Film Színház Muzsika, 1976. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)
1976-02-14 / 7. szám
PÁLOS ZSUZSA Jó emlékeim vannak munkákról, rendezőkről. Nosztalgiám van a főiskolai évek iránt, bátorsággal kérdőjeleztük meg egymás munkáját — együtt végeztünk a rendezőkkel. Ilyen volt Iglódi Istvánnal dolgozni, Moliére „Gömböc úr” című darabját rendezte. Kerényi Imre Azra és Svejk-rendezése is jó hangulatú volt. Azt hiszem, Bodrogi igen beválna rendezőnek is, a színészpedagógiája remek, ihletetten tudja felkészíteni a belépést, a mozgást, amit nem tudnak tanítani a főiskolán. Horváth Jenő rendezése a Várj, amíg sötét lesz előkészülete alatt volt ilyen emlékezetes számomra. Végletes játékra biztatott, fölkészített. Nekünk a szerződés előírja, hogy azt csináljuk, amit a rendező mond. A rendező pedig gyakran csak versenyben akar maradni más rendezőkkel: ha X rendezte Shakespeare-t, én is megrendezem. Legyen akármilyen nyakatekert vagy hamis — a színész kérdőjeleket nem tehet fel. Az együttjátszás örömét várjuk. Ez nagyon ritka. Ehhez valódi apának kell lenni, türelemmel megvárni a színész átlényegülését. GARAS DEZSŐ Nincs. Sajnos. Zavarban vagyok a rendező megítélésénél. Zavaros válaszokat fognak adni a színészek. Vagy nem merik elmondani, vagy nem őszinték. Kezdetben volt egy hordó, dobogó és bukfencezett egy komédiás, egy csepűrágó, egy bohóc. Vagy röhögtek, vagy nem. Jött egy ember, rögzítette. „Majd írok valami jópofa dolgot.” Ez volt az író. Ezzel kész is lenne a színház. A kettő közé odatolakodott egy szükséges rossz. Miért szükséges rossz? Meg tud élni mindkettő maga, a színész és az író, de a rendező szintézisbe hozza a kettőt. A rendező, aki elismerte magát, mint szükséges roszszat (nagyon kevés ilyen van), az mindig nagy-nagy rendező volt. Fel tudott oldódni, s nem akart a két elem elé tolakodni. Ilyen volt Gellért Endre, Várkonyi Zoltán. Na, és még valamit. Az igazi rendező jól sáfárkodik a rábízott lelkekkel. BODNÁR ERIKA Abszolút hit és bizalom kell a rendezőhöz, feltétlen elfogadás. Néhány találkozásról tudok beszámolni. Például Székely Gáborral. Pontosan tudta, mit akar, közölte is. Leírta, az olvasópróbán felolvasta. Meghatározta, mi az én dolgom. De aztán hagyott dolgozni, próbálkozhattam ösztönösen. Horváth Jenő nem fogalmazta meg előre, mit kér. Eleinte úgy tűnt, mintha mást próbálnánk. A végén kiderült, ez az, amit ő akart. Remek hangulatot tudott teremteni. Marton Endrével még nem dolgoztam, nemrég vagyok a Nemzetiben. Majorral nagy játék az egész. Az egyéniség folytán mindent elhiszek neki, együtt játszik, játékból alakul ki az előadás. Nagyon rossz, ha az instrukciók nem eléggé világosak, ha látni, hogy a rendezőnek nincs pontos elképzelése. A legjobb, ha a színész is segíthet, hiszen ez kölcsönös munka, ha nem elkényeztetve várja a mindig kedves szót, hanem inspirációra készteti a rendezőt.