Film Színház Muzsika, 1966. július-december (10. évfolyam, 26-52. szám)
1966-08-26 / 34. szám
Csak csendesen Az idén kevés alkalommal volt olyan idő, amely kedvezett volna a szabadtéri előadásoknak. Ezért a technika mai állása mellett senkit nem hibáztathatok. Minden évben sokadmagammal meg szoktam nézni a Margitszigeten a Vörösmarty kertmoziban műsorra tűzött egy-két filmet. Most elkezdtem volna a Fernandes-filmmel, de az nagyon gyorsan és nyom nélkül eltűnt. Végre az idő is kedvezett és a »Beszéljünk a nőkről« című film is kellemes estét ígért, a városnál hűvösebb szigeten.. Igenám, de amit a Cint és tartatom Sokszor írtunk már arról, hogy a filmcímek nem mindig fedik teljesen azt, amit a vásznon látunk. Ez elkerülhetetlen, és nem is baj. Még az sem hiba, ha a címadó nem ragaszkodik az eredeti cím szó szerinti lefordításához. A »Beszéljünk a nőkről« című olasz filmvígjáték címe pedig pontosan megfelel az olasz eredetinek (Parliamo di donne). Abban igaza van Fehér Jenő, X. kerületi olvasónknak, hogy egyik-másik novella — például az, amelyben a szegény pincér ügyes ötlettel a prostituált kocsiján viteti haza magát — nem a nőkről szól. Az egész film címét mégis találónak tartjuk. — Az otthon pedáns háziaszszony-prostituáltat Giovanna Ralli, a lányt, aki addig szédíti lovagját, amíg az az egyik motel szobaasszonyánál talál kárpótlást, a képen látható Sylva Koscina játssza, természet ad, azt elrontja a »művészet«. Nem a kitűnő Gassmannal és vonzó partnernőjével volt baj, hanem a hangszóróval. A hangszóróval, mely jóval a kezdés előtt német—olasz—francia és hazai dalokkal szórakoztatta a védtelen közönséget. Sok harsogó, üvöltő, bömbölő, rikoltó hangot hallottam már, de ember és hangszóró legyen a talpán az, aki és amely úgy tud üvölteni, mint a Vörösmarty kertmozié. Ez a szörnyű üvöltés ötven százalékban elrontotta azt a kellemes estét, amelyet a film szerzett. »Csak csendesen«. Gróf és milliomos „Véleményem szerint a rendező igen jól választotta ki a »Monte Cristó grófja« főszereplőjét, végre nem egy »szépfiút« láttunk a képernyőn, hanem sokkal emberibb, drámai sorsú alakot. Alan Badel alakítása alighanem mindenkinek tetszett” — írja Kaposvárról Székely Istvánné. „Még nem fejeződött be a Monte Cristó grófja című filmsorozat, amikor a »Keserű aratás« című angol filmet sugározta a tv. Az egyik szereplőben Alan Badelt véltem felismerni. Lehet, hogy tévedek, de most már egyre jobban érdekel, ki ez a kiváló színész, akinek nevét nem találtam a lexikonokban sem.” (B. G., Solymár.) Alan Badel Manchesterben született, bár francia származású és rokonainak nagy része ma is Franciaországban él. Iskolái elvégzése után a Royal Academy of Dramatic Arta Drámai Művészet Királyi Akadémiájában tanult, s később az Old Vic társulatának tagja lett. Számos Shakespeare-hőst alakított, gyakran szerepelt Stratford upon Avonban. Első főszereplése is Shakespearehez kapcsolódik. 1951-ben játszott a BBC produkciójában, a IV. Henrik címszerepét alakította. Több sikeres tv- és filmszerep után 1963-ban elnyerte a tv-producerek és igazgatók díját, az év legjobb tv-színésze lett. (Egyébként valóban játszott a »Keserű aratás« című filmben is.) Anthony Quinnről az utóbbi hetekben sokat írtak a lapok abból az alkalomból, hogy a híres mexikói származású amerikai színész Budapesten forgatott. Ezekben a riportokban olvastam, hogy Quinn eddig legnagyobb szerepét Fellini Országúton című filmjében alakította. Sajnos, ezt a filmet nem láttam, ezért szeretném, ha támogatnák több fiatal kérését, hogy a filmet tűzzék műsorra. Ezenkívül kérem, hogy közöljenek a filmből egy képet — írja Dénes Márton Budapestről. — Sajnos, az Országútonnal is az történt — mint néhány más kitűnő filmmel—, nem volt közönségsikere. Olvasónk kérését mégis indokoltnak tartjuk. A képen: a Zampanót alakító Anthony Quinnt látjuk partnernőjével, Giulietta Masinával, aki Gelsominát játszotta. Zampano Ugrik vagy nem ugrik Kedves és tájékozott Szerkesztőségi óra! Egyazon napon, 1966. augusztus 12-én, pénteken (még szerencse, hogy nem 13-a volt!) olvastam az Esti Hírlap tv-kritikáját s benne a következőket: »... a legjobban mégis egy rövid riportfilm ragadta magával a nézőt: Jean Marais, az elmúlt évtizedek és napjaink egyik legnépszerűbb férfisztárja mutatkozott be munka közben. Akik látták, hogy egy-egy szerep kedvéért hogyan vállalkozik veszélyes bravúrokra az az ember, aki saját bevallása szerint nem szeret sportolni, de még csak mozogni sem, minden bizonnyal megtanulták tisztelni is a színészt, akit eddig csak szerettek.« Miután letettem a lapot, kezembe vettem az Élet és Irodalom ugyancsak 1966. augusztus 12-i számát. Benne, a »Legenda volt.. .« című glosszában arról tájékoztatnak, hogy nem ugrik, nem lovagol, nem vezet vakmerően autót, nem zuhan le repülőgéppel, mert mindezt helyette egy bizonyos Gil Delamare végezte. Ez a Gil pedig nemrég meghalt.Marais most Romániában filmezik — közli a glossza — immáron Delamare nélkül. Amint a külföldi lapok hírül adták, egy jelenetnél — amelyben dublőz híján ő maga szerepelt — súlyosan megsérült és a kolozsvári kórházba szállították ...« Tessék mondani: ugrik vagy nem ugrik? Egy újságokat is olvasó néző, akit ugratnak (Zavarban vagyunk ...) Megjelenik minden pénteken. Főszerkesztő: Hámori Ottó. Szerkesztő: Demeter Imre. KlINCM Kiadja a Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Sala Sándor. Szerkesztőség és kiadóhivatal: UltlUK vil., Lenin krt. 9—11. (Telefon: 221—293, 221—285). Kéziratokat és képeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. 66.2527 Athenaeum Nyomda. Felelős vezető: Soproni Béla igazgató. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi (Budapesten a kerületi) kézbesítői- MŰVÉSZETI HETILAP vataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 12,5 Ft. Külföldön terjeszti: Kultúra Könyv- és Hírlap Külkereskedelmi Vállalat, vagy a Kultúra külföldi képviseletei. Index: 25 285