Figyelő, 1976. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)
1976-01-07 / 1. szám
2 LÉGBŐL KAPOTT MILLIÁRDOK (Folytatás az 1. oldalról) Azért csaknem félmilliárd forint bírságot, mert" mindezt nem tudják. Nem újság, hogy a levegő, vagy a víz szennyezése súlyos károkat okoz, s megszüntetésük tulajdonképpen a nemzeti jövedelem felosztható részét gyarapítaná. A környezeti károk csökkentése azonban, így csupán társadalmi szinten összesíthető, egy vállalat számára sem az ártalom, sem annak elkerülése nem befolyásolja a gazdálkodás jövedelmezőségét. A vállalatok számára gyakran nincs is más kiút, minthogy vállalják a bírságot, amikor a termelés fenntartásáról vagy bővítéséről kell határozni, és a beruházáshoz nincs elég pénz. Az alternatíva — nagyon gyakran —, hogy lemondanak a fejlesztésről, vagy szűkítik a beruházás környezetvédelmi tételeit. A bírság más számlára tartozik: termelési költségtöbblet, amit esetleg éppen a környezetvédelmi szabályok megsértésével végrehajtott termelésbővítés révén behozhatnak. (Hosszabb távra a bírság még a kötött áras és kötött támogatású vállalatoknak is az előnyösebb választás, semhogy környezetvédelemre egyszerre, egy tételben sokat áldozzanak. Az iparfejlesztés számára ez a konfliktus — ezzel számolhatunk — a 70-es években bizonyosan végig fennmarad és így a k környezetvédelmi beruházásokban aligha következik be látványos előrehaladás. Ezért józannak és célravezetőnek tarthatjuk a 70-es évek elején kidolgozott 20 éves környezetvédelmi program alapgondolatát, amely szerint egyelőre arra kell törekedni, hogy a környezeti ártalmak ne nőjenek az ipari fejlődéssel azonos ütemben, országosan maradjanak nagyjából a mai szinten, csak a kritikus helyeken csökkentve és majd a 80-as években érjük el fokozatosan a tervezett és eltűrhető mértéket. A IV. ötéves terv időszakában a környezetvédelmi eszközök gyártásában és alkalmazásában, valamennyi korábbi tervszakhoz képest lényegesen jobb eredmények születtek. (Ezt néhány központi intézkedés erőteljesen segítette. Például a levegőtisztaság-védelem hazai ipari hátterének megteremtéséről szóló 2003 (1974. I. 20.) sz. Minisztertanácsi határozat vagy az ÉVM kialakított pályázati rendszere, amelynek keretében a vállalatok levegőtisztaság-védelmi beruházásaihoz ösztönző támogatásokat folyósítottak. A IV. ötéves terv az előző időszakhoz képest, a levegőtisztaság-védelmi eszközök beruházásainál 4,4 milliárdos előirányzattal átlagosan két-háromszoros növekedéssel számolt. Levegőtisztaság-védelmi eszközök tervezett felhasználása 1971—1975 (Millió forint*) •A cikkben szereplő valamennyi adat 1972-es árakkal készült és az akkor felmérhető forrásokat vette számításba. Az azóta bekövetkezett kül- és belgazdasági változások a tervezett ütemet módosíthatják, de a 90-es célt, aligha helyesbítik. Az 1990-ig tervezett növekedéssel érhető viszont el, hogy a hazai ipar fejlődésével párhuzamosan mai ipari centrumaink és nagyvárosaink levegője ne romoljon, és 1990-re a jelenlegihez mérten tisztább legyen. Kapacitásban kifejezve ez azt jelenti, hogy a hazai iparban ma működő, óránként 16—18 millió köbméteres légtechnikai tisztító kapacitás helyett, 1990- ben 75—80 millió köbméteres kapacitású eszközpark szükséges. levegőipar A kapacitás előteremtése részben a hazai iparra vár, részben importból fedezhető. Nem mindegy természetesen, hogy mekkora és milyen összetételű lesz az import és hogy a termékcsoporton belül képesek leszünk-e exporttal ellensúlyozni. A távlati környezetvédelmi program első szakaszában, a IV. ötéves tervben a légtechnikai leválasztókból ténylegesen jelentkező szükségletet túlnyomórészt a hazai ipar szolgálta ki. A KGM, az ÉVM és a NIM vállalatai együtt mintegy 800 millió forint értékben szállították a beépített berendezéseket, 200 millió volt az import. Ez összesen csaknem egymilliárd forint, a tervezettnél 300 millióval kevesebb. Az elmaradás azonban csaknem teljes egészében az elhúzódó beruházások miatt következett be, a gyártó kapacitás a terv teljesítéséhez rendelkezésre állít. Az időszak során a szükséges tőkésimportra fordított deviza (egymillió dollár) háromszorosát sikerült a termékcsoport tőkésexportjával előteremteni. A tüzelőberendezéseit beruházásának előirányzatát a felhasználók maradéktalanul teljesítették, annak ellenére, hogy az utóbbi két évben az olajtüzelésű berendezések használatát korlátoztuk. A környezetvédelmi műszerberuházások 124 milliós előirányzatából viszont csak mintegy 70 milliós értéket valósítottunk meg. 1974 végén néhány olyan műszer, melyeket ma már mindenütt használni kellene, a felhasználóknak csupán 20 százalékánál működött. A levegő védelmét szolgáló eszközök felhasználásának tervezett bővítése tehát nem következett be maradéktalanul. Az eredmények azonban így is jóval felülmúlják az eddigieket. A legértékesebb változás pedig, hogy végre összefogottan, tervszerűen kibontakozhatott a környezetvédelem hazai ipari hátterének kiépítéséért folyó munka. Ennek eredményeként ma például hazai gyártásból szállítható a szükséges mechanikus működésű porelválasztók 50 százaléka, az úgynevezett habfázisú leválasztók és a légtechnikai segédberendezések (ventillátorok, elektromotorok, csőrendszerek) teljes mennyisége. A jó minőségű elektrofiterek nagyobb volumenű hazai gyártását kellene most gyorsabban fejleszteni. A tüzelőberendezések gyártási kapacitásával a teljes hazai igényt fedezhetjük. Itt a fejlesztés licencek tervezett vásárlásával a közeljövőben felgyorsul, s az új berendezéseik súlya 40 százalékkal kisebb lesz. A műszeriparban — s ez nagy eredmény — rövidesen elindul a legveszélyesebb porforrások folyamatos ellenőrzésére alkalmas műszerek gyártása; megkezdődött az elektrofilteres porleválasztó folyamatszabályozó automatikájának fejlesztése és két új automatikus mintavevő műszer gyártása. Kevesebb a jövedelnezbb Az ipari háttér kiépítéséről szóló kormányrendelet végrehajtásának tapasztalatait a KGM a közelmúltban összesítette. Eszerint például az utóbbi években kifejlesztett és gyártott levegőtisztaságvédelmi berendezések műszaki színvonala szinte kivétel nélkül jó, megfelel a nemzetközi követelményeknek. Nagy gond viszont, hogy a berendezéseik túl sok anyagot tartalmaznak, a nemzetközi átlagnál olykor 40—50 százalékkal is többet. Hátrány az is — a KGM összesítő jelentése szerint —, hogy elég gyakori a párhuzamos gyártás. Ezért — s mert az import is elég véletlenszerű — túl sok azonos rendeltetésű, de más elven működő konstrukció került a felhasználókhoz. A sokféle típus — típusonként néhány darab — rendszeres karbantartó hálózatát és pótalkatrész-ellátását rendkívül gazdaságtalan lenne kialakítani. Jelenleg csak az olajtüzelésű berendezések javításához rendelkezünk megfelelő karbantartó hálózattal. 70 állomás dolgozik az országban. Említést érdemel még a Szellőzőművek eddig kiépített, de nem nagy kapacitású hálózata. Az elégtelen karbantartó hálózat viszont nemcsak anyagi veszteséget okoz, hanem óvatossá is teszi a beruházókat, mert rossz a hírük a légliszitaság-védelmi berendezéseknek, hiszen sok helyen nem működnek rendesen, vagy már egyáltalán nem. A szétaprózottság különben is mindenképpen jelentősen hátráltatja a műszaki és technológiai színvonal fejlesztését. Az eddigi tapasztalatok egyértelműen mutatják — ezt hangsúlyozza a KGM említett összesítő jelentése is —, hogy a környezetvédelmi ipari háttér további gyorsabb és gazdaságosabb fejlesztéséhez az eddiginél lényegesen jobb koordináció szükséges. A hazai anyagi és szellemi erőforrások jobb koncentrációja nélkül a nemzetközi kapcsolatok bővítése is nehézkessé válna. A KGST-ben a Környezetvédelmi Tanács többoldalú szakosított célprogramjaiban, illetve több kétoldalú gépipari gyártásszakosítási egyezményben is kirajzolódott már, hogy mely termékcsoportok fejlesztése és gyártása lehet a magyar ipar hosszú távú feladata. A kéndioxidot leválasztó és a bűzmentesítő berendezések fejlesztése például ránk vár, hasonlóan a száraz porleválasztó készülékek kialakítása is. A környezetvédelmi műszerek fejlesztésének koordinálása is a mi feladatunk a KGST-tagországok között. Ennek érdekében széles körben folyik jelenleg az általunk irányított felmérő munka. A gyarapodó nemzetközi kötelezettségek és a hazai szükséglet tehát egyaránt megkívánja a hazai környezetvédelmi eszközök gyártásának egységesebb szervezését, irányítását. Ezért a KGM 1975. december 15-ével a Szellőzőműveknél létrehozta a hazai környezetvédelem komplex fővállalkozói koordinációs irodáját. A Fővállalkozói Iroda a továbbiakban nemcsak a hazai gyártást igyekszik majd összehangolni, hanem feladata lesz a fejlesztés és az import kedvező összetételének kialakítása is. Az elképzelések szerint a hazai levegőtisztaság-védelem egységes fejlesztési, gyártási és felhasználási rendszeréhez mindenekelőtt a tipizálást és a specializációt kell megteremteni. Az egységes elvek alapján szervezett gyártás és import lehetőséget teremt ahhoz, hogy a magyar ipar bizonyos termékekre specializálódva a mainál szűkebb, de lényegesen korszerűbb környezetvédelmi eszköz- és műszerparkkal jelenjen meg a KGST-tagországok, illetve a tőkésországok piacán. Specializáltabb gyártmányösszetétellel kedvezőbb feltételek adódnak nemzetközi kooperáció kialakítására is. Mindehhez természetesen csak egyetlen lépés, ámbár nem jelentéktelen, a komplex fővállalkozói koordinációs iroda megalapítása. Az iroda munkájához a tárcák egész sorának egyetértése és aktív segítsége szükséges persze, hogy a fejlesztésre fordítható vállalati és állami befektetések legjobb hatásfokát elérjük. Húsz évre elosztva ez a 4 milliárd nem tűnik soknak. A fejlesztésre szánt összeg egynegyede ráadásul forgóeszközigény. Ennek nagyságát persze indokolja, hogy egyre összetettebb berendezések gyártása folyik, amelyekhez a szükséges részegységeket, alkatrészeket esetleg tartósan raktározni kell, ameddig valamennyi összegyűlik egy-egy nagyobb berendezés megépítéséhez, vagy amíg be nem fut egy konkrét rendelés. A nemzetközi termelési kooperációk szélesedésével a következő években általában fel kell készülnünk a forgóeszközlekötési idők meghosszabbodására. A fejlesztésre szánt négymilliárd tehát valóban nem túlzottan sok, sőt bizonyos szempontból kifejezetten keveselhető. (A műszeripari fejlesztésekre tervezett összeg különösen kevésnek hat, noha igaz, hogy ebben az ágazatban mások a nagyságrendek, mint például a nehézgépiparban.) Dobozok — saurontrafikávisl A tervezett, befektetés nem sok azért sem, mert ez a szerteágazó, sokrétű program, az eddig és ezután befektetett milliárdokkal együtt kitűnően hozzáilleszthető a népgazdaság jelenlegi legfontosabb, legidőszerűbb feladataihoz: a termékszerkezet korszerűsítéséhez és a tőkés export növelésének teendőjéhez. Kérdés persze, hogy a magyar ipari háttér vajon mennyire van a nemzetközi élvonaltól. A környezetvédelmi eszközök gyártása az egész világon újabban felfutó iparágnak számít, tehát — sok szakember véleménye szerint — elmaradá _sunk nem lehet jelentős. Egy-két területen beszélhetünk néhány esztendős elmaradásról, de valamennyi _ fontosabb témában ugyanakkor már folyik is a fejlesztés a hazai kutatóintézetekben és az iparban. A kénleválasztás nagyipari módszereit például a tüzeléstechnikában még sehol sem dolgozták ki általánosan bevált színvonalon. Itt a kutatás és a kísérletek iránya nálunk is megfelelő. Vagy például a ma gyártott legkorszerűbb elektrofiltereknél a nemzetközi élvonalban az automatikus szabályozást oldották meg. Idehaza a fejlesztés fő feladata most ugyancsak ennek meghonosítása a hazai elektrofilter-gyártásban. Ehhez rendelkezünk is a megfelelő adottságokkal. A környezetvédelmi eszközöknél az utóbbi évtizedben, általában a szabályozástechnika és a műszerezettség fejlődött nagy léptekkel. Műszaki tudásban és a gyártási lehetőségekben itt sincs jelentős elmaradásunk. Egy-két licenc, vagy know-how megvásárlásával, egyegy kiválasztott profilban rövid idő alatt a legjobbak közé kerülhetünk. A mai mérőműszerek legjobbjai az utóbbi 4-5 évben jelentek meg a piacon. Ezeknél az az új, hogy az eddig gyártott műszereket a számítástechnikával párosítva folyamatos és automatikus működésű mérő-ellenőrző rendszerekké kapcsolták össze. (Az első ilyen rendszerek a Ruhr-vidéken és a Szajna völgyében működnek.) E rendszerek néhány elemét viszont már készíti a hazai ipar is, egyedi gyártmányként, és néhány más, ezekhez a rendszerekhez szükséges műszer gyártásának megszervezése sem okozna gondot a magyar műszeriparnak, vagy számítástechnikai iparnak. Több magyar műszer, ebben a profilban (pl. a Labor MIM, a Radelkis gyártmányai) világszínvonalon áll. Irántuk a kérésiét — keleten és nyugaton egyaránt — máris jelentős. Ezek a műszerek és műszersorok (a fejlesztés alatt állókkal együtt) alkalmasak arra, hogy például tőkés termelési és értékesítési kooperációt építsünk rájuk. Ez lehet szakosításon alapuló termékcsere, vagy közös rendszerek gyártása a legjobb elemekből. (ALabor MIM műszereire például így köthettünk a közelmúltban a szovjet iparral hosszú távra szóló szakosítási egyezményt: a gyár komplex műszersorokat szállít majd a Szovjetunió környezetvédelmi állomásaihoz. A gyár folyamatos működésű porszondájának licencét pedig a közelmúltban vásárolta meg egy NSZK cég.) További lehetőség: e műszerek, műszersorok és kis számítógépeink segítségével a hazai gyártású leválasztó- és tisztítóberendezések szabályozását, műszerezettségét javíthatnánk. Komplett rendszereket alakíthatnánk ki, adott technológiák (erőművek, cementgyárak, öntödék) szennyezésének megszüntetésére. A ciklonok, multiciklonok, de még az elektrofilterek is tulajdonképpen nagy dobozok, összeszerelt fémlemezek magas anyaghányaddal. Ezt a lemezmegmunkáló kapacitást (amely hazánkban elég tekintélyes) sokszorosan jobb hatásfokkal használhatnánk fel, ha a műszeripar és a számítástechnika termékeivel kombinálva a mechanikus elemeket korszerű, értékes, keresett új termékeket konstruálnánk jól szervezett hazai kooperációval. Az ilyesmi — a vállalatokat és a gyártmányokat „összehozni” — már igazi fővállalkozói program lehet. A környezetvédelem és ennek alapvető részét képező levegőtisztaság-védelem hazai ipari hátterének kiépítése tehát nem tekinthető csupán elkerülhetetlen kiadásnak, vagy a környezeti ártalmakból eredő veszteségek csökkentésére hozott intézkedésnek: ez az ipari háttér nemcsak tiszta levegőhöz juttathat bennünket, hanem új és jövedelmező exportlehetőségekhez is hozzásegítheti a népgazdaságot. Gerencsér Ferenc Leválasztók 1320 Tüzelőberendezések 3000 Műszerek 124 összesen 4444 Az ipari háttér becsült fejlesztési igénye 1971—1990 (Millió Ft) I.A választókra 1800 Tüzelőberendezésekre 2100 Műszerekre 180 Összesen 4080 GAZDASÁGPOLITIKAI HETILAP FŐSZERKESZTŐ: dr. Garam József FŐSZERKESZTŐ-HELYETTES: dr. Fobinus János és dr. Varga György SZERKESZTŐSÉG: 1355 Budapest V., Alkotmány u. 10. Telefon: 312-553, 311-564, 117-064, 311-302 Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat 1958 Budapest Vill., Blataa Lujza tér 1—3. Telefon: 343—100, 142—220 Felelős kiadó: Csollány Ferenc igazgató. Hirdetések felvétele: a Hírlapkiadó Vállalat reklámszolgálatánál. Telefon: 142—654 Előfizetési díj egy évre 96 forint. Belföldön terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalban, a kézbesítőknél, a Posta hírlapüzemében és a Posta Központi Hírlapirodájánál (1900 Budapest VI., József nádor tér 1.) Külföldre a Kultúra Könyv és Hírlap Külkereskedelmi Vállalat terjeszti. (1389 Budapest, 149) Készönt8 Szikra Lapnyomdában. INDEX. um FIGYELŐ, 1976. JANUÁR 7.