Figyelő, 1988. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)
1988-01-07 / 1. szám
Nem tudni pontosan, mekkora a szoftverpiac. Piac-e egyáltalán? Mert kereslet ugyan van, kínálat is van, de hát... Magyarországon a vásárló mindabban, ami számítástechnika, „fekete dobozt" lát, hiszen nem ért hozzá, különösen nem a szoftverhez. S azt, hogy a vevő nemigen ért hozzá, az eladó is jól tudja, nemegyszer ki is használja, így aztán amolyan „bizalmi válság”fele van a számítástechnikusok meg a vásárlók között. Ha a krónikás elhatározza, hogy cikket ír napjaink hazai szoftverkereskedelméről, akkor tudja, hogy a bevezetőben illik tájékoztatni az olvasót, mondjuk például a forgalom nagyságáról. Megpróbál tehát adatokat keresni, s itt mindjárt zavarba jön. Fogadja el a Számítástechnikai statisztikai zsebkönyv adatát, miszerint 1986-ban 943 millió forint volt a számítástechnikai intézmények szoftverből származó értékesítési árbevétele? De a táblázat mellett ott áll az is, hogy „nem tartalmazza a belföldi társaságok adatait”, azaz a gmk-kat, pjt-ket stb. Namármost, ők mennyivel részesednek? Tíz százalékkal vagy negyvennel? A becslések ugyanis e határok között mozognak. Az mindenesetre tény, hogy szerepük egyáltalán nem elhanyagolható e piaci szegmensen. Aztán meg az is eléggé köztudott számítástechnikus berkekben — de már nemcsak ott —, hogy a programok egy része „kézen-közön” terjed, ami persze nem kereskedelem, s adatainak is inkább egy másfajta „felderítő” statisztikában lenne a helye, de szintén nem hagyható figyelmen kívül, ha erről a témáról szólunk. A szoftver csak akkor lesz áru, eladható termék, ha megfoghatóvá, a szó szoros értelmében kézzel foghatóvá válik, azaz valamilyen adathordozóra — mágneslemezre, mágnesszalagra, kazettára kerül, és használati utasítást, leírást, úgynevezett dokumentációt mellékelnek hozzá. Vagyis a vevő minden módosítás nélkül használni tudja. Hogyha eladás után egy-két modult még hozzá kell tenni, itt-ott egy kicsit átírni, paramétereket átállítani, akkor csak az úgynevezett célszoftver kategóriába sorolható, hiszen ki tudja megmondani, hogy a hozzátett rész a termék értékének 10 százaléka-e vagy nyolcvan? A szoftver „megfoghatatlansága”, az áruszoftver és a célszoftver közötti megkülönböztetés egyébként sajnos jó alapot ad a vásárlók megtévesztésére — hogy ne mondjam, átverésére — is, hisz a nagyobb profit reményében a szoftverkészítőnek érdekében áll az egyszer már megírt és eladott programot némi „átfestés” után célszoftverként újra eladni. Az utóbbit pedig éppen egyedi, speciális jellege miatt a piac mindig többre értékeli. A hazai szoftverkereskedelem mechanizmusa csupán két-három évvel ezelőtt a sokszor — és nem alaptalanul — szidott Commodore 64-es mikroszámítógépek beáramlásakor körvonalazódott. Hiszen, ha visszatekintünk, tíz évvel ezelőtt a hazai számítóközpontok többségében még bérmunkát — programok bérfuttatását — végeztek, nem volt rossz üzlet, ugyanazt az anyagkönyvelő programot kis eltérésekkel 40-50 vevőnek is el lehetett adni. A szoftver nem volt kereskedelmi termék. Legfeljebb a nagyobb számítógépekkel dolgozó vállalatok — például a Számítástechnikai és Ügyvitelszervező Vállalat vagy az Építésgazdasági Szervezési Intézet oszágos hálózata — vásároltak olyan külföldi szoftvereket, például adatbázis-kezelőket, a távadat-feldolgozást vezérlő programcsomagokat, amelyeket nagy számban adtak el a világon. A miniszámítógépek tömeges megjelenésekor — öt-hat évvel ezelőtt — ugyan már némileg változott a helyzet: 30-40 géptulajdonos is megvette ugyanazt a programcsomagot, de az igazsághoz tartozik, hogy ez a gépkategória igen rövid életű volt a magyar számítástechnika történetében, kivéve talán a Központi Fizikai Kutató Intézet által gyártott TPA számítógépeket. Ezek esetében azonban a szoftverek eladását is egyedül a KFKI tartja a kezében. Ilyen „történelmi” előzmények után jutott el a magyar számítástechnika a Commodore-korszakhoz: több mint tízezer gép került a vállalatokhoz és szoftver is kellett, hogy használhatók legyenek. Elkezdték árulni e programokat, gmk-któl a nagyvállalatokig, mindenki, aki tudott BASIC-ül, és kikiáltották őket terméknek. Igen, kikiáltották, mert ugyan milyen termék az, amelyiknek nincs használati utasítása, a programok hibái miatt több száz vásárlótól jönnek a reklamációk, ráadásul a Commodore 64-es kis teljesítménye hamar csalódást okozott a gép használóinak, nemegyszer ezért is a szoftvert hibáztatták. Szóval, amennyivel előre vitte a szoftverkereskedelem kialakulását a Commodore 64-es, anynyival vissza is vetette. Ezután érkeztek meg a professzionális személyi számítógépek, a PC-k. Ezektől persze szintúgy többet vár el a hazai gépvásárló, mint amire képesek, de azért néha már sikerül eltalálni a gép teljesítményének megfelelő feladatot is. 1987 végén becsülhetően tízezernél több PC-t használtak Magyarországon — ez pedig azt is jelenti, hogy egy-egy PC-programra öt-hatezer potenciális vevő van. Ez már olyan nagyságrend, hogy beszélhetünk a PC-szoftverek kereskedelméről, mégpedig a mintát a fogyasztói szférából véve: nagykereskedelemről és kiskereskedelemről. (Összeállításunk a 4. oldalon.) Szoftverkereskedelem A HARDVER ÁRNYÉKÁBAN A SZÁMÍTÓGÉPEK és a SZÁMÍTÁSTECHNIKAI szakemberek számának alakulása* GAZDASÁGPOLITIKAI HETILAP A szoftver „mikrovilága” Az elmúlt év novemberében rendezett Software ’88 kiállítás kapcsán a PC Mikrovilág című számítástechnikai hírlap összeállítást közölt a hazai szoftverkereskedelemről. Elég annyi: számítástechnikusok mondták, írták saját szakmájuk „mikrovilágáról", Magyarországon, 1987-ben: „A vevő jelen pillanatban rohangál! Először rohan a számítógép után, begyűjt különféle ajánlatokat, elemzi őket, majd választ; azután elkezd rohangálni a szoftver után még nagyobb körben, elmegy egy csomó kis- és nagyvállalkozáshoz, azután ha megvan a szoftver, rohangál a karbantartásért és más szolgáltatásokért. Szóval a vevő, mint pók a falon, rohangál, és boldog lenne, ha csak egy helyre kellene elmennie!” „... olyan kereskedőházat hiányolok, ahová, ha bemegyek, és egy bizonyos alkalmazásra keresek programcsomagot, akkor megtalálom azt a nyolcféle szoftvert — többek között a Videotonét, az SZKI-ét és akármelyik kisszövetkezetét —, amely az adott feladatot megoldja. És akkor ráadásként van mondjuk egy megfelelő szakértelemmel rendelkező eladó is, aki segít választani.” „... felesleges, hogy minden három-öt fős team önálló fejlesztésekbe kezdjen, ami — már bocsánat — jelentős százalékban nem áll másból, mint lopásból, vagy ha szebben mondjuk, akkor a különböző szoftverek adaptációjából. Nagyon jó lenne, ha a vállalkozók felvállalnák a tanácsadói, konzultációs tevékenységet, mert erre nagy szükség van, s nekik is ez lenne az igazán testhezálló feladat.” „... A piac hiányának természetes következménye, hogy nem alakul ki az a piaci erkölcs, amely a lopást közmegvetéssel sújtja. A jog ehhez kevés.” „... kissé belterjesnek érzem, a SOFTWARE-kiállítások pályamunkáinak minősítését. Mert — kérdem én — hol mondható etikusnak, hogy a Mérleg nevű programot olyasvalaki értékeli, aki egy konkurens program forgalmazásában érdekelt?” „... nevetséges, hogy egy olyan termék nyerjen díjat, amelyik abból kovácsol erényt, hogy sok nyugati szoftvert feltört. Azt is kifogásolják, hogy a bírálóbizottság működés közben nem látott egyetlen szoftvert sem, az értékelő lap, ami szerint döntött, a csupa kiváló minősítést tartalmazó KÁF-jegyzőkönyv volt...” „... a hirdetett programok többségénél ez vagy az még hibádzik. Néhány modul még készül, adaptálni kell, esetleg hiányos a dokumentáció vagy ami a legrosszabb: hézagos a tesztelés. Sajnos, nálunk — éppen azért, mert nincs igazi szoftverpiac és áruszoftver — az alkotók készre jelentik azt is, ami csak nagyjából az. Olyan ez, mintha az üzletekben félig kész termékeket árulnának, és mondjuk, a televízióhoz adnának egy szerelőt is, hogy a vevő lakásán rakja össze a készüléket.” „A nagy forgalmazó cégek nem érnek rá egyenként törődni az ügyféllel. Ha megvette, hadd vigye, boldoguljon, ahogy tud! Ez még akkor sem lenne helyes, ha csupa kifogástalan, jól dokumentált szoftvert árulnának, de sajnos nem így van! A SENZOR adatbázis-kezelő például, amelyet a Szenzor Szervezési Vállalat forgalmaz, alapos tesztelés nélkül került forgalomba, megkeserítve ezzel a felhasználók életét. Ilyen program persze rengeteg van, hogy mégis ezt emeljük ki, annak egyszerű az oka: KAF-emblémát kapott, vagyis egy értékelő zsűri szerint a SENZOR nemcsak hogy áru, annak is kiváló.” .. amíg a piac nem kényszeríti ki, hogy szoros összefüggés legyen a szoftver minősége és ára között, amíg nem kell hosszú távú anyagi felelősséget vállalni egy esetleges programhiba következményeiért, addig nem lesz nálunk igazi áruszoftver és igazi szoftverkereskedelem.”