Figyelő 1. (1876)
Kőváry Béla: Kováts József, Csokonai költészet tanitója
Kováts József, suit csinos nyelvezetű „danái“ az ókori irodalmi körökben méltó feltűnést keltettek. „Apróságai“, leszámítva a bennük nyilvánulni különc életbölcsészet téveszméit, ritka költői tehetségről tanúskodnak. Kováts testestől lelkestől hive volt a classikai iskolának, nem volt barátja Kazinczy újításainak s az újabb verselési rendszert, valamint az újabban képzett szókat kiküszöbölte stilisztikai és költészeti előadásai köréből. Fogékony lelkű tanítványa, Csokonai bizonnyal tanítója példáján lelkesülve, irta gyönyörű anakreoni verseit, melyek Kazinczynak is annyira megnyerték tetszését, hogy azokat mint remekműveket ajánlotta a szintén anakreoni verseket készítő Édes Gergely figyelmébe. Ódái csaknem mind alkalmiak, nevezetesebbek a „Csokonai Vitéz Mihályhoz“ és „Gróf Festetich Györgyhez“ címzettek. Fellelkesülve hajdani tanítványa versein, irta Csokonaihoz következő ódáját: „Hallam dús örököd, tárogatód szavát, Mint harsogta fel a boldog Olympusig Honunk Istenülö atyáit oh Vitéz, Hallám tárogatód szavát! rázallott s a heverő puszta felébredett, Eltűntek a gyom, dudva, bogács kökény, A dombról borözön csorga le, tiszta bor, A sik terme kövér kalászt. Gyémántból rakatott oszlopot a magyar Érdem gazdag arany rajzolatod közé, Felmetsző neved a tiszta babér alá, Melyet rózsa levél kever. Nem halsz meg valamig Hunnia élni fog, Mig tart a Balaton, mig foly az Ister oh, Nem halsz meg, de mikor életed nemesit, Akkor nyersz örök életet. Csak neked lehetett zengeni, nem nekem, A kis lant Eratot illet: erőtelen Lelkek, rózsa közé bújjatok, a picin Ámor meg nemesíthet ott. E dicsőítő vers eléggé jellemzi Kováts viszonyát Csokonaihoz, 357