Film Színház Muzsika, 1978. január-június (22. évfolyam, 1-25. szám)
1978-05-27 / 21. szám
Megalakult a Magyar Kodály Társaság Hosszas, gondos előkészület eredményeképpen megalakult a Magyar Kodály Társaság, amelynek fő célja: „Kodály Zoltán teljes szellemi hagyatékának, műveinek, pedagógiai és tudományos írásainak ápolása és közkinccsé tétele ■.Ez az egy mondatba sűrített hatalmas feladat, nemcsak miránk, akik ma munkálkodhatunk, hanem az eljövendő nemzedékekre is rendkívüli felelősséget ró. Forrai Miklós az alakuló közgyűlés megnyitó szavaiban a Magyar Kodály Társaság létrejöttét a magyar zenei élet ünnepnapjának nevezte. Ezen az emlékezetes napon dr. Tóth Dezső miniszterhelyettes is megjelent, s lényegretörő, szép beszédében arra utalt, hogy a Magyar Kodály Társaságnak egyik legfontosabb teendője a Kodály-életmű egységének a megőrzése. Tóth Dezsőnek ezt a mondatát jól véssük emlékezetünkbe, mert ez kell, hogy meghatározza nemcsak a Magyar Kodály Társaság tevékenységét, hanem mindnyájunkét, akik Kodályhoz kötődünk. A közgyűlés a Magyar Kodály Társaság elnökéül Szokolay Sándort választotta meg, társelnökül pedig Erdei Pétert, Szőnyi Erzsébetet, Ugrin Gábort és Vikár Lászlót. A Társaság díszelnökéül a most külföldön levő Kodály Zoltánnét kérte föl. Most pedig hadd idézzünk részleteket Szokolay Sándor elnöki beszédéből: — Kodály Zoltán írta 1925-ben a következő sorokat: .......a magyar zene újjáépítői is, csak félkézzel dolgozhatnak! Félkezükkel állandó védekező harcot kell viselniük ... De épül a fal!..Azt hiszem, e sorok időszerűségét mindenki átérzi, aki még hisz a szellemi fölemelkedésben . . (És ismét csak kodályi kifejezéssel élve) — akik: „a mindig csak megközelíthető jövőbe is vetnek egyegy pillantást...” — azok a Kodály szigorúság mértékét örökre magukba szívták! Nem Kodályért, magunkért kell újra összefognunk! . .. Kodály „aggódó szeretete", a „Ki a jó zenész”-ben is kimondja: „Végre is a saját boldogságunkról van szó”. Megidézése szigorúsága nélkül hamisítvány volna. .......Hogy a magyar nem szeret egyesülni, oly végzetes nemzeti hiba, aminek a javítására minden eszközt meg kellene ragadni...” Hogy mi lesz a jövő? „Tündérkert vagy pusztaság?” hogy áll-e majd egyszer a „magyar zene zengő tornya?”, azt hiszem mindenkinek éreznie kell, hogy Kodály életének minden perce túlmutatott önmagán. A Magyar Kodály Társaság célja sem csupán az, hogy Kodály életművét szorgalmazza, a műveinek nincs arra már szükségük, hanem a PROGRAMJÁNAK vagyunk adósai, ő mondta: „a kultúra annyi, mint tanulás, megszerezni, színvonalon tartani nehéz, elveszteni könnyű .. Most, hogy kulturális kormányzatunk látja, kivált a közművelődési törvény gondjainak égető tükrében a „teljes ember” művelésének elkerülhetetlen céljait, igazi segítőkészséggel áll mellettünk. Kodályi mértékkel mérve, senki se reménykedhet közülünk gyors eredményben. De igyekezetünk, közös örömünk első összedobbanása talán bátrabbá formálja első lépéseinket. Talán az elfáradt új lábak is erőre kapnak ma. Ezt teszi az én békéstarhosi lábam is! A képen jobbról balra: Szokolay Sándor, Erdei Péter, Szőnyi Erzsébet, Lukács Miklós CSONTVÁRYVAL TAORMINABAN Huszárik Zoltán új filmet rendez Taormina, 1978. május. . .. Ereszkedünk le a szerpentinen közel hatszáz méter magasságból, s a tengerszint feletti magasság itt a Taorminai-öböl fölött valódi értelmet kap. Előző este érkeztünk; a zürichi és a római repülőtér szinte teljesen egyforma üveg-acél-beton kockáiban töltött néhány órás várakozás után Cataniában koromsötétben léptünk ki a gépből, aztán a közel másfél órás nyaktörő autóút alatt csak az útjavításokat jelző kis örökmécsesek vidáman lobogó fényét láttuk, majd reggeli közben a felhők mögül előbújó Etnát, s most ereszkedünk lefelé a hegycsúcsra épült hétszázesztendős kis városkából, Castel Molából, hogy részt vegyünk az első forgatási napon, Huszárik Zoltán Csontváry-filmjének első felvételén. .. . Mikor is kezdődik egy film története, tűnődöm, amíg keresztülautózunk Taorminán, hogy aztán az előző szerpentinhez hasonló kanyarokkal ékes földúton fölkapaszkodjunk vagy ötszáz méter magasra, az első helyszínre, a Castel Molával szemközti hegyoldalra. Talán az előttünk vastag porfelhőt kavaró kocsiban ülő Huszárik Zoltán sem tudná megmondani mióta foglalkoztatja ez a terv, s mióta is dolgozik együttt a forgatókönyvet író Császár Istvánnal, az operatőr Jankura Péterrel, a díszlettervező Vayer Tamással, a jelmeztervező Mialkovszky Erzsébettel. Viszaemlékszem egy korábbi találkozásra, amikor még a filmgyár egy kis szobájában ültünk Ozorai Andrással, a film gyártásvezetőjével, s arról beszéltünk, hogy mivel jár ennek a hét országban játszódó filmnek a gyártási előkészülete, s arra gondolok: egy ilyen forgatás olyan, mint a jéghegy csúcsa, s ha be akarok számolni ennek a filmnek az elkészüléséről, nem elég csak arról írni, amit látok, tapasztalok; föl kell, föl kéne deríteni azt a rengeteg munkát, erőfeszítést, ami a mögött van, hogy tíz magyar filmes most úgy utazik itt felfelé az elszórtan épült kis házak s leírhatatlanul buja vegetáció közepette, mintha a világ legtermészetesebb dolga volna most, hetven évvel Csontváry ittjárta után viszaidézni azokat az élményeket, amelyek húsz meg harminc négyzetméteres vásznai megfestésére ihlették. ... Két színész utazik velünk: a bolgár Iszhak Fintzi, Csontváry megszemélyesítője és Holl István, a másik főszereplő, a Bolond. A jelenet: Csontváry kapaszkodik föl a hegyoldalon, motívumot keres, a Bolond tárlóiról nézi. Jankára szól, hogy Csontváry válláról vegyék le az összetekert vásznat. Huszárik a Bolond zsebébe köveket tesz, majd letör számára két nádszálat, hogy azzal hegedüljön. Csontváry eltűnik egy bokor mögött, elesett talán, de aztán újra látjuk: kis fekete pont a nagy zöld mezőben. ... Délután a görög színház, majd a főtér, másnap hajnalban, a Villa Rosa kertje a rákövetkező napon, azután egynapos út Siracusába, ahol Holl István a korábbi siracusai Antypholus Shakespeare-emlékeit keresi — összesen egy hét forgatás. S most, amikor ezek a képek megjelennek, a stáb már Jugoszláviában, Mostarban és Jajcéban dolgozik; az olaszországi egy hétről s a jugoszláviai tizenhat napról majd a hazaérkezés után egy néhány folytatásból álló sorozatban szeretnék beszámolni. Bátki Mihály 15