Film Színház Muzsika 1965. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1965-06-11 / 24. szám
OSWALD KIRÁLY HOSSZÚ ÉLETE Velimir Lukic színműve — Meg tudná mondani, volt ez az ember? — Hogyhogy ki? Ez az apja! — Az apám? Ez nem az oám! — Az ön apja a király? — Igen. — Márpedig ez a király,hát az ön apja! — De ez nem az apám! — Ha az ön apja a küály, a király pedig ez volt, akor ő az ön apja is. — De ha nem ő az apám, akor király sem lehet. — De hisz ez a király, így is az ön apja. — Ez nem az én apám, ti? Nem, és nem! Csak őst kezdem érteni... sm! Csalás! Ez a párbeszéd a fiatal jugoszláv drámaíró, J Velimir Lukic ~Osild király hosszú élete« mű »tragikomikus játékain« hangzik el, amely 63-ban érte meg ősbemutóját, a belgrádi Nemzeti ínház kamaraszínpadán. A szatíra a mai jugoszv drámaírásnak nem erős fala. Épp ezért keltett ígérdemelten nagy ftltust Lukic darabja, amely személyi kultusz éveinek iszásságaira döbbenti rá nézőt. A szerző költött imélyekkel, időhöz és lvhez nem kötött cselekénnyel, konkrét eseményt nem fűződő történettel íri fel egy végleg letűnt észak hibáit és fonákjait, — a szatíra minden látkozó lehetőségével és Doverével, jó érzékkel ásemmel, őszinte, igaz, bár szókimondással. aki darabja: szatirikus játék a hatalomról. Osswald király és gyermei, lánya, Emilia és fia: Eminique szomorú sorsászól, akik a hűtlen fele- 5, illetőleg a könyörtelen fa, Constance királyné, szeretője, Roman bűnös vétkezésének áldozataivá nrznek. Miközben Oswald király rajosabb ideje országútával vezet hadjáratot, királyi palotában furcsa gok történnek, mintha nem járná a folyosókat. titokzatosszellem- azona nem más, mint Roman, királyné szeretője. Erről ♦szellemről sokan tudt, egyesek látták is, dindenki mélyen és benn hallgat, mert a királykérlelhetetlenül félreállítja az útból mindazokat, akik csak említést is tesznek a rejtélyes éjszakai látogatóról. A király fiának, Dominiquenak — aki fényes nappal, édesanyja ágyában pillantotta meg a ♦szellemet — nyoma veszett, Emilia pedig őrültet színlel. A király visszatérőben van, s ez a visszatérés veszélyezteti Constance királyné és szeretője addigi háborítatlan kapcsolatát. A királyné és Roman úgy határoz, hogy elteszik láb alól a diadalmasan visszatérő Oswaldot. Roman majd magára ölti a királyi díszeket, a hatalmi jelvényekkel, s átveszi a király szerepét, gyakorolja a hatalmat. A szerelmi kapcsolat így mindenki szeme láttára folytatódhat, hiszen Oswald örökre eltűnik, de megmarad a király .. . Oswald megérkezik, s az udvar a győztesnek kijáró hódolattal fogadja és köszönti. Constance és Roman az első adódó alkalommal végrehajtják gyalázatos tettüket, s Roman játssza tovább a király szerepét. Acsere senkinek sem tűnik fel, hiszen a hatalmi jelvények mindent lepleznek. Emilia — ez a modern Elektra — nem nyugszik bele a galád csalásba, s ösztönzésére, némi habozás után, a visszatérő Dominique — ez a mai Oresztész — vállalja, hogy megöli Románt és bosszút áll apja haláláért. A közvélemény hamarosan értesül Dominique és Emilia ♦tragikus hirtelenségük haláláról. Csak az ő halálukról, mivel a király — él! A történet ezen a ponton fordul el az antik előképtől. A valóságban azonban csak egy hulla hever vérében — dehát a királyi hatalmat kitűnően gyakorolja maga a Legfőbb Hadúr egykori — uniformisa is, a hatalmi jelvények is betöltik funkcióikat. A halálraítélt Dominiquet és Emíliát akihallgatás megtörte, s beismerve és szánva-bánva bűnüket, holtában is éltetve a királyt, érzékenyen búcsúznak az apa-uniformistól, s megnyugodva, megbékélve indulnak a vesztőhelyre. Constance királynénak is tudomásul kell vennie, hogy akirály az uniformis képében és a hatalmi jelvényekben él tovább, s így számára sem marad más hátra, mint hogy az uniformissal ölelkezzék... Mintegy leplezett főszereplőként vonul végig a darabon Gerard tábornok alakja, ő aszürke eminenciás megtestesítője, aki láthatatlanul, de mindenütt jelen van az események hátterében, ő tartja kézben a királyi Tanács megfélemlített, korrumpált tagjait, ő a titkos rendőrminiszter is, de egyformán otthonosan mozog az irodalompolitika és a művészetek területén is, »irányítja és »inspirálja a művészek alkotó munkáját. Lukic szatirikus darabjának nagy erénye, hogy a szerző nem elégszik meg egy korszak (ez esetben a személyi kultusz évei) szatirikus elemeinek a halmozásával és egybefűzésével, játékos, egyoldalú, öncélú felkínálásával. Mélyebb mondanivalót ad darabjának azzal, hogy a cselekményt a háború abszurdumának tágabb síkjába állítja, annak őrült értelmetlenségét domborítja ki: a győzedelmesen hazatérő Oswald király visszatérését például nyomorúságos, siralmas visszatérésként állítja a néző elé. Olyan tragikomikus játék ez, amelyben a győztesek és a legyőzöttek egyaránt vereséget szenvednek. Vujicsics D. Sztoján Ezio d’Erricóval, a különös íróval Ezio d’Errico bizarr hangulatú, meghökkentő egyfelvonásosával .A padd dal, először a Nagyvilágból ismerkedett a magyar olvasó. Azóta négy vagy öt színjátszócsoport játssza hol itt, hol ott. Felbukkant az Egyetemi Színpadon, az Ifjúsági Színpadon, a Józsefvárosi Művelődési Házban, s a HVDSZ vendégjátékaként az Irodalmi Színpadon is. De ezek csak kiragadott példák a sok közül. Minden alkalommal rendkívüli a siker! Ezio d’Errico az az olasz drámaíró, aki mindenütt próféta, csak éppen a maga hazájában nem az. Darabjai szerte a világon színre kerülnek, tanulmánykötetek jelentek meg munkásságáról, de az olasz színpadon alig-alig szerepel. Az itáliai színházak közismert, krónikus konzervativizmusából néhány kiváló és tehetséges rendező kitört már, de Ezio d’Errico avant-garde lendületű, újabb színpadi műveinek Olaszországban mégsincs nagy keletjük. Római otthona csupa kultúra és látványosság: a régi és az új merész ötletes