Film Színház Muzsika, 1966. július-december (10. évfolyam, 26-52. szám)

1966-10-28 / 43. szám

Nem azonos! Tisztelt Szerkesztőség! Szíveskedjenek közölni, hogy utolsó számukban »Fournier regénye filmen« cím alatti képen Alain Nou­ry szereplő nem azonos-e Alain Delon színésszel. Ugyanis hasonlatosságot véltem a két színész között. Ha nem ugyanaz, akkor szí­veskedjenek közölni, hogy testvérek-e. Tisztelettel: Te­vesz Tiborné, Kalocsa. Megnéztük a képet. Sze­rintünk Alain Noury — nem hasonlít Alain Delon­­hoz! Ha csak nem abban, hogy — neki is fiatal az ar­ca. A két Alain tehát nem azonos egymással, nem is testvérek. Sok volna két Alain — egy családban! Nem? — Egyébként hadd közöljük ebből az alka­lomból Alain Delon képét. Kedves Film Színház Muzsika! Érdekelne, hogy milyen koprodukcióban vett részt a magyar film­művészet a felszabadulás óta. Néhányról tudok, példa »Fekete szem éjszakája«, de minél többről szeretnék tudni. — Üdvözlettel: Mi­­lán Mihály, Budapest. Elöljáróban azt üzenjük, hogy Horváth Lajosné (Gyöngyös, Lokodi u. 6.) olvasónk részletes össze­állítással rendelkezik ebben a tárgykörben. Hozzánk is eljuttatta gyűjteménye egy példányát, ennek alapján közlünk néhány adatot — válaszul — a teljesség igé­nye nélkül. »Hazugság nélkül« (1945. Magyar—román—német). »Új Magyarország« (1948. Dokumentumfilm. Magyar­­—szovjet). »Fekete szem éjszakája« (1957. Magyar— francia.) »Szent Péter eser­nyője« (1958. Magyar— csehszlovák). »Kihunyt egy csillag« (1960. Magyar­­román dokumentumfilm). »Egyiptomi történet« (1962. Magyar—egyiptomi). »Pi­rosbetűs hétköznapok« (1962. Magyar—csehszlo­vák). »Germinal« (1963. Ma­gyar-francia). Egy és más, koprodukcióról ismét „A negyvenegyedik” Tisztelt Szerkesztőségi óra! Úgy értesültem, hogy megint játsszák filmszínházaink­­A negyvenegyedik­ című filmet. An­nak idején nagyon tetszett; örülök, hogy újból megnézhetem, fő­ként Oleg Sztrizsenov miatt, akit elég régen láttam filmen. Mit tudnak róla? — Üdvözlettel: K. Edit, Budapest, VB. Madách Imre út. Oleg Sztrizsenov 1953 óta szerepel színpadon, filmen először az 1955-ben készült »Vihar Itália felett- főszerepét játszotta. Ezt kö­vette »A negyvenegyedik­ világsikere. Láttuk később a »Fehér éjszakák-, »A kapitány lánya-, a »Pique Dame-, a »Párbaj«, az­­Északi történet-, az »Optimista tragédia­ filmváltozatában. Oleg Sztrizsenov legutóbb két merőben különböző filmszerepet játszott el: ő alakítja a »Harmadik Ifjúság­ című szovjet—francia kopro­dukcióban Csajkovszkijt, és ő játssza­­ Alekszej Borodin űrha­jóst a »Felhívás« című filmben, amelyet Danyiil Hrabrovickij ren­dezett. Oleg Sztrizsenov mint Csajkovszkij, a »Harmadik boldogság­­című filmben. Csávos Zoltán budapesti olvasónk Peti Sándorról ér­deklődik. »Gyakran találkozom, nevével a Thália Színház plakátjain — írja többek közt —, legutóbb magam is lát­tam őt A tanítónő előadásán, pedig tudomásom szerint nyugdíjban van. Szeretnék hallani valamit a kitűnő mű­vész életpályájáról, terveiről.« — Három éve mentem nyugdíjba. Nem azért, mert már elfáradtam, hanem mert kellett a „státusz” a fiataloknak. Nem, ezt nem keserűen mondom, hiszen ez az élet rendje. Számom­ra ez természetes. Már csak azért is, mert így is mód van arra, hogy játsz­­szam! Majd minden este színpadon vagyok. Mindig van érdekes, szép feladat számomra, az új darabok­ban, s a régi szerepeimet is mind megtartom! — Most A tanítónőben alakítom a kántor figurá­ját. S itt egy vallomással tartozom. Noha Bródy Sán­dornak csaknem minden művét ismerem. A tanító­nő­vel, hogy, hogy nem, el­kerültük egymást. Soha nem olvastam és nem is láttam. Az olvasópróbán az újdonság erejével hatott rám. És nagyon elégedet­len is lettem egyúttal. A kántort rossz szerepnek tartottam. Nem tudtam, mit kezdjek vele. Kétség­be voltam esve! Szorongá­som a főpróbáig sem csök­kent. Hiába beszéltek a kollégák, a rendezők, hogy nincs igazam, hogy jó, amit csinálok, nem hittem. Csak a közönség tapsa és a saj­tókritikák győztek meg vé­gül is, hogy nem dolgoz­tam hiába. — Pillanatnyilag új be­mutatóra készülök. Ezúttal szorongás nélkül. Tetszik nekem a Fejes Endre által megrajzolt utcaseprő alak­ja „Mocorgó” című új da­rabjában. Érdekes, össze­tett ember, akit életrekel­­tek majd a színpadon. Őszintén hiszi magáról, hogy rendes, pedig lelkes nyilas és Hittler-imádó. Tu­lajdonképpen talán nem is hypokrata és nem is lum­pién elem. A kap­ott pénzért mindenesetre nagyon tisz­tességesen és lelkesen sep­­­ri az utcát. — Sokan kérdezik tőlem, hogy elégedett vagyok-e? Pályám kezdetén azt hit­tem, az az elégedettség maximuma, ha megélek a színészetből és emellett va­lamit produkálhatok is. Az elért sikerek nyomán aztán egyre többre vágytam. A felszabadulás után a legjobb karakterszerepeket kaptam, amiről színész csak álmod­hat. Ilyen volt többek közt egy-egy epizódszerep a Vi­haros alkonyatban és a Szerelmi házasságban, Doo­little a Pygmalionban és mindezek betetőzéseként: Svejfc. Fiatal koromban még gondolni sem mertem rá, hogy egyszer majd olyan kitűnő szerepet játsz­­hatom, mint a Svejk! — Jól érzem magam a Thália Színházban. Szere­tek itt lenni, nem csak a »testhezálló« szereplők miatt, hanem azért is, mert kitűnő a légkör. Itt nyoma sincs a ma oly divatos »ge­nerációs problémának«, fel sem merül ilyesmi. A leg­fiatalabbak is jó bará­taim. Néhányukkal közös öltözőm van, s kitűnően megértjük egymást. Kolle­giális, igazán jó hangulat uralkodik közöttünk, ezt persze igyekszem, én is elő­mozdítani. De vélgső soron a színháznak ez a jó légkö­re Kazimir Károly főrende­zőnek köszönhető, őszinte hálával és tisztelettel tar­tozom neki és boldog va­gyok, hogy öregségemre részt vehetek abban az új­fajta színházi törekvésben, amelyet a Thália képvisel. — És, hogy mi a végső konklúzió? Nagyon hul­lámzó volt a színészi pá­lyám. Voltak sikereim, vol­tak bukások, volt, amikor túl sokat képzeltem be ma­gamnak és ez elkeseredést szült. De mégis azt kell mondanom,­ érdemes volt! Ha újra kezdhetném, me­gint csak színész lennék és boldogan vállalnék nemcsak sikert, de kudarcot is!

Next