Film Színház Irodalom, 1942. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)
1942-01-02 / 1. szám
ZILAHI LAJOSNÁL A FILMGYÍRBAN Borongós decemberi délben kerestük fel Zilahi Lajost a Hunniában. Itt készülnek Móricz Zsigmond »Szép csillag« című filmjének felvételei. A forgatókönyv Móricz Zsigmond egyik legragyogóbb regénye, »A betyár« után készült. Csodálatos ember Zilahy Lajos. Nekem régi barátom, együtt kezdtük a pályánkatmég a régi Déli Hírlapnál, mind a ketten egyszerre szereltünk le a katonaságtól, ő mint vadászzászlós, ön mint hadnagy. Fiatalok voltunk, mindig jókedvűek és soha nem volt egy vasunk sem. Lajos az újságírás legelőkelőbb fajtáját választotta, publicista volt, vezércikkíró, én már akkor a színházzal jegyeztem el magam, főpróbákon sündörögtem, próbáltam kritikákat írni és este aztán együtt mentünk kávéházba, társaságba. Belőle azóta nagy író lett, Kisfaludy-társasági tag, világszerte ismert híres íróművész. Én megmaradtam a színházi újságírás mellett és nem is irígylek tőle semmit. Csak egyet, de azt nagyon: a fiát. Van egy pompás kis fia, Zilahy Mihály, akit rajongásig szeret és aki majd családját továbbviszi, tovább rügyezted az élet hatalmas fáján. És még valamit irígylek, azt, hogy örökkön örökké való őrzője ő a lelkében égő tűznek, amely mindig megvilágít, felmelegít valamilyen szép és tiszta magyar érzést, problémát, feladatot. Megemlítem a »Kitűnőek iskolája« című brilliáns ötletét, hozzáteszem, hogy például a magyar film e zűrzavaros korában úgy tekint rá a hivatalos és nem hivatalos filmtársadalom, mint egyik messiására, akitől — de jó volna! — titokban egy kicsit az egész kérdés végleges megoldását várják. Végleges, igazságos és méltányos megoldását! (Én tiszta szívből kívánom, hogy így legyen, — én is őt tartom erre a feladatra a »right man on the right place«-nek, de tudom róla azt is, hogy semmi ilyen feladatot nem vállal.) * ... Ahogy a produkciós irodában gondterhesen belenéz a szemembe (irtózik minden interjútól, inkább cselekedni szeretne, mint beszélni), persze, hogy nem is kezdhet másról beszélni, mint a munkájáról, amely e pillanatban éppen elfoglalja. Azt kérdezem meg tőle, hogy mi késztette arra, hogy a Móricz-regény gyártására ösztökélte a Pegazus-filmet. — Én ezt a szót, hogy rendező, még Rákosi Jenő fogalmazásából ismerem. »A színész a szerepet játsza, a rendező — az egész darabot.« Amit itt csinálunk, ez kollektív munka és az én részem benne legfeljebb, hogy: fiatal, új erőket akarok nevelni a magyar filmnek. Már van is két új emberem és már dolgoznak is nálam. Az egyik Jankovich Ferenc, a fiatal költő. Székesfehérvári fiú, az édesapja egyszerű kőműves. Egy pusztán élt, korai gyermekkorában innen került a fehérvári reálgimná ziumba, majd to- Jankovich Ferenc... kollégiumba Pestre, majd Párisba az Ecole Normale Superieure-be. Egyetlen költőnk, aki megtette ezt a nagy utat. Líráját a tiszta népi eredet belső forrása, majd a nyugati élet nyugtalan emlékei táplálják. Három kötete jelent eddig meg és én boldog vagyok, hogy ez az egyik legtehetségesebb fiatal költőnk érdeklődik a film iránt és a sors úgy hozta magával, hogy éppen nálam tanuljon. Másik fiatal új munkatársam Simonyi Lia, aki német és francia szakos tanárnő. Ösztöndíjjal elvégezte a német filmakadémiát, a Filmiroda rendezője. Remek kultúrfilmeket csinált eddig s most tanulja, tanulmányozza a maga elé tűzött további feladatokat. Jankovichra visszatérve, még egy érdekes dolgot akarok róla elmondani, azt, hogy gyönyörű hangja van: Bass-bariton. Már többször hívták az Operához is, de ő nem akar leszerződni: író akar maradni... — Illetékes helyek legutóbb megtiszteltek azzal, hogy meghallgatták a véleményemet a magyar filmkérdésről, amit most már a kormány is teljesen magáévá tett, nevezetesen azt az elgondolásomat, amelyet még Teleki Pál kultuszminisztersége alatt hangoztattam, hogy új embereket kell nevelni a magyar filmnek, külföldi ösztöndíjakat kell létesíteni, mert idehaza legfeljebb a hibákat tanulhatjuk el egymástól. — Hová menjenek tanulni ezek a fiatalok? --— Hát Németországba és Olaszországba, máshová nem is igen lehet. És talán Franciaországba. És érdemes lenne a svédeket is megnézni. Mindenütt sokat lehet tanulni. Ami pedig a dolgok technikai részének eltanulását illeti, általában, nem is lehet elképzelni jobb iskolát, tanulni vágyó fiataljainknak, mint Németországot és Olaszországot. Hangsúlyozom, hogy a fiatalok nevelése sem egészen az én ötletem, elvégre ez Columbus tojása, ami eszébe jutott másoknak is. Inkább beszélnék arról a másik fontos kérdésről, amit úgy fogalmaznék meg, hogy: a magyar szellemi élet bevonása — elsősorban írók és kritikusok bevonása — a forgatókönyvek előzetes elbírálásánál, ebben a hivatalos tényezők is egyetértenek velem. — Ezt a »bevonást« hogy képzeli? — Az írók és kritikusok lektori díjat fognak kapni, s hogy leendő véleményük kialakulásában semmi se zavarja őket, ők nem fogják tudni, hogy a könyvet ki írta és ki gyártja, a gyártók pedig nem fogják tudni, hogy ki a lektor... — Ez a film, amely most készült Mit jelent címében a »Szép csillag?« — Egy ősi magyar ének két szava, — mint ahogy csak a nép tud kitalálni ilyen két szót. (Mert »fényes csillag« például — kevesebb, mint »szép csillag«__) Az eredeti dal két utolsó sora így hangzik: »Szép jel és szép csillag Szép napunk támad__« — Mi van a szép cím mögötti — A gondolat. — És mi a gondolat? — A magyar nép megmentése és szociális jóléte. Ebben a gondolatban, ebben a »szép jelben« a magyar arisztokrácia is elvégzi a maga feladatát... (A filmben ugyanis egy magyar parasztlegény betyárnak öltözik és betör a grófi kastélyba, hogy így »rablással« szerezze meg azt a harmincezer pengőt, amely a falusi tejszövetkezet megalapításához kell. Fel akarja emelni, boldogítani akarja népét, de ráeszmél arra, hogy ilyen úton szerzett pénzzel nem lehet nagy eszméket szolgálni.) Zilahy minden szót megfontolva, görcsös szűkszavúsággal mond ennyit is a finn témájáról, csak még egyet tesz hozzá, hogy a díszleteket Sorgné t Bárczy Erzsébet és a ruhákat a felesége tervezi. Hogy mind a két dáma páratlan ambícióval vesz részt éjt nappá téve a film rájuk háruló munkájában. A műteremben megismerkedünk Zilahy két új fiatal munkatársával. — Hogy került a filmhez? — kérdezzük Jankonich Ferenctől — Zilahy megkérdezte tőlem, — feleli — hogy nem vol ngye kedvem filmmel foglalkozni. Örömmel kaptam az alkalmon, hogy tanulhatok Zilahytól, mert annak idején már Párisban felkeltette legmélyebb érdeklődésemet a film óriási lehetősége. Sok csinja-bínja van ennek a mesterségnek. Boszorkányos mesterség. És sok handicap-je is van---Simonyi Liával is beszéltünk néhány szót, elmondja, hogy a berlini filmakadémiát végezte ösztöndíjjal, majd csinált néhány kultúrfilmet, s most kölcsönben van, mint a Filmiroda rendezője, Zilahynál. Ennyi az egész. ... Ennyi az egész, vagyis annyi az egész, hogy Zilahy Lajos anélkül, hogy valamilyen hivatalos funkciót vállalna a magyar filmkérdés megoldásában, ő maga munkálkodik erejéhez képest annak megoldásán, nevel új embereket, fiatal tehetségeket. A maga részéről ezzel járul hozzá a nagy feladat eléréséhez. De kár, hogy nincs még sok Zilahy Lajosunk . — és Simonyi Lia, Zilahy Lajos felfedezettjei (Escher felv.) válik az Eötvös Zilahy Lajos nyilatkozik a Kilm-Szinnáz Irodalomnak