Film Színház Muzsika, 1967. január-június (11. évfolyam, 1-26. szám)
1967-05-12 / 19. szám
programba, de ez a huszonhét esztendős fiatalember, Francis Ford Coppola — aki forgatókönyvíróként már hírnevet szerzett — rendezőként is kedvezően mutatkozott be. A »Nagy fiú vagy már« című komédiája rokonszenves, szellemes munka, amely ugyan sajátosan amerikai módon tárgyalja a felnőtté válás bizonyos aspektusait, de ügyes ötleteivel sok derűs percet szerzett a nézőknek. S a komédia műfaját folytatva, hadd említsem meg a francia hivatalos versenyfilmet, a »Játsszunk gyilkost«, amelynek rendezője Alain Jessua, immár második filmjének tanúsága szerint, erős vonzódást érez az elmekórtani esetekből származó, groteszk helyzetek ábrázolására. Én nem. Annál inkább elragadott a versenyen kívüli angol film, a »Kiváltságos«, amelyben Peter Watkins-nak a film rendezőjének sikerült a gondolati tartalmat, a nagyon erőteljes és kemény mondanivalót egyesíteni a korszerű kifejezési eszközök változatos és helyenként egészen nagyszerű alkalmazásával. Bár témája — egy »pop-singer« fiú karrierjének és bukásának históriája — elég sokszor látott és sok banalitással fenyeget, Watkins el tudta kerülni ennek minden buktatóját és izgalmasan fejtette ki az ebben rejlő társadalmi és filozófiai gondolatkört. Egy ugyancsak versenyen kívüli, kitűnő cseh film, a »Szigorúan ellenőrzött vonatok« volt a fesztivál középső szakaszának másik legjelentősebb eseménye — bár ennek visszhangja egy kicsit beleveszett a bemutató napján rendezett nagy gálaest zajába, ahol az Eurovízió kamerái előtt a felvonuló sztárok tucatjával megspékelt közönség számára a kitűnő Charles Aznavour szolgáltatott műsort. Mint minden alkalommal, most is némi zavarral írom le ezt a beszámolót. Hiszen mire mindez megjelenik, a zsűri kiosztja a díjakat. Addig pedig még jó néhány film szerepel a műsorban, így azután nehéz eligazítást adni a zsűri ítéletéhez. Mindenesetre megemlítem, hogy az elmondottakon kívül egy igen tehetséges, de meglehetősen zavaros brazil film, a »Szorongás völgye« számíthat még esélyesnek a díjak valamelyikére. Ezenkívül bemutatták a »Gyilkolni és agyonütni« című rosszindulatú és nem is jól megcsinált német filmet, a »Három nap és egy gyermek« című izraeli filmet, egy spanyol meg egy mexikói filmet, valamint az algériai filmgyártás, »Az Aurel szele« című első alkotását, amely igazán rokonszenves és nagyon csekély mértékben hordja magán az elsőfilmek szokásos jegyeit. De hát nem látván még sem Bresson »Legyecskéjé«-t, sem Antonioni »Blow-up«-ját — nehéz lenne tippelni a zsűri döntésére. Az első tíz nap alapján egyedül a jugoszláv cigányfilm látszik biztosan díjra esélyesnek. Az elmaradhatatlan vita a díjak odaítéléséről legközelebbi beszámolómra marad, tehát éppúgy mint a záróestről szóló tudósítás. Ezen ugyan A magyar delegáció tagjai közül elsőnek a Tízezer nap női főszereplője, Boros Gyöngyi érkezett haza Cannesból. Hazaszólította a kötelesség: játszania kell a debreceni Csokonai Színházban. — Kicsit álomszerűnek tűnt az egész — mondja —, s tulajdonképpen csak most, hogy itthon vagyok, hiszem el azt, hogy Cannes-ban jártam. Tele voltam izgalommal abemutatón, a sajtófogadásán, ahol a megjelent újságírók hosszasan faggatták a rendezőt művészi hitvallásáról, meg arról, kit tart példaképének és hogy a film melyik figurájában »mintázta« meg önmagát. — Az olasz televízió Kósa Ferenccel és velem is készített interjút. Engem arról kérdezgettek, hogy hogyan kap valaki Magyarországon filmszerepet. Érdekelte őket, hogy játszom-e színházban, és arra is kíváncsiak voltak, hogyan tudtam fiatal korom ellenére megoldani a filmben lejátszódó harminc év korproblémáját. Az erre a kérdésre adott válaszomban hivatkoztam a rendező erőteljes koncepciójára, melybe nagyon jól bele tudis, az eredetileg hirdetett amerikai Western-film helyett, Günter Sachs afrikai expedíciós filmje szerepel. És mert a nevezett aranyifjú, aki most felcsapott filmcsinálónak, egyébként (vagy főleg) Brigitte Bardot ügyeletes férje, a záróesten megjelenik a sztár is, ami azért érdekes igazán, mert a francia film egyes számú csillaga valami vélt vagy valódi sérelem miatt, több mint egy évtizeden át bojkottálta a cannes-i fesztivált. . . Most abbahagyja. És még valami. Legutóbb az estélyi pizsama divatjának bukásáról tettem említést. Visszavonom. Csak az idő volt kedvezőtlen arra, hogy viseljék. És mert azóta megjavult, kiderült, hogy a pizsamát idén is hordják. Nemcsak az ágyban. A gálaesteken is • • • Bán Róbert tam illeszkedni. S arra is, hogy a film számos natúr szereplője, tőlem is viszszafogott játékstílust követelt. Sára Sándor és Kósa Ferenc még sok-sok interjút adtak a különböző országok lapjainak. — Amikor én Cannes-ban jártam, még semmit sem lehetett tudni a Tízezer nap sorsáról. De az már akkor is biztos volt, hogy öregbítette a magyar filmek művészi hitelét. Ennek egyik megnyilvánulása az volt, hogy meghívták a Tízezer napot Olaszországba, az elsőfilmesek fesztiváljára. — A nizzai Francia—Magyar Társaság jóvoltából egyébként nemcsak Cannes-t, de az egész környéket, a közeli szigeteket, városokat is bejártuk. Csodálatos természeti szépségeket, ódon kisvárosokat, műemlékeket láttunk. Sajnos Párizsra, egy hosszabb autós sétakocsizásra való időnk — összesen három óránk maradt. .. (k. l.) Gaines-i élmények Peter Watkins »A kiváltságos« című filmje a korszerű kifejezési eszközökkel aratott sikert