé tartoznak. Miután vitathatatlanul megállapítható, hogy az újító kártérítési igényét a vállalattal kö­tött újítási szerződésre alapította és ezzel az újítással kapcsolatban érvényesítette jogát, ezért a Legfelsőbb Bíróság a törvényességi óvás eredményeként megállapította, hogy az újító keresete az újítási rendelet 34. § (3) be­kezdésében megállapított illetékmentesség kedvezményére jogosult és így illeték lero­vására nem kötelezhető. (Folytatás a 3. oldalról) — éppen, mert azonos értékű eszközök­kel (arányosított bruttó érték esetén is) egyik helyen kevesebb, másikon több tiszta jövedelmet termelhetünk. Így van ez az érték szempontjából. Más a helyzet az árakkal. A vállalati nyereségek különbségeinek nagy részét megszüntethetjük az árkép­zéssel, ha nem értékarányos arányokat képezünk, hanem bekalkuláljuk az árak­ba az egységes kulcsú használati díjat (meg az illetményadót, de ez itt most nem lényeges), és nem engedjük meg, hogy a használati díjon felül nagyon külön­böző tisztajövedelem-részek maradjanak az árakban. Ezen a módon a használati díjon felüli vállalati nyereségeket megle­hetősen egyöntetűvé tehetjük — leg­alábbis az árrendezés pillanatában. Beruházások — hitelből A két árrendezés közti időszakban azonban — éppen a Kopátsy-cikkben, és itt is kifefejtettek miatt — idővel a hasz­nálati díjon felüli vállalati nyereség egy­re differenciáltabbá válik. Ugyanis egy­részt a fizikai és az erkölcsi kopással összefüggő hatékonyságváltozás, másrészt a kihasználás hatékonyságának változása mindenütt más ütemű, ezért egyik he­lyen jobban, másik helyen kevésbé lehet növelni a használati díjon felüli tiszta jövedelmet, a vállalati nyereséget — azo­nos állóeszközértékre (arányosított bruttó értékre) számítva is. Ugyanilyen hatású az is, hogy minden beruházási tevékeny­ség, amely változást visz az állóeszköz­­parkba (akkor is, ha az érték nem vál­tozik), megváltoztatja az illető állóesz­közparkkal teremthető tiszta jövedelem nagyságát. A használati díj — éppen mivel a kul­csa egységes, a keletkező tiszta jövedelem pedig nem — arra ösztönzi a vállalato­kat, hogy változatlan értékű, meglevő eszközeikkel egyre több tiszta jövedelmet termeljenek a használati díjon felül. Ugyancsak az egységes kulcs miatt vár­hatjuk a használati díjtól azt is, hogy a vállalatok az új állóeszközöket is — egyebek közt — azzal a céllal állítsák majd be, hogy minél több nyereséget ter­meljenek velük az egységes kulcsú hasz­nálati díjon felül. Az azonos értékű új állóeszközökkel termelhető vállalati nyereségek éppen ezért különbözők, mert a használati díj kulcsa egységes. Ez az alapja annak, hogy a használati díj rendszere nagyon jól ösz­­szekapcsolható a beruházások hitelfinan­szírozásának rendszerével a beruházások bizonyos körében (az önköltségcsökkentő, általában a racionalizálásra szolgáló be­ruházások területén). A használati díjon felül „vállalt” többletnyereség, vagyis a hiteltörlesztés vállalt üteme tájékoztat arról, hogy ezek az azonos rendeltetésű beruházások hol mennyire hatékonyak. Ezért ezen a szigorúan körülhatárolt te­rületen a hitelmódszer a beruházási esz­közök elosztásának funkcióját is betölt­heti — egységes kulcsú használati díj ese­tén. (Persze erre elsősorban akkor alkal­mas a hitel, ha ebben a beruházási kör­ben költségvetési finanszírozási forrás nem áll a vállalatok rendelkezésére, tehát a vállalatok nem válogatnak a hitel és az „ingyenes” beruházási lehetőség közt.) Dr. Esze Zsuzsa Keddtől—keddig A fejlődés egészséges tü­nete, hogy új ipari létesítmé­nyeink nem kis há­nyadát vidékre ter­vezzük és telepít­jük. Helyes ez Bu­dapest tehermen­tesítése szempont­jából, emellett szólnak vidéki ipari és kulturális központok kialakításához fűződő érdekek és a munkaerő-gaz­dálkodási szempontok is. Különös örömmel figyelünk fel az olyan létesítmények telepítésére, ame­lyek a nehézipar új gócaiban terem­tenek könnyűipari vagy legalább fi­zikai jellegében könnyebb — zömmel női — munkát igénylő munkahelye­ket. Egy üzem telepítésének azonban nemcsak szociális, hanem anyagbe­szerzési, energetikai stb. oldalai is vannak, amelyeket helytelen lenne fi­gyelmen kívül hagyni. A háztartási gáztűzhely-gyártás egyik csomópontját Salgótarjánban igyekeznek kialakítani. Feltételezzük, hogy a Salgótarjáni Tűzhelygyárat, amikor a gáztűzhelygyártás feladatá­val megbízzák, megfelelő szakembe­rekkel is megerősítik. Nyilvánvaló to­vábbá, hogy az átprofilozást sem úgy bonyolítják le, hogy a műszaki veze­tők és gyakorlott művezetők odatele­pítése nélkül leküldik a rajzokat, szerszámokat és az üzemet sorsára bízzák. Feltéve tehát, hogy minden egyéb intézkedést a legkörültekintőbb gonddal valósítottak meg, akkor is szóvá kell tennünk, hogy Salgótar­jánban egyelőre sem földgáz, sem pe­dig háztartási gáz nincs. Márpedig a gázkészülék nemcsak gazdaságosság, de életbiztonság szempontjából is igen szigorú meózást követel. Arra ugyanis gondolni sem szeretnénk, hogy a gáz­tűzhelyt nagy sorozatban elkészítik és csak üzembe helyezéskor derül ki, hogy a gyár, kellő ellenőrzés híján, selejtet készített. Sürgősen és körültekintően meg kellene vizsgálni, hogy a meózáshoz elengedhetetlenül szükséges üzemi feltételek palackos gázzal is megte­­remthetők-e? Ha nem, az ellenőrzés feltételeit a gyár falain belül jó előre biztosítani kell, mivel annak azután végképp semmi értelme sem lenne, hogy a készterméket költségesen, ron­gálódásnak kitéve más város más üze­mébe utaztassák meózásra. A gázkészülékeknek ez a kipróbá­lása módfelett szokatlan lenne. Ha­bár: ahány gáz — annyi szokás. V. O. K­ézenfekvő igazság, hogy devizamérle­günk kívánatos egyensúlya érdeké­ben importgazdál­kodásunkat a józan előrelátásnak, a meggondolt takaré­kosságnak kell irá­nyítania. Ebből a szempontból nem érdekte­len a Láng Gépgyárnál folytatott vizs­gálat, amely a közvetlenül importált anyagok teljes körét, a készletező vál­lalatokon keresztül beszerzett import­anyagok közül pedig a formarudat és a rozsdamentes lemezeket érintette. A vizsgálat elsőrendű célja az volt, mennyivel haladták meg az I. fél­év végén a készletek a reális szükségletet jelentő kilenchavi felhasználást. A feltárt kép korántsem kedvező. A vizsgált importkészletek ugyanis az adott időpontban csaknem 64 száza­lékkal voltak magasabbak a kilenc havi felhasználásnál. Ezt a számot bi­zonyos fokig kedvezően korrigálhatja az, hogy a készletben szereplő forma­­rudak készletidő-normája 500 nap fe­lett van, végső soron azonban így is magas a szükségleten felül importált anyagok mennyisége. A készletek lerakódásának vannak objektív okai is: termelési program­módosítás, leállított beruházások miatt fennmaradt készletek stb. Nem lehet azonban figyelmen kívül hagyni azokat a tényezőket, amelye­ket a jövőben kívánatos lenne elke­rülni. Említsünk néhányat ezek közül: A raktári készleteket például a hul­lámos tágulócső-készletek esetében nem vizsgálták kellőképpen olyan szempontból, h­ogy mely készleteket lehet a devizamegtakarítás érdekében hasznosítani. A turbinaszerkesztés által megadott anyagszükséglet nem egy esetben meglehetősen bő. A szerkesztés pél­dául az egyik gyártmányhoz forma­­rúdból 4000 kg-ot rendeltetett meg, ezzel szemben a tényleges kivételezés alig haladta meg az 1300 kilót. Nem ritka az anyagok beérkezésé­nek kettős biztosítása. Bizonyos ten­gelyeket — a hazai selejtes gyártmá­nyokon okulva — külföldön is meg­rendeltek. Megtörtént az is, hogy a szerkesztés az anyag igénylésénél ki­fejezetten külföldi anyagokhoz ragasz­kodott, végül is a tényleges felhaszná­lás belföldi anyagból történt. Úgy gondoljuk, hogy megfelelő elő­relátással a hasonló, felesleges impor­tokat a jövőben ki lehetne küszöbölni. Amire feltétlenül szükségünk van, természetesen hozzuk be. De ezen felül a körültekintő im­portgazdálkodás jó szokását sem árt­­ behozni. (S­ r.) _________________________________/ Vállalati tanácsadó Aránylag sok az olyan beruházás, amelyeknek átadása-átvétele a tervév utolsó napjaira esik. Az ilyen beruházá­soknál — a beruházások és felújítások rendjéről szóló 4/ 1961. (XII. 9.) Korm. sz. rendelet végrehajtásáról kiadott 1/1961. (XII. 9.) OT-PM-ÉM sz. együt­tes rendelet 174. §. (5) és 199. §. (5) be­kezdés előírásai miatt — gyakran vitat­ják a munkálatok teljes befejezését kö­vető utolsó számla benyújtásának idő­pontját. A hivatkozott jogszabály 199. § (5) be­kezdése az utolsó számla benyújtási ha­táridejét általánosságban rögzíti, éspedig úgy, hogy azt a generálkivitelezőnek az átadás-átvételi eljárás befejezésének napjától számítva 25 munkanapon be­lül kell benyújtania a munkát finanszí­rozó bankhoz. A másik hivatkozott jog­szabályhely egyik rendelkezése szerint a tervévi megvalósításra vonatkozó szám­lákat — az egyes tervévnek „lezárása” érdekében — olyan időpontig kell be­nyújtani, hogy azok a tervévet követő év január 31-ig folyósításra kerüljenek. Abban az esetben­ tehát, ha az átadás­átvétel az év utolsó napjaiban történik, a kivitelezőnek az utolsó számlára vo­natkozó megbízást úgy kell benyújtania a bankhoz, hogy a megbízás teljesítése a tervévet követő január 31-ig megtör­ténhessék. Ez pedig — figyelemmel az építtetőt megillető 15 napos kifogásolási határidőre — csak úgy lehetséges, ha az utolsó számlát legkésőbb január 16-ig benyújtják, vagy az építtető műszaki el­lenőrének ellenjegyzésével (kollaudálá­­sával) január 30-ig. A bank természete­sen a késedelmes benyújtás esetén is előjegyzésbe veszi az utolsó számlára vonatkozó megbízást, de az ellenértékét már a benyújtás évének — tehát nem a műszaki teljesítés évének — előirányza­ta terhére teljesíti és a számlajárandó­ság 1 ezrelékének megfelelő, de leg­alább spoo­­t bírságot ró a kivitelezőre. Milyen esetekben lehet a beruházási előirányzat terhére kiegyenlített költ­ségeket „leírni”? A rohamos ütemben fejlődő technika eredményei, új találmányok vagy újítá­sok sok esetben a beruházási tervek mó­dosítását teszik szükségessé. Ezek a mó­dosítások a beruházások megvalósításá­nak különböző fázisaiban jelentkeznek. Bármilyen körben érezté­k is hatásu­kat az említett jelenségek, a kidolgozott beruházási program elvetésétől a meg­kezdett beruházás leállításáig, az admi­nisztráció tekintetében következményük egyforma: rendezni kell a beruházás megvalósításával kapcsolatban felmerült, kisebb-nagyobb összegű ráfordításokat.­­Itt természetesen csak azoknak a rá­fordításoknak a kérdésével foglalkozunk, amelyek a népgazdaság más területén nem hasznosíthatók, s így más szervek részére át nem adott berendezésekkel, létesítményekkel kapcsolatosak.) Egyes beruházók az ilyen ráfordításo­kat — a bankkal szemben fennálló tar­tozás rendezése érdekében — aktiválják, azzal a szándékkal, hogy azt követően mindjárt selejtezzék is. Ez az eljárás, amellett, hogy elvileg helytelen (aktivál­ni csak üzembe helyezett állóeszközök lé­tesítésével kapcsolatos ráfordításokat le­het), további problémákat is felvet. A selejtezett „állóeszköz” maradványérté­két ugyanis a vállalatok eredményük terhére kötelesek a Magyar Beruházási Bankhoz befizetni. Helyesen azok a beruházók járnak el, amelyek az így felmerült költségek le­írását kérik. A beruházónak a leírásra vonatkozó kérelemhez a Beruházási Kódex kifeje­zett rendelkezése szerint irányító szervé­nek írásbeli engedélyét kell csatolni ak­kor, ha a nem aktiválható ráfordítások között — nem engedélyezett, vagy megva­lósításra nem kerülő beruházás terve­zési munkáinak költsége, illetve a befejezésre nem került létesít­ménnyel kapcsolatos ráfordítás szerepel. A Beruházási Kódex értelmezésével kapcsolatban felmerült az a további probléma is, hogy a leírás engedélyezé­sére jogosult-e a beruházó közvetlen fel­ügyeleti szerve, vagy ilyen engedélyt csak az irányító hatóság adhat. A Beru­házási Kódex szövegének szó szerinti ér­telmezéséből az előbbire lehetne követ­keztetni. A befejezetlen, vagy célszerűen nem hasznosítható létesítmények ráfordítá­sainak leírása azonban a selejtezéssel gazdaságilag azonos jelenség. Tekintettel arra, hogy az így felmerült beruházási költségek esetleg a beruházónak kellően át nem gondolt intézkedéseivel kapcso­latosak, a Beruházási Bank csak olyan leírási kérelmet teljesít, amit az irántu­­­ló hatóság a maga részéről is vélemé­nyez. Pályázati felhívás bentlakásos termelőszövetkezeti mérleg­képes könyvelői oktatáson való rész­vételre A Földművelésügyi Minisztérium pénzügyi főosztálya Zsámbékon és Nagytétényben ter­melőszövetkezeti mérlegképes könyvelői vizs­gára előkészítő bentlakásos tanfolyamot szer­vez. A tanfolyamon való részvételre pályázhat­nak: I. jelenleg termelőszövetkezetben dolgozó főkönyvelők, II. jelenleg termelőszövetkezetben dolgozó beosztott könyvelők, II. a megyei és járási mezőgazdasági szak­­igazgatási szervek dolgozói, (a fenti kategóriák egyben sorrendet is jelentenek a felvételnél) akik a) képesített könyvelői bizonyítvánnyal, vagy ezzel egyenértékű képesítéssel, b) legalább 3 éves számviteli gyakorlattal rendelkeznek és c) 22. életévüket betöltötték, illetve 1964. évben betöltik. A tanfolyamra pályázhatnak a fenti sor­rendben és feltétellel rendelkező olyan sze­mélyek is, akik a tsz mérlegképes levelező oktatáson 1961. évben vagy később indultak és már egy, de legfeljebb két tárgyból vizs­gát tettek [sikertelen vizsga(ok) esetében is]. A nem termelőszövetkezeti tag, munkavi­szonyban levő pályázóknak a szállásért és ellátásért a fennálló jogszabályban meghatáro­zott térítést kell fizetniök Azon pályázóknak, akik termelőszövetkezeti szakon 1963 előtt szereztek képesített köny­velői bizonyítványt, vagy ilyennel nem ren­delkeznek, a mezőgazdasági termelőszövetkeze­tek könyvvitelének anyagából felvételi vizs­gát kell tenniök. Állami támogatással kihelyezett dolgozók a tanfolyamon nem vehetnek részt. A tanfolyam időtartama 5 és fél hónap, amely idő alatt a résztvevők a mérlegképes képesítés összes tárgyaiból (politikai gazda­ságtan, számvitel, ellenőrzés, tervezés, pénz- és hitelgazdálkodás és jogi ismeretek) előké­szítő oktatást kapnak és a tanfolyam időtar­tama alatt — fokozatosan egy-egy tárgyból — a számviteli képesítő bizottság előtt vizsgát, tehetnek, úgy, hogy az összes vizsgált sikeres letétele után a tanfolyam végeztével a tsz mérlegképes könyvelői oklevelet megkapják. A pályázatokat kizárólag erre a célra rend­szeresített nyomtatványon legkésőbb 1964. ja­nuár 15-ig az FM pénzügyi főosztály oktatási csoportjához kell beadni, illetve beküldeni. A pályázathoz szükséges nyomtatványt, amely a pályázat részletes feltételeit és a szükséges kérdőpontokat tartalmazza, a megyei tanács vb mezőgazdasági osztály tsz főkönyvelőjétől és az FM pénzügyi főosztály oktatási csoport­jától (Budapest V., Kossuth Lajos tér 11. II. em. 290.) kell igényelni. Csak olyan pályázatok kerülnek elbírálásra, amelyeket a munkáltató szerv vezetője javas­latával ellátott. (Termelőszövetkezeti pályázó­nál a járási mezőgazdasági osztály javaslata is szükséges.) 1964. évben Zsámbékon és Nagytétényben is két-két tanfolyamot szervezünk (január-feb­ruári kezdettel az első félévi, júliusi kezdettel a második félévi tanfolyamokat). A II. félévi tanfolyamokra is a fenti határidőig kell a pályázatokat beküldeni. A pályázatok elfogadásáról a Földművelés­ügyi Minisztérium pénzügyi főosztálya, a Pénzügyminisztérium Könyvviteli Tanulmányi Felügyelőségével és az intézetek igazgatójával egyetértésben dönt. FM pénzü­gyi főosztály FIGYELŐ, 1963. DECEMBER 25.

Next