Figyelő, 1973. július-december (17. évfolyam, 27-52. szám)
1973-07-04 / 27. szám
FIGYELŐ, 1973. JÚLIUS 4. XXXXV.éra 3 TERMELÉSI KÖLTSÉG - ÁR - MŰSZAKI FEJLŐDÉS A műszaki fejlődés és az árrendszer bonyolult kapcsolataiban kétirányú összefüggés áll fenn: 1 Mennyiben ösztönzi, vagy gátolja a műszaki haladást az árrendszer, az árpolitika. 2. A műszaki fejlődés nyomán kialakuló új termelési feltételek miként hatnak vissza a termelési költségek, árak alakulására. Ez utóbbira eddig kevesebb figyelmet fordítottunk. A technikai fejlődés az árakkal szemben meghatározott követelményeket támaszt: ösztönöznie kell az árrendszernek a tudományos és technikai vívmányok gyors gyakorlati alkalmazását, segítenie kell a korszerű anyagok és gyártási technológiák elterjedését, hozzá kell járulnia a kedvezőbb és nemzetközileg versenyképes gyártmányszerkezet kialakításához stb. Az árrendszernek tehát elsősorban szelektáló funkciója lenne a korszerűbb és gazdaságos fejlesztés érdekében. A korlátozott fejlesztési lehetőségeket messze meghaladó fejlesztési igények között a hatékonysági szempontok szerinti szelekció elvileg nem vitatott kérdés. Ellentmondásos ugyanis, hogy az új technika alkalmazásával is kapcsolatos termelékenységemelkedést nem követi a termelési költségek, árak csökkenése, sőt gyakran azt tapasztalható, hogy a korszerűbb technológiák alkalmazását a ráfordítások, árak emelkedése kíséri. A gazdasági reform óta alkalmazott szelektálási eszközök azonban nem bizonyultak eléggé hatásosnak. A fejlesztési döntéseknél nem mérlegelik eléggé a gazdaságos üzemeltetés feltételeit, a nemzetközileg versenyképes ráfordítási színvonal elérését. A beruházások többségénél nincs is olyan cél, hogy az új kapacitások üzemebe helyezése után a korábbi termelési ráfordításokhoz képest megtakarítást érjenek el. A beruházások gazdaságosságára vonatkozó számítások főleg annak érdekében készülnek, hogy a naturálisan meghatározott fejlesztési célokat a felsőbb szintű döntések számára, illetve a hitelkérelmek elbírálásához hatékonysági szempontból is elfogadhatónak mutassák ki. Az előirányzott termelési költségadatok (fajlagos anyag, bérköltség, rezsi, műszakszám, kapacitáskihasználás, hulladék, selejt stb.) az üzembehelyezés után, illetve az üzemszerű termelés során ritkán hasonlíthatók össze a tényleges helyzettel és az előirányzatok túllépése nemigen jár együtt az érdekeltségi, személyi követelményekkel. Nem megoldott a kockázatviselés, felelősség és a hosszabb távon jelentkező eredményekben való érdekeltség. A KORSZERŰSÉG MEGFIZETENDŐ A termelési költségek, árak alakulása szempontjából problémát okoz az, hogy végső soron többszörösen drágítja az új kapacitásokon előállított termékek árát, a beruházások üzembehelyezésénél általánosan tapasztalható határidő-elcsúszás, az előirányzatokban alátervezett kiadások jelentős túllépése, a kockázati tényezők figyelmen kívül hagyása, más esetekben pedig a biztonságos üzemeltetéshez túlzott mennyiségben előre beszerzett tartalékgépek, gépalkatrészek tartós készletezése, stb. A finanszírozás ezért csak magas nyereséghányaddal oldható meg (vagy a közvetlen állami támogatással) és a folyó költségekben az indokoltnál magasabb eszközértékek után számított eszközterheket számolnak el A beruházások üzembehelyezése után a termelés költségei akkor emelkednek szembetűnően, ha az új kapacitások indokolatlanul magas eszközlekötéssel valósulnak meg; az új kapacitások nem felelnek meg az adott terület optimális üzemméreteinek; az üzembe helyezett kapacitások fizikai értelemben nincsenek kihasználva; alacsony a műszakszám és magas az állásidő; az új kapacitások műszaki teljesítőképessége nincs hasznosítva, mert az alacsonyabb technikai szinten gazdaságosabban előállítható kis sorozatot, vagy alacsony használati értékű termékeket állítanak elő; a gépi berendezések műszaki teljesítőképességéhez viszonyítva magas a foglalkoztatottak aránya. Az új technika hatékony üzemeltetése csak korszerű termelésszervezéssel biztosítható. Ha az eszköz- és munkaerő-gazdálkodás, valamint a termékstruktúra nincs összhangban az alkalmazott technológiai színvonallal, akkor ez kifejeződik a fajlagos termelési költségek, az árak emelkedésében is. Az ilyen jellegű költségnövekedés, áremelkedés az irracionális gazdasági magatartás következménye. TÁRSADALMI OKOK NYOMÁBAN Melyek azok a tényezők, amelyek a műszaki fejlődés és az életszínvonalemelkedés folyamatában költség- és áremelkedést okoznak? Az életszínvonal emelésével, a műszaki haladással kapcsolatos célok sok esetben csak költség- és áremelések mellett valósíthatók meg. Nagyobb feszültség származna az igények tartós kielégítetlenségéből, mint ami a reálbérekkel túlkompenzált áremelkedésből adódik. A szocialista állam a műszaki színvonal emelésével párhuzamosan biztosítja, az életszínvonal általános emelkedését. (Elsősorban a bérek, keresetek, jövedelmek növelésével.) Ez is hozzájárul ahhoz, hogy a fajlagos munkaidő-megtakarítás nem jelentkezik a bérköltségek számottevő csökkenésében. A műszaki fejlődés ugyanis egyenetlenül valósul meg, s így a termelékenységemelés lehetőségei is gyakran eltérőek az egyes szakmákban, ágazatokban. A dolgozók azonban a társadalmi fejlődés átlagos ütemének megfelelő keresetre, illetve életszínvonalemelkedésre tartanak igényt. Ez általában többletbér-kiáramlást okoz és a nominálbérek emelkedése a termelési költségekben is megjelenik. A kulturáltabb és egészségesebb munka- és életfeltételek megteremtése — nehezen elkülöníthető és számszerűsíthető módon — növeli a termelés költségeit. A levegő-, víz- és talajszennyeződés, a zajártalom elleni védekezés is pénzbe kerül. Ezek a ráfordítási többletek a társadalmi igény természetes következményei. A magasabb technológiai színvonal alkalmazása, a műszaki fejlődés meggyorsítása szükségszerűen növeli a tudományos-műszaki kutatásokra, kísérletezésekre, adaptációra stb. fordított kiadásokat. Ide tartozik a magas szintű szakemberképzés, állandó továbbképzés költsége is. A szakképzettség általános színvonalának emelésével járó kiadások is emelkednek. A dinamikus gazdasági növekedés, a termelés mennyiségi és minőségi színvonalának emelése a gazdasági fejlettség bizonyos szintjén — a munkaerőforrások elapadásakor — csak a strukturális átalakulást is hozó technikai színvonal növelésével biztosítható. NÖVEKVŐ ESZKÖZIGÉNY A magyar népgazdaságban az 1960 és 1970 közötti 11 év alatt a nettó nemzeti termelés eszközigényessége a termelő szférában 3,7, a nemtermelő szférában pedig 14,3 százalékkal, az alacsonyabb eszközigényességű termelő ágazatok súlyának növekedése következtében — átlagosan 2,8 százlékkal növekedett. A népgazdasági átlagon belül különösen az alapanyagiparban, a könnyűiparban, az építőanyagiparban, az építőiparban, és a mezőgazdaságban növekedett jelentősen az állóeszköz-igényesség. Az eszközigényesség a népgazdasági ágazatok többségében a IV. ötéves tervidőszakban tovább emelkedik, a tercier ágazatokban is lassú emelkedés várható. Az eszközigényesség növekedését mutatja az 1968 óta engedélyezett egyedi nagy, illetve fejlesztési kölcsönös és hosszú lejáratú hitellel finanszírozott legjelentősebb beruházásoknál végzett vizsgálat is. A növekvő riszközigényesség fedezetének folyamatos biztosítása akadályozza a magas jövedelemszínvonal mérséklését (az árakban realizálódó tisztajövedelem színvonalának csökkentése útján történő árleszállítást). IRRACIONALITÁS A termelési költségek és az árak műszaki fejlődéssel is összefüggő emelkedése számos esetben a fenti objektív okok mellett a mi gazdálkodási körülményeinkre vezethető vissza. Ezek a tényezők részben az irracionális gazdálkodással, részben a sok kompromisszumot tartalmazó szabályozórendszerrel függnek össze. A műszaki színvonal és a termelési volumen közötti szoros kapcsolatból adódik, hogy bizonyos fejlettségi és termelési szinten csak meghatározott technológiák alkalmazhatók gazdaságosan, hatékonyan. A korszerű gyártástechnológiák nagy tőkeigénye, az értékes berendezések megfelelő kihasználása, a magas kutatásifejlesztési költségek megtérülésének biztosítása megkívánja az optimális méretű kapacitások létesítését. A nagy befektetéssel létrehozott kapacitások gazdaságos működtetése is csak optimális kihasználás, magas fokú szervezettség és jó vezetés mellett biztosítható. A beruházási döntések előkészítésének fogyatékosságai és a kivitelezés többletkiadásai is szerepet játszanak abban, hogy gyakran többe kerül az új kapacitásokon folyó nagyobb volumenű termelés, mint az elavult technológiával kisebb mennyiségben folyó gyártás. A tapasztalatok szerint indokolatlanul hosszú idő telik el a beruházások elhatározása, kivitelezése, üzembehelyezése, illetve üzemszerű működésének megkezdése között. Az összehasonlítások szerint gyakran 2— 3-szor hosszabb idő után termelnek az új kapacitások, mint a fejlett ipari országokban, s ez felesleges tőkelekötést jelent. A hosszú idő alatt előfordul, hogy korszerűtlenné válik a beruházás, mert mire megvalósul, akkorra elavul a technológia, néha a termék is. A műszaki fejlesztés (kutatás, beruházás) növekvő tőkeszükségletét nem tartalékokból, hanem a folyamatosan realizálódó jövedelmekből biztosítjuk. A fejlesztési célok, illetve igények — állami és vállalati szinten egyaránt — általában nincsenek összhangban az ilyen célra előirányzott pénzügyi fedezettel. Ezért a fejlesztések finanszírozása sok esetben áremelés útján provokálja ki a korábbi jövedelmezőségi színvonal emelését. A jövedelmezőségi színvonal emelése érdekében még olyan esetekben sem kerül sor árleszállításra, amikor a termelékenységnövekedés, a fajlagos ráfordítások csökkenése ezt lehetővé tenné. A vállalati finanszírozással megvalósuló nagyobb szabású fejlesztéseknél problémát okoz, hogy az automatikusan képződő pénzügyi fedezet — a vállalati jövedelmek jelenlegi mértékű központosítása mellett — nem elegendő a fejlesztések finanszírozására. A beruházásokra vonatkozó vállalati és népgazdasági szintű gazdaságossági számítások nagy eltérései ebből adódnak. A nagyobb szabású fejlesztést megvalósító vállalatok „eladósodása”, a fejlesztési alapok túlzott lekötése ezzel is összefügg. A költségvetés sokirányú kötelezettsége és deficites volta miatt viszont a centralizáció mértéke nem csökkenthető. (A jövedelem centralizálásának arányait a pénzügyi szempontokon kívül a központi és vállalati hatáskörök, döntési szférák célszerűnek tartott arányai is befolyásolják.) A széles körben önfinanszírozással folyó fejlesztések — a jövedelmezőségi szint emelése érdekében — gyakran áremelési törekvéseket váltanak ki. Az egyensúlyi feszültségek kifejeződnek a vevők pozíciójának a feltételezettnél erőtlenebb voltában is, így az ármelekedések elhárítására a vevői ellenérdekeltség sem hat kellően. Hozzájárul ehhez az a vállalati szemlélet is, amely a költségnövekedés saját értékesítési áraiban való továbbhárítását természetesnek, indokoltnak tartja, vagy ahol a hatósági rendelkezések ezt nem teszik lehetővé, ott az állami preferenciák, támogatások révén kívánja létrehozni az indokoltnak tartott érdekeltségi alapokat. A technológiai színvonal emelésekor az átállás, a munkaerő-kiképzés, begyakorlás miatt átmenetileg — objektív okokból — többletköltségek jelentkeznek. Nagyobb veszteségek származnak azonban abból, hogy a munkaerő-vándorlás is emeli a betanítási, üzembeállítási költségeket. Nehezen számszerűsíthető pl. az a népgazdasági veszteség, amit az idéz elő, ha a kiképzett munkaerő nem a szakképzettségének megfelelő munkát végez. Nem jelentéktelen a „teljes foglalkoztatás” vállalati értelmezéséből, a műszakilag indokoltnál nagyobb létszám megtartásából adódó többletbérköltség sem. Tulajdonképpen a szociálpolitikai, humanista szempontok és a hatékonysági követelmények konfliktusáról van szó. NÉHÁNY KÖVETKEZTETÉS A felvázoltakból az alábbi következtetések kínálkoznak. 1. Ellentmondás van abban, hogy az intenzív jellegű, a nemzetközi versenyképességet előmozdító fejlődést a gazdaságpolitika alapvető célkitűzéseként jelöli meg, a fejlesztési források jelentős részének felhasználásánál viszont a hatékony üzemeltetés szempontjai csak másodlagosak. 2. A szabályozórendszer eszközei nem kényszerítették a vállalatokat a meglevő és az újonnan létesített kapacitások gazdaságos kihasználására. A jellemzően alacsony műszakszám és az ezen belül is magas állásidő szükségszerűen növeli a fajlagos eszközköltséget. Ezt a vállalatok nem az eszközgazdálkodás megjavításával ellensúlyozzák, hanem az árakban kívánják a többletköltségeket továbbhárítani, vagy ha ez akadályokba ütközik, állami preferenciákkal kívánják biztosítani a jövedelmezőség, az érdekeltségi alapok kívánt szintjét. 3. Az eszközgazdálkodás megjavítása csak a munkaerő hatékonyabb foglalkoztatásával együtt lehetséges. A korszerű, nagy termelékenységű termelőberendezések elterjedésével kiéleződhetnek a szociálpolitikai szempontok és a hatékony munkaerő-gazdálkodás követelményei közötti konfliktusok. A racionális termelésszervezés keretében kell a feszültségek feloldására megoldást találni. 4. Az intenzív irányú fejlődést az árrendszer nem azzal szolgálja, ha a nemzeti ráfordításokat automatikusan elismeri. (Jóllehet eléggé általános a termelők ez irányú igénye.) Ahol viszont az árak nem a hazai ráfordításokra épülnek, ott sem érvényesül következetesen az áraknak a hatékonyság növelésére irányuló nyomása, mert a pénzügyi, érdekeltségi kivételezések (preferenciák, támogatások) lehetőséget biztosítanak a gazdaságtalan termelésre és a nem hatékony fejlesztésekre is. Ezen a helyzeten az árpolitika önmagában nem tud változtatni. Az árpolitika olyan mértékben képes a hatékonyabb gazdálkodásra hatni, amilyen mértékben a gazdaságpolitika elhatározásra tud jutni a gazdaságtalan termelés következetes felszámolásában és amilyen ütemben az állami átfogó tervezéssel és szelekcióval megteremthetők a hatékonyabb gazdálkodás anyagi, műszaki, pénzügyi, társadalmi és személyi feltételei. 5. A műszakilag-gazdaságilag fejlettebb országok színvonalához való közelítés időszakában — a fejlesztés és gazdálkodás jelenlegi körülményei között — a termelékenységnövekedésből adódó élőmunka-megtakarítás nem tudja ellensúlyozni azokat a többletköltségeket, amelyek a felzárkózás során felmerülnek. 6. A különböző címekben — indokoltan és feleslegesen — felmerülő többletköltségek, a műszaki fejlődés finanszírozásának terhei is megjelennek az árak világszerte emelkedő tendenciájában. 7. A műszaki színvonal emelésével is összefüggő áremelkedések ütemének korlátozása, tervszerű keretek közt tartása érdekében célszerű a műszaki fejlődés költségekkel, jövedelmekkel, árakkal való összefüggéseire irányítani a figyelmet és keresni azokat a megoldásokat, melyek a hatékonysági követelményeket, a felelősség- és kockázatvállalást, az érdekeltséget az eddigieknél következetesebben érvényre juttatják. rappné dr. Bilise Jolán Egységnyi termelésre jutó eszközérték Eszközigényesség Beruházás Beruházás előtt után Nehézipar 1,45 1,51 Feldolgozóipar 0,34 0,5$ Építés - és építőanyag ipar 6,$8 1,11