Fillértár mindennemű közhasznú isméretek terjesztésére 1835-1836 (2. évfolyam, 1-51. szám, Pozsony, 1835)
1835-10-10 / 36. szám
Második évi folyamat. ([October’ 10-kén) Czélja az eletre megkívántató ’s valóban hasznos tárgyak’ közlése,és tudományos oktatás. Megyeien minden szombaton. Előfizethetni reá a’ kiadás’ helyén kivűl minden posta-hivatalnál, könyvárosoknál ’s vidéki beszedőknél , kik aztán a’ példányokat is kiosztják, mindennemű közhasznú isméretek’ terjesztésére. Ára az egész évi folyamatnak valami no kőmetszésű’s külön hozzá csatolt képpel a’ beszedőknél csak 5, a’ könyvárosoknál 5 for. 36 kr., postán pedig nyomtatott czím alatti elküldéssel 6 forint p. p. Esztendő’ végével csinos boríték járuland hozzá a’ foglalat’ lajstromával. Hauser Gáspár: A’ vas-álarczu ember’ rejtélyes története óta nem vala világrészünkön ilynemű eset, melly a’ publicum’ részvételét ’s ujságkivánságát jobban ingertette volna, mint a’ norimbergai szerencsétlen talált ifjú’ története. Fellépése az emberi társaságban rejtélyes vala, épen úgy lelépése is. Mai napig nem valának képesek Németország’ éles elméjű törvénytudói eloszlatni a’ homályt, melly e’ történetet borítja. Mindjárt eleinte valami borzasztó titok gyanítatott a’ dologban , de a’ gyanúnál tovább nem lehetett menni; azért a’ képzelődés, találékony ész vagy tréfás elmélkekedés mindenkép igyekeztek a’ gyanítás’ hiányait költeményekkel pótolni ,s a’ szegény Ilau- Ber Gáspárról számtalan kaland hir keletkezett. Eredetét majd keleti majd nyugoti Németországban keresték, majd az Izárnál, majd a’Dunánál, majd az Rajnánál és Nekkárnál. Némellyek egy magyar nemes’ fijának mondották’, mások egy papénak, mások ismét iszonyú gazdagság’ tulajdonosává, mások fejedelmi trón’ örökösévé tevék. Majd ártatlan természetű gyermekének tartatott, majd igen ravasz csalónak majd ostobának, majd valami nagyra türekedő génnek. Ügyészek, policziatisztek kutatók származását; philosophusok, természetvizsgálók, orvosok phyzikai, chémiai, medicai experimentumokat tettek rajta , katechizáltak, eleetrizáltak, magnetizáltak, homöopathizáltak, allapothizáltak össze vissza a’ szegény ifjún , hogy maga sem tudta hányadán van. Papok és oskolamesterek úgy megtömték gyenge szédelgő velejét tudákossággal, phrazisokkal, dogmákkal, hogy az a’ kis természetesség, melly a’ tömlöczben rá ragadt , nem sokára kiűzeték belőle, így a’ nézetek , vélemények végtelenségig szaporodtak, és gordiusi csomóvá bonyolódott a’ történet, mellynek nehezen lesz valaha Nagy Sándora. Midőn írni tanult Hauser Gáspár, Daumer professor leíratta vele korábbi történetét a’ mennyiben arra emlékezett, ’s eképen irta azt le maga a’ szerencsétlen. „Azon tömlöcz, mellyben szabadulásomig éltem, lehetett valami 6 — 7 láb hosszú, 4 — 5 szélességű. Alja vert földnek látszott ; előrészén két kis ablak volt, fával elrácsolva. A’ földön szalma hevert, mellyen ülni ’s aludni szoktam. Lábaim térdig lepellel voltak fedvék; fekvőhelyemnél bal oldalt fazék volt egy lyukban. Öltözetem egy ingből és rövid nadrágból állott; nadrágtartómat csupasz testemen, az inget azon felül viseltem. Táplálatom kenyérből és vízből állott, de vizem néha szűken volt, kenyerem mindig elég. Kevés kenyeret ettem, mert nem sokat mozogtam; nem tudtam hogy felállhatok, mivel járni senki sem tanított; soha sem is jutott eszembe, hogy fel kellene állanom. Két falovam volt és egy kutyám; mindig ezekkel mulattam magamat. Veres és kék pántlikáim is voltak; ezekkel czifrázgattam a’ lovakat és kutyát, de sokszor lel állottak a’ pántlikák, mert nem tudtam azokat felkötni. Ha felébredtem, mellettem volt egy darab kenyér ’s a’ kancsó viz; előbb a’ vízhez nyúltam, utána ettem a’ kenyeret; azután a’ lovakat ’s utóbb a’ kutyát vettem elő, darabig mulatván, megittam a’ többi vizet, és ismét felővettem a’ pántlikákat, ékesgetni az állatokat,"azután kenyeret ettem, inni is akartam, de viz már nem valt. Nem is mulathatok azután a’ kutyával, mert szám igen megszáradt. Gyakran sokáig számhoz tartottam a’ kancsót, de csak nem jött viz belőle; visszatettem helyére ’s darabig vártam, nem fog e ismét viz jönni belé, mivel nem tudtam, hogy a’ kenyeret és vizet hozni szokták, képzetem sem lévén arról, hogy rajtam kívül mások is lételeznek; soha sem láttam, sem nem hallottam embert. Egy darabig várakozván, de viz nem lővén, hanyatt feküdtem ’s elaludtam, és valahányszor felébredtem, mindig újra volt vizem és kenyerem. A’ vizet mindig, kiirtam, és olyankor semmi bajom nem