Figyelő, 1985. január-június (29. évfolyam, 1-26. szám)

1985-03-28 / 13. szám

ÁLLÁSHIRDETÉSEK 6 . Gyorsfénykép a munkaerőpiacról A munkaerőpiac néhány jellemzője (a kínálat, de főként a kereslet néhány sa­játossága) bizonyos mértékig visszatük­röződik az álláshirdetésekben, még akkor is, ha a kínálatinak csak a töredéke, s a keresletnek is csak egy része jelenik meg e hirdetésekben. A budapesti­ Népszabad­ságban 1983 júniusában és 1984 szeptem­berében megjelent álláshirdetéseket hol-A „minta” megoszlása fontosabb jelentésgyártókat keresnek . Mindkét időpontban kiugróan magas azoknak a hirdetéseknek a száma, ame­lyekben számviteli-ügyviteli-adm­iniszt­­ratív munkára (is) keresnek dolgozókat. Ez azért meglepő, mert az elmúlt évek­ben a gazdaság szervezeti rendszerében olyan változások kezdődtek, amelyektől az ilyen jellegű munkaerő-keresetlet csökkenése várható. Ez nem következett be. Igaz, az úgynevezett „fehérgalléro­sok” számának és arányának emelkedése világjelenség. De a fejlett országokban ez nagyobbrészt a szolgáltatóiparban dol­gozók és sokkal kevésbé a kifejezetten ügyviteli munkát végzők számának emelkedéséből adódik. A számviteli­ügyviteli dolgozók iránti nagy kereslet mindenképpen figyelemre méltó jelen­ség; egyik megnyilvánulása a társadal­mi munkaszervezet elbürokratizálódásá­nak, s feltehetően összefügg a gazdaság­irányítás és ellenőrzés adminisztratív jellegű erősödésével. Ez a fajta irányí­tás ugyanis nagymértékben a jelentések­re, a beszámolókra, a kimutatásokra, a bizonylatokra támaszkodik. Nyilván sze­repet játszik a túlcentralizáltság is, a különböző szervezeteknek való aláren­deltség is, hiszen a szervezeteik gyakor­ta azonos szemponttok szerint összeállí­tott kimutatásokat és jelentéseket kér­nek. Az ügyviteli-adminisztrációs munka túlburjánzásában valószínűleg jelentős szerepe van a vállalatok belső szervezeti felépítésének, illetve szervezetlenségé­nek. Például: a nagyvállalatok túlságo­san soklépcsős irányításának, illetve an­nak is, hogy az adminisztrátorok, illetve az­ ügyintézők „túlspecializálódtak”. Csökkentené e munkahelyek létszám­szükségletét a jobban megfizetett „fre­­gott” ügyintézők alkalmazása, de ezt a bérszabályozás még manapság­­ sem teszi lehetővé. (Érdekes jelenség, hogy né­hány­ kisszervezet, szövetkezet hirdeté­sében már megjelent, több munkakört ellátók számára nagyobb a kereseti le­hetőség.) Figyelni kell egyéb lehetséges össze-­­ függésekre is. Az ügyviteli munkakörök elnőiesedésével visszaesett a foglalkozá­sok társadalmi presztízse és rendkívül alacsonyak a kereseti lehetőségek. (A számviteli, a pénzintézeti és az ügyviteli foglalkozásúak havi átlagkeresetei­­már 1980-ban is közel estek a betanított munkásokéhoz.) Az ügyviteli munka azért sem vonzó, mert nagyrészt mono­ton, helyhez kötött tevékenység, amely kevés önállóságot követel és szinte sem­mi előmeneteli lehetőséget sem nyújt, miközben e munkakörök betöltéséhez többnyire középfokú képzettséget köve­telnek a munkáltatók. Vagyis: akiinek módjában áll, az érdekesebb és jobban fizető munkát keres magának, az után­pótlás viszont nehézkes, mert már a nők körében is gyakorlatilag teljes foglal­koztatásról beszélhetünk. Sofőrök és diplomások A számviteli-ügyviteli munkavállalók mellett leginkább szakképzett fizikai dolgozókat keresnek a munkáltatók az újsághirdetésekben. Mindkét időpontban — tehát 1983 szeptemberében és 1984 júniusában is — ez a két kategória teszi ki a kereslet kétharmadát. A különböző szerelők és műszerészek iránti kereslet hoztam fel. Mindkét időpont jellemzője, hogy az állást kínáló hirdetések száma majdnem tízszerese az állást keresőké­nek. És ez csak jelzése annak, hogy a ke­reslet többszörösen is meghaladja a kí­nálatot, ugyanis az állást keresők vi­szonylag ritkán hirdetnek, éppen a bő­séges munkahelykínálat miatt. szakmai-foglalkozási csoportok szerint a legnagyobb (villany-, gáz-, víz-, fűtés- és autószerelők stb.), majd a vasipari szakmák következnek (lakatos, hegesztő, stb.). Jelentős az­ építőiparhoz kapcsoló­dó szakmák iránti kereslet is (kőműves, ács, asztalos). Az álláskínálatok között a szakképzett kereskedelmi eladók és a különböző nyomdaipari szakmák fo­rdul­­hultak még elő nagyobb számban. Érde­kes, hogy a személygépkocsi-vezetők iránt meglehetősen mérsékelt a kereslet, ami a hivatali gépkocsik számának további csökkenésével függ össze. Viszonylag mérsékelt az „egyéb fizikai dolgozók” iránti é­s az újsághirdetések­ből kitapintható — kereslet. Ez inkább abból következik, hogy a vállalatok és az intézmények e kategóriában a hirdeté­seknél hatásosabbnak vélik a kapura ki­tett táblát és a közvetítést. Nehéz megítélni a műszakiak iránt megnyilvánuló keresletet. Az ezzel kap­csolatos hirdetések száma ugyan jelentős, de diplomásokat viszonylag ritkán keres­nek, közülük is inkább az üzemmérnö­kök iránt érdeklődnek a munkáltatók. Közgazdászok és jogászok szerepelnek még említésre méltó számban a hirde­tésekben, ám egyéb diplomásokat csak elvétve keresnek. (Mindkét időpontban az összes hirdetés mintegy 10 százaléká­ban kerestek diplomásokat.) Más ada­tokkal, illetve a mindennapi tapasztalat­tal egybeesik tehát a következtetés­ ,a diplomás munkaerő kereslete és kínálata a fővárosban meglehetősen kiegyenlített, illetve néhány szakma esetében állandó­sult a túlkínálat. A hirdetések­­között ma már rendsze­resek a vezetői beosztásokkal kapcsola­tos pályázatok. A Népszabadságban fő­ként osztályvezetőket (esetleg főosztály­­vezetőket) keresnek, a magasabb beosz­tásokra vonatkozó pályázatokat inkább más lapok (pl. a Figyelő) hozzák. Első­sorban mérnököket és közgazdászokat keresnek vezetői beosztásba — mindkét feldolgozott időszakban 2-3 százalék volt az ilyen hirdetések aránya. Ami pedig e hirdetésekből kiolvasható, munkaerő-kínálatot illeti: valójában ez nem is igazi kínálat, mert nem a „sza­bad” munkaerő „fölkínálkozása”, inkább csak az állásváltoztatási szándékok jel­zése. Az iskolázottabb s emiatt is­­ moz­gékonyabb rétegek próbálnak így jobb­­an fizető) állást szerezni, s az emiatt hirdetők között mindkét időpontban 30 százalék körüli a diplomások aránya. Sokan vezetői, illetve tanácsadói mun­kakörre pályáznak, ami arra utal, hogy a jelenlegi munkahelyükön nem látják az ilyen arányú előrehaladás lehetőségét. Más hirdetésekből még arra lehet követ­keztetni, hogy a munkahely változtatási szándék a rossz munkahelyi légkörre ve­zethető vissza. A nem diplomások közül főleg a többféle szakképzettséggel, illetve szakiméval rendelkezők próbálnak így jobban fizető, vagy érdekesebb munkát találni, továbbá — és elsősorban a nők — rövidített munkaidőt vagy otthon vé­gezhető munkát keresnek. Másfél évvel ezelőtt az állást kínáló hirdetéseket egyfajta igénytelenség s bi­zonyos — jól észrevehető — mennyiségi szemlélet jellemezte. Az akkori hirde­tésekben többnyire csak az elvégzendő munkát jelölték meg, esetleg a képzett­ségre való utalással (például: „statisz­tikust, középfokú végzettséggel felve­szünk”). A szakképzett fizikaiaknál egy­szerűen csak a szakmát jelölték, s még a kvalifikáltabb munkaerőt kereső hir­detésekben sem tartották szükségesnek, hogy a betöltendő munkakörről bővebb információkat­ közöljenek. (Például: „X vállalat felvételre keres gépészmérnököt, építészmérnököt, vegyészmérnököt, pénz­ügyi előadót”.) A tavaly júniusban meg­jelent Népszabadság-hirdetések több in­formációt adnak. Részben bizonyos kö­vetelményekhez kötik az alkalmazást —, viszonylag sok munkakörben kívánnak nyelvtudást, néhány esetben két szak­mát, illetve csakis a próbaidő értékelése utáni véglegesített, stb. —, másrészt a munka vagy a munkakörülmények von­zó, vagy vonzóinak várt jellegzetességeit emelik ki (kísérleti, egyedi munkát ígér­nek a műszerészeknek, önálló munkakört az ügyviteli területen, rugalmas munka­időt, stb.) Fel­tűnő, hogy a szövetkezetek és a kisszervezetek hirdetései sokkal pontosabbak, több információt tartal­maznak és általában magasabb követel­ményeket támasztanak, mint az állami vállalatok által feladott hirdetések. Tíz év után havi hatezer Az állást keresők túlnyomórészt mind­két időpontban férfiak, de 1984-ben vala­mivel több a nő, mint egy évvel azelőtt. Többen mondják ki, hogy „magas kere­setet” kívánnak, de sok hirdető érdekes munkát és rugalmas munkaidőt sze­retne. A nők szinte kizárólag az otthon végezhető munka, illetve a rövidített munkaidő reményében hirdetnek. Né­hány esetben házaspárok remélték, hogy mu­nkahelyváltoztatással önálló lakáshoz juthatnak, s ezért jelentették meg a hir­detéseiket. A hirdetések szűkszavúak és általában kevés információt hordoznak. Megpró-jelzi a Fővárosi Tanács illetékes fő­osztálya, hogy a pedagógusok körében a pályaelhagyások korábbi — és évenkénti — 2-3 százalékos aránya az utóbbi idő­ben növekszik. (Pedig már e 2-3 száza­lék sem volt kevés, a fővárosban ugyanis, nem számítva az egyetemeket és a főis­kolákat, 30 ezer pedagógus, illetve peda­gógiai munkakörben foglalkoztatott ne­velő dolgozik.) Jelzi a Munkaügyi Kutatóintézet — a fővárosi munkaerőpiac jellegzetességeit vizsgálva —, hogy az utóbbi években fel­tűnően sok, s évről-évre egyre töb peda­gógus kényszerül a pálya elhagyására. Pedig — mondhatnák sokan — az utób­bi években kétszer is volt központi bér­emelés. Legutóbb 1984 szeptemberében 10 százalékos, s ehhez jött még idén ja­nuárban az évenként esedékes — s a fő­városban ezúttal átlag 6 százalékos — béremelés is. Néhány hónap leforgása alatt tehát összesen és átlagosan 16 szá­zalékos emelés. Bármelyik szakma meg­irigyelhetné ... Így jutottak el például a fővárosi álta­lános iskolák oda, hogy a következő tan­évben már(!) 4500-5500 forint havi bért is kínálhatnak a felsőfokú végzettségű tanároknak, feltéve, ha legalább 10-15 éve vannak a pályán . . . Számoljunk csak gyorsan: 15 évi gyakorlat a diploma meg­szerzése után többnyire a 33-40. életévet jelenti. S jó esetben máris elérhető a havi 5500 forintos fix, amihez még három­­évenként 250 forintos emelést garantál­nak. (A szóban forgó kategória bértarifája egyébként 4100 és 10 500 forint között mozog, vagyis ez esetben az úgynevezett „bérbeállási szint” mindössze 14-15 szá­zalékos. Mellesleg — ha már szóba ke­rült a bértarifa —, a pedagógus-bértáb­lázat valami egészen különleges talál­mány. Például: a minden képzettség és képesítés nélküli pályakezdő „pedagógu­sok” — vagyis a képesítés néküliek — havonta maximum 3700 forintot kaphat­nak. A legmagasabb képesítésű, s több­nyire a középiskolákban kezdő tanárok induló bére ugyancsak 3700 forint. Az előbbieket háromévenként és automati­kusan megillető béremelés mértéke 200 forint, az utóbiak esetében ez kerek 1­50 forinttal több ...) A pedagógusok pályaelhagyása azonban nemcsak az anyagiakra vezethető vissza. A fővárosi pedagógustársadalom na­gyobb részét kitevő általános iskolai ta­nítók és -tanárok munkaidő-kihasználtsá­ga napjainkra 120 százalékos, miközben a kötelező óraszámuk 77 százalékában tartanak csak a szakuknak megfelelő háttam „mögéjük pillantani” úgy, hogy — egyik munkatársammal — összesen 60 vállalatnál, illetve szövetkezetnél ér­deklődtünk az ajánlatok megjelenése után egy héttel, a további részletek iránt. Mindenekelőtt­­kiderült, hogy egy hét alatt mindössze két műszaki és négy —a­­középfokú végzettséget igénylő — köz­­g­azdasági munkakört sikerült csak be­tölteni. Kiderült továbbá, hogy a válla­latok és az intézmények általában 5-6 ezer forint közötti fizetést ígértek a­ fel­sőfokú műszaki végzettséget igénylő munkaköröknél (többnyire 10 éves gya­korlati időt megjelölve). A várható pré­mium évi 3 ezertől 20 ezer forintig ter­jedt. Néhány esetben előre jelezték, hogy az anyagi fizetségről csak személyes megbeszélés után nyilatkoznak. (A szö­vetkezeteknél jóval nagyobb összegeket helyeztek kilátásba, viszont általában a munkafeladat is igényesebb volt és ér­dekes, hogy a középfokú műszaki vég­zettségűek számára ugyanolyan keresetet ígértek, mint a diplomás mérnököknek.) Kiderült az is, hogy a diplomás köz­gazdászokkal szemben mintha igénye­sebbek lennének a vállalatok. Több esetben is kézírásos önéletrajzot kértek, kíváncsiak arra is, hogy nappali, esti, vagy levelező tagozaton végzett-e a je­lentkező, és gyakran jelezték, hogy csak­is a személyes megbeszélés alkalmával szolgálnak bővebb felvilágosítással. (A kereseti ígéretek a közgazdászok eseté­ben nagyjából ugyanolyanok voltak, mint a mérnökök mnnál. Elhangzottak 4-4,5 ezer forintos állásajánlatok is, de kizárólag a két-három éves gyakorlattal rendelkező pályakezdőknek címezve.. És míg egy személyes tapasztalat: a­ szövetkezetek nemcsak, hogy többet ígérnek a jelent­kezőknek, de alighanem jobban válogat­nak is a jelentkezők között. Legalábbis erre utal, hogy a diplomás érdeklődők­kel általában az elnök tárgyalt, néha már telefonon is, s ha esetleg nem, ak­kor is az elnökhöz kérték a személyes jelentkezést. Molnárné Venyige Júlia órákat. A többi idő (munkaidő) elmegy a szakkörökre, a korrepetálásra, a külön­böző ügyeletekre stb. S mindezen felül a mértéktelen mennyiségű adminisztráció, az otthoni felkészülés a másnapi órákra, a dolgozatok javítása és megannyi mi­egymás. Van persze túlóradíj is. Maxi­mum 40, azaz negyven forint, annak a nyelvtanárnak is, aki ma már óránként 150-200 forintnál kevesebbért nem vállal magántanítványt.) És ez még mindig nem elég. A Munka­ügyi Kutatóintézet — mert mélyebbre ásott — megállapította, hogy 10-15 éves gyakorlat után is jellemző tünet a pálya­­elhagyás, mert a pedagógusok egyszerűen elfáradnak és kilátástalannak ítélik a további munkájukat. Idézet az intézet ku­tatási jelentéséből: sokan panasz­kodnak a rossz munkahelyi légkörre, ar­ra, hogy egyre rosszabb adottságú és ké­pességű gyerekek kerülnek az iskolákba, hogy a családok nevelési tennivalóikat egyre inkább az iskolákra és csakis a pe­dagógusokra hárítják, akik viszont sem­mi érdemleges fegyelmezési eszközhöz nem nyúlhatnak. “Ha esetleg a rosszul ne­velt, nehezen fékezhető kamaszokkal szemben kicsit is erélyesebb módszereket alkalmaznak, akkor rendszerint elma­rasztalják, esetenként meghurcolják őket. Változatlanul sok a panasz az adminiszt­rációs tennivalók és az úttörőmozgalom formalitásai miatt.” Vegyük ehhez még hozzá, ho­gy a peda­gógust — legalábbis az általános iskola alsó tagozatában — gyakorlatilag meg­fosztották a buktatás lehetőségétől. A művelődési­­miniszter 121/1984. számú utasítása szerint: „az általános iskolák 1—3. osztályos . . . tanulói közül azokat, akik a tantervi követelmények teljesíté­sében olyan mértékben elmaradtak, hogy az elmaradásuk a tanítási órákon nem szüntethető meg, a hiány pótlásáig kor­­repetálni kell.” Tehát nem buktatni, ha­nem korrepetálni, a „hiány pótlásáig”. Mit tehet a pedagógus? Vagy korrepetál — mindaddig, amíg ideje, energiája és idegrendszere engedi —, vagy fütyül az egészre és csak a következő évben buk­tat — de akkor is csak módjával, mert a buktatási statisztikára mindig is vi­­gyázni kell! —, vagy megunja az egészet és otthagyja a pályát. Ez esetben a mun­kaközvetítők inkább csak a könyvtárakat és a művelődési házakat ajánlhatják szá­mára, semmivel sem jobb fizetési felté­telekkel. Ezért aztán „valószínű — álla­pítja meg a Munkaügyi Kutatóintézet je­lentése —, hogy sokan egészen más pá­lyákon, a szakmától teljesen idegen mun­kakörben helyezkednek el”. —­tes Menekülő pedagógusok Szakmai-foglalkozási csoport állást keresők álláskínálat (százalék) Műszaki (mérnök, technikus, szervező) 35,0 34,9 13,6 11,3 Közgazdász, jogász 10,0 6,4 2,9 3,7 Egyéb diplomás 7,0 9,6 1,2 0,5 Számviteli-ügyviteli adminisztratív 15,0 19,0 33,0 32,3 Szakképzett fizikai 11,0 19,0 33,8 33,2 Egyéb fizikai (állást keresőknél „egyéb”) 22,0 11,1 13,0 16,2 Pályázat vezetői állásra (osztályvezetőtől felfelé) — — 2,5 2,8 összesen: 100,0 100,0 100,0 100,0 • A lap ugyanis két — fővárosi és vidéki — kiadásban jelenik meg. 1985. MÁRCIUS 23.

Next