Film Színház Muzsika, 1959. január-június (3. évfolyam, 1-26. szám)

1959-06-19 / 25. szám

Radó Vilmos kecskeméti igazgató mondja: — Az új idényt a Szent Jo­hanna bemutatójával kezd­jük. Az év egyik legjelentő­sebb eseménye Tarján Ist­ván Ember a hegyoldalban című darabjának a bemuta­tója lesz. Minden erőmmel arra törekszem, hogy évente egy-két olyan darabot mutas­son be a színház, melyet a megyében élő író alkotott. Természetesen ezenkívül minden magyar író darabját örömmel várja a színház. Még ebben az évben színre kerül nálunk Darvas József Kormos ég című drámája is. A külföldiek közül kiemelke­dik Max Frisch És a holtak újra énekelnek című művé­nek bemutatója. — Ebben az évben fokozottabb gondot fordítunk az ifjúsági előadá­sok megszervezésére. * A POSTÁSOK „Bajor Odd Együttese” Cházár utcai szín­háztermében nagy sikerrel mutatta be Bréal: „Tíz kiló arany” című szatirikus pa­rasztkomédiáját, Csernák Er­vin szellemes rendezésében. Edmée-t, a női főszerepet Bajor Edit alakította rend­kívül tehetségesen. • OLASZORSZÁGI VERSENYRE Készül a debreceni Kodály Zoltán-kórus. A vegyeskar részt vesz az arezzoi nemzet­közi énekkari versenyen, amelyet augusztus 27. és 30. között rendeznek meg szá­mos külföldi együttes rész­vételével. A Gulyás György karmester vezetésével mű­ködő kitűnő kórust, a tavalyi llangolleni verseny győztesét az olasz vezetőség hívta meg Arezzoba. A több fordulós versenyen a debreceniek Vin­­ciana-, Händel-, Bartók-, Ko­dály-, Bárdos-műveket szólal­tatnak meg, a zárókoncerten pedig valamennyi résztvevő együttes közösen adja elő Händel Messiás című orató­riumának Ámenjét. * SZEKERES FERENC mad­rigál-kórusa a Francia Inté­zetben igényes műsorral sze­repelt. Különösen Francis Poulenc, Florent Schmitt és Vincent d’Indy műveinek elő­adásával arattak sikert. PRÁGÁBAN, a Hadsereg Központi ■ Színházában be­mutatták E. Piscator drama­­tizálásában Tolsztoj Háború és békéjét. Az előadás ér­dekessége, hogy a színpadon narrátor ismerteti a nézők­kel az előadás szereplőit és az előadás módszereit. A narrá­tor egész idő alatt a színpa­don van és kommentálja az eseményeket. Az egyes jele­netek közé történelmi ese­ményeket ábrázoló filmvetí­tést iktattak. Az eredeti mó­don rendezett színdarabot - amely az agresszív és az igazságos háborúk közötti különbséget hangsúlyozza — a prágai közönség nagy tet­széssel fogadta. WIELAND WAGNER Otto Klem­perert kérte fel a Nürn­bergi mesterdalnokok bay­­reuthi előadásának vezénylé­sére. Klemperer ezúttal diri­gál majd először a bayreuthi ünnepi játékon. * HANS KNAPPERTSBUSCH az új évadban Wagner-cik­lust vezényel a keletberlini Staatsoperban. Ugyanitt Wer­ner Egk három operáját is dirigálja.* STRAUSS RICHARD halá­lának tizedik évfordulója al­kalmából a bécsi Staatsoper a zeneszerző hét operáját tűzi szeptemberben műsorra. Az előadásokat Karajan, Böhm, Keilberth és Mitropoulos ve­zényli.a GRIEG SZÜLŐVÁROSÁ­BAN, Bergenben, ünnepélye­sen megnyitották a nagy zeneköltő tiszteletére rende­zett ún. zenei fesztivált. A rendezőbizottság háromezer külföldi látogatóra számít ti­zennégy országból. * LAJTHA LÁSZLÓ több kompozícióját mutatták be is­mét külföldön. A Vonószene­­kari szimfónia Párizsban hangzott el Amaduccio kar­mester vezényletével. A He­tedik szimfónia és a Hetedik vonósnégyes Londonban ke­rült bemutatóra. Sidneyben Lajtha első Szvit­jét játszot­ták.* A VASAS KÖZPONTI MŰ­­VÉSZEGYÜTTES július 9-én szlovákiai vendégszereplésre indul. A százhatvan tagú ének-, zene-, tánckar Gott­­waldov és Lukacsovics vá­rosban ad műsort és énekel rádiófelvételre András Béla vezényletével. NAGY SIKERREL vendég­szerepelt a Duna Művész­együttes az NDK-ban. A mintegy háromhónapos turné során Leipzig, Karl Marx- Stadt, Berlin, Drezda, Pots­dam és Weimar közönsége tapsolta meg az együttes elő­adásait. Puskás Sándor nép­dalcsokrával, a népi zenekar Mészáros Tivadar vezetésével és a tánckar a Cigánytánccal aratták legnagyobb sikerüket. s a mókusítat előtt... Szofronov Nyugdíjban című színművének rádióváltozatára készülnek a stúdióban. Ugyancsak rádióváltozat ké­szül Krúdy Gyula A hírlapíró és a halál című elbeszélésé­ből.* Hamarosan megindul a Rá­dió új folytatásos játéka, a magyar „rádiós­ család” adás­sorozata. Címe: Az öreg Szabó — Szabó Ernő, felesé­ge — Gobbi Hilda. * A Marosvásárhelyi Székely Színház budapesti vendégjá­téka alkalmából stúdiófelvé­tel készült a Magyar Rádió­ban Kós Károly „Budai Nagy Antal" című színművének rádióváltozatáról. A darabot július első hetében tűzi mű­sorra a Rádió. A KANTON NÉPI ZENEKAR nagy sikerrel mutatkozott be a Központi Tisztiházban és a Bartók-teremben. Vidéki kör­útja során Kecskemétre, Jász­berénybe, Esztergomba és Nagybátonyba látogat el az együttes.­­ A képen: két mosolygós női arc a zenekar­ból 35 „LOLLO” melltartók vállnélküli fürdőruhák B­IRCZINÉ V., Petőfi Sándor u. 17. (Martinelll tér sarok)

Next