Film Színház Muzsika 1965. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)

1965-04-09 / 15. szám

hiába becsületes. És ezért nincs és ezért nem is lesz semmi, amíg szembe nem néz a tulajdon cinkosságá­val, és le is győzi a tulaj­don emberségével .« Ekkor értjük meg, hogy Miller drámája nem egy »fajé«. Az emberiségé. A herceg Leduc szavai­tól a végsőkig fel­zaklatva l­ép be az igazoltató helyi­ségbe. Rögtön jön is visz­­sza. Megáll az orvos előtt Óráknak tűnő másodper­cek következnek. Aztán a herceg átadja a kilépő­cédulát Leducnak. A professzor kirohan. Éppen szólítanák. A faj­­biológus kilép a várakozó­helyiségbe, meglátja a pa­don, magányosan ülő von Berget, mindent megért A herceg egyedül ül a sirató­fal előtt. Tulajdonképpen nem érti, mit tett Mi sem értjük, őt ugyanis most meg fogják ölni. Őt, a hig­gadt és elegáns arisztokra­tát, aki olyan végtelenül távol van mindattól, ami itt végbement A német csapattiszt megáll előtte. Nézi őt. Nem érti a csat sem ezt a herceget. Ez a pillanat a válasz a milieri kérdésekre. A színpad sötétedik A tiszttel szemben most is egy halálra ítélt áll, de ez a halálra ítélt azért fog el­pusztulni, amiért a tiszt nem volt hajlandó. És a tiszt ezt mintha értené... A némaság felér a krema­tóriumok árnyékában szü­lető első újszülött sírásá­nak hangjával. Ha túllépünk a bűntuda­ton és eljutunk a felelős­ségtudatig, a poklok után is megváltható a világ, és csak így kerü­lhetőek el az újabb poklok. Ez a »Köz­játék Vichyben­ miliem­ törvénye. ■ Vígszínház fullasztóan­­ izgalmas, szép előadá­­­­­sát Horvai István ren­­­­­­dezte. (Jeles munka­társai Szinte Gábor a dísz­let, Láng Rudolf a jelme­zek tervezője.) A rendezés Horvai pályája újabb sza­kaszának legjobb teljesít­ménye. A mai ember ál­láspontját képviseli, ami­kor a sorskérdésekkel való viaskodás atmoszféráját a lefojtott csendes küzdelem­mel érezteti meg Nem a messzire kiáltott szó tech­nikáját alkalmazza, arra visszhangot bizonyára kelt, de hatása végső soron el­lenőrizhetetlen. A csendes viadallal szinte a rivaldá­hoz vonzza a nézőket, mág­nesesen szívja a játékhoz a figyelmet. Ezzel a stílus­sal nemcsak elérhető, mér­hető is a hatás. Horvai meg tudja teremteni a fi­gurák egyénített arca mö­gött azt az intellektuális atmoszférát, amely nem­csak a milieri mű lényege, de ami átformálja a szí­nészt, és felizzítja hitét. Így alakul ki az egysé­­ges együttes, melyben a villanásnyi szerepek alakí­tói (Tomanek Nándor öt­mondatos szerepében is fe­lejthetetlen pincére, Prókai István mértéktartásában félelmetes rendőrtisztje) ugyanolyan pontosan a he­lyükön vannak, mint a ki­tűnő epizódalakításokat nyújtó Szakáts Miklós, Nagy István, Harkányi Endre és a fiatal Kérn András, melyben a csend, a mértéktartás, a művészi erő, olyan alakításokat te­remt, mint Pethes Sándor megrendítő erejű öreg zsi­dója, Benkő Gyula illúzió­kat kergető és az illúziók­ban elbukó színésze, Mol­nár Tibor erőteljes, végte­lenül emberi munkája, vagy Dávid Kiss Ferenc finoman jellemzett, éppen mértéktartásával karakte­risztikus faj biológusa. Jelentős teljesítményt mu­tat Latinovits Zoltán új hangon, a belső érzékeny­séget egészen sajátos lelki predesztinációval kifejező, a tehetetlenséget is mártí­­rium­má emelni tudó festő­je és Bitskey Tibor, aki­nek játékáról elmondhat­juk, hogy a német tiszt szerepében a végzet és a jövő születésének mezsgyé­jén járva, egész pályájá­nak egyik legszebb alakí­tását nyújtotta. Az összehangolt együttes felett a két főszereplő, Várkonyi Zoltán és Darvas Iván játéka Darvas Iván von Berg szerepében vég­telenül egyszerű eszközök­kel, nagy művészettel mu­tatja meg a távolságot, me­lyet ez az arisztokrata a drámában bejár. Amit ka­lapjával és kesztyűjével véghezvisz, megrendítő emberi szertartás. Várko­nyi Zoltán Leducja úgy tud kitűnő pszichiáter len­ni, hogy sohasem kérke­dik mesterségével. Művé­szi találékonysággal s az emberábrázolás higgadt, megcsillapult, mély hang­jaival rajzolja meg ezt a köznapi, a maga módján másokhoz hasonlóan vétkes embert. Miller alkotása — a Víg­színház Vajda Miklós köz­­vet­len, mégis költői fordí­tásában játszotta el — né­hány hónap alatt bejárta a világot. Egy színpadi mű végső hatása lemérhetet­­len. A »Közjáték Vichy­­ben­ után mégis érezzük: hinnünk kel a toll, hin­nünk kell a színház ere­jében. Sándor Iván A Fiú (Kern András), as Öreg (Pethes Sándor), von Berg (Darvas Iván) és Lednc (Várkonyi Zoltán) Kotnyek felv. As őrnagy (Bitskey Tibor) és még ketten: Latinovits Zoltán és Benkő Gyula

Next