Figyelő, 1963. július-december (7. évfolyam, 27-52. szám)
1963-12-25 / 52. szám
Az újító kártérítése Egy újító és egy vállalat előbb kísérleti, majd megvalósítási szerződést kötött. Utóbb a vállalat a megvalósítási szerződést felmondta, mert a kísérlet eredményét nem tartotta megfelelőnek. A megvalósítási szerződés felmondása miatt az újító kártérítési igénnyel lépett fel a vállalattal szemben. A pert a bíróság olyan kártérítési pernek tekintette, amely illetékköteles, ezért az újítót felhívta, hogy a szükséges illetéket rója le. Ez ellen a bírói döntés ellen a legfőbb ügyész a törvényesség érdekében óvást emelt. Rámutatott arra, hogy a peres felek között az újítás megvalósítására az újítási rendeletben megjelölt újítási szerződés jött létre és az újító e szerződés megszegése miatt indította meg kártérítési keresetét. Az újításokról szóló 29/1959. (V. 10.) Korm. számú rendelet 34. §-ának (3) bekezdése szerint az újítási javaslatokkal kapcsolatos minden beadvány és eljárás költség- és illetékmentes, a rendelet alapján újítással, illetőleg találmánnyal kapcsolatban folyamatba tett polgári peres eljárás illetékmentes. Az idézett rendelkezés jogpolitikai indoka a népgazdaság számára jelentős újítói mozgalomnak a támogatásához fűződő érdek. Ezt , a rendelkezést éppen ezért nem lehet csak azokra a beadványokra és eljárásokra leszűkítve alkalmazni, amelyeket az újítási rendelet kifejezetten szabályoz. Az újítási rendelet az újítás és találmány megvalósításával és hasznosításával kapcsolatos szerződés körében nem szabályoz minden kérdést, így többek között nem szabályozza a szerződés nem teljesítéséből vagy megszegéséből eredő igényeket. Nem kétséges azonban az, hogy ezek az igények is a találmányból, illetőleg újításból eredő jogok közé tartoznak. Miután vitathatatlanul megállapítható, hogy az újító kártérítési igényét a vállalattal kötött újítási szerződésre alapította és ezzel az újítással kapcsolatban érvényesítette jogát, ezért a Legfelsőbb Bíróság a törvényességi óvás eredményeként megállapította, hogy az újító keresete az újítási rendelet 34. § (3) bekezdésében megállapított illetékmentesség kedvezményére jogosult és így illeték lerovására nem kötelezhető. (Folytatás a 3. oldalról) — éppen, mert azonos értékű eszközökkel (arányosított bruttó érték esetén is) egyik helyen kevesebb, másikon több tiszta jövedelmet termelhetünk. Így van ez az érték szempontjából. Más a helyzet az árakkal. A vállalati nyereségek különbségeinek nagy részét megszüntethetjük az árképzéssel, ha nem értékarányos arányokat képezünk, hanem bekalkuláljuk az árakba az egységes kulcsú használati díjat (meg az illetményadót, de ez itt most nem lényeges), és nem engedjük meg, hogy a használati díjon felül nagyon különböző tisztajövedelem-részek maradjanak az árakban. Ezen a módon a használati díjon felüli vállalati nyereségeket meglehetősen egyöntetűvé tehetjük — legalábbis az árrendezés pillanatában. Beruházások — hitelből A két árrendezés közti időszakban azonban — éppen a Kopátsy-cikkben, és itt is kifefejtettek miatt — idővel a használati díjon felüli vállalati nyereség egyre differenciáltabbá válik. Ugyanis egyrészt a fizikai és az erkölcsi kopással összefüggő hatékonyságváltozás, másrészt a kihasználás hatékonyságának változása mindenütt más ütemű, ezért egyik helyen jobban, másik helyen kevésbé lehet növelni a használati díjon felüli tiszta jövedelmet, a vállalati nyereséget — azonos állóeszközértékre (arányosított bruttó értékre) számítva is. Ugyanilyen hatású az is, hogy minden beruházási tevékenység, amely változást visz az állóeszközparkba (akkor is, ha az érték nem változik), megváltoztatja az illető állóeszközparkkal teremthető tiszta jövedelem nagyságát. A használati díj — éppen mivel a kulcsa egységes, a keletkező tiszta jövedelem pedig nem — arra ösztönzi a vállalatokat, hogy változatlan értékű, meglevő eszközeikkel egyre több tiszta jövedelmet termeljenek a használati díjon felül. Ugyancsak az egységes kulcs miatt várhatjuk a használati díjtól azt is, hogy a vállalatok az új állóeszközöket is — egyebek közt — azzal a céllal állítsák majd be, hogy minél több nyereséget termeljenek velük az egységes kulcsú használati díjon felül. Az azonos értékű új állóeszközökkel termelhető vállalati nyereségek éppen ezért különbözők, mert a használati díj kulcsa egységes. Ez az alapja annak, hogy a használati díj rendszere nagyon jól öszszekapcsolható a beruházások hitelfinanszírozásának rendszerével a beruházások bizonyos körében (az önköltségcsökkentő, általában a racionalizálásra szolgáló beruházások területén). A használati díjon felül „vállalt” többletnyereség, vagyis a hiteltörlesztés vállalt üteme tájékoztat arról, hogy ezek az azonos rendeltetésű beruházások hol mennyire hatékonyak. Ezért ezen a szigorúan körülhatárolt területen a hitelmódszer a beruházási eszközök elosztásának funkcióját is betöltheti — egységes kulcsú használati díj esetén. (Persze erre elsősorban akkor alkalmas a hitel, ha ebben a beruházási körben költségvetési finanszírozási forrás nem áll a vállalatok rendelkezésére, tehát a vállalatok nem válogatnak a hitel és az „ingyenes” beruházási lehetőség közt.) Dr. Esze Zsuzsa Keddtől—keddig A fejlődés egészséges tünete, hogy új ipari létesítményeink nem kis hányadát vidékre tervezzük és telepítjük. Helyes ez Budapest tehermentesítése szempontjából, emellett szólnak vidéki ipari és kulturális központok kialakításához fűződő érdekek és a munkaerő-gazdálkodási szempontok is. Különös örömmel figyelünk fel az olyan létesítmények telepítésére, amelyek a nehézipar új gócaiban teremtenek könnyűipari vagy legalább fizikai jellegében könnyebb — zömmel női — munkát igénylő munkahelyeket. Egy üzem telepítésének azonban nemcsak szociális, hanem anyagbeszerzési, energetikai stb. oldalai is vannak, amelyeket helytelen lenne figyelmen kívül hagyni. A háztartási gáztűzhely-gyártás egyik csomópontját Salgótarjánban igyekeznek kialakítani. Feltételezzük, hogy a Salgótarjáni Tűzhelygyárat, amikor a gáztűzhelygyártás feladatával megbízzák, megfelelő szakemberekkel is megerősítik. Nyilvánvaló továbbá, hogy az átprofilozást sem úgy bonyolítják le, hogy a műszaki vezetők és gyakorlott művezetők odatelepítése nélkül leküldik a rajzokat, szerszámokat és az üzemet sorsára bízzák. Feltéve tehát, hogy minden egyéb intézkedést a legkörültekintőbb gonddal valósítottak meg, akkor is szóvá kell tennünk, hogy Salgótarjánban egyelőre sem földgáz, sem pedig háztartási gáz nincs. Márpedig a gázkészülék nemcsak gazdaságosság, de életbiztonság szempontjából is igen szigorú meózást követel. Arra ugyanis gondolni sem szeretnénk, hogy a gáztűzhelyt nagy sorozatban elkészítik és csak üzembe helyezéskor derül ki, hogy a gyár, kellő ellenőrzés híján, selejtet készített. Sürgősen és körültekintően meg kellene vizsgálni, hogy a meózáshoz elengedhetetlenül szükséges üzemi feltételek palackos gázzal is megteremthetők-e? Ha nem, az ellenőrzés feltételeit a gyár falain belül jó előre biztosítani kell, mivel annak azután végképp semmi értelme sem lenne, hogy a készterméket költségesen, rongálódásnak kitéve más város más üzemébe utaztassák meózásra. A gázkészülékeknek ez a kipróbálása módfelett szokatlan lenne. Habár: ahány gáz — annyi szokás. V. O. Kézenfekvő igazság, hogy devizamérlegünk kívánatos egyensúlya érdekében importgazdálkodásunkat a józan előrelátásnak, a meggondolt takarékosságnak kell irányítania. Ebből a szempontból nem érdektelen a Láng Gépgyárnál folytatott vizsgálat, amely a közvetlenül importált anyagok teljes körét, a készletező vállalatokon keresztül beszerzett importanyagok közül pedig a formarudat és a rozsdamentes lemezeket érintette. A vizsgálat elsőrendű célja az volt, mennyivel haladták meg az I. félév végén a készletek a reális szükségletet jelentő kilenchavi felhasználást. A feltárt kép korántsem kedvező. A vizsgált importkészletek ugyanis az adott időpontban csaknem 64 százalékkal voltak magasabbak a kilenc havi felhasználásnál. Ezt a számot bizonyos fokig kedvezően korrigálhatja az, hogy a készletben szereplő formarudak készletidő-normája 500 nap felett van, végső soron azonban így is magas a szükségleten felül importált anyagok mennyisége. A készletek lerakódásának vannak objektív okai is: termelési programmódosítás, leállított beruházások miatt fennmaradt készletek stb. Nem lehet azonban figyelmen kívül hagyni azokat a tényezőket, amelyeket a jövőben kívánatos lenne elkerülni. Említsünk néhányat ezek közül: A raktári készleteket például a hullámos tágulócső-készletek esetében nem vizsgálták kellőképpen olyan szempontból, hogy mely készleteket lehet a devizamegtakarítás érdekében hasznosítani. A turbinaszerkesztés által megadott anyagszükséglet nem egy esetben meglehetősen bő. A szerkesztés például az egyik gyártmányhoz formarúdból 4000 kg-ot rendeltetett meg, ezzel szemben a tényleges kivételezés alig haladta meg az 1300 kilót. Nem ritka az anyagok beérkezésének kettős biztosítása. Bizonyos tengelyeket — a hazai selejtes gyártmányokon okulva — külföldön is megrendeltek. Megtörtént az is, hogy a szerkesztés az anyag igénylésénél kifejezetten külföldi anyagokhoz ragaszkodott, végül is a tényleges felhasználás belföldi anyagból történt. Úgy gondoljuk, hogy megfelelő előrelátással a hasonló, felesleges importokat a jövőben ki lehetne küszöbölni. Amire feltétlenül szükségünk van, természetesen hozzuk be. De ezen felül a körültekintő importgazdálkodás jó szokását sem árt behozni. (S r.) _________________________________/ Vállalati tanácsadó Aránylag sok az olyan beruházás, amelyeknek átadása-átvétele a tervév utolsó napjaira esik. Az ilyen beruházásoknál — a beruházások és felújítások rendjéről szóló 4/ 1961. (XII. 9.) Korm. sz. rendelet végrehajtásáról kiadott 1/1961. (XII. 9.) OT-PM-ÉM sz. együttes rendelet 174. §. (5) és 199. §. (5) bekezdés előírásai miatt — gyakran vitatják a munkálatok teljes befejezését követő utolsó számla benyújtásának időpontját. A hivatkozott jogszabály 199. § (5) bekezdése az utolsó számla benyújtási határidejét általánosságban rögzíti, éspedig úgy, hogy azt a generálkivitelezőnek az átadás-átvételi eljárás befejezésének napjától számítva 25 munkanapon belül kell benyújtania a munkát finanszírozó bankhoz. A másik hivatkozott jogszabályhely egyik rendelkezése szerint a tervévi megvalósításra vonatkozó számlákat — az egyes tervévnek „lezárása” érdekében — olyan időpontig kell benyújtani, hogy azok a tervévet követő év január 31-ig folyósításra kerüljenek. Abban az esetben tehát, ha az átadásátvétel az év utolsó napjaiban történik, a kivitelezőnek az utolsó számlára vonatkozó megbízást úgy kell benyújtania a bankhoz, hogy a megbízás teljesítése a tervévet követő január 31-ig megtörténhessék. Ez pedig — figyelemmel az építtetőt megillető 15 napos kifogásolási határidőre — csak úgy lehetséges, ha az utolsó számlát legkésőbb január 16-ig benyújtják, vagy az építtető műszaki ellenőrének ellenjegyzésével (kollaudálásával) január 30-ig. A bank természetesen a késedelmes benyújtás esetén is előjegyzésbe veszi az utolsó számlára vonatkozó megbízást, de az ellenértékét már a benyújtás évének — tehát nem a műszaki teljesítés évének — előirányzata terhére teljesíti és a számlajárandóság 1 ezrelékének megfelelő, de legalább spoot bírságot ró a kivitelezőre. Milyen esetekben lehet a beruházási előirányzat terhére kiegyenlített költségeket „leírni”? A rohamos ütemben fejlődő technika eredményei, új találmányok vagy újítások sok esetben a beruházási tervek módosítását teszik szükségessé. Ezek a módosítások a beruházások megvalósításának különböző fázisaiban jelentkeznek. Bármilyen körben érezték is hatásukat az említett jelenségek, a kidolgozott beruházási program elvetésétől a megkezdett beruházás leállításáig, az adminisztráció tekintetében következményük egyforma: rendezni kell a beruházás megvalósításával kapcsolatban felmerült, kisebb-nagyobb összegű ráfordításokat.Itt természetesen csak azoknak a ráfordításoknak a kérdésével foglalkozunk, amelyek a népgazdaság más területén nem hasznosíthatók, s így más szervek részére át nem adott berendezésekkel, létesítményekkel kapcsolatosak.) Egyes beruházók az ilyen ráfordításokat — a bankkal szemben fennálló tartozás rendezése érdekében — aktiválják, azzal a szándékkal, hogy azt követően mindjárt selejtezzék is. Ez az eljárás, amellett, hogy elvileg helytelen (aktiválni csak üzembe helyezett állóeszközök létesítésével kapcsolatos ráfordításokat lehet), további problémákat is felvet. A selejtezett „állóeszköz” maradványértékét ugyanis a vállalatok eredményük terhére kötelesek a Magyar Beruházási Bankhoz befizetni. Helyesen azok a beruházók járnak el, amelyek az így felmerült költségek leírását kérik. A beruházónak a leírásra vonatkozó kérelemhez a Beruházási Kódex kifejezett rendelkezése szerint irányító szervének írásbeli engedélyét kell csatolni akkor, ha a nem aktiválható ráfordítások között — nem engedélyezett, vagy megvalósításra nem kerülő beruházás tervezési munkáinak költsége, illetve a befejezésre nem került létesítménnyel kapcsolatos ráfordítás szerepel. A Beruházási Kódex értelmezésével kapcsolatban felmerült az a további probléma is, hogy a leírás engedélyezésére jogosult-e a beruházó közvetlen felügyeleti szerve, vagy ilyen engedélyt csak az irányító hatóság adhat. A Beruházási Kódex szövegének szó szerinti értelmezéséből az előbbire lehetne következtetni. A befejezetlen, vagy célszerűen nem hasznosítható létesítmények ráfordításainak leírása azonban a selejtezéssel gazdaságilag azonos jelenség. Tekintettel arra, hogy az így felmerült beruházási költségek esetleg a beruházónak kellően át nem gondolt intézkedéseivel kapcsolatosak, a Beruházási Bank csak olyan leírási kérelmet teljesít, amit az irántuló hatóság a maga részéről is véleményez. Pályázati felhívás bentlakásos termelőszövetkezeti mérlegképes könyvelői oktatáson való részvételre A Földművelésügyi Minisztérium pénzügyi főosztálya Zsámbékon és Nagytétényben termelőszövetkezeti mérlegképes könyvelői vizsgára előkészítő bentlakásos tanfolyamot szervez. A tanfolyamon való részvételre pályázhatnak: I. jelenleg termelőszövetkezetben dolgozó főkönyvelők, II. jelenleg termelőszövetkezetben dolgozó beosztott könyvelők, II. a megyei és járási mezőgazdasági szakigazgatási szervek dolgozói, (a fenti kategóriák egyben sorrendet is jelentenek a felvételnél) akik a) képesített könyvelői bizonyítvánnyal, vagy ezzel egyenértékű képesítéssel, b) legalább 3 éves számviteli gyakorlattal rendelkeznek és c) 22. életévüket betöltötték, illetve 1964. évben betöltik. A tanfolyamra pályázhatnak a fenti sorrendben és feltétellel rendelkező olyan személyek is, akik a tsz mérlegképes levelező oktatáson 1961. évben vagy később indultak és már egy, de legfeljebb két tárgyból vizsgát tettek [sikertelen vizsga(ok) esetében is]. A nem termelőszövetkezeti tag, munkaviszonyban levő pályázóknak a szállásért és ellátásért a fennálló jogszabályban meghatározott térítést kell fizetniök Azon pályázóknak, akik termelőszövetkezeti szakon 1963 előtt szereztek képesített könyvelői bizonyítványt, vagy ilyennel nem rendelkeznek, a mezőgazdasági termelőszövetkezetek könyvvitelének anyagából felvételi vizsgát kell tenniök. Állami támogatással kihelyezett dolgozók a tanfolyamon nem vehetnek részt. A tanfolyam időtartama 5 és fél hónap, amely idő alatt a résztvevők a mérlegképes képesítés összes tárgyaiból (politikai gazdaságtan, számvitel, ellenőrzés, tervezés, pénz- és hitelgazdálkodás és jogi ismeretek) előkészítő oktatást kapnak és a tanfolyam időtartama alatt — fokozatosan egy-egy tárgyból — a számviteli képesítő bizottság előtt vizsgát, tehetnek, úgy, hogy az összes vizsgált sikeres letétele után a tanfolyam végeztével a tsz mérlegképes könyvelői oklevelet megkapják. A pályázatokat kizárólag erre a célra rendszeresített nyomtatványon legkésőbb 1964. január 15-ig az FM pénzügyi főosztály oktatási csoportjához kell beadni, illetve beküldeni. A pályázathoz szükséges nyomtatványt, amely a pályázat részletes feltételeit és a szükséges kérdőpontokat tartalmazza, a megyei tanács vb mezőgazdasági osztály tsz főkönyvelőjétől és az FM pénzügyi főosztály oktatási csoportjától (Budapest V., Kossuth Lajos tér 11. II. em. 290.) kell igényelni. Csak olyan pályázatok kerülnek elbírálásra, amelyeket a munkáltató szerv vezetője javaslatával ellátott. (Termelőszövetkezeti pályázónál a járási mezőgazdasági osztály javaslata is szükséges.) 1964. évben Zsámbékon és Nagytétényben is két-két tanfolyamot szervezünk (január-februári kezdettel az első félévi, júliusi kezdettel a második félévi tanfolyamokat). A II. félévi tanfolyamokra is a fenti határidőig kell a pályázatokat beküldeni. A pályázatok elfogadásáról a Földművelésügyi Minisztérium pénzügyi főosztálya, a Pénzügyminisztérium Könyvviteli Tanulmányi Felügyelőségével és az intézetek igazgatójával egyetértésben dönt. FM pénzügyi főosztály FIGYELŐ, 1963. DECEMBER 25.