Film Színház Muzsika, 1972. január-június (16. évfolyam, 1-26. szám)
1972-05-13 / 20. szám
l lított ajakkal, tekintettel, kívánságra még a felvételre utólagosan felhelyezett kackiás bajuszkával is. Kiderült hamar, hogy rendszerint nincs is szükség különösebb rábeszélésre. Az emberek igénylik az életükbe belelátott, visszalopott szépségeket. S míg folyik az „üzletfelekkel” az egyezkedés, míg elkattan Zala Márk fényképezőmasinája, azalatt feltárulnak a sorsok, az emlékek, olykor a titkolt örömök, gondok, drámák is. A modellek beszélni kezdenek őszintén és leplezetlenül a két fotográfusnak, s szinte észre sem veszik, már be is sétált a kapujukon a filmkamera, a mikrofon, feljegyezve és rögzítve a spontán önvallomásokat. Ezért a kis filmes különítmény minden rejtőzködése, ismeretlenségbe burkolózása, lábujjhegyen járó halk tapintata, hiszen máskülönben — zajongva, látványosan, ahogy forgatáskor szokás — aligha lehetne megteremteni azokat az intim körülményeket és kapcsolatokat, melyek segítik félretolni a legbensőbb lelki reteszeket is. Ami tehát filmszalagra kerül, az mind színtiszta valóságanyag. De nem pusztán dokumentum, hanem játékfilm. Igen, játékfilm — forgatókönyv nélkül. Ez is valami új, egészen rendhagyó. Ki hallott még ilyesmiről minálunk? Hozzákezdeni egy játékfilm forgatásához leírt, megtárgyalt, elfogadott forgatókönyv nélkül? Akad, aki erre pénzt, felszerelést, nyersanyagot ad? A Hunnia Filmstúdió belement a kísérletbe. És ebben a tekintetben nemcsak vállalkozó, hanem partner is. Részes a szívdobogásban, a drukkban — még az önmagukon való csodálkozásban is — az alkotókkal. — Félelmetesen és magával ragadóan izgalmas kísérlet ez — mondja Iglódi István — minden napja ezer új meg új felfedezés. — Ekkora bizalmat színész még aligha élvezett, mint amilyet mi élvezünk most — teszi hozzá Zala Márk. — Játszhatunk, dialogizálhatunk a saját gondolataink szerint. Ugyanakkor egy közös varázslat hatalmában vagyunk ... Improvizálnak? Egy témára? Többre? Mi adja meg a cselekmény alaptraverjeit, melyre a film felépül szilveszter éjszakájától a május elsejei felvonulásig, mert a történetsornak ez a két végpontja, ahol az emberek tömegesen fordítják egy irányba az arcukat, már befejezve áll? Még önmaguk számára is kérdéses. Ami közbül van, az készül most szívós, nomád módszerrel. Ám maga az élet is nagy rendező erő, építi a film szerkezetét. Ha a vándorfényképészek útra indulnak, még akaratlanul is bizonyos fajta szociologikus körképpé alakul lencséjük fókuszában a társadalom mai arca. Vasárnap Zolnay terepszemlézni ment Kunszentmiklósra, miután bekalandozták már Galgahévízet, Gyermelyt, Etyeket, Ráckevét s más községeket. Kunszentmiklóson húsz házba is benyitott, ahol fiatal házasok élnek. És sorsuk, törekvéseik mennyi azonosságát, hasonlóságát észlelte. — Ma még a tulajdonviszonyok határozzák meg a tudatviszonyokat — mondja Zolnay Pál, — ám kitapintható az új szocialista életforma bontakozása az egyéni sorsok mögött. Talán ebbe a folyamatba pillantunk és avatkozunk be filmünkkel, de mindezt még csak találgatva, bizonytalanul mondom, ahogy egyelőre a műfajt illetően is határozatlan vagyok. De minek is műfajjal mérni ezt a munkát. Egy biztos, ilyen jellegű vállalkozásról nincs tudomásom a film történetében. A már felvett anyag azonban lelkesít, bizalmat ad, ösztönöz minket. Óriásira rúg majd a szalagra rögzített kép és hang mennyisége, ötvenezer méter filmnyersanyagot használunk fel — utoljára Kovács András kapott ennyit a Nehéz emberekhez — s ebből két és félezer méter lesz a kész mű. Amellett elkészülnek a megrendelt fotók is. A reális ábrázatúak és az idealizált retusáltak is. De pénzt többnyire csak az utóbbiért adnak, s csak azok kerülnek ki a falra. És Iglódi — vagyis a stáb — fel is veszi értük a honoráriumot. A végén, ha kész a film, viszszafizetik a modelleknek. Így korrekt a játék. Van a produkciónak egy „regőse” is. Sebő Ferenc gitáros, ő alkalmi songokkal kíséri a két vándorfotóst, kifejezve vándorlásaik hangulatát. Halkan pengeti most is, s ezt dúdolja mellé. I, i, i, házhoz megyünk, hogyha hí. Ó, ó, ó, mesterségünk a fotó. Majd egy másik háznál pedig a következőt: Forgatjuk a kamerát, Lekapjuk a kamarát, Házanépét, szamarát, Megörökítjük a mát... Sas György Filmforgatáson Hétköznapok a küzdelemben Egy másik „kötelékrepülés” is útjára indult. Az alkotói hármas, amely létrehozta a Tízezer napot, az ítéletet, most új munkába kezdett. Kása Ferenc, Csoóri Sándor, Sára Sándor. A forgatásnak most még csak az első mozaikjait láthattuk,, de már ennyi is érdekes benyomásokat adott nekünk a film különös vizuális világáról. A munka rövid pihenőidejében Kósa Ferenc az új filmről a következőket nyilatkozza: — A Nincs idő alapnovelláját öt éve írtuk, még az ítélet előtt. Akkor szerencsétlen véletlen miatt nem tudtuk leforgatni. A könyvet az illetékes szervek elfogadták, a szükséges összeget megajánlották, de volt akkoriban egy főgyártásvezetőnk, aki váratlanul úgy gondolta, hogy azon a télen nem lesz hó és olyan erős volt ez a rögeszméje, hogy nem indította el a filmet. Aztán hiába csikorgott a január és a február, ő hajthatatlan maradt és a meteorológiát hibáztatta, amiért az időjárás nem tért el a sokévi átlagtól, így maradt az eredeti könyv kihordatlan és megszületetten. Majd az ítélettel bajlódtunk három évig. Tavaly Forradás címmel írtunk Csoóri Sándorral egy forgatókönyvet, ami a legnagyobb sajnálatunkra, fiókban várja a megvalósítást. Minthogy azonban cselekvő hajlamú emberekben a várakozás nemcsak szorongató, hanem erkölcstelen is, elővettük a Nincs időt, a régi könyv parazsát felszítottuk, aztán szerencsét próbáltunk. Végül is ez mindennél nagyobb öröm számunkra. — Filmünk hősei névtelen kisemberek, akik keresik a forradalmi — tehát fokozottan emberi — magatartás lehetőségeit, de mert a kor, amibe beleszülettek, nem éppen kedvező, ez az útkeresés tragédiába torkollik. Gondolkodó és gondolkodtató film lesz a Nincs idő. Elkerüli az olcsó válaszokat és keresztülverekszi magát a lesújtó helyzeteken. Úgy is mondhatni, hogy egy hétköznapi szabadságharc csöndességében is erőteljes részleteit láthatják a nézők, sohasem a harc tagadását, hanem a vállalását és végül is ettől nincs felemelőbb, én legalábbis nem ismerek felemelőbbet. — A Nincs idő 1929-ben játszódik és felhasználja az akkori illegális munkásmozgalom dokumentumait. Műfaját tekintve, tragédia, amely a történet belső lüktetése szerint, olykor szatírába csap át. Filmünk a Hunnia Filmstúdió gondozásában készül. A sovány fegyőr és Babella, a főfegyőr (Szilágyi István és Szilágyi Tibor) (Kotnyek Antal felv.) .