Film Színház Muzsika 1965. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1965-04-09 / 15. szám
hiába becsületes. És ezért nincs és ezért nem is lesz semmi, amíg szembe nem néz a tulajdon cinkosságával, és le is győzi a tulajdon emberségével .« Ekkor értjük meg, hogy Miller drámája nem egy »fajé«. Az emberiségé. A herceg Leduc szavaitól a végsőkig felzaklatva lép be az igazoltató helyiségbe. Rögtön jön is viszsza. Megáll az orvos előtt Óráknak tűnő másodpercek következnek. Aztán a herceg átadja a kilépőcédulát Leducnak. A professzor kirohan. Éppen szólítanák. A fajbiológus kilép a várakozóhelyiségbe, meglátja a padon, magányosan ülő von Berget, mindent megért A herceg egyedül ül a siratófal előtt. Tulajdonképpen nem érti, mit tett Mi sem értjük, őt ugyanis most meg fogják ölni. Őt, a higgadt és elegáns arisztokratát, aki olyan végtelenül távol van mindattól, ami itt végbement A német csapattiszt megáll előtte. Nézi őt. Nem érti a csat sem ezt a herceget. Ez a pillanat a válasz a milieri kérdésekre. A színpad sötétedik A tiszttel szemben most is egy halálra ítélt áll, de ez a halálra ítélt azért fog elpusztulni, amiért a tiszt nem volt hajlandó. És a tiszt ezt mintha értené... A némaság felér a krematóriumok árnyékában születő első újszülött sírásának hangjával. Ha túllépünk a bűntudaton és eljutunk a felelősségtudatig, a poklok után is megváltható a világ, és csak így kerülhetőek el az újabb poklok. Ez a »Közjáték Vichyben miliem törvénye. ■ Vígszínház fullasztóan izgalmas, szép előadását Horvai István rendezte. (Jeles munkatársai Szinte Gábor a díszlet, Láng Rudolf a jelmezek tervezője.) A rendezés Horvai pályája újabb szakaszának legjobb teljesítménye. A mai ember álláspontját képviseli, amikor a sorskérdésekkel való viaskodás atmoszféráját a lefojtott csendes küzdelemmel érezteti meg Nem a messzire kiáltott szó technikáját alkalmazza, arra visszhangot bizonyára kelt, de hatása végső soron ellenőrizhetetlen. A csendes viadallal szinte a rivaldához vonzza a nézőket, mágnesesen szívja a játékhoz a figyelmet. Ezzel a stílussal nemcsak elérhető, mérhető is a hatás. Horvai meg tudja teremteni a figurák egyénített arca mögött azt az intellektuális atmoszférát, amely nemcsak a milieri mű lényege, de ami átformálja a színészt, és felizzítja hitét. Így alakul ki az egységes együttes, melyben a villanásnyi szerepek alakítói (Tomanek Nándor ötmondatos szerepében is felejthetetlen pincére, Prókai István mértéktartásában félelmetes rendőrtisztje) ugyanolyan pontosan a helyükön vannak, mint a kitűnő epizódalakításokat nyújtó Szakáts Miklós, Nagy István, Harkányi Endre és a fiatal Kérn András, melyben a csend, a mértéktartás, a művészi erő, olyan alakításokat teremt, mint Pethes Sándor megrendítő erejű öreg zsidója, Benkő Gyula illúziókat kergető és az illúziókban elbukó színésze, Molnár Tibor erőteljes, végtelenül emberi munkája, vagy Dávid Kiss Ferenc finoman jellemzett, éppen mértéktartásával karakterisztikus faj biológusa. Jelentős teljesítményt mutat Latinovits Zoltán új hangon, a belső érzékenységet egészen sajátos lelki predesztinációval kifejező, a tehetetlenséget is mártíriummá emelni tudó festője és Bitskey Tibor, akinek játékáról elmondhatjuk, hogy a német tiszt szerepében a végzet és a jövő születésének mezsgyéjén járva, egész pályájának egyik legszebb alakítását nyújtotta. Az összehangolt együttes felett a két főszereplő, Várkonyi Zoltán és Darvas Iván játéka Darvas Iván von Berg szerepében végtelenül egyszerű eszközökkel, nagy művészettel mutatja meg a távolságot, melyet ez az arisztokrata a drámában bejár. Amit kalapjával és kesztyűjével véghezvisz, megrendítő emberi szertartás. Várkonyi Zoltán Leducja úgy tud kitűnő pszichiáter lenni, hogy sohasem kérkedik mesterségével. Művészi találékonysággal s az emberábrázolás higgadt, megcsillapult, mély hangjaival rajzolja meg ezt a köznapi, a maga módján másokhoz hasonlóan vétkes embert. Miller alkotása — a Vígszínház Vajda Miklós közvetlen, mégis költői fordításában játszotta el — néhány hónap alatt bejárta a világot. Egy színpadi mű végső hatása lemérhetetlen. A »Közjáték Vichyben után mégis érezzük: hinnünk kel a toll, hinnünk kell a színház erejében. Sándor Iván A Fiú (Kern András), as Öreg (Pethes Sándor), von Berg (Darvas Iván) és Lednc (Várkonyi Zoltán) Kotnyek felv. As őrnagy (Bitskey Tibor) és még ketten: Latinovits Zoltán és Benkő Gyula