Film Színház Muzsika, 1969. július-december (13. évfolyam, 27-52. szám)
1969-08-30 / 35. szám
TELEVÍZIÓ TELEVÍZIÓ TELEVÍZIÓ TELEVÍZIÓ Csak egy napra? Minden életkornak megvan a maga sajátossága, úgy tűnik viszont, hogy a technikai forradalom kora olykor játékot űz ebből az ősi elvből. Augusztus 20-án láttuk és hallottuk mindenfelé, hogy a tapasztalt férfikorát élő magyar rádió virgonc ifjúként vette birtokába az időt és a teret, s hajnaltól kivilágos virradatig tartó szórakozást, mulatságot hintett szét az országban. Ugyanekkor az emberi életkor szerint még csak a serdülés időszakába lépő televízió megállapodott és bölcs higgadtsággal nem tágított a szokott ünnepi formák mellől. Jól tudjuk, a műsor sugárzását könnyebb és olcsóbb hanggal, mint képpel bírni. A televízió sok mindent tanult és átvett eddig is a rádió gyakorlatából, de nem maradt a rádió sem rest, új módszereket és megoldásokat vállalt, hogy tartani tudja a lépést a tévé népszerűségével. Az éjjel-nappal nonstop adásból az derült ki, hogy ötletesség és mozgékonyság dolgában maradt ezúttal a rádió felül. Hacsak a tévé az ifjak tisztelettudó előzékenységével önszántából nem adta át a terepet erre a napra az „idős” rádiónak. Erre az egyetlen napra. Ha így volna, még mi is megértenénk . .. Hogyan végződön? Több olvasónk levélben és telefonon arról érdeklődött, hogy tulajdonképpen mi is történt a televízió által közvetített Akit nagyon szeretnek című film végén, azaz a történet hogyan zárult le dramaturgiailag. A választ a műsor szerkesztőjétől, dr. Váradi Györgynétől kértük. — Véleményem szerint félreérthetetlen volt a film befejezése: a film szerelmespárja ismét egymásra talál s ott táncolnak, ahol a film elején megismerkedtek, s ahol akkor a lány nem volt hajlandó táncolni. Miközben szól a zene, ők összesimulva táncolnak, még hallani is lehet, amint a fiú szerelmese fülébe súgja: „Nagyon szeretlek”. (Képünkön jelenet a filmből, a világhírű főszereplő: Michéle Morgan.) A műsor margójára Magyar őst Svájcban Gertler Gábor budapesti olvasónk írja: „Nemrégiben beszámoltak róla, hogy a svájci tv Magyar estre készül. Úgy tudom, az est lezajlott, szeretnék róla valamilyen információt kapni". A svájci tv Magyar estjéről a Neue Zürcher Zeitung írt. A lap 1969. július 30-i számából idézünk: „Az első részben Hagyományok és népszokások Magyarországon címmel nem eredeti, hanem megszelídített népművészetet kapott az ér- Kárpótlást mi nem adhatunk, legfeljebb egy fotót közölhetünk Jávor Pálról Dankó Pista szerepében.deklődő. Egyszer csaknem az akrobatika határait súrolta a műsor, máskor balettszerűen stilizált volt a táncbetét. A Barbárok című tévéjáték Móricz Zsigmond novellája nyomán, már jobban korrigálta az idillikus puszta képzetet. Zsurzs Éva rendezése jól adta vissza a novella atmoszféráját. A svájci néző kitűnő magyar színészeket ismerhetett meg, köztük mindenekelőtt a nemrégiben elhunyt Görbe Jánost. Az eltűnt férjét kereső parasztasszony szerepében Horváth Teri nyújtott nagyszerű alakítást. A következő részben egy 1968. decemberi riportot láthattak a svájci nézők a Szeged környéki hatalmas olajtűzről, s ennek kapcsán bepillanthattak a modern iparosodó Magyarország egy szegletébe. Az est Liszt Ferenc A-dúr 2. zongoraversenyével zárult. Kiss Gyula zongorázott és a Budapesti Filharmóniai Zenekar kísérte Koródy András vezénylésével. A rendkívül igényes mű kitűnő alkalmat adott a fiatal zongoraművésznek virtuóz képességei teljes kifejtésére, bár a felvétel technikai minősége nem volt kifogástalan. A műsor összeállítói ezzel az utolsó résszel szerencsés kézzel mutatták meg azt a szerepet, melyet a zene játszik az ország és Budapest kulturális életében.” I f az utolsó pillanatban „Kedvenc színészeim közé tartozott Jávor Pál, már csak azért is nagy érdeklődéssel vártam a tévében a már előre jelzett Dankó Pista filmet. Miért maradt el a vetítés és mikor tűzik ismét műsorra?” (Vajda Sándor, Komló) Láng Róbert műsorszerkesztő a kérdésre így válaszolt: — Sajnos, csak az utolsó pillanatban derült ki, hogy a Magyarországon még fellelhető egyetlen kópia technikailag olyan rossz állapotban van, hogy az a képernyőn élvezhetetlen lett volna. Tekintettel arra, hogy a film negatívja nincs meg, nem áll módunkban új kópiát készíttetni, s így a Dankó Pista tévéközvetítéséről egyszer s mindenkorra le kellett mondanunk. Úgy, ahogy írjuk „Élvezettel hallgatom Leonard Bernstein, a kiváló zeneszerző és karmester előadásait, csak azt nem értem, miért mondják ki a nevét annyiféle változatban a televízióban, hol Bernsztejnnek, hol Bernsztejnnek, hol meg csak egyszerűen úgy, ahogy írják?” (Dr. Legeza Tiborné, Gyula) A választ Vecsernyés Jánostól, a televízió zenei osztályvezető-helyettesétől kaptuk. — A rádióban és a televízióban évek óta úgy ejtjük Leonard Bernstein nevét, ahogy írjuk. Ez az elfogadott egész Európában. Sajnos, olykor a tévébemondók vagy a szinkronszereplők saját elképzelésük szerint ejtik ki. Tudjuk, hogy ez helytelen, és a sorozat elkövetkező adásainál ügyelni fogunk arra, hogy mindenki egyaránt helyesen mondja ki a nevét. Nem ártana néha az idegen nevek kiejtését olyan esetekben is „egységesíteni”, amikor az írás és a kifejezés nem egyezik meg. I 29