Film Színház Muzsika, 1967. július-december (11. évfolyam, 27-52. szám)

1967-09-22 / 38. szám

A VESZEDELMES SZEREP Rendezte: Michel Deville. Egy francia színészt félre­értések kényszerítenek a háború hősének veszélyes szerepébe. NAP NÉLKÜLI VILÁG Rendezte: Jacques-Yves Cousteau. Cousteau kapi­tány csiga alakú hajójából csodálatos mélyvízi világot rögzít a kamera. Néhány éve egy angol filmben láthattuk a kis szí­nészt, aki a színpadon meg­bukik, de az élet nyújtotta nagy szerepben (Montgo­mery tábornok alteregója­­ként) megállja a helyét. Az új francia film hőse ugyan­ezt az utat járja, csak ve­szélyesebben: egy náci ez­redest kell eljátszania. Fej­tetőre állított helyzetek, né­hány jó riposzt, szellemes kiszólások. Kellemes nyár­végi szórakozás, jóllehet az alaphelyzet számos lehető­sége kihasználatlan maradt. Az asztronauták 100 kilo­méterekre vezetik fel űrha­jóikat, a tengermély meg­hódítóinak újabb és újabb méterekért kell megküzde­niük. De legalább olyan iz­galmas és veszélyes ez a felfedezőét is, amellett sokkal látványosabb. A film humora, szerkezete, tempója (legalább félórával hosszabb a kelleténél) lel­kes dilettantizmust mutat. Hanem azok a háromszáz­méteres mélységben élő cá­pák, rákok, lombkoronát utánzó állatok, csodálatos színekben pompázó halak... A színes, szélesvászonnak pontosan a közepén jön fel a nap és az előtérben, ugyancsak a szimmetriára gondosan ügyelve vágtat­nak a film ifjú főszereplői. Ha játszanának nálunk cowboy-filmeket, ezt azok­hoz hasonlítanám: leegy­szerűsített naiv történet, verekedések, lovaglások bravúrosan hiteles rögzíté­se. A »bosszúállók«: gye­rekek. A háború árvái, akik vakmerő tettekkel já­rulnak hozzá Bugyonnij győzelmeihez. A gyerek­nézőknek tetszeni fog. K. L. Harman - a hét filmjeiről Vannak szerepek, me­lyekre készülnünk és van­nak, melyek váratlanul adódnak. A nemvárt szerep rendszerint akkor is izgal­mas, ha történetesen mu­latságos. Ez a bevált elv mozgatja a film tempós, fordulatos, frappáns mesé­jét, némileg több rutinnal, mint eredeti felismeréssel. Az előtérben a színész, Ro­bert Hirsch produkciója áll: a szerepjátszás a máso­dik, harmadik, negyedik hatványon . . . Amíg ez a nevetőizmok számára csak fokozható. Olyan élménnyel ajándé­koz meg a film, amely szá­munkra más módon aligha elérhető. Csodáljuk az em­beri felfedezni vágyást, akaraterőt és türelmet, amely nekünk a tengerfe­nék csodás kaleidoszkópját tárja fel. Talán csak az utolsó harmadában érezzük mi magunk is a bezártság enyhe nyomását. A kivéte­les képességű alkotóknak hiszen filmet csinálnak, azt is szem előtt kellett volna tartaniuk, hogy ennek a világnak az érdekességét semmiképp sem a film mé­terhossza adja. A kalandfilm a kalandfilm, ezt tudomásul kell venni, s egyáltalán nem ildomos ilyenkor a hitelesség, a lé­lektan, s más effélék jelen­­avagy távollétét feszegetni. Ha a patetikus befejezéstől eltekintünk, ez a film min­den bizonnyal — művészi problémáitól függetlenül — elragadó szórakozás lesz a gyermekközönség részére. De a felnőttek is leszűrhet­nek belőle valamit: a téma nemes volta még nem ne­mesíti meg magát a műfajt. S. Gy. Ha Ernst Lubitsch annak idején nem rendezte volna filmre »Lenni vagy nem lenni« című hátborzongató komédiáját, ha Christian Jacque nem készíti el­­Ba­­bette háborúba megy« szí­nes kalandfilmjét, akkor bi­zonyára sohasem születik meg ennek a csetlő-botló kétbalkezes vidéki ripacs­­nak helyenként mulatságos, időnként naiv, de minden­képpen mesterkélt históriá­ja. Két elődjének színvona­lát nem éri el: hiányzik belőle Lubitsch eredetisége, Bardot­t izgalma. Yves Cousteau új filmje megint ismeretlen, csodála­tos szörnyetegek közé, fé­lelmetes, emberi szem nem­látta tengerfenéki tájakra kalauzol bennünket... És hihetetlenül okos gépek, műszaki szerkezetek, elekt­ronikus berendezések közé, amelyek lehetővé tették, hogy mindez színes filmre kerüljön. Csodáljuk a mo­dern technikát, elámulunk a szürrealista festményekre emlékeztető, színpompás felvételeken — bár az egész filmet kissé hosszadalmas­nak éreztük. A bosszúállók: három ka­maszfiú, meg egy bakfis: ők azok, akik elfogják Szörnyű Szidort, a kozák fehérterroristák bandavezé­rét, ők azok, akik felszaba­dítják falujukat, s akik megkönnyítik Bugyonnij lovashadseregének győzel­mét. A színes-szélesvásznú film látványos vágtatások­­kal, hatásos verekedé­sekkel és üldözésekkel tar­kított kaland-storyt eleve­nít meg: pontosan olyan, mint azok a cowboy-törté­­netek, ahol a ló szintén mindig elnyeri jutalmát, a bűn a büntetését. G. P. A BOSSZÚALLÓK Rendezte: Edmond Keo­­szajan. A kalandfilm hősei gyerekek, akik bátran har­colnak a fiatal szovjet köz­társaság ellenségei, az anar­chista bandák ellen­­ játszásának változataival vezet végig a történeten. Ezt a történetet mint a versek tör­ténetét mindig is, csak a mesék hang­ján lehet elmondani. Talán így: volt egyszer egy költő és egy lány. Szeret­ték egymást. A háború szétválasztot­ta őket. A fiú katonaszökevény lett, büntetőszázadba került. Halálának hírét bajtársai vitték el a lányhoz... Hubay Miklós forgatókönyvének, Vas István verseinek. Ránki György zenéjének erejét, szépségét a líra adja. A vallomás bensőségessége, amely fel­izzítja a háború viharában is felvilla­nó ifjúság emlékét. A költői erő, amely felmutatja a történet mögött a kort. Az ~Egy szerelem három éjszakája« nem szokványfilm. Révész imponáló könnyedséggel vonultatja fel a filme­zés eszközeit, a színes technikát, a szte­­reohangot. Mindez fokozza a film ér­dekességét, de helyenként háttérbe szorítja a film történetének igazi éltető anyagát, a lírát. Vas István verseit, Ránki György zenéjét a rendező hiánytalanul vette át az eredetiből, a színdarabból, mégis el­vesztették erejüket, hatásukat. Révész gyakorlott, ízléses művész, nem dol­gozik olcsó eszközökkel. Ezért lep meg a változás. Mi történt hát? Somló Tamás képteremtő erejét jól ismerjük. A harmonikus kompozíciók­ban feszülő belső ellentétek, a meg­szerkesztett rendben viharzó drámák, a fekete és fehér árnyalatok riasztó ellentéteinek ábrázolása után most bizonyította, hogy a költészet pasztell­­színűbb, világában is otthonos. A bér­kaszárnya udvara, az erdei kastély, a vízparti jelenet, az idő múlását meg­állító képsorok a legtisztább, a leg­­költőibb képi impresszionizmus. Révész ezekre a jelenetekre vágta rá a verset, a dalokat. A képi költé­szetre a szavak, a zene költészetét. Megismétlődnek a kémiai folyamatok szabályai, az önmagukban aktív ve­­gyületek találkozásukkor semlegesítik egymást. Egy szerelmes éjszaka kép­sorai felett elmondani egy szép verset a szerelemről — ez széttöri a varázst. Osztatlanul dicsérhetem viszont a három­ királyok jeleneteinek beépíté­sét a történetbe. A rendező itt jól érezte meg a lehetőséget, amit a szín­darabban csak néhány percre megje­lenő három katona figurája ad. Ismét bebizonyíthatta, hogy kitűnően beszéli a kontrasztos, a groteszk filmnyelvet. Azt a fanyar szólamot, amelyben he­lyet kap a derű is. Így a háromkirá­lyok jeleneteiben egyszerre értelmet kap mindaz, ami a film többi részle­teiben bizonytalanul keresi a formát. A verseket, a dalokat itt egy-egy szi­tuáció robbantja ki: a vagonban össze­zsúfolt katonákat fel kell vidítani; a költő haláláról a hírt át kell adni... Fölényes és fényes alakítás a három nagy színészé, Darvas Iváné, Latino­vits Zoltáné, Sinkovits Imréé. A dön­tések elől való kitérés filozófiáját fo­galmazzák meg, de mindegyikük já­tékának van a groteszk komikum mö­gött egy mélyebb vonulata is. Latino­­vits játékában ott van a »túlélni« ked­véért magában elfojtott humanizmus, Darvas figurájában a külvilágra pil­lantó ember rémült döbbenete, Sinko­vits alakításában a hallatlan elszánt­ság, mellyel célját, szerepét vállalja. A szereplőlistáról rögtön Kállai Fe­renc neve kívánkozik a sorba. Egy, az értelem fegyverével is rendelkező detektívfőnök, egy »emberséges« em­berirtó bizarr, tökéletes jellemrajzát adja. A két főszereplő helyzete nem könnyű, játékuknak kellett volna su­gároznia azt az atmoszférát, amit a film zsúfolt hatáseszközei sokszor megzavarnak. Azért mind a ketten bi­zonyítják erős képességeiket. Venczel Vera a filmgyártás nyeresége,­ őszin­te tehetség. És van benne mértéktar­tás, művészi alázat. Tóth Benedek is természetes, rokonszenves színész. Is­meri a csend erejét, tud bensőséges lélekrajzot adni anélkül, hogy fáradt, enervált lenne. Révész György filmje igényes, ha­tásos, sok részletében sikeres munka. De nem számolt a költészet törékeny­ségével, a gyorsan röppenő és ezért könnyen sebezhető varázzsal. Sándor Iván

Next