Film Színház Muzsika, 1977. július-december (21. évfolyam, 27-53. szám)

1977-10-08 / 41. szám

Eltűntek a dívák zázadunk nagy bálványai között — van egynéhány, fárasztó volna ■elsorolni — előkelő hely illeti meg a dívát. A kitenyésztett, maga­ ápoló, a nyilvánosság kirakatában éjjel-nappal fellépő színésznő csillagot. Aki nem­csak a színházi előadáson vagy a fil­men alakít, hanem minden pillanata alakítás, az önteremtés, az önszobrá­szat egy-egy mozzanata. .. bálványkészítés nem könnyű mesterség. Sem annak, aki a bálványt készíti — producer-pápák, rendező­­papok, újságíró-sámánok — sem pe­dig a bálványnak. Mert a bálvány so­hasem lehet passzív. Nem elég, ha tű­ri, hogy formálják. Saját magának a fúrnia-faragnia kell a szobron, ami ő maga. És ennek a munkának soha nincs vége. Mert ha kész a szobor, egyfelől fenn kell tartani az állagát, napról napra restaurálni, nehogy kop­jon, fényét veszítse, belepje a por, amenyiben lágyabb, kevésbé tartós anyagból készült, nehogy málladoz­zék. Másfelől a mindennapos karban­tartás mellett gondoskodni kell arról is, hogy a bálvány, melyben annyi munka fekszik, mindig megfelelő vi­lágítást kapjon és mindig ott álljon, ahol a legtöbb ember szeme szegező­­dik rá, így készül a díva. Aki mindig min­den pillanatban kész arra, hogy a közönség elé lépjen ; amikor szín­pad nagyságú ágyában fekve reggeli­zik; amikor hódító pongyolában kilép a budoárból; amikor fotóriporterek kereszttüzében magányosan sétál a melankolikus erdő őszi lombjai kö­zött; amikor a férfival, akit szeret, eldugott kiskocsmában vacsorázik ti­tokban — és mindenki őket bámulja; vagy amikor próba- és forgatási szü­netben sem omlik össze az arca, dí­va marad mindhalálig. Kamaszok, ka­tonák, boldogtalan férjek vágyálma. F­an azonban a dívának egy nemes, kevésbé manipulált, mélyebb csillogású változata is. Amikor egy valóban nagy színésznő egyénisége szétfeszíti a szakma nyújtotta kerete­ket. Amikor úgy megtölti élettel min­den figuráját, amit alakít, hogy ezt a telítettséget nem képes egyik pilla­natról a másikra kioldani magából. Ez az ugrásra kész színésztípus, amelyik a próbákon közös erővel fölfedezendő terra incognita tájain, a jöven­dőbeli előadás ismeretlen dzsungele­ben mindig kicsit előrébb jár kollé­gáinál, márpedig azért, mert valójá­ban ki sem lép soha ebből a titokza­tos dzsungelből. A többiek még csak is­merkednek a nehéz tereppel, botorkál­va keresik a lehetséges ösvényeket, levegőt kapkodva igyekeznek szoktat- GÖRGEY GÁBOR Munka­világítás 12 KÉPERNYŐ UTÁN SZÍNPADON A Jó estét, nyár, jó estét, szerelem A­mikor 1969-ben a Mag­vető Könyvkiadó gon­dozásában megjelent Fejes Endre Jó estét, nyár, jó es­tét, szerelem című műve, a kritikusok nagy része a „re­gényszerű filmnovella’­ műfajkategóriába helyezte. S amikor három év múl­va Szőnyi G. Sándor tévé­filmet készített belőle, az emlékezetes siker ezt a műfaji meghatározást iga­zolta. Most, Fejes Endre hősé­nek, a sötétruhás, szeretet­­re vágyó, borotvás-gyil­kos, félszeg­ vidéki fiúnak a történetét Marton László rendező, Presser Gábor zeneszerző, Radnóti Zsuzsa dramaturg és Fehér Miklós díszlettervező színpadon je­leníti meg. A Vígszínház évek óta dolgozik azon, hogy saját útját járva ze­nés színházi formát, pon­tosabban : zenés színpadi nyelvet alakítson, kísérle­tezzen ki. — Nagy örömünkre. Fe­jes Endre vállalta, hogy megírja a dalok szövegét — mondja Marton László. — Már négy hétig próbáltuk a darabot júniusban. Azt a színpadi stílust szeret­nénk megvalósítani, ami­ben a dráma azzal a ke­ménységgel szólal meg, ahogy azt Fejes megírta. A zenei próbákat Presser Gá­bor irányítja. Hamarosan lemezfelvétel lesz, a bemu­tató napján — november 11-én — jelenik meg a Jó estét, nyár, jó estét, szere­lem nagylemeze. — Ez a zenés dráma ab­ban is különbözik az eddi­giektől, (Popfesztivál, Har­mincéves vagyok), hogy ez­úttal nem ,,songokat”, ha­nem ,,szituációzenét’' kel­lett írni. Éppen ezért a ze­ne nem lesz az eddigiekhez hasonló, hiszen a szerep­lők mintegy a „jellemük­ből” énekelnek. Tehát: a zene szituációkat indít el, bont ki, s esetenként befe­jez, — mondja Presser Gá­bor. — Mégis, amikor ze­neileg gondoltam végig az Bánsági Ildikó: „Karácsony Nagy Zsuzsannát alakítom, a hideg, érzelmeit elrejtő, hamis lányt”

Next